Mázliból sajnos sose rendelkeztem túlzottan sokkal, és természetesen nem a mai az az alkalom, mikor a szerencse istennője, istene, vagy akármije megszán. Az még rendben is lenne, hogy nem kell bemennem dolgozni, tulajdonképpen még örülnék is neki, ha nem indultam volna már el réges-rég otthonról. Most viszont, hogy itt vagyok a semmi kellős közepén, valami parkban, valahogy nem tudom értékelni az ölembe pottyant szabadidőt. Végül, amint kellően kidepresszióztam és dühöngtem magam, így egyszerre, párhuzamosan, rájövök, hogy talán mégse érkezett el a világvége, és kezdhetek magammal valamit. Az a bizonyos valami persze várat magára, egészen addig, míg egy segítőkész lány ki nem szúrja bénázásom, és hozzám nem sétál. Mit egyáltalán nem bánok, sőt, inkább ki is használom a kínálkozó, nagyszerűnek tűnő alkalmat. - Ó, így már érthető. És egy kicsit megnyugtató, hogy tűntem nagyon elveszettnek. – mosolyodok el. Nem szeretem, ha annyira látványosan nem tudom, merre kell mennem. Olyankor mindig célpontnak, meg könnyen piszkálható személynek érzem magam. Persze van ebben egy jó adag paranoiai is azért, de némi igazság is bujkál a gyanúsan üldözésmániás gondolat mögött. - Biztos vagyok benne, hogy eltévednék. Tudod… öhm, a tájékozódás nem az erősségem. – vakarom meg tarkóm zavartan. Fogalma sincs róla, hogy ez milyen nagyon finom megfogalmazása annak, hogy magamtól soha nem találok oda, ahova akarok. Maximum véletlenül. Ahhoz meg ugye szerencse kéne, nekem pedig, valamilyen eddig érthetetlen okból kifolyólag, abból se adódott sok. Biztos a világ elpusztításán fáradoztam előző életemben, vagy az egész univerzumén. Ilyen béna karma mellett, könnyedén elképzelhető utóbbi is. - Akkor nem bánod, ha elrángatlak magammal a kútig? – pislogok rá reménykedve. Kedvesnek tűnik, és az útmutatás mellett az se lenne hátrány, ha beszélgetni tudnék valakivel. Hiszitek vagy sem, a főnököm, és a drogosok nem túl kommunikatív társaság. Ha pedig egyik-másik mégiscsak társalogni akar, általában egyetlen szót se sikerül a megfelelő helyre pakolnia. Így hát a beszélgetésből többnyire értetlen pislogás, maximum barkochbázás kerekedik. - Nem baj, én is elfeledkeztem róla, Sebastian vagyok. Örülök a találkozásnak. – elfogadom a felém nyújtott kezet, és barátságos mosollyal megrázom. Ez most nem csak egy szimpla üdvözlési forma, mit pofátlanság kihagyni, hanem komolyan örülök annak, hogy összefutottunk. - Dolgozni indultam, de hirtelen lemondták, és úgy gondoltam, ha már itt vagyok, körbenézek. – felelek kérdésére. Nem titok, maximum csak az, miért nem mehettem be, végül is nem kell mindenkinek tudnia a razziáról, a híradóban úgyis benne lesz, ha a főnök nem elég gyors. Az meg már nem az én dolgom, addig legalábbis, míg be nem zárják a clubbot. Habár kétlem, hogy ilyesmi megtörténhetne, így hát nem is túráztatom az agyam rajta tovább. - Többször jártam már erre, szóval nem teljesen új a hely, de eddig mindig csak átrobogtam rajta. – csacsogok tovább, vidám mosollyal. Itt élek már több éve, így nyilvánvalóan nem a mai a legelső alkalom, hogy a parkban kötök ki. Csupán eddig nem volt elég időm szétnézni, hiszen általában elkeveredés miatt kerültem ide, ami pedig egyet jelent azzal is, hogy meglehetősen késében voltam már. - Szeretsz futni? Engem már a gondolatától is a hideg ráz. – egyelőre nem akarok túlságosan személyes dolgokba belemenni, így maradok az abszolút felszínes kérdéseknél, mint például a sportolás. Mi adta is magát, ruházatát látva.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Valeri & Sebastian Pént. Jún. 13 2014, 13:20
A srác nekem tényleg elveszettnek tűnt, az meg első pillanatra feltűnt, hogy nem szokott idejárni. Aki itt lakik a külvárosban, sosem nézelődik, csak megy maga elé bámulva, vagy épp a földet nézve, és sose néz semmit, de tényleg, és térkép sincs a kezükben. Mondjuk nekem sincs, pedig nem régóta lakom itt. Oké, ez megtévesztő lehet, igaz, de a többi nem. -Nem nagyon, csak egy kicsit. Aki minden erre jár, az sosem nézelődik, a maga világába réved.-magyarázom neki, nekem miért tűnt fel, hogy nem idevalósi. Oké, én rajtam is látszik, mert néha-néha én is körbenézek és én szóba állok bárkivel, akit én annak érdemesnek találok, vagyis mindenkivel. Nyomorult nagy szívem, hogy mindenkivel kedves akarok lenni. ezzel már jártam rosszul, mikor egy bunkón akartam segíteni, azóta nem mindenkihez megyek oda. Ez a srác nem tűnt bunkónak, vagy ilyenek, így volt bátorságom idejönni hozzá. Persze néha az aranyos külső bunkó embert takar. Hát majd meglátjuk rá igaz-e, ez, vagy sem.
Válaszol az én buta kérdésemre, nem bunkón, amivel kezd rácáfolni az előbbi gondolatmenetemre, és ezzel egy kisebb mosoly is felkúszik arcomra. -Hát igen, ilyen a külváros. Szívesen elkísérlek, de nem hinném, hogy eltévednél, annyira nem nagy ez a park.-mosolyogtam rá kedvesen, és tényleg biztos voltam abban, hogy nem téved el. A térképére vetettem egy pillantást és megállapítottam, hogy nagyon nem részletes, hisz a park, csak egy zöld paca, amivel az ember semmit sem tud kezdeni. Hisz kiakarna egy nagy zöld foltban sétálgatni, ha szerinte semmi sincs ott? Senki, ez egy tök logikus dolog. -Oh én már kifutottam magam, szóval nem zavarsz.-igen mára ennyi pont elég volt, és amíg sétálunk addig is mozgok, nem pedig haza megyek és otthon ücsörgök. Ez azért mégis egy jó dolog. Így el is indultam a szökőkút felé, arra már pontosan tudtam az utat, hiszen sokszor mentem oda, mikor futottam. -Milyen illetlen vagyok, még be sem mutatkoztam. Valeri vagyok.-nyújtottam felé a kezemet egy pillanatra megállva, hiszen így mégis jobb, hogy bemutatkoztam. -És mi járatban vagy erre?-nem akarok kíváncsiskodni és csak akkor kell elmondani, ha szeretné.
words: 334 ♪ notes: nem baj, ha rövid, enyém sem egy nagy regény:/ de tetszik a válaszod:3
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Valeri & Sebastian Hétf. Jún. 09 2014, 18:44
Szinte el se hiszem, hogy ilyen tényleg létezik. Máskor általában azzal rángatnak ki pihe-puha ágyamból, hogy azonnal, rohanva, de minimum futólépésben menjek be dolgozni, mert valamelyik társam megint kiesett a táncosok közül. Erre ma, mikor nemcsak hogy időben beérnék, de még kedvem is lenne az egészhez, lemondják. Tulajdonképpen nem is értem, miért lepődök meg egyáltalán, hisz annyira nyilvánvaló, hogy soha, semmi szerencsém. De tényleg, ha a szerencsétlenség ember lenne, egész biztosan Sebastian Kirlovnak hívnák. Mennyei. A pesszimista gondolkozás, és önsajnálat azonban nem nekem való, na meg még soha nem is értem el vele semmit, így hát, úgy döntök, kihasználom a lehetőséget. Ha jól rémlik, ebben a parkféleségben még úgyse jártam soha, ami, lévén majdnem négy éve itt rontom már a levegőt, elég kínos. Konkrét célom persze nincs, s gyanítom kívülről pont úgy nézhetek ki, mint valaki, aki teljesen reménytelenül elkeveredett, és már nem is bízik abban, hogy valaha rátalál a helyes útra. Ez pedig akkor válik bizonyossá, mikor egy lány odalép hozzám, és felajánlja segítségét. - Igen, jól. Ennyire nyilvánvaló volt? – kérdezek rá kíváncsian. Tényleg érdekel, hogy csak én gondoltam azt, vagy tényleg már messziről is világított rólam, mennyire nem ide való vagyok. - Itt. – biccentek aprót. Ugyan a kérdése butaság, hisz hol máshol gondolnám, ha már egyszer itt vagyok, de nem szokásom gúnyolódni. S nyilván nem most fogom elkezdeni. - Hát tényleg nincs sok látványosság, de a szökőkutat azért megnézném. Esetleg nem érsz rá? Félek egyedül nem találnék el odáig. Ez a térkép meg nem elég részletes. – emelem fel a hatalmas papírdarabot. A parkot ugyan jelöli, de csak egy zöld foltként utal rá, azt, hogy mi van itt, meg se említi. Magamat ismerve pedig, segédeszköz nélkül semmire nem mennék. - Vagy épp futni készültél? Mert nem szeretnélek zavarni.- szögezem le gyorsan, végignézve rajta. Edzőcuccban van, legalábbis én ezt annak látom, s komolyan nem célom belekavarni a napirendjébe. Gyanítom, hogy azzal a kis kitérővel, mit útbaigazításom miatt tett, már így is sikerült kicsit.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Valeri & Sebastian Vas. Jún. 08 2014, 20:10
Képtelen vagyok elképzelni más fogyási módot, mint a futás. Tudom, sokak minden másra esküsznek, de nekem ez a kedvencem. Na, jó ez túlzás nagyon is, mert utálom ezt. Mindent jobban szeretek, mint futni, de máshogy képtelen vagyok fitten tartani magam, pedig nekem muszáj. Nem hízhatok el, még egy-két kilót sem szedhetek fel, mert azt is meglátszik rajtam és, akkor lőttek a nagy színésznői álmaimnak. Senkinek sem kellhet egy olyan színésznő, aki nem tudja magát egy súlyon tartani és állandóan ingadozik. Így nehéz bármilyen szerepben is játszani. Hát igen ez így van, nem is olyan egyszerű egy tanonc élete. Befutnunk nagyon nehéz, lehet, hogy elég tehetséges vagyok, de mondjuk nem elég szép, vagy fordítva. Nagyon nagyok az elvárások és aki egy valamiben sem százszázalékos, annak veszett ügye van. Engem annyira ez sosem zavart, de az önbizalom hiányom miatt, elég rossz, mert sosem tudhatom mire vagyok elég jó és mire nem. De ez, ezzel jár sajnos, és mivel nincs önbizalmam, sokszor pórul is járok. Emiatt is akarok ennyire lefogyni, még ha lehet, hogy nem is kell, mert én úgy érzem, hogy van pocakom.
A szokott parkban kezdtem kószálni és reménykedtem benne, hogy végig fogom bírni, de ez persze most sem jött össze és félúton le kellett ülnöm. Nem volt kényelmes a pad, nyomta a fenekemet, de nem foglalkoztam vele, akkor is jól esett a lábaimnak egy kis pihenő, mert minden nap megerőltetem. Egy srácot láttam, aki kissé elveszettnek tűnt és mivel elég segítőkész személyiségem van, odamentem hozzá, még akkor is, ha annyira nem ismerem még a helyet, mert a fontos dolgokat csak eltudom neki mondani. -Akkor legalább ezt jól gondoltam.-szóval nem tévedt el. Mindegy, nekem akkor is annak tűnt, de legalább azt jól tippeltem, hogy nem szokott erre járni, ebben az időszakban legalábbis nem. Mindig ugyanekkor futok, látnom kellett volna, és egy ilyen srácot, csak nem felejtenék el. -Itt a parkban gondolod?-oké ez elég hülye kérdés volt, és igen magas labda, ha olyan simán lecsapja. -Annyira sok minden nincs itt. Van egy hatalmas öreg fa, meg még sok fiatalabb, viszont van egy szép szökőkút és sötétben még világít is.-más nem nagyon van itt. Padok meg villanyoszlopok, de csak ennyi. Nem nagy szám, de azért szép.
Amint visszacsúsztatom zsebembe mobilom, sóhajtva csóválom meg fejem. Ilyen az én szerencsém, egyszer megy szinte tökéletesen a tájékozódás, ha rossz buszra szállást nem számoljuk, márpedig azt most nem vesszük figyelembe, erre nem lemondják a fellépésem? Pedig most még időben odaértem volna. Csodálatos, mondhatom. Dühömben egy követ is megtámadok lábammal, de persze, hogy én húzom a rövidebbet. Még egy mozdulatlan tárgy is kifog rajtam. Pazar. A fájdalomnak viszont van azért jótékony hatása is, és miután eleget ugráltam már fél lábon, és pórul járt ujjaim is épphogy lüktetnek kicsit, gondolkozni is képes vagyok. Talán nem is olyan rossz, hogy van egy kis szabadidőm. Ebben a parkban úgyse jártam még, ha meg mégis, akkor se rémlik, hiszen feltehetően azzal voltam elfoglalva, hogy minél hamarabb visszakeveredjek a helyes útra. Most viszont nagyjából sejtem merre vagyok, és tulajdonképpen holnap estig még elkeveredni is van időm. Na persze nem ez a cél, jobb szeretnék épségben hazajutni, lehetőleg még ma, de az se akkora gond, ha esetleg mégse sikerül. Éljen a pesszimizmus, ugyebár. Most, hogy ilyen jól eldöntöttem, mihez kezdek ma, előkapom térképem, s amint sikerült szinte pontosan behatárolni, hol vagyok, el is indulok. Nem sietek, lassan, nyugodtan, kissé talán tanácstalanul lépegetek, és kíváncsian nézelődök. Kívülről feltehetően valami szerencsétlennek tűnhetek, akinek gőze sincs hol van, és miért. Ez pedig bizonyossá is válik akkor, mikor egy lány lép oda hozzám, és felajánlja segítségét. Egy pillanatig meglepetten pislogok rá, aztán leesik, hogy esetleg válaszolni is kéne, így stratégiát váltva mosolyodok el, és rázom meg fejem egy kicsit. - Szia. Azt nem mondanám, de igazad van, tényleg nem jártam még erre. – bólintok egyetértően. Szavaiból viszont kiderül, hogy ő, ellentétben velem, igen gyakran van itt, tehát talán tudja, akad-e a közelben valami érdekesség. - Hirtelen az ölembe pottyant egy kis szabadidő, gondoltam szétnézek. Esetleg van itt valami, ahova érdemes elmenni? – kérdezem is meg kíváncsian. Ha már idejött, biztos segítőkész típus, és talán nem zavarja, ha érdeklődök kicsit. Amennyiben meg mégis, nos akkor azt nyilván jelezni fogja.
[You must be registered and logged in to see this link.]| tagged: Valeri | - |
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Valeri & Sebastian Szomb. Jún. 07 2014, 09:46
Minden nap futni járok, ez egy igen megszokott dolog nálam. Nem szeretek futni, de ez az egyetlen olyan dolog, amitől le tudok adni pár kilót. Diétázni sosem fogok, valahogy nem tudom elképzelni, hogy csak salátán éljek és olyan dolgokon, amik teljesen egészségesek. Nem szeretem ezeket, a sok salátáról is, mindig a nyulak jutnak az eszembe, amikor meg, vékony csíkozott répát látok, akkor az eszemet vesztem. Mintha valami csecsemő lenne az ember, hogy nem tud rendesen répát enni. Ezek valahogy irritálnak engem, zavarnak és szeretnék a szájukba tolni, egy hamburgert, hogy érezzék a különbséget. Persze ehhez semmi jogom sincsen, viszont valamilyen szinten megértem őket. Én is szeretnék fogyni, de úgy nem megy az, hogy csak nyúltápot eszek. A test mozgással lehet csak elérni a célt, amit szeretnének, mert ha van felesleg a hasukon, azon nem segít, hogy salátát eszik. A kilók lemennek, de az úszógumi ott marad, abban meg mi jó van?! Hol az értelem a mai emberekből?!
Ma is, mint minden nap, felkaptam a futóruhám, bedugtam a fülembe a fülhallgatóm és neki is indultam a távnak. Mindig a Grand Parkban futok, mert ez elég nagy, van hely, pad is, és még kis kutak is vannak, hogyha megszomjaznék. Meg igazából a táj is szép, hiszen mindenhol aranyos kis bokrok és fák vannak. Nem szoktam sokat futni, olyan 5 kilométer max, de azt is csak nagyon néha, és mindig a legnagyobb bozót között, mert nem szeretném, ha lássák, ahogy futok. Igen vannak fura dolgaim, de én már boldogan élek velük. Megpihentem az egyik padon, mert kissé lefáradtam és épp inni készültem a mellettem lévő ki kútból, mikor megláttam egy srácot. Még sosem láttam erre, pedig tényleg sokszor vagyok itt, és kissé úgy tűnt, mint aki eltévedt. Fogalmam sincs így volt-e, vagy ilyenek, de odamentem hozzá, hátha tudok segíteni. -Szia. Eltévedtél? Még sosem láttalak erre, csak azért kérdezem.-segítőkésznek tartom magam, de aztán ez lehet nem kell neki, mert nagyon is jól tudja merre van. Na, mindegy lesz, ami lesz.
words: 322 ♪ notes: lesz ez jobb is
Vendég Vendég
Tárgy: Valeri & Sebastian Szer. Jún. 04 2014, 23:51
Dühös morgások közepette csapom le a telefont és csak kis híja, hogy nem vágom a földhöz ezzel a lendülettel. Lemondták a fellépésem, ami önmagában még nem lenne baj, ha ezt nem alig egy órával előtte tették volna. Főleg, hogy pontosan tudják, milyen korán kell indulnom ahhoz, hogy odaérjek. Bénaságomnak hála sajnos bele kell számolnom a kulcsom, telefonom, táskám és egyéb dolgaim otthon hagyását, na meg az eltévedést, mi napjában legalább háromszor biztos megtörténik. Térképpel együtt is. Igen. Most is ezt tettem, majdnem egy órája úton vagyok már, most pedig végre tényleg a célegyenesben vagyok, legalábbis szinte, erre nem felhívnak. Hogy a lavina temetné őket maga alá. Dühösen rúgok egyet, sikeresen eltalálva valami makacs kődarabot, így cseppet se szemrevalóan, káromkodva kapom fel lábam és ugrálok a másikon, percekig. Már csak az kéne, hogy valami hurrikán is felkapjon. Bár amilyen szerencsés vagyok ma, el tudom képzelni, hogy megtörténik. Amint képes vagyok ismét két tappanccsal a földön állni, veszek egy mély levegőt. Muszáj lesz lehiggadnom, mert idegesen még szerencsétlenebb tudok lenni, márpedig az, figyelembe véve, hogy alapjáratom mennyire vagyok, életveszélyes. Nagyon is. Gondoljunk bárányfelhőkre, nyuszikra, akármire. Persze egyik se segít, de nem is vártam mást. Mindenesetre, ha már úgyis itt vagyok a parkban, ahol eddig úgyse jártam még, talán körbe kéne néznem. A külváros nem tartozik megszokott úti céljaim közé, most is csak azért vagyok itt, mert rossz buszra szálltam. Megesik az ilyen, elég gyakran. Már fel se veszem. Talán még szerencsém is lesz, és belefutok egy potenciális vevőbe, esetleg ismerősbe, vagy valakibe, akivel legalább néhány értelmes szót lehet váltani. Ezzel a gondolattal pedig el is indulok szépen, lassan, nézelődve.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Valeri & Sebastian 
Szer. Jún. 18 2014, 18:15