Good evening - Wendy & Rick

Csókjaink valahogy olyan varázslatos erővel hatnak rám amit egyszerűen meg sem tudok magarázni. Szinte érthetetlen, hogyan is képes ilyen intenzív érzésekkel magához láncolni. Ha nem tudnám, hogy mindenféle tekintetben akarjuk egymást, akkor is vágyakozóan adnám át magam neki. Tudom, hogy nála vagyok a legjobb kezekben és ennek így is kell lennie.
- Szeretlek… és… mindig… szeretni… is… foglak. – mondtam vágyakozó hangon, miközben minden egyes szó után megcsókoltam a férjem édes ajkait.Richard és én mindig is azt gondoltuk, hogy számunkra a másik jelenléte az életünkben, a legjobb dolog ami történhetett, és ebben a mai napig hiszek is. Éppen ezért is nem fogom magamnak megbocsátani, hogy ezt az egészet kockára tettem azzal, hogy fogtam magam, és amikor a legnagyobb szüksége volt rám, akkor elhagytam.
Az utolsó csókunk egyre jobban elmélyül és szinte már ott tartottunk, hogy menten felfaljuk egymást, amikor kezembe vettem a férjem újra életre kelt férfiasságát és óvatos, de mégis szakavatott kezekkel óvatosan bevezettem a lábaim közé, majd lassan ráereszkedtem. Hangos és kéjes sóhaj szakadt fel a tüdőmből.
Jóleső érzés járta át a testem, ahogy kitöltötte résemet. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt bennem, miközben szinte kínzó lassúsággal mozogtam férfiasságán le és föl. Pár pillanattal később már teljes összhangban mozogtunk. Szinte extázisba kerültem mialatt, stílust váltottunk és immáron ő diktálta számomra a tempót. Minden egyes lökéssel, amivel bennem ténykedett, közelebb és közelebb repített a mennyek kapuja felé. Soha nem értem még el ilyen gyorsasággal a csúcsi, de most sikerült, nem is akár hogyan. Egész testemben remegtem. Izzott a testem, és ha lehetséges, akkor mindent százszorosan éreztem. A testi és lelki éréseim, mind-mind sokkal intenzívebbek voltak. Ahogy a remegésem kezdett alább hagyni, olyan volt, mint ha minden erő kiszállt volna a testemből. Így gyengén és erőtlenül szálltam le róla és terültem el mellette.
- Huuuuhh… - nyögtem ki frappánsan, miközben próbáltam magamban erőt gyűjteni egy újabb eget rengető játszmához.


Tag: Richard - Words: 310 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

Nem régiben még mindez még olyan távolinak tűnt. Mégis minden érzelmem, nehézségem, fájdalmam mások életének megmentésébe fektettem, nem pedig egy minőségesebb üveg whiskybe temettem napról-napra. Nem mondom, hogy könnyű volt, mert kicsit sem volt az. Dühös voltam és magamat hibáztattam. Még soha életemben nem éreztem magam ennyire nyomorúságosan üresnek legbelül, mint nélküle. Kínzóan vágytam rá, hogy visszakapjam mindazt, ami nélkül nem tudtam vagy inkább nem akartam élni... Már a tükörbe nézni sem volt ugyanolyan, mert már magam se voltam ugyanaz a boldog ember. Mégis minden reggel azon voltam, hogy összeszedjem magam, mert a nehézségeink ellenére a legjobb, ami történet velem, a boldogság, ami betölti az életemnek minden apró pillanatát az Wendy. Hihetetlen és eszement butaság visszagondolni, hogy minden, amit tennünk kellett volna akkor az az, hogy megbocsájtunk önmagunknak. Azt gondolom mindketten csalódtunk és ugyanúgy mindketten önmagunkat hibáztattuk... Viszont először éreztem azt igazán, hogy képes volnék félretenni minden büszkeségemet és könyörögni azért, hogy ne menjen el, de ezzel is csak Őt bántottam volna. Semmi értelme, igaz? Belegondolni, hogy nem is olyan régen az egyik napról a másikra veszítettem el mindent, ami addig a legfontosabb volt a számomra. Most pedig mondhatni, hogy az egyik napról a másikra kaptam vissza. Mindent. Boldog vagyok. És nincs, amire jobban vágyom annál, minthogy a legboldogabb nővé tegyem ezen a világon azért, mert számmora ez a világ Tőle igazán kerek és egész és kering folyamatosan.
Egyszerűen megvadít, ahogyan bánik velem. Fejemet a párnába vetve markoltam bele a lepedőbe mindkét kezemmel, miközben adtam át magam az élvezetnek, miután Wendy másodperceken belül dobta félre a nadrágom és az alsómat és odalent kezdett el rajtam tevékenykedni. Még szinte magamhoz sem tértem, fel sem eszméltem a kényeztetéséből, édes csókjaiból a szívem máris őrült módon kezdett el pumpálni a vért a mellkasomban. Ez valami isteni érzés... Ujjaimmal gyengéden bele túrok hajába, miközben érzem, hogy közel a kiteljesülésem. Pár mély sóhaj után már igazán nem bírtam magam vissza fogni, akármennyire is próbálkoztam vele. Egyszerűen bele élveztem a szájába, miközben kapkodtam magamba a levegőt. Ilyen csodálatos érzésben már rég volt részem... Miután végig söpört rajtam a kielégülés, ugyanazzal a vágytól fűtött tekintettel néztem rá, majd időt nem vesztegetve húztam fel magamhoz, hogy újból megcsókolhassam.

Testemen átfutó remegés biztosíthatta róla, hogy a nyelvével rám mért csapások igencsak kielégítőleg hatottak rám. Úgy éreztem magam abban a pillanatban, mint ha a mennyekbe repültem volna. Érezhettem azt a szenvedélyt, azt a kielégülést amelyre már régóta nem volt esélyem. Jó, nyilvánvalóan nem azt mondom, hogy a tegnapi éjszakánk nem volt eszméletlen, de ez még attól is jobb volt. Klasszisokkal jobb, pedig még csak most kezdünk bele.Ahogy kezdtem egy kicsit lenyugodni, Rick eltávolodott a testem legérzékenyebb pontjától és a következő pillanatban már szenvedélyes csókjaival bombázott. Egyszerűen leírhatatlan érzés volt, hogy ennyire vágyott rám, hogy ennyire szerette volna a szeretetét éreztetni velem. Talán éppen ezért is éreztem úgy, hogy én sem hagyhatom őt bizonytalanságban és élvezet mentes helyzetben szenvedni.
Úgyhogy mind a két kezemmel amelyekkel az előbb az alattunk lévő lepedőt markolásztam, most Richard hátán futtattam végig, és amíg ő a csókunkba mélyülve elkalandozott addig én egy gyors váltással, átfordítottam őt a hátára.
Óvatosan és egyben kínzó lassúsággal elszakítottam ajkainkat egymástól, és gyengéd ámde mégis érzéki csókokkal kezdtem el beborítani a teste minden apró négyzetcentiméterét. A szája sarkát, a nyaka hajlatát, a mellkasán keresztül az ágyéka irányába. Ott egy pillanatra megtorpantam, majd óvatos, de mégis szakértő mozdulatokkal kicsatoltam a nadrágjának az övét, majd kigombolta és apránként lehámoztam róla a nadrágját és az alsóját is. Ezáltal szabaddá téve éledező férfiasságát.
Gyors mosolyt villantottam a férjemre, majd kezembe vettem meredező falloszát. Gyengéden kezdtem el rajta le és fel húzogatni a kezemet. Pontosan tudtam, milyen kínzás lesz ez neki, éppen ezért közelebb hajolva még nyelvemmel is rásegítettem a játszadozásomra. A nyelvemmel játékosan körbe-körbe futtattam férfiassága körül, majd óvatosan szívogatni kezdtem.Éreztem ahogy egyre jobban megduzzadó pénisze már alig bírja tovább, így még egy kis ráhatással megadtam neki a kegyelemdöfést és elégedetten fogadtam a számba minden cseppjét.
Miután végeztem férfiasságának kényeztetésével, eltávolodtam tőle és szinte ugyan azon az útvonalon haladtam visszafelé a szája irányába amerről az előbb az alsó teste felé. Addig csókolgattam és cirógattam ameddig meg nem éreztem újra éledező férfiasságátami a combom belső oldalának nyomódott.


Tag: Richard - Words: 333 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

Sokan úgy tartják, hogy a szerelem az természet kelepcéje, ez az, ami biztosítja az emberi faj fennmaradását. Lehet, hogy így van. De számomra a szerelem köti össze a szívdobbanásokat, a szerelem a szünet két lélegzetvétel között. A szerelem mindennél erősebb, mert nincs a világon semmi, ami elpusztíthatja. Semmi. Ez az erő mozgatja a világot és tőle vagyunk azok, akik. Mert a nap végén nem számít semmi a világon, csak egyedül az, hogy van-e valaki, aki azt mondja hiányoztál. Az első igazán komoly döntésemnél még tizenöt sem voltam, mégis ez volt az első komoly döntésem, amit azóta sem adtam fel soha egyszer sem. Ez pedig nem a pályaválasztási volt, bár ezt sem fogom feladni soha. Anyu szerint nagyon okos kisfiú voltam és már tíz évesen is Dr. O'Connell veszett el bennem. Nos, Őt meg is találtam. Még egy kis taknyos voltam, de már akkor is a felnőtteknek való olvasmányokat bújtam, ahelyett, hogy jó gyerekhez méltóan napi tizenkét órában süketen, vakon és némán toltam volna a számítógépes játékokat. Tizenhárom évesen számomra egy hatszáz oldalas könyv nem tartott tovább három napnál. Előbb, sokkal előbb megértettem, mint kellett volna, hogy az emberek olykor bizony olyan könnyedén képesek összeomlani, mint a gondosan felépített váram legó kockákból, amit anyutól kaptam... Gondolom abból a célból, hogy had legyek még egy kicsit gyerek. Keményen, komolyan szenvedtem is vele három óráig, mire összeraktam, anyu pedig nem akart hinni a szemének. Én átlagos játékfüggő kisgyerek nagyjából hét-nyolc éves koromig lehetettem. Azután pedig a szüleimnek kellett lépést tartaniuk velem. Sosem volt rám igazán jellemző, hogy leraktak volna a TV elé, én pedig onnantól kezdve megnémultam, nem hallottam, megszűnt a külvilág létezni... Ez bevált úgy öt évesen. De visszatérve... Szóval, amikor megértettem, hogy ez a nagy világ, amiben élünk sajnos nem mindenkinek olyan felhőtlen, örömökben teli és boldog eldöntöttem, hogy én az leszek. Boldog leszek. Mert ez egészséges. És nem hagyom, hogy ebben bárki meggátoljon. Azóta pedig eltelt tizenöt év és most már még biztosabban tudom, hogy a holnap soha sem biztos. Most kell boldognak lennünk.
Minden egyes ajkai közül kitörő vággyal teli halk sóhajtás, kéjes nyögés, apróbb sikkantás, amit sikerült kicsalogatnom belőle elégedettséggel töltött el és úgy érzem nem csak engem, hanem mindkettőnket. Elégedetten húzódtak mosolyra ajkaim, majd tovább folytattam nyelvemmel való kényeztetését. Azt akartam, hogy egész testében, minden apró kis porcikájában bejárja, beleremegjen a szenvedélybe. Amikor már biztosan tudtam, hogy célba értünk felemelkedtem hozzá és forrón, szenvedélyesen megcsókoltam.

Az a helyzet, hogy a mi szexuális életünk, nem éppen mindennapi. Sok új és talán egy kissé merész dolgot is kipróbáltunk már. De ettől függetlenül még nem vagyunk, valami szex mániás, perverz bagázs. Egész egyszerűen, csak szeretjük feszegetni a határainkat. Viszont a mostani alkalmak, olyanok az életünkben, ami megköveteli azt, hogy az ösztöneink és vágyaink vezessenek minket, mintsem az előre eltervezett pozitúrák és kialakított helyzetek.
A felszínre törő érzelmek és vágyak, képesek egészen új mederbe terelni az eseményeket, még akkor is ha biztosak voltunk benne, hogy ez meg fog történni. Hiszen vártunk rá. Vártam rá. Sőt mi több szükségem is volt rá. Szükségem van rá, hogy velem legyen, hogy érezzem, hogy ott van mellettem és szeret. Minden szeretetével amennyije csak van.Minden érintése, minden lehelete, minden csókja arról árulkodott, hogy ő is ugyan annyira ezt szeretné amennyire én. Ugyan olyan készségesen adta meg magát a gyengéd erőszaknak, ahogyan én tettem ugyan ezt a tegnapi esténk alkalmával.
A rólunk lekerülő ruhadarabok, olyan gyorsasággal és természetességgel kerültek le rólunk, mint ha soha nem is vágytak volna, csak arra, hogy lefejtsék a tulajdonosának vágytól izzó testéről. Úgy hullott alá a mélybe, minden apró kis oda nem illő részlet, hogy félő volt soha többé nem is kerül elő, de nem érdekelt. Most semmi más nem tudta lekötni a figyelmemet rajta kívül.
Az hívogató ajkai, a szépen megformált felsőteste és a testének minden egyes négyzetcentimétere, amelyet már olyan jól ismerek, elemi erővel hatottak rám. Szinte hallottam, ahogy hívogatnak. Csak egy érintés, egy aprócska csók és a miénk lesz az egész éjszaka.
Ahogy percről percre egyre jobban belemelegedtünk egymás testének kiszabadításába, ő változtatott az eddigi felálláson és most az eddigi vadászból lett a préda. A nadrágom gombja egy határozott pattanással, adta meg magát, és így Richard olyan könnyedén megszabadított az utolsó két darab ruhadarabtól, amelyek még a testemet fedték, hogy szinte nem is volt időm felfogni az egészet.Az agyamra jóleső zsibbadtság telepedett rá, ahogy a férjem az arcát a combjaim közé fúrta és elkezdett ténykedni. Minden egyes mozdulata forrósággal és vérpezsdítő élvezettel töltötte fel a testem. Egész egyszerűen úgy éreztem, mintha a testem nem is nekem engedelmeskedne, hanem az ő parancsainak, amelyek szorgoskodásával közvetít felém.
Egyre szaporább légzésem és a tüdőmből fel-felszakadó, kisebb sikkantások és nyögdécselések, teljes mértékig bizonyossággal tölthették el Richardot, hogy amit csinál azt nagyon is jól csinálja. Nem is tellett bele pár percbe és már át is léptem a gyönyör kapuját. Szerencsénkre miénk volt az egész ház, sehol egy teremtett lélek, így semmi nem szabhatott gátat annak, hogy mennyire engedjük el magunkat az együtt töltött idő alatt. Legyen az egy vacsora, egy kis borozgatás, játékos csipkelődés, vagy éppen a kielégülésünk édes sikolyai.


Tag: Richard - Words: 440 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

Hallottam egyszer egy öreg azt mesélte a kocsmában, hogy az ember idővel mindenhez hozzászokik. Hozzászokunk, ha tolószékbe kényszerülünk, ha elveszítjük fél karunkat... Ez az öreg egyszer azt mondta, hogy csak így lehetünk mindig boldogok. De vannak dolgok, amikhez a világ végéig sem szokunk hozzá. Nem szokunk hozzá, ha üre mellettünk az ágy, Soha nem szokjuk meg, ha nem látjuk a mosolyát, ha nem érezzük az illatát és a csókát és hogy majd megszakad a szívünk, ha csak a tükörbe nézünk. Aztán egyszer csak rádöbbenünk, hogy milyen szörnyen ostobák voltunk, amiért elengedtük életünk nagy szerelmét. Volt idő, amikor már szinte belekényszerítettem magam abba hitbe, gondolatba, hogy nem fogom visszakapni. Másfél év hosszú idő. Nekem pedig bőven volt időm hibáztatni magam bármilyen nevetséges is az egész, mégis bevált, legalábbis elég volt ahhoz, hogy hosszú hónapokig nyomorultul érezzem magam. Egyedül, magányosnak... Mintha elveszítettem volna a lényem egy részét. Elveszett voltam. És nem volt semmi és senki, aki igazán képes lett volna lelket önteni belém. Akkor amikor elveszítünk valakit, akkor látjuk csak be igazán, hogy nem az az igazi, az egyetlen, akivel eltudjuk képzelni az életünket, hanem az, aki nélkül nem, aki nélkül a holnapnak sincs értelme. Biztosan érzem, hogy az életemnek ez az időszak volt a legmélyebb pontja és sosem fogom elfelejteni, hogy egyszer majdnem elveszítettem. abban is biztos vagyok, hogy ezentúl bármit, bármit képes leszek könnyebben elviselni, mint az, ha újra elhagyna.
- Azt akarod mondani, hogy nem hiszel nekem? Nem szép... Bár azt gondolom, hogy neked kevesem már nem tudok, nincsen mit bebizonyítani. - Számomra... Azt hiszem ez lenne a béke. Minden éjjel vele alszom el, mellette ébredhetek fel, akár az éjszaka kellős közepén is a fülébe suttoghatom, hogy szeretem. Minden, amire szükségem van most már velem van és többé nem engedem el. - De, ha mégis valamit elmulasztottam volna bátran kérjen időpontot és meghallgatom a panaszait. - Szegtem fel a fejem kissé arrogánsan. Bennem mindig is kicsivel több volt a bizonyítási vágy, mint az egészségesnek mondható lett volna, de ez engem sosem érdekelt egy csöppet sem. Mert mindig elértem, amit akartam. Így olykor nagyon is a nehezemre esik elfogadni, ha valami ellen nem tudok tenni, főleg, ha a munkámról vagy egy betegemről van szó. Ezek a dolgok a mai napig megviselnek, mégis büszke vagyok minderre... Mert így vagyok az, aki lenne akarok, aki mindig is lenni akartam.
Gyerekesen viselkedtünk. buták voltunk. Erre nincs jobb kifejezés. Egy időben kínoztunk önmagunkat és egymást is... Egy szünet egy házasságban sokkal bonyolultabb, mint egy kapcsolatban. Mert ha egy kapcsolat nem működik, azt könnyebben elfogadjuk. De mi az életünket kötöttük össze amíg csak élünk. Minden, amit kimondtunk abban a fogadalomban úgy is gondoltunk. Tény, hogy sokkal könnyebb volt azt a papírt összetépni, mintha alá kellett volna írnom.
Heves és követelőző csókcsatánk közepette vetettem le és dobtam valahová félre az öltönyömet. Sunyi vigyor kúszik az arcomra, miközben engedelmesen dőltem hanyatt az ágyon. Azt hiszem tetszeni fog ez a felállás, de mintha valaki desszertre is célozgatott volna... Ami azt illeti fel is tudnám falni ebben a pillanatban. Alig, hogy elhelyezkedett az ölemben és újra ajkaira csókoltam máris azon munkálkodtam, hogy minél előbb lehúzhassam róla az utolsó ruhadarabot is. Tekintetem olyan volt, akár egy éhező vadászé, amikor végre már egy egész csinos kis kupac lett a félredobált ruháinkból és letepertem. Egy huncut mosollyal az arcomon felnézve rám húztam le a cipzárt, majd a nadrágjával együtt a bugyiját is lehúztam róla. Ha eddig esetleg kételkedett volna abban mire készülők, hát most már biztosan nem teszi, miután egy szó nélkül fúrtam az arcom combjai közé.

Minden körülötte forog. Ő az életem egy azon pontja amelybe akkor is biztonságban kapaszkodhatnék, ha világ kifordulna a sarkaiból. Most már teljesen biztos vagyok benne. De ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor eddig is biztos voltam benne. Magamban nem voltam biztos. Bármilyen helyzetben és szituációban megálltam a lábamon. Bíztam magamban és tudtam, hogy ha valamit szeretnék azt el is érhetem. Viszont vele kapcsolatban soha nem tudtam teljesen 100%-ig biztosan, stabilan megállni a lábamon. Tudom jól, hogy elég irónikus, hogy az életben, azaz ember, aki kihozza belőlünk a legjobbat és aki erőssé tesz, tulajdonképpen az az egyetlen gyenge pontunk is. Hát én pontosan így vagyok a férjemmel. Vagyis hát csak voltam. Hiszen ez a két év rádöbbentett arra, hogy soha nem kellett volna kételkednem a stabilitásomban a kapcsolatunkban és az Ő szívében. Hiszen bármikor feladhatta volna az egészet és kereshetett volna valaki olyat aki jobb nálam, de nem. Ő megvárt és az érzései mit sem csillapodtak irántam. Ez pedig az eddig életem legjobb dolga ami történhetett velem. Úgyhogy amikor azokkal szomorkás szemekkel rám nézett, tudtam, hogy vége. Nem bírtam volna tovább szenvedni látni. Azt akartam, hogy Érezze mennyire szeretem, hogy mennyire sajnálom és azt, hogy egész életemben hálás leszek neki azért, hogy ennyit jelentek a számára. - Néhányuknak igen, de vannak kivételek. – mosolyogtam rá játékosan, majd közelebb hajoltam hozzá, lágyan és lassan rátapasztottam az ajkaimat asz övéire és úgy csókoltam, mint ha ez pillanat lenne a legtörékenyebb dolog az életünkben.
- Aha, na persze. – Nevettem rá játékosan.
Tudom, hogy mennyire szeret csipkelődni és játszani. Én pedig hozzá hasonlóan nem vagyok semmi jónak az elrontója. Így azon sem csodálkoznék, ha mondjuk egy alkalommal tényleg belemelegednénk egy efféle játékba.
- Ha így folytatod, el fogom magam bőgni. Mert tudod jól, hogy te is hiányoztál, csak túl makacs voltam, hogy ezt beismerjem. Inkább kínoztam magam nap mint nap. – válaszoltam kicsit elmerengve és újra végig gondolva, hogy mennyire hülye voltam és ezzel mennyi fájdalmat okoztam mind a kettőnknek.
Amilyen gyorsan rám telepedtek a borús gondolat, szerencsére ugyan olyan gyorsan tova is szálltak. Nem szerettem volna ha ilyen irányba terelődik az este. Azt szeretném, ha ezt az egész „botlás” dolgot el tudnánk felejteni és mindent tisztalappal kezdhetnénk. Éppen ezért is vetettem be minden praktikámat és próbáltam meg egy egészen pozitív irányba terelni az esténk folyamát. - Drágám, ha nem vetted volna még észre, mindig én vezetek. – Játékos mosoly kúszott az arcomra, és a szemem csillogásából láthatta, hogy mire megy ki a játék.
Pontosan elég ideje ismertük már egymást ahhoz, hogy értse mire is gondolok. Mi az az apró kis gondolat ami ott motoszkál az agyamban. Így amikor végre felértünk az emeletre élvezettel adtam át magam annak, hogy most Ő lehessen főnök és Ő irányítson mindent.
A mosolya, a csókja, az érintése minden pillanattal csak még inkább felkorbácsolták bennem az iránta érzett szenvedélyemet. Akartam őt és ebből nem is csináltam titkot. Éppen ezért is amikor a szobám ajtajához értünk, egy pillanatra elváltam édes ajkaitól, elfordítottam az ajtó kilincsét és türelmetlenül betoltam őt a szobába. Miután az ajtó hangos csattanással becsukódott mögöttünk, egy újabb szenvedélyes csókcsatába kezdtünk és addig toltam őt hátrafelé ameddig bele nem ütközött a lába az ágyamba. Ott abban a pillanatban minden gátlásomat levetkőzve, hagytam, hogy sodorjon az éjszaka. Így aztán hanyatt döntöttem az ágyon és fölé mászva csókoltam őt tovább. Beleadva miden szenvedélyem és iránta érzett szerelmemet.


Tag: Richard - Words: 555 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

- Pedig mindvégig azt gondoltam, hogy a jófiúknak olykor engedélyük van rosszak lenni büntetlenül. - Emeltem fel rá tekintetem csalódottan és szomorkásan. De ezek szerint akkor nem fogom büntetlenül megúszni, pedig annyira imádok vele pimaszkodni, amit természetesen nem élveznék annyira, ha tudva tudnám, hogy nem fogom vele felhúzni. Különben meg önző módon abban hiszek, hogy letöltöttem a büntetésem az utóbbi hónapokban az elkövetkező... Egész életünkre. Ezen felül bármire hajlandó vagyok, bármilyen büntetést elviselek, amit Ő szab ki, vagyis nem nélküle kell kiírnom, mert az a poklon is túl menne. Hiba volt. Hiba volt megbíznom abban a lányban, törődni vele, de a botlásom is csak a mérhetetlen jóságomnak köszönhető. Szeretek mindig mindenre és mindenkire odafigyelni, mert ettől magam is jobban és jobbnak érzem, mert ez nekem is jó, de persze azt is tudhattam volna, hogy egyszer még valami balul fognak végződni, de azt nem is sejtettem, hogy egyből a számomra legfontosabb, legértékesebb dolgot fogja megtámadni.
- Persze. Még a végén megrágalmazol, hogy elhanyagollak. És mivel nincsen egyetlen olyan apró szeglete se a testednek, amit ne szeretnék, így a fenekeddel is foglalkozni kell. Csak a kötelességem végzem. - Bár sziklaszilárdan biztos vagyok abban, hogy az orvosi egyetem volt számomra a legjobb választás, azért ügyvédnek is elmentem volna, megálltam volna a helyem. De az is lehetséges, hogy a szerencsésebb férfiaknak van ez a különleges tehetségük a nőkkel szemben, hogy mindenféle helyzetből kitudják beszélni magukat. Én pedig egy mázlista vagyok... Jóképű, magabiztos, céltudatos, javíthatatlan és kimondhatatlanul szerelmes egy gyönyörű nőbe. Azt hiszem mindent megérdemlek, ami ezzel jár.
- Jól hangzik. Tetszik... Mert már nagyon üres és hideg a ház nélküled és tudod szörnyen hiányzol is. - Eltartott egy ideig, de mostanára úgy vélem mindkettőnknek sikerült belátnia, hogy a legnagyobb hiba, amit megléphettünk az azon a napom esett meg velünk, amikor Ő úgy döntött, hogy összecsomagol, nekem pedig az, amikor engedtem elmenni, de ugyanakkor azt is tudom, hogy ugyanez a hiba is hozta Őt vissza hozzám. Mert jó nagy butaság volt.
- Talán csak azt akarom, hogy Te vezess. - Lelki szemeim előtt már lejátszódott mi történne abba az esetben, ha kijelenti, hogy neki esze ágában sincs felkelnie az ölemből, de annak attól tartok, hogy a konyha és a ház asszonya se örült volna túlzottan.
Ő ment elől, de amikor felértünk az emeltre, akkor hirtelen visszahúztam magamhoz azzal az ismerős huncut mosollyal az arcomon és megcsókoltam hosszan, szenvedélyesen, miközben türelmetlenül kezdtem vele hátrálni a szobája irányába.

Valakinek meg kell nevelnie a rossz fiúkat. – mosolyogtam huncutkásan.
Tudom jól, hogy Ő lenne az utolsó olyan ember akit a bűntettje miatt kellene megbüntetni. Rick az egyik legodaadóbb és legönzetlenebb ember akit valaha is megismertem. Részben talán ezért is mondtam neki olyan gyorsan igent. Önzetlen, odaadó, hűséges és iszonyatosan szenvedélyes, a teljesítési képességeiről már nem is beszélve. Egyszerűen nem is értem, hogy mi a fene üthetett belém akkor amikor elhittem annak az ostoba kislánynak a hazugságait. Hihetetlen, hogy volt erre képes valaki. Jó, hogy a szerelem elvakít és bolonddá tesz, na de ennyire? Mit gondolt? A férjem, majd csak úgy a karjaiba veti magát? Hát neki sajnos, nekem pedig szerencsémre nem így történt. Ezért pedig örökre hálás leszek a sorsnak.- Lenne szíved elfenekelni a csinos kis popómat? – Néztem rá nagy boci szemekkel és egy kis megjátszott megszeppenéssel.
Azt hiszem ismerjük már egymást éppen eléggé ahhoz, hogy tudjuk, mikor és mit érzünk igazán és mi az amit csak megpróbálunk megjátszani. Éppen ezért is nem tartott sokáig ez az arckifejezés az arcomon. Helyét iszonyatosan hamar átvette egy elégedett mosoly és a vágyakozás szenvedélyes mámora.
- Muszáj leszel kibírni, legalább addig ameddig a szüleim hazaérnek. Addig minden dolgomat elintézem és csak is a tiéd vagyok. - búgtam neki kedvesen, miközben végig az motoszkált a fejemben, hogy hogyan lehetne minél hamarabb megoldani a hazaköltözésemet.
- A most azonnal is késő lenne. – leheltem vágytól felhevülve.
Szeretkezni szerettem volna a férjemmel. Szerettem volna megadni neki mindazt amit az elmúlt két évben nem tehettem meg. Szerettem volna boldoggá tenni mindenféle tekintetben. Szerettem volna a tudtára adni, hogy mennyire is hiányzott a számomra. Hogy érezhesse mellette szeretnék lenni és az szeretnék lenni akit Ő mindig is látott bennem.- Mint ha nem tudnád merrefelé vezet az út. – vigyorogtam rá játékosan, majd egy hatalmas szenvedélytől izzó csókot leheltem a szájára és vonakodva ugyan de kimásztam az öléből.
A következő pillanatban kézen fogtam és már húztam is magam után az emelet irányába. Ahol már olyan sok közös pillanatot eltöltöttünk, hogy azt szinte lehetetlen pironkodás nélkül felidézni. Itt voltunk együtt először úgy, és ez az emlék a mai napig úgy él bennem mint ha tegnap történt volna.


Tag: Richard - Words: 360 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

- Szóval ezentúl, ha rosszul viselkedem, akkor kezdhetem félteni a hátsóm? Kikapok? - Két év hosszú idő. De nagyon is megnyugtató tudni, hogy ilyen hatással van ránk. Közel két évig minden egyes nap egy ilyen pillanatra vártam, csak egyre. Nem mással, csak vele. Ostoba lennék, ha azt gondolnám, hogy egy másik nő is megadhatná nekem azt, amit mellette érzek. Talán ezt szeretem benne a legjobban, amilyenné engem tesz. Nem azt, ahogy érzem magam tőle, hanem amilyenné tesz. Nem vagyok más. Egyszerűen olyan ember vagyok, amilyen mindig is akartam lenni... És most büszke vagyok és soha eszembe sem jutna más nő mellett keresni a boldogságot, mert a boldogságom kulcsa már nála van egy ideje, így máshol nem is találhatom meg, de még csak keresni sem akarom máshol, mert vele vagyok önmagam.
- Szerintem neked sokkal jobban állna az elfenekelés. - Jegyeztem egy huncut mosollyal az arcomon. Bőven lesz mit bepótolnunk. A lényeg, hogy ezentúl egy napot se akarok a hiányával eltölteni, csak vele. Nem akarom többé hibásnak érezni magam olyasvalamiért, amit nem tettem meg. Nekem mégis bűntudatom volt miatta... Ennek akarom, hogy vége legyen. Hosszú hónapok teltek el azzal, hogy túlhajtottam magam, mert inkább vállaltam, hogy tovább bent maradok, éjszakai ügyeletet, de dupla műszakos is voltam, csak azért, hogy ne keljen haza mennem az üres otthonunkba, had ne keljen erre gondolnom.
- Azt hiszem néhány napot még csak kibírok valahogy. - Ha nagyon muszáj... Tettem hozzá magamban. Pokolian nehéz időszakon vagyok, vagyunk túl. Megérdemeljük, hogy boldogok legyünk. Azt is megérdemeljük, hogy végre a szülei lehessünk egy tüneményes csöppségnek.
- Most azonnal. -  Suttogtam a bőrébe két apró csók között. Ki akarna, ki tudna ellenállni egy ilyen csábításnak? Én soha... Soha nem tudtam és nem is akarok. Őt akarom. Forró tüzes csókokat leheltem bőrére végighaladva a tejszínhab útján. Édes és vágykeltő.
- Talán akkor egy kis nosztalgia gyanánt felvezethetnél a szobádba. - Mert kétlem, hogy Mr. és Mrs. Marshall értékelné a hevességünket a konyhában és a kialakult állapotot, amit magunk után hagynánk, mert más különben még ebben a percben lesöpörnék mindent az asztalról... De a nosztalgia gondolata sem hangzik rosszul, mert szerintem még mindig emlékszünk az elő közös éjszakánkra, amit itt töltöttünk el. Én mindeközben lassan, de biztosan elkalandozva letértem a kijelölt útvonalról...

Még az is megeshet. – vigyorogtam rá sokat sejtető játékossággal.
Végül is minden csak nézőpont kérdése, és azt hiszem meg vannak az eszközeim ahhoz, hogy megnevelhessem Richardot, ha éppenséggel „rossz” volt. Sőt mi több van egy olyan érzésem, hogy a büntetési technikáim ellen nem lennének ellenvetései. Annyira azért már ismerem, hogy tudjam róla, hogy minden rosszban képes megtalálni a jót is.- Ha nagyon szeretnéd, még azt is beiktathatjuk, a napirendi pontjaim közé. – kuncogtam vidáman, miközben játékosan elgondolkodást színleltem.
Még hogy elfenekelném e. Hmm…. Nem is rossz ötlet, persze csak egy bizonyos kereten belül. Még szerencse, hogy tudjuk mind a ketten, hogy hol vannak azok a korlátok az életünkben amelyeket nem szeretnénk, vagy éppen nem lenne szabad átlépni. Ezt is szeretem benne annyira. Hiszen a rengeteg jó tulajdonsága mellett meg van benne az pajkos vadság is ami kellőképpen rosszfiús stílust kölcsönöz neki.
- Tíz perc múlvára egészen más tervei vannak, úgyhogy ezt inkább elnapolnám egy kicsit. – Húztam egy picit, hiszen tudom, hogy mennyire szeretné, hogy hazaköltözzek, de úgy gondolom az ellen sem lesz ellenvetés,e amit az este hátralévő részére terveztem.
- Édes… Ínycsiklandozó… - suttogtam játékosan a fülébe, miközben eltüntettem a tejszínhab maradékát és egy kicsit eltávolodtam a nyaka hajlatétól.
- Az attól függ, hogy mikor szeretnél felfalni. – mosolyogtam rá játékosan és kihívóan, miközben engedtem a gyengéd erőszaknak.
Ahogy az ajkai végigjárták az utat a vágyakozástól duzzadt ajkaimtól a dekoltázsomra rajzolt szívecskéig, úgy éreztem magam, mint akit a vágyakozás parázsló lángjai fognak elégetni. Kívántam a férjemet, azt akartam, hogy tegyen a magáévá és töltsünk el egy fülledt éjszakát együtt.Ameddig ő elidőzött az alkotásánál én lassan, kiszámított mozdulattal, felhúztam a lábaimat mind a két oldalán és gyengéden, de jelzésértékűen a dereka köré fontam őket , és egy kicsit még inkább hátradőlve teljesen hozzápréseltem magam az ágyékához.
- Akarlak téged…. Magamban akarlak érezni…. – suttogtam kéjjel átitatott hangon.


Tag: Richard - Words: 305 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

- Na és ha nem leszek vagy nem akarok szófogadó lenni, akkor a sarokba is állítasz? Megbüntetsz, mert rossz voltam? - Megpróbáltam elfojtani a belőlem kitörni készülő nevetést, de végül feladtam, mert lássuk be eléggé nagyfiú vagyok már ehhez, de végül is, ha úgy gondolja még megnevelhető vagyok állok elébe Mrs O'Connell módszereinek. Sőt, lennének is rá javaslataim hogyan lehetnének még eredményesebb a foglalkozásai... Egyedül büntetésben lenni kevésbé izgalmas, kettesben viszont annál inkább.
- Esetleg el is fenekelsz? - Tovább fokozva a dolgokat és különben is szeretek vele pimaszkodni és egy kicsit cukkolni. Imádom, mert morcosan is olyan édes, hogy egyszerűen lehetetlenség kihagyni a kínálkozó alkalmakat, de szerencsére egy olyan ok sem jutott még az eszembe, hogy miért is kellene. Tudom hol vannak a határok, legalábbis eddig még sosem sikerült annyira felhúznom, hogy dühös legyen, de attól még majd felrobban.
- Akármikor... Tíz perc múlva is megoldható lenne, de abban az esetben a csomagokat itt felejtenénk és csak Téged vinnélek. - És persze vissza sem hoznám. El sem tudom mondani mennyire örülök annak, hogy végre megint itt tartunk. Néhány éve még azt reméltem, hogy csak egyszer fog hozzám költözni, akkor is ugyanilyen boldog voltam, mint most, de nagyon bízom benne, hogy nem kell még egyszer átélnünk, amin túl vagyunk, legalábbis azt remélem, hogy túl vagyunk és képesek tovább lépni, a történteknek pedig hátat fordítani és végre ismét a jövőnket látni.
- Kiváló ötletnek tartom. - A desszertben az a jó, hogy mindig olyan édes, hogy képtelenség is lenne ellenállni neki. A közös pedig az bennük, hogy egyiknek sem tudok ellenállni.
- Valami édes és a cukorfalat feleségem. izgalmasan hangzik... Folytasd. - Abból ítélve, hogy milyen hirtelenjében tértünk át a desszertre azt kell mondanom, hogy nagyon is aljas húzás volt a részéről engem lepisszegnie.
- Akkor most már nézhetek rád olyan „mindjárt felfallak” tekintettel? - Lassan döntöttem hátrébb egészen az asztal szélnék, miközben minkét kezét lefogtam a háta mögött. Szerencsére ehhez az egyik kezem is elég volt, a másikkal pedig szépen fogtam a tejszínhabos flakont és egy aranyos kis szívecskét rajzoltam fele Wendy dekoltázsára. Egy huncut mosollyal az arcomon hajoltam hozzá közelebb, hogy előbb megcsókoljam és ajkairól haladjak lefelé a nyakán egészen a műalkotásomig. Régen nem esett ennyire a nehezemre fékezni magam és inkább lassan és érzékien haladni végig a hab útján, mintsem mohón felfalni, de azért nagyon igyekeztem.

Azt a mondatot, hogy rám van kiéhezve, csak egy cinkos mosollyal jutalmaztam. Végül is semmi jónak nem vagyok az elrontója, csak éppenséggel ha már dolgoztam a vacsora elkészítésével, na meg éhes is vagyok akkor az a minimum, hogy megvacsorázunk és aztán jöhet a móka.
- A rossz fiúkat meg kell nevelni, ebben pedig elég sok gyakorlatom van. – kacsintottam rá játékosan.Az a csillogó mosoly, amit a férjem arcán láttam, felért egy több milliós ajándékkal is, semmiért nem cserélné el másra. Ő számomra annál sokkal fontosabb.
- Akkor a hétvégén megoldható lenne? – vontam fel kíváncsian az egyik szemöldököm, miközben letettem az evőeszközöket és egy jókora kortyot ittam a boromból.
Kíváncsian várom, hogyan fog folytatódni az esténk, mert a meglepetésem, amiről az előbbiekben beszéltem neki, lehetséges, hogy egy cseppet pikánsabbra sikerült, mint amennyire azt elsőre gondoltam. De hát most már nincs mit tenni. És azt hiszem, legalább is amennyire a férjemet ismerem nem lesz vele gondja. Főleg így, hogy újra belevágunk a bab projectbe.
- Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy rátérjünk a desszertre. Nem gondolod? – vigyorogtam rá sokat sejtetően, miközben felálltam az asztaltól és elindultam a konyhapult irányába.Magamban végig mosolyogtam, miközben a kezembe vettem a desszertünk kellékét, hiszen éreztem magamon a tekintetét és eltudtam képzelni azt is, hogy mi minden forog most az agyában. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt, megfordultam és elindultam felé a szükséges kellékekkel, de ahelyett, hogy a saját helyemre ültem volna le, inkább fogtam magam és az Ő ölébe ültem bele, de úgy, hogy szemben lehessünk egymással.
- Tudod, én igazán szeretem a pikáns dolgokat, de most inkább valami édesre vágyom. – mosolyogtam sejtelmesen, majd ahogy ezt kimondtam egyik kezemet a tarkójához vezettem és finoman, de mégis határozottan oldalra hajtottam a fejét, még a másik kezemmel és a benne lévő tejszínhabos flakonnal egy ínycsiklandozó habcsíkot varázsoltam a nyakára.
- Mondjuk valami ilyesmire. – kuncogtam, miközben közelebb hajoltam az érintett területhez és gyengéden, és izgatóan a lenyaltam a nyakáról a habot, miközben óvatosan végighúztam a nyelvem hegyét a bőrén.


Tag: Richard - Words: 330 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

- Azt hiszem az nem fog menni. Sőt, csak rosszabb lesz, ha nem csillapíthatom az étvágyam... Veled. Bár a lasagne is biztosan kiváló, számomra mindig Te leszel az első, legfinomabb és legédesebb. A lasagne Így csak a második lehet. - Még csak azt sem kenheti rám, hogy olyan szörnyen nehéz lennem velem bírni, hiszen mindent megeszek, amit elém tesz, de még ha nem is sikerül olyan tökéletesre, mint szerette volna, akkor is tudom, hogy a szíve, lelke és szeretete az bizony benne van, így rossz nem lehet. Én sem vagyok egy mesterszakács. Mondjuk a orvosi egyetem, azután pedig a munka mellett annyira nem is fért bele az időmbe, hogy birtokba vegyem és kiismerjem a konyha rejtelmeit. Nem azt mondom, az utóbbi két évben mégis csak megvoltam, de neki még mindig jobban áll... Most is hiányolom az aranyos kis konyhai köténykéjét, de talán kárpótolható vagyok.
- Mrs O'Connell, most épp megnevelsz? - A gondolataim legalább olyan pikánsak, mint ez a lasagne, amit tökéletes türköz az a rég nem látott huncut mosoly az arcomon, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy jó ideje nem volt okom így mosolyogni. Szóval, Mrs O'Connell arra akar megtanítani hogyan kell kenyérre kenhető férjnek lenni? Nos, amíg padokat koptattam példás magaviseletű voltam, azóta viszont kicsivel problémásabb vagyok. Makacs és pimasz na meg persze kitartó.
- Köszönöm. Neked is. - Ma még eddig nem vittem túlzásba az evést. Mondhatni hozzá vagyok már szokva - a szervezetem is - ahhoz, hogy akkor eszek meg kávézom, amikor időm van rá, nem pedig amikor ölni tudnék tizenöt percért, amíg leülhetek. Szóval, a vacsival most sikerült befogni a számat is, mert szerintem egy finoman elkészített ételnek meg kell adni azt a tiszteletet, hogy kiélvezzük.
- Azt, hogy nagyon boldoggá tennél vele. Hiányzol... - Ezzel az érzéssel pedig nem tudok megbarátkozni és egyre nehezebben is viselem el. Én csak szeretnék újra boldog lenni és a boldogságom kulcsa itt ül velem szemben és meg kell mondanom, hogy még sosem láttam gyönyörűbbet.

Na látja doktor úr. Ön is belátja, hogy első a kötelesség és csak azután jöhet a szórakozás. – nevettem rá játékosanA mostani játékos és boldog énem, szinte már teljes elnyomás alatt volt tartva amióta kipattant ez az egész eszement dolog. De most boldog vagyok és ezt nem is tudnám titkolni, még akkor sem ha szeretném. Ettől már tényleg csak akkor lehetnék boldogabb, hogy már lennének gyerekeim, vagy legalább is már úton lennének. De ki tudja, lehet, hogy akár egy év múlva már tényleg lesz egy kis O’Connell bébi akit elhalmozhatunk mindennel amit csak el lehet képzelni. Akár még a csillagokat is megszereznénk neki ha arra vágyna. Hiszen arra nincsen szó, hogy egy anya mennyire szereti a gyermekét, főleg olyankor ha ennyire hosszú ideje próbálkoznak azzal, hogy összejöjjön végre az a parányi kis élet ami mindent a jó irányba mozdíthat.
- Dehogy is nem mondhat, csak közben ne nézz rám ilyen „mindjárt felfallak” tekintettel. – csúfolódtam kicsit pajkosan
Ez a kellemes évődés amellyel mi most elütöttük az időt, csak még inkább felkorbácsolják az érzéseinket, és csak még inkább vágyat ébreszt bennem iránta. Egy olyasfajta vágyat amelyet nem könnyű enyhíteni, főleg abban az esetben nem ha túl sok időnk volt arra, hogy ez a vágyakozás felgyülemlődött bennünk.
- Azt elhiszem, de mindent csak szép sorjában. – feleltem a kis megjegyzésére, miközben letettem mind a kettőnk elé egy-egy tányérnyit a vacsorából, majd egy kecses mozdulattal leültem az asztalhoz és mosolyogva kezdtem bele a vacsoránk elfogyasztásába.- Jó étvágyat, Rick. – mondtam kedvesen mosolyogva
Nem kellett sok idő hozzá és a vacsoránk nagy részét már el is fogyasztottuk, miközben kellemesen elborozgattunk. Mindeközben valami akkor sem hagyott nyugodni. Úgyhogy kénytelen voltam kimondani, bármennyire is szeretnék lassan előrehaladni.
- Szóval, mit gondolsz arról ha mondjuk a jövő héten hazaköltöznék? – vontam fel kíváncsian az egyik szépen ívelt szemöldökömet miközben folyamatosan az arcán megjelenő reakciót fürkésztem.


Tag: Richard - Words: 305 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

- Azt pedig mégsem engedhetem meg. - Alig kaptam vissza, ki van zárva, hogy ezek után bárminek vagy bárkinek is megengedjem, hogy elrabolja mellőlem, mert azt nem viselném el még egyszer. Nem vagyok rá hajlandó, sem képes. Őrülten szeretem, ha pedig újra keresztül kellene mennünk mindezen, abba már szó szerint beleőrülnék. Most pedig mindössze csak annyit kellene kibírnunk, amíg vacsizunk? Hmmm, azt hiszem ez megoldható. Pláne, hogy farkaséhes vagyok, ugyanakkor az is biztos, hogy az én szívembe nem a hasamon keresztül lopta be magát, bár a főztjére sem lehet igazán panaszkodni, mert mindig valami isteni finomsággal áll elő, szóval egy szavam sem lehet. Nekem van a leggyönyörűbb, legelbűvölőbb és legédesebb feleségem.
- Erre még ráfogok cáfolni, de belátom, hogy a hasad tiltakozásával a vacsi elhagyása ellen nem bírok el. Így türelmesen ki kell várnom, amíg enni kap és nem akar vitatkozni velem tovább, mert ettél valamit. - Azt hiszem ez menni fog. Sőt, akkor még kevésbé fogok neheztelni a pocakjára, amikor végre lesz odabent egy pici lakó is, aki csak még kívánósabbá teszi. Még úton sincs a kis apróságunk, mégis már most biztos vagyok abban, hogy hogy nagyon jól fog neki állni az anyaság. Bár ahhoz még hozzá kell majd szoknunk, hogy nem akkor fogunk aludni, amikor mi akarunk, hanem amikor tudunk is, mert a picur is engedi végre, hogy pihenjünk egy kicsit.
- Szóval, akkor már nem is mondhatok szépeket a feleségemnek? Azt feltételezed rólam, hogy hátsószándékaim vannak vele? - Talán van benne némi igazság, de nem tehetek róla. Annyi mindent be szeretnék még pótolni, amit az utóbbi időben nem tehettem meg, hogy igazán nem nagy bűn, ha nem tudok vagy nem akarok uralkodni magamon. Az utóbbi volt életem legrosszabb és egyben leghosszabb időszaka...
- Hm, nekem a desszert is nagyon csábítónak tűnik. - Nem tudtam megállni, hogy ne tegyem szóvá legbelsőbb gondolataimat egy pajkos mosollyal. Meg sem próbáltam, nem is akartam levenni a tekintetem róla, sőt mindaddig még asztalhoz nem ültünk nagyon is szemtelenül gyönyörködtem a látványban.

Abban teljes mértékig biztos voltam. – nevettem rá jókedvűen.
A mi kapcsolatunkban valahogy sosem volt tabutéma a szexuális vágy. Mi bátran felvállaljuk, ha éppen ahhoz van kedvünk vagy éppen valami pikáns gondolat jutott az eszünkbe. Éppen ezért is nem csodálkozom azon, hogy valami ilyesmit mondott.
- Normál esetben semmi ellenvetésem nem lenne ez ellen az ötlet ellen, de jelenleg muszáj előtte valami táplálékot bevinnem a szervezetembe, különben rögvest éhen halok. – mondtam kicsit színészkedve.
De alig, hogy befejeztem a mondatomat, a gyomrom méltatlankodva jelezte, hogy tényleg ez a helyzet és nem hazudok.
- Látod, már a testem is tiltakozik az ellen, hogy elhagyjuk a vacsit és helyette a baba projektbe fogjunk bele. – cukkoltam még egy kicsit játékosan
Nekem is jobban esne most egy kellemesen eltöltött együttlét a férjemmel, de ha enni kell akkor enni kell. Az ember nem parancsolhat a testének. Még úgy sem, hogy nagyon szeretne. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne az élet. Nem kellene attól félni, hogy elhízunk, vagy túlságosan lefogyunk vagy betegek leszünk. Milyen jó is lenne ezek nélkül a „gondok” nélkül élni.
- Attól, hogy hízelegsz, még nem kapod meg előbb a meglepetésedet. – nevettem rá játékosan, miközben gyakorlottan földet értem.
Ahogy Richard letett, már is elindultam a készülőfélben lévő vacsoránk irányába és szorgosan sertepertéltem még egy kicsit, ameddig el nem készül teljesen. Kivettem a sütőből, felszeleteltem és szépen ráhelyeztem egy-egy adagot a tányérokra amelyeket még feldíszítettem egy kis friss bazsalikommal. Arra viszont egész idő alatt nem is mertem tudomást venni, hogy Rick rajtam tartja a szemeit, mert különben csak hagytam volna a csudába az egész vacsorát és inkább vele töltöttem volna az időt. De így, hogy már készen van a vacsora, így már csak meg kell ennünk, és elpakolnunk a nagyját, aztán már is az övé leszek testestől, lelkestől.
- Utat az este főfogásának. – mosolyogtam lelkesen, miközben két tányérnyi Lasagne al forno-val iparkodtam az asztalhoz.


Tag: Richard - Words: 310 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

- Nos, ebben akármikor a szolgálatodra állok a legnagyobb örömmel, akár már a vacsi után is nagyon szívesen nekifeküdnék veled a babaprojektnek. - Teljesen igaza van. Nagyon szeretném már ezt a kicsi csöppséget, pedig még úton sincs. Én pedig már azon töprengek milyen kimondhatatlanul csodás érzés lesz látni, ahogy napról napra gömbölyödik a pocakja. Engem már akkor a legboldogabb férfivá avanzsált, amikor igent mondott, szóval amit akkor fogok érezni, amikor megtudom, hogy kisbabánk lesz az valami földöntúli boldogság lesz, ha lehetséges ez még egyáltalán fokozni. Az utóbbi időszak nem volt épp felhőtlen a számunkra, épp ezért kiérdemeltük, hogy végre boldogok legyünk együtt, hogy többé semmi és senki se állhasson közénk. még egyszer nem fog menni, mert nem fogom megengedni, ahogy többé elengedni sem fogom. Ha úgy kell könyörögnöm, akkor sem. Kizárt, hogy még egyszer kitegyen valaki minket ennek az egésznek. Többé nem akarok a hiányától szenvedni. Nem akarom, hogy hiányozzon. Azt akarom, hogy mindig velem legyen, minden egyes nap. Mert az utóbbi időben egyre biztosabban kezdtem azt érezni, hogy lassan, de biztosan elfogom veszíteni.
- Ezek szerint túlságosan is mohó voltam? - Mert nagyon is kedvem lenne el sem válni ajkaitól, amik az enyémre tapadtak és egyből a desszerttel kezdeni. De nem panaszkodom, nem is tehetném, mivel tudom, hogy a vacsi is mennyeien finom lesz. Viszont arról sem tehetek, hogy egyből valami édesre vágytam, ahogy megpillantottam a konyhában sertepertélni.
- Az egyik legnagyobb meglepetés az életemben az Te voltál. Álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer ilyen elbűvölő és káprázatosan szép feleségem fog lenni. Szóval, azóta mondanod sem kell, tudom, hogy megéri jófiúnak lennem egy kicsit. - húztam el egy picit a szám csalódottan miközben lassan letettem, ami most nagyon is a nehezemre esett, de arról nem volt szó, hogy a szívemet nem fájdíthatom abban a néhány percben, miközben befejezi a vacsit. Én pedig addig is le sem vettem róla a tekintetem. Ellenkezőleg, nagyon is pimaszul legeltettem rajta a szemem. Ami ennyire hibátlan és tökéletes azzal nem lehet betelni.

Ne is mond. Már most érzem, hogy a fejünkre fog nőni, pedig még úton sincs. – húztam el egy picit a szám.
Annyira szeretnénk ezt a kis csöppséget, hogy azt már nem is lehet szavakkal kifejezni és mégsem adatott meg ez idáig. Annyit próbálkoztunk, annyit reménykedtünk, de semmi. Még orvoshoz is kész voltam elmenni, hátha velem van a probléma, de akkor jött ez az egész hercehurca, és így ez is elmaradt. Most viszont ha továbbra is így maradnak közöttünk a dolgok, akkor sort kell arra a látogatásra kerítenem, mert tudnunk kell mi is a helyzet.
- Na, látod? Tudtam én. – nevettem rá játékosan, miközben végig ott csillogott az a pajkos fény a szemeimben, ami azóta nem volt rám jellemző mióta elköltöztem otthonról.
- Hmm… Bolond lenne, ha nem így lenne. – válaszoltam kacarászva miközben felkapott a karjába.
El sem hiszem, hogy voltam olyan bolond, hogy engedtem annak, hogy az a zöldszemű bestia a hatalmába kerítsen és elválasszon attól az embertől akit mindennél jobban szeretek.
- Rick, ha nem teszel le, akkor nem lesz kész a vacsora soha. Én pedig töredelmesen bevallom, hogy éhes vagyok. – mosolyogtam rá, majd egy gyengéd csókot leheltem ajkaira.
Nem mondom, hogy nem jöttem lázba attól a gondolattól, hogy mi mindent tehetnénk kettesben ebben a nagy házban, de a mai nap után mind a kettőnknek szüksége van erre a vacsorára. Nem csak azért mert éhesek vagyunk, hanem azért is mert így legalább lesz alkalmunk mindent megbeszélni. Megbeszélni azt, hogy mikor költözök haza, hogy mi lesz velünk a továbbiakban és minden egyebet.
- Amúgy tartogatok neked egy meglepetést is, de azt majd csak az este végén kapod meg. De csak is akkor, ha jó fiú leszel, és hagyod, hogy befejezzem a vacsorát. – néztem rá játékosan, miközben a óvatosan szuggeráltam, hogy végre tegyen le, hogy befejezhessem a dolgomat és utána csak is rá tudja figyelni.


Tag: Richard - Words: 305 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

- Akkor annyit már most megállapíthatunk, hogy ha a szülein és nagyszülein múlik szörnyen elkényeztetett kis hercegnőnk fog lenni. - Mi mindennél jobban fogjuk szeretni az egyszer biztos, a nagyszülei pedig már csak dacból is mindent megfognak neki adni, amit mi Wendy-vel ne engednénk meg azonnal. Szóval bosszankodásból és nézeteltérésekből sem fogunk hiányt szenvedni, de annyiban biztosra veszem, hogy egyet fogunk érteni, hogy mi ketten szeretnénk felnevelni a kicsi manónkat... Én pedig azt hiszem egyre jobban vágyom erre a babára, akár kis hercegnő lesz, akár egy kis trónörökös, akkor is a mi legnagyobb büszkeségünk lesz, a legszebb dolog az életünkben, amit csak kívánhatunk, amit mindig egymás szeretetének köszönhetünk, sose fogom tudni eléggé megköszönni, hogy itt van velem, mellettem, azt hogy van nekem és ha ezen a hullámvölgyön túl leszünk, már pedig túl leszünk, akkor azt is tudni fogom, hogy sosem fog elhagyni... A szerelemnek nem kell vaknak lenni, elég ha feltétlen. A minék pedig az, ha ezt képesek vagyunk elfelejteni, de legalábbis félretenni egy boldogabb közös jövőért, amit nem tudnék már mással elképzelni.
- Bevallom... Lebuktam. Be kell vallanom, hogy pokolian régen voltam ilyen önfeledt jókedvű, pont ugyanilyen régen volt ilyen csodás napom egy ilyen fantasztikus nővel. Sőt, azt is be kell vallanom neked, hogy azt hiszem ennek a bizonyos nőnek sikerült elcsavarnia a fejem a múlt éjjel és a gondolataim körülötte azóta sem hagynak nyugodni. Folyton csak az jár a fejemben, hogy... - Eltöprengve tartottam egy kis szünetet, miközben kezeimet körbefontam dereka körül. - Vajon sikerült-e végleg levennem a lábáról? - Közben kihasználva a ragyogó alkalmat, amikor is kétlem, hogy számítana rá, hogy bármire is készülök pillanatok alatt kaptam fel a karjaimba. Az érzés, ami rám tört, miközben a karjaimban tartottam csöppet sem volt idegen. Ellenkezőleg, már nagyon hiányzott. Ennél fogva kihívás lesz nem arra gondolni minden percben, hogy egy napot sem akarok már nélküle eltölteni és azt szeretném, ha a legrövidebb időn belül visszajönne hozzám, visszaköltözne az otthonunkba, mégis tiszteletben akarom tartani a döntését... A döntését, amit nem akarok megkérdőjelezni, mert akkor azzal a kapcsolatunkban kételkednék, amit megint csak nem akarok. Ebben az esetben az egyetlen járható és helyes utat bizalomnak nevezik és én ezen az úton fogok járni ameddig csak kell.

Ezzel nem tudok vitába szállni, még akkor sem ha szeretnék. – mosolyogtam rá kedvesen és szerelmesen.
A tudat, hogy vagyok annyira szerencsés, hogy olyan férjem van, aki minden gondolatomat és rezdülésemet ismeri szinte felbecsülhetetlen. Sokkal könnyebb olyan embernek lenni aki tartozik valakihez, mint ha olyan ember lennék akinek nincs senkije. Ettől már csak akkor lehetne jobb a világ a számunkra, ha végre tényleg család lehetnénk. Apró totyogó mosolygombócokkal körülvéve. De ez még egy kicsit várat magára.
- Te jó ég… - nevettem fel hangosan.
Szinte ezer év telt el azóta, hogy apa így hívott volna. De legalább is az esküvő óta biztosan nem mondta. Régen amikor kicsi voltam szinte annyiszor elmondta, hogy én vagyok a legszebb és legokosabb hercegnő a világon, hogy el is hittem, hogy igaz amit mond. Legalább egy hónapig nem voltam hajlandó úgy elmenni itthonról óvodába, hogy nem volt a fejemen a tiarám. Azóta azonban eltelt egy kis idő és én kénytelen voltam ráébredni, hogy valakit a papája hercegnőnek hív, az még nem jelenti azt, hogy tényleg az is. Még abban az esetben sem, ha rátalál az igaz szerelem és eljön érte az ő mesebeli hercege, aki boldoggá teszi őt hátralévő élete folyamán.
- Meg se tudnám mondani mikor hívott így utoljára. Azt hiszem, ezt inkább az unokája számára tartogatja a továbbiakban. – mosolyogtam rá játékosan miközben azt a csodálatos csokrot szépen elrendezgettem az imént elővett vázában.
Ebbe így még nem mertem belegondolni, de nagyon az az érzésem, hogy tényleg ez a helyzet. Végtére is már nem egyszer rágták azzal a fülemet, hogy mikor lesz már nekik is egy tündéri és imádnivaló kis unokájuk. Viszont amin az elmúlt két évben keresztülmentünk igazán megviselt mindenkit, így aztán nem nagyon beszéltünk erről a témáról. Még úgy sem, hogy anya folyamatosan azt hajtogatta, hogy miért nem békülünk már ki a férjemmel. Hiszen az a világ legnagyobb ostobasága, hogy elköltöztem, otthonról. Holott tudom, hogy a férjem ártatlan és semmi olyat nem tett, amivel az a kislány megvádolta.
- Őszintén? Hosszú és zavaros. Az egyik kisfiú leesett a mászókáról és eltörte a kezét. Úgyhogy volt egy csomó papírmunkám. Na és neked? Egészen jókedvűnek tűnsz. Csak nem nő van a dologban? – Vonom fel játékosan az egyik szemöldökömet, miközben közelebb sétálok hozzá és átkarolom a nyakát.


Tag: Richard - Words: 370 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

- Szóval ne is akarj ellenállni a vonzerőmnek. Nem sikerülne... Én mindig lefoglak venni a lábadról. Ez már mindig így lesz. - Szóval, a bókolás veretlen bajnoka vagyok? Ezt azért jó tudni. Eddig is tudtam, hogy van egy bizonyos érzékem, amit akár nevezhetünk figyelmességnek is, amiből sok férfi hiányt szenved, de még ki is álltam volna a sorból nekem akkor is lenne elég figyelmem a nőkhöz. Mert aki fontos az magától értetődően nem hagy hidegen és ne legyél akkora kretén, hogy úgy teszel... Én megkockáztatom, hogy azt is észrevenném, ha mindössze másfél centivel rövidebb lenne a haja vagy egy árnyalattal világosabb vagy sötétebb, pedig alig néhány órája váltunk el egymástól. De nekem akkor is feltűnne... Ez a lényeg. Ennyi. A virág pedig abszolút csak egy ráérzés volt. Az sem olyan bonyolult. Nem feltétlenül kell tudni mi a kedvenc. Én egész egyszerűen csak olyan káprázatosan szépet választottam, amennyire a feleségem is annak látom minden nap.
- Azért nem vállalnék be egy újabb vallató jellegű beszélgetést Mr. Marshall-al arról, hogy mégis milyen szándékaim vannak a kis hercegnőjével a jövőre nézve... - Abból egy egyszeri alkalom is elegendő volt ahhoz, hogy megértsem mi a lényeg, hogy ha bántom, fájdalmat okozok vagy boldogtalannak látja Őt mellettem, akkor többet ne is kerüljek a szeme elé, legalábbis abból a találkozásból túl sok jó nem fog adódni. De bízom benne, hogy nem is olyan sokára nekünk is születni fog egy kis hercegünk vagy hercegnőnk, akit legalább annyira szerethetünk majd, amennyire minket tudtak és a mai napig is tudnak szeretni a szüleink. A boros poharakkal a kezemben végig azon töprengtem, hogy vajon milyen apa leszek, milyen szülők fognak válni belőlünk. A mi kis apróságunk bizonyosan el lesz kényeztetve és a túlzott odafigyelésünkkel fogjuk kiborítani, ha egyszer felnő.
- Milyen napod volt? - Nekem pokolian hosszú, amíg arra vártam, hogy újra láthassam. Tudom nem kellene ennyire magabiztosnak lennem, de attól egyáltalán nem tartok, hogy a mi kapcsolatunk valaha is ki fog hűlni, hogy ez a szerelem, szeretet és szenvedély egyszer csak emlék lesz már, az időre sok, nagyon sok terhet rálehet aggatni, csakhogy ne magunknak keljen egyedül elviselnünk, én viszont időről-időre büszkébb vagyok arra, hogy egy ilyen van velem, ébred fel mellettem minden reggel, vagyis nagyon remélem, hogy ezentúl most már így fog lenni. Ez pedig nem egy olyan érzés, amit az idő képes lenne csak úgy elhalványítani.

Van az a pillanat ami minden pénzt megér. Számomra ez a pillanat az amikor Rick boldog arcát figyelhetem, hiszen ilyenkor teljes bizonyossággal tudom azt, hogy szeret. Sok mindent meg lehet venni pénzen, virágot, bort, ruhákat, de az igaz szerelmet nem. Az egy olyan felbecsülhetetlen kincs amit soha senki nem lenne képes pénzben kifejezni, bármennyire is dúsgazdag. Jól mondják az okos emberek, hogy a legfontosabb dolgok nem kerülnek semmibe. Viszont az, hogy megtaláld a nagy őt, már annál többe, hiszen az idő pénz. Pontosan úgy ahogy a vacsora hozzávalói is pénzbe kerülnek.
Apropó vacsora. Ma igazán ki kell tennem magamért, hiszen ez egy amolyan ”Vissza akarlak hódítani testestől lelkestől” meghívás volt a részemről. Ahhoz pedig elengedhetetlen Rick kedvenc kajája, Lasagne al forno. Még annak idején amikor tizenévesen a szüleimmel voltam kint Olaszországban, egy kedves idős hölgy, akinél laktunk, megmutatta nekem a családja titkos receptjét, azzal a jelszóval, hogy neki nincs már senki akire hagyhatná. Egy kikötése volt csak. Nem mondhatom el senkinek a titkos hozzávalót. Csak és kizárólag a lányomnak. Azt hiszem ezt minden bizonnyal be fogom tudni tartani. Hiszen azóta már számtalan jelentkező volt a receptre, de ez idáig még senkinek nem sikerült megkaparintania.
Már éppen csak az utolsó simítások voltak hátra a nagy mű elkészítéséből, amikor lassú és gyengéd kezek simultak a derekam köré és egy hatalmas Rick-re jellemző különleges virágcsokor került be a látóterembe. Majd egy pillanattal később már a lehelete cirógatta a fülemet ahogy belesuttogott.
Szavai és kedves, gyengéd csókja, elégedett mosolyt csalt az arcomra. Annyira imádom ezt a férfit. Ha már nem lenne amúgy is az enyém, akkor most minden bizonnyal magamhoz bilincselném és soha, de soha nem ereszteném. Az idők végezetéig magam mellett akarom őt tudni, és remélhetőleg ezzel ő is így van.
- A bókolás veretlen bajnoka vagy. – mosolyogtam rá kedvesen, szerelmesen, majd amilyen lelkesedéssel ő csókolt meg engem, én legalább ugyan olyan lelkesen viszonoztam azt.
Bármeddig el tudtam volna őt csókolgatni, sőt mi több, egész könnyedén rá tudtam volna térni a reggeli beszélgetésünkre, de akkor fölösleges lett volna ez a nagy felhajtás a vacsora körül. Ha már pedig egyszer megcsináltam, akkor enni is kell belőle.
- Van még úgy kb. 40 percünk ameddig megsül. Addig ezt a csodaszép csokrot beleteszem egy kis vízbe. Te pedig hozhatnál két poharat a borhoz. Jó? – vigyorogtam rá játékosan, majd adtam egy gyors puszit neki és kibújva az öleléséből, elindultam keresni egy vázát.


Tag: Richard - Words: 395 - Clothes: Ezt látod rajtam!

Wendy & Rick  

A legtöbb férfi férfinak lövése sincs arról, hogy a barátnője, felesége milyen virágokat kedvel. Nekem ehhez mindig is volt egy különleges érzékem. Érzékem a széphez, a nőkhöz vagy mindkettőhöz. Ha azt nézzük gyönyörűséges feleségem van. A virágról sem feledkeztem meg soha... A virág is mindig ragyogó és gyönyörű szép. A titok pedig rendkívül egyszerű. Csak kell hozzá némi érzés, hogy rálássunk a tökéletességre, a hasonlóságra, a szépségre. Őszintén a vörös rózsa véleményem szerint már egy hihetetlenül sablonos választás, amire olyankor hagyatkozunk, amikor reménytelenül lövésünk sincs róla, hogy mi a kedvence a hölgyeménynek, azaz olyan, mint egy mentőöv, ami mindig beválik és palástolja a szomorú tényeket, hogy valójában mennyire keveset tudunk a másikról. Az én választásom ma nem vörös rózsa, hanem ha úgy vesszük egy különlegesség, ami nem található meg minden virágárusnál. Én pedig többek között pontosan amiatt választottam, mert különleges, sokatmondó, gyönyörű... Szóval, nekem már meg sem kell szólalnom.
Ami pedig a borválasztást illeti, na abban különösen válogatós vagyok. Akár egy óráig is tudok nézelődni, leveszek a polcról minden második üveget, visszateszem, tovább megyek... Kedvelem a borokat. Az olaszt és a vöröset leginkább. Azaz a lehető legjobb személyre bízta a feleségem a választást. Ő isteni finom vacsit fog készíteni, én pedig gondoskodom róla, hogy ne valami színezéket hozzáadott förtelmet igyunk mellé. A második napirendi pont is kipipálva egy üveg Monteverdi-vel. A következő pedig, hogy mindig pontos vagyok. Ez tagadhatatlan... Mióta elkezdtünk randizni soha egyszer sem késtem. Legfeljebb, amikor dolgozni kezdtem, de arról nem én tehetek, ha közbeszólt a hivatásom. Évek óta nem volt ilyen érzésem, mintha nem lennénk házasok, ez pedig tényleg csak egy randi lenne, egy vacsora. Egyszer már levettem a lábáról, azt hiszem visszavonhatatlanul, de ha mégsem, akkor erre rádolgozunk még egy kicsit. Egy pillanatig elgondolkodtam megtorpanva a bejárati ajtó előtt, de aztán végül csöndes léptekkel beengedtem magam. Úgy gondoltam, hogy inkább meglepem konyhatündéremet... Eléggé járatos vagyok már a házban ahhoz, hogy ne bukjak le. Az illatokat követve hamar megtaláltam a konyhában. Egy másodpercre megálltam nekitámaszkodva az ajtónak, de mivel eddig még úgy tűnik, hogy nem vett észre, a bort letettem, lassan a háta mögé osontam és átöleltem a virágcsokorral a kezemben.
- Finom illata van. - Suttogtam a fülébe, majd belecsókoltam a nyakába. - De a tiéd finomabb. - Egy újabb szeretlek csókkal folytattam és folytatnám még tovább, de akkor a vacsi későbbre lenne halasztva, újramelegítve pedig már nem ugyanaz.