Georgina & Talitha

A szokásos egyetemi reggelek. Komolyan, rajongok értük. Az az unalom, az a semmittevés, komolyan, megéri bejárni. Vagy mégsem. Ennyi erővel otthon is lehetnék, kipihenhetném a hét első napjának fáradalmait, amit, valljuk be nem is ártana a történtek után. A Nathaniellel való találkozásom utáni nap ráébredtem, hogy az órákról való lógással nem oldhatok meg semmit sem. Csak pár igazolatlan órát érhetek el vele, ami nem igazán jön jól most, hogy nem teljesítek túl jól az órákon amúgy sem. Tehát, fogtam magam, és végül csak beténferegtem az egyetemre, noha semmi kedvem se volt a mai naphoz. Nos, még most sincs.
Az első két órám már véget is ért, mégis azt hittem, hogy soha sem fog a csengő szünetet jelezni, egyszerűen olyan rettenetesen lassan teltek el. Majdhogynem a padban aludtam el, és, ha nincs az a kevés koffein, amit az energiaitallal magamhoz vettem, akkor valószínűleg még mindig a teremben fetrengenék. Most pedig inkább egy lépcsőfokot választottam ki a földszintet, és az első emeletet összekötő lépcsőn, és rajta ülve szemlélem a folyosót, és az azon, mint a mérgezett egerek, rohangáló fiatalokat. És tanárokat. Na jó, nem fogok ködösíteni, igazából csak egyetlen egy személy érdekel, de ma egész nap nem is láttam az egyetemen, órám meg pont ma nincs vele. Remek.
Folytatom tehát a társaim nézegetését, majd miután elkapom egy srác pillantását, kíváncsian figyelem, ahogyan vállba vágja a mellette álló társát, és mind a ketten felém fordulnak, hogy jobban megnézzenek maguknak. Szinte hallom a szavaikat, amint megkérdezik egymástól, hogy „hallod, ez nem az a lány, aki szombaton a kelleténél is jobban becsípett?”, aztán a választ, hogy „de, csakhogy nem csak be volt csípve, hanem kábítószerezett is, és elég sok sráccal volt el az este folyamán”. Elkapom a pillantásomat a srácokról inkább, és a padlót kezdem el bámulni. Bárcsak elfelejthetném azt a szombat estét.