Szeretném, ha szeretnél - Georgina & Rick

Nem gondoltam, hogy ez ilyen könnyen fog menni, hogy egyelőre jegeljünk a múlt éjjelt. Csókolóztunk, majd együtt aludtunk... De mindketten tudjuk, hogy ennél több is lett volna, ha nem állít le. Most először kételkedem abban, hogy az önuralmam elegendő lett volna ahhoz, hogy megálljt parancsoljak magamnak. Én akartam. Kívántam az ajkait. Ezen nincs mit túlmagyarázni.
- Köszönöm Georgina. - Ezt még át kell gondolnom még mielőtt cselekednék, eldönteném, hogy mit is akarok, hogy mibe vágok bele. Én orvos vagyok. Szakmai ártalom, hogy nem döntök elhamarkodottan. Sőt, van hogy eseten órákig képes vagyok töprengeni, hogy miféle következményekkel járhat, ha beavatkozom. Csakhogy ez most nem egy kórházi eset, hanem az életem. Alaptermészetemtől fogva mindig mindent jól akarok csinálni, de most előtör fogalmam sincs hogyan tovább. Mindeddig, amikor felejteni akartam, amikor másra sem vágytam, másra sem volt szükségem... Nekem valahogy sosem jött össze. Hát most nem akarok felejteni. egyszerűen csak egy kis időbe telik, amíg rendeződnek a dolgaim a fejemben, hiszen minden annyira hirtelen és gyorsan történt, hogy az is kész csoda, hogy még nem csavarodtam be. Egyáltalán nem vártam, nem számítottam rá, hogy harminc évesen már válási papírokat kell olvasgatnom, aláírnom... Ebben valahogy magam sem tudom hogyan kellene helyt állnom. Georgina pedig... Ő mindennek az oka, mégis őt csókoltam meg.

- A legkomolyabban mondom, hogy fogalmam sincs. - Most először tényleg fogalmam sincs mitévő legyek ezzel az egésszel, velünk kapcsolatban. Tudom mit kellene tennem, de ez sehogy sem ilyen egyszerű. Közel sem ennyire egyszerű. Felejteni... Azt lenne a legjobb, de az sosem egy olyan könnyen. Én pedig már abban sem vagyok biztos, hogy tényleg mindent elszeretnék felejteni.
- Nem hiszem, hogy menne. Nem hinném, hogy csak úgy eltudnám felejteni. Adj nekem időt.. - Időre van szükségem, hogy mindent alaposan átgondoljak, mert jelen pillanatban elképzelésem sincs róla valójában mit akarok. Eszméletlenül szeretném tudni, de most minden csak kavarog a fejemben és valahogy rendet kellene tennem, hogy tisztán , tisztábban láthassak, de ahhoz idő kell. Most biztosan nem tudnék neki választ adni erre a kérdésre. Számomra a felejtés... Én kezdem azt hinni, hogy nem is tudok felejteni, hiszen minden annyira intenzíven él bennem, az emlékeimben, mintha csak tegnap történt volna, pedig az egésznek már több éve. Én valahogy mégsem tudom behunyni a szemem, hátat fordítani és továbblépni és többé vissza sem nézni. Georgina már egyszer hátat fordított nekem és elsétált, amikor szükségem lett volna rá. Szükségem lett volna az őszinteségére. volt egy lehetősége arra, hogy helyrehozza, amit elrontott, de nem kért belőle. Inkább mindent magam mögött hagyott, mégis szeretett? Mi a baj velem? Mindegyik nő, akkor hagy el, amikor a legnagyobb szükségem lenne, mégis őrülten szeretnek?  Komolyan kezdem azt érezni, hogy bennem van a hiba.

Tudom, sok mindenről kellene most beszélnünk, de az időpont nagyon nem alkalmas. Most még arra sincs időm, hogy csináljak egy kávéét magunknak vagy, hogy lezuhanyozzak. Kávét majd veszek a kantinban vagy az automatából és megiszom, miközben átöltözöm vagyis két perc leforgása alatt lefogom tudni a reggeli gyors kávémat. Zuhanyozni pedig akkor fogok, amikor lesz két lélegzetvételnyi szünetem. Mi pedig... Fogalmam sincs mikor fogunk beszélni, de ezt eddig Georgina valahogy mindig olyan frappáns módon megoldotta, hogy szerintem amiatt már nem kell, hogy fájjon a fejem. Biztosra veszem, hogy keríteni fog rá alkalmat, még akkor is ha a lehető legrosszabbkor, de az neki sosem számított, hogy tudott-e időzíteni vagy sem. Én személy szerint még azt sem döntöttem el, hogy egyáltalán akarok-e beszélni erről, hogy együtt aludtunk. Most egész biztosan nem... Nekem ez most még túl friss. A csókunk pedig túlságosan elevenen él még bennem.
- Gyere... Elviszlek... - Bár még mindig abban a stádiumban voltam, hogy próbálok magamhoz térni, felkeltem a kanapéról, hogy felvegyem a zakómat, megkerítsem a kulcsaimat és megközelítőleg öt percen belül eltudjunk indulni. Ami azt jelenti, hogy a smink problémáit a kocsiban kell orvosolnia a visszapillantó tükörben. Azt végképp nem tudom megvárni, amíg egy híresség szalonképessé teszi magát. A szállodában pedig még egész nyugodtan visszabújhat az ágyába, hiszen még korán van. Ilyenkor még csak nekem kell dolgoznom...

Körülbelül két éve, hogy egyedül alszom, lassan kezdem újra végigaludni az éjszakákat, már amikor a beosztásom is megengedi. Eddig olyan voltam, mint egy gyerek. Nem múlt el úgy egyetlen éjszaka sem, hogy ne kerestem volna volna őt mellettem, de mindig rá kellett eszmélnem arra, hogy már napok, hetek, hónapok, fél éve, egy éve, másfél, két éve nincs mellettem. Talán már soha nem is lesz. Nekem pedig ideje lenne továbblépnem. De valami, egy érzés folyton visszahúz. Ezt a házat pedig nem tudnám elhagyni. Túladni rajta pedig egyszerűen képtelen volnék. Tudom, hogy csakis önmagam kínzom azzal, hogy ennek a háznak minden szegletében minden Wendyre emlékeztet. Ez a mi otthonunk... Volt. Ezek mi vagyunk, voltunk. Talán csak el kellene engednem, hiszen megérdemelnék egy újrakezdést, kell hogy legyen valahol egy ilyen funkció az életemben, csak meg kellene találnom. Még sosem volt ennyire nehéz lemondanom bármiről is, még sosem fájt ennyire. De mindig is ragaszkodó természet voltam. Ezért is tudok úgy szeretni és csak pokolian nehezen elengedni. Szinte még aludtam, de álmomban, de tudtam, éreztem, hogy nem vagyok egyedül, így szinte már öntudatlanul mégis tudatos mozdulattal karoltam át és húztam közelebb magamhoz, hogy átöleljem és úgy aludjunk tovább... Reggel a mobilom ébresztett, amihez szinte már hozzászoktam. Óvatosan keltem fel Gina mellöl majd ültem fel a kanapén. Nem akartam őt is felébreszteni, de azt hiszem mégis sikerült.
- Be kell mennem dolgozni... - Ilyenkor azért valamilyen szinten tudom bánni, hogy nem olyan munkát végzek, amit telefonon is el lehetne intézni, hanem nekem amilyen gyorsan csak tudok be kell érnem a kórházba, ott kell lennem.

Pontosan tudom, hogy mit kellene tennem lényegtelen mennyi alkohol dolgozik bennem. Nem számít... Tudom jól, hogy abba kellene ezt hagynom, hagynunk, mégsem megy. Fogalmam sincs igazából melyik részem mondott csődöt az akaraterőm vagy az önuralmam. De megcsókoltam és ez úttal tovább is mentem. nekem kellett volna önmagamtól leállnom, nem neki elhúzódnia tőlem, engem pedig eltolnia, hogy ez nem helyes. Talán csak el kellene fogadnunk, hogy mi ketten, együtt egy kapcsolatban... Ez sosem fog működni. Nem működhet. Ahhoz eléggé jól ismer, hogy tudja bűntudatom fog lenni, hogy ezt most megtettem és igaza van. Magamat fogom hibáztatni... Magam sem tudom, hogy miért, hiszen felnőttek vagyunk, de nekem ezt akkor sem szabad. De neki ezt mégis hogyan mondhatnám el?
- Sajnálom... - Mondtam halkan, közben pedig el is engedtem. Ezt jobban át kellene gondolnunk lehetőleg tiszta elmével, nem mámorosan, mint most. Még akkor is, ha most újra megszeretném csókolni. De ugyanakkor hálás vagyok azért, amiért megpróbál észhez téríteni és Ő ellen tudott állni. Lassan fordultam el tőle, hogy visszamenjek a nappaliba. Azt hiszem nekem még szükségem van arra a pohár borra, amit odakint hagytam. Egy valamiben biztos vagyok, hogy nekünk ma éjjel nem kellene együtt töltenünk az éjszakát. Így vissza mentem a nappaliba, elkényelmesedve a kanapén borozgattam tovább eltöprengve, amíg el nem aludtam.

Pontosan tudom, hogy holnap ezért nagyon dühös fogok lenni magamra. Én csókoltam meg. De szükségem volt erre a csókra. szükségem volt arra, hogy végre érezzek valami mást is a keserűségen kívül. Talán ez is csak egy újabb hiba, amit megfogok bánni akár akarok, akár nem, mert ilyen vagyok... De az a valaki vesse rám az első követ, aki még sosem érezte, hogy eszméletlenül nagy szüksége egy csókra, egy érintésre. Én pontosan azt látom a szemében, amit nem szabad, mégsem tudok tenni ellene. Ma este nincs már több erőm ahhoz, hogy tovább dacoljak önmagammal, ezért csókoltam meg... Ő pedig nem taszított el. Ellenkezőleg, visszacsókolt. De még mindig nem ez a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk a mai éjszaka folyamán. Most mégsem hiszem, hogy ennél tovább tudnék menni vele. De az ajkaitól továbbra sem tudok elválni. Úgy csókolom, mintha ezen múlna most minden. Mert így is van. Egyre szenvedélyesebben, hevesebben tapadtam ajkaira, miközben lassan a földszinti vendégszoba felé kezdtem lassan irányítani, ahol finoman nekiszorítottam az ajtónak, amíg nagy nehezen sikerült elengednem, hogy lenyomjam a kilincset. Abba kellene ezt hagynunk, de nem könnyű annak tudatában, hogy mindketten ugyanazt akarjuk, ugyanarra vágyunk. Egy olyan őrült szerelemre, amit senki más sem tud megadni, nem tudhat. Az pedig majd kiderül, hogy az alkohol hatásával egyidejűleg mi minden fog elmúlni.

Egy pillanatra letéved a tekintetünk az asztalon heverő boros pohárra, csakhogy ez úttal nem nyúl érte, vagyis azt állítja, hogy igazat mond. Én pedig nagyon szeretnék hinni neki. Ezt még nem nevezném bizalomnak, sokkal inkább reménynek, hogy egyszer még valami hasonló kialakulhat kettőnk között. Nem akarok többet hibázni. Nem akarok több hibát elkövetni. De ma már egyszer erősebb volt nálam, ellentudott állni, amikor nekem nem ment és megcsókoltam, elhúzódott. Most is megtenné? Azt hiszem ezt csakis egyféleképp tudhatom meg, mégpedig ha próbára teszem. El kellene engednem a derekát, sőt már el kellett volna, de még mindig rajta van mindkét kezem és nem akarom elengedni, nem tudom, nem megy. Talán igaza van... Talán mindenki megérdemel egy újabb lehetőséget arra, hogy helyrehozza a hibáit, hiszen csak ennyit szeretnék. Helyrehozni azt, amit elrontottam, ott ahol elrontottam. Szóval, még egy hiba már semmit nem tesz ezen a mai napon. Én pedig úgy érzem, hogy most mindennél jobban szükségem van erre. Így lassan közelebb hajolva hozzá megcsókoltam, hogy ellök magától az alkoholra fogva vagy sem arról fogalmam sincs. Talán holnap tényleg mindent bánni fogok, okolni magam, de akkor ez az azt jelentené, hogy ez az éjszaka maradt nekünk, ez a néhány óra hajnalig és mindkettőnkben dolgozik valami azért, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz.

Végül magamnak is töltöttem még a poharamba, amit lassan kortyolgattam eltöprengve mindenen. Eltöprengve azon, hogy miért vagyok egyedül, hogy miért nem tudom megadni neki, amit tőlem kér, hogy miért nem tudok mást szeretni, hogy Ő miért nem tud mást szeretni, hogy mivel érdemelhettem ki, hogy mindent elvegyenek tőlem és ezzel most nem rá gondoltam. Mindig mindent igyekeztem jól csinálni, küzdöttem a céljaimért, értékeltem, szerettem, becsültem, tiszteltem, mégis eltaszítottak. Az idő valóban sok sebet begyógyít, de a hegeket, a nyomokat nem tudja eltüntetni, nem tüntetheti el, mert azok mind valósak voltak, megtörténtek, bántottak, fájdalmat, csalódást okoztak és már egyiket sem lehet visszacsinálni. Kissé meglepetten néztem, ahogy hirtelen feláll mellőlem, ekkor lassan letettem a poharam, hogy utána menjek, mert tudni szeretném hogyan folytatta volna, hogyan fejezte volna be a mondatát. Még mielőtt letudott volna ülni nem túl erősen sikerült még átfognom a derekánál, hogy magam felé fordítsam és közelebb húzzam.
- Te még sosem...? - Ismételtem meg a szavait, miközben a szemébe néztem arra várva, hogy folytassa, hogy most ne fusson el, ne hagyja bejezetlenül, amit elkezdett. Én tudom, hogy nem lett volna képes végigcsinálni, kiállni, hogy ellenem tanúskodjon...

Azt hiszem sikerült mindkettőnk számára érzékeny pontra tapintanom. De nem azért mondtam ki, amit gondoltam, mert pontosan tudtam, hogy azzal rámutathatok mindkettőnk beforratlan sebhelyeire, vagy miatta. Ő nagyon jól tudja, hogy mit tett. Én pedig megtapasztaltam ennek a következményeit, de úgy is fogalmazhatunk, hogy ennek az egészet nekem kellett megfizetnem. Fájt az a csalódás, amit nekem okozott, az pedig má csak a kegyelem döfés volt, hogy padlót fogjak, hogy még a szeretett nő sem volt képes hinni nekem. Ezek után szerintem nincs abban semmi meglepő, ha egyszer fogalmam sincs mégis hogyan kellene kezelnem a kialakult helyzetet.
- Ezen könnyedén segíthetünk. - Emeltem fel a boros üveget az asztalról, hogy újratöltsem Georgina poharát. Nincs egyedül ezzel a gondolattal, még mindig szorítja a mellkasom az a bizonyos érzés, még mindig fáj és mindig is fog. Elveszítettem valamit, valami az életemből, valamit önmagamból, ami a részem volt, a lényem része és amit sosem fogok visszakapni, így nélküle kell továbblépnem. Mert ami egyszer elmúlt, elment az nem jön vissza már, még akkor sem, ha nap mint nap várunk rá...

-Én még sosem éreztem úgy, hogy tönkretettek. - Egy újabb korty az italomból. Azt hiszem, ha mindazzal előhozakodnánk, amiben hibáztunk nem lenne elegendő az egy üveg bor, hanem hoznom kellene... Sőt, talán inkább nekünk kellene közelebb lennünk a bárszekrényhez, hogy csak kivegyünk és felnyissunk egy újabbat. De mivel makacs volt és ragaszkodott ahhoz, hogy egyedül nem enged volán mögé ülni, nekem pedig most semmi kedvem kínos csöndben üldögélni itt... Ő pedig úgyis annyi mindent elszeretne mondani nekem, csak nem tudja hogyan tegye, akkor ne mondjunk ma igazat. Mert nagyon is voltam padlón, nagyon is éreztem már úgy, hogy tönkretettek, a folytatáson sem igazán kell sokat töprengenem, épp csak ki kell választanom, hogy melyik lenne az időszerű következő vallomás. Róla vajon mi mindent fogok még megtudni? Őrá néztem, amíg kimondtam, hogy engem még sosem tettek tönkre, csak Ő, csak Georgina...

- Tudom, amikor a világba vetett bizalmad már nem elég, akkor kell valami, ami egyben tart. Ami nem engedni, hogy összetörj. Nem azt mondom, hogy ez az, amire szükségünk van, mert biztosan nem, de ennél többet nem tudok nyújtani most. - Nem nyújthatok. Meg kell értenie. Felbontottam a bort, majd töltöttem mindkettőnknek mindkét pohárban, ami után az egyiket felé nyújtottam. Kedvelem a borokat. Így azt bármikor szívesen iszom, persze munkaidőn kívül. Szeretem, mert olyan kellemesen finom ízviláguk van. Szeretem, mert más-más ízük van. De leginkább a félédes borok kedvelője vagyok. Ez pedig csak bor...
- De ha már megint mindketten az alkohol mellett döntöttünk, akkor legyen neki valami miértje, amitől holnap egy kicsivel is jobban érezhetjük magunkat. Ennyitől pedig biztosan nem fog kínozni a fejfájás. Én még sosem voltam padlón. - Sosem hittem volna, hogy valaha ezt fogom csinálni, de mivel hazudtam belekortyoltam az italomba. Fogadni mernék rá, hogy Gina is jól ismeri ezt a játékot, épp ezért érteni is fogja, hogy most Ő következik. Igazsággal vagy hazugsággal... Az csak tőle függ, csakis rajta múlik. ha nem megy egyedül, ez majd segít és elmondatja velünk. Fogalmam sincs mit tartogat számunkra a reggel, hogy mi mindenre fogunk emlékezni. talán semmire, talán mindenre. De számít ez most? Georgina velem akart lenni...

- Azért ez egy kicsit erős volt, nem gondolod? Te sem gondolhatod komlyan... - Én azt erősen kétlem, hogy csakis a pénz miatt csinálná, hiszen annyira szeretnének feltörni a zeneiparban, filmiparban, hogy egy menedzsernek igazán nincs nehéz dolga. Mondhatni csak válogatnia kell, hogy kiben lát nagyobb lehetőséget. Azt sem hiszem, hogy Ginában is csak a pénzt látja. Elvégre, ha nincs előre megbeszélt programjuk, legalább töve hiszem, hogy éjjelen lenne, akkor miért hívogatta? Ő nem csak a menedzsere, Gina pedig nem csak a barátja. De nem fogok beleszólni, nem szólhatok bele két okból is... Elsősorban mert semmi közöm hozzá. Másodsorban pedig nem akar, hogy több legyen ebből az egészből, ami most van. Én nem jelentek akadályt. Az pedig egy teljesen másik lapra tartozik, Ha Gina úgy dönt, hogy nem akar erről tudomást venni és foglalkozni vele. De tudom, hogy mit láttam. Pontosan tudom... Én is úgy néztem annak idején Wendyre. Én is kiborultam volna, ha egy vadidegen férfi hozza haza a karjaiban, méghozzá részegen és el sem akarja engedni őt. Az finom kifejezés, hogy ki lettem volna borulva. De végül is elképzelhető persze, hogy tévedek. Talán neki lehet igaza, talán nincs igaza. Volt már rá példa, hogy félreismertem valakit, hogy csak azt láttam meg benne, amit látni akartam, a jót.
- Köszönöm. Wendyvel választottuk. - tisztán emlékszem arra a bizonyos napra, amikor megvásároltunk ezt a házat, amiben már akkor, abban a pillanatban, hogy kiszálltunk a kocsiból az otthonunkat láttuk. Ahogy az a nap is tisztán él az emlékeimben, amikor összecsomagolt és elhagyott. Szóval, amilyen szép, most olyan üres, vagyis annyira mégsem jó. Azt hittem mostanára gyereksírástól fog zajos lenni a ház, de nem így lett. Sok minden megváltozott.
Gondolván egyet kivettem két borospoharat a szekrényből, majd egy üveg bort, azzal megindultam a nappali felé, onnan pedig ki a teraszra. Abból, hogy kettő pohár van a kezemben eléggé nyilvánvalóvá tettem, hogy örülnék neki, ha csatlakozna hozzám.

- Szerinted miért kiabált veled? Azét, mert dühös volt rád? Elárulom... Mert féltett, aggódott érted. - Fordultam felé egy keserédes mosollyal. Honnan tudhatnád? Onnan, hogy ez egy természetes reakció, hogy ha fontos a számunkra valaki. Én is pontosan így éreztem Wendy iránt, pontosan olyan szemekkel, mindig. hasonlóképp nem lett volna ínyemre, ha más férfi karjaiban látom, főként, ha részegen hozza haza valaki. Biztos, hogy kiborultam volna, bár azt kétlem, hogy kiabáltam is volna vele. Ránk sosem volt igazán jellemző, hogy fenn hangon beszéltünk volna meg valamit, hogy üvöltöttünk volna egymással. Én sosem kiabáltam vele.
Az utóbbi kérdésre már nem feleltem. Gondoltam magától is ráfog jönni, amint leparkolok, ami nem tartott tovább tíz-tizenöt percnél, hogy leállítottam a motort a ház előtt. Fogalmam sincs mi mindent remél ettől az éjszakától, de nem akarok több olyan dolgot tenni ma este, amit esetleg holnap megbánhatok. Vagyis ma csak annyi fog történni, hogy nálam marad éjszakára, reggel pedig... Bár tudnám mi lesz reggel. kikapcsoltam az övet, kiszálltam, hogy előremenjek kinyitni a bejárati ajtót.
- Kerülj beljebb... - Engedtem előre, utánunk pedig be is zártam az ajtót, mivel ha jól gondolom egy ideig még itt fog maradni. Felkapcsoltam a világítást, letettem a kulcsokat a pultra, majd az öltönyömet is ledobtam a kanapéra. - Kérsz valamit inni? - Azt hiszem nekem szükségem van most egy kis friss levegőre. megesett már, hogy ebből az következett, hogy el is aludtam és a hintaágyon töltöttem az éjszakát. Valamiért szeretek ott töprengeni. Sőt, ott legalább aludni is tudok, még ha nem is igazán kényelmes, de olyankor legalább tudom, hogy egyedül vagyok és nem keresem Wendyt az éjszaka kellős közepén, mire ráeszmélek, hogy nincs mellettem.