Ethan és Aleksandar

Ethan & Alek

Megint beleköptek a kajámba. Frusztrált a tömeg. Ezúttal nem csak pusztán amiatt, hogy rengeteg ember vett körül, hanem amiatt is, hogy keresztbe húzták a számításaimat. Kiraboltak és utálom ha sajnálkoznak, így léptem onnan és a buszmegállóból is.  Igaz, ami igaz duplán látok, de sebaj. Tökéletesen tisztában voltam azzal, mennyire sikerült az ipse lelkébe tipornom. Mindig is remek érzékkel rendelkeztem mások lelki világának felbolygatásához, mostanra pedig sikerült profi szintre fejlesztenem ezt a képességemet. Hát, ez lett a vesztem. Egy padon ücsörögtem, a főbejárat mellett. A vérzés elállt, vagy legalábbis nem látszódott semmi. A mobil a  kezemben volt és SMS-t pötyögtem a bátyámnak.  De most komolyan... volt már olyan, hogy nem voltam jó fej? Oké, biztos volt, ez tény, de na, akkor is. Az SMS-ben tiszta jó fej vagyok.
"Ethan. A Steward bevásárlóközpontban vagyok. Baj van. Értem tudsz jönni?  BY: Alek"
Egy halvány mosoly szökött arcomra, majd egy halk sóhaj keveredett a ricsaj mellé is. Hiszek-e a véletlenekben? Igen, hiszek. Hiszen kell ennél nagyobb véletlen?  Semmi nem oké, hogyan lenne körülöttem bármi is oké, egyszerűen kevésbé nem oké, mint általában. Azt hiszem.
Nem voltak nagyra törő terveim mára, már mindent vagy hatszázszor átrágtam oda és vissza is és rájöttem, hogy felesleges ezen pattognom. Apa majd megbékél, de lehet ez így lesz a legjobb. Neki is és nekem is.

Alek & Ethan

A mai napom is hasonlóan egyhangúan indult, mint a többi. Reggel kilenckor felkeltem, letusoltam, felöltöztem, majd elindultam a forgatási helyszínre, felvenni a mai jeleneteimet. Picit már unalmas is lett volna az egész, ha nem éltetne a gondolat, hogy hamarosan újra láthatom Hannah-t. Az után az ominózus találkozás után, úgy tűnt, minden a legeslegnagyobb rendben alakul közöttünk. Melegség öntötte el a belsőmet valahányszor csak Rá gondoltam. Soha nem éreztem még hasonlót korábban, egy lány iránt sem, pedig már rengeteggel volt dolgom. Őt azonban egyikükhöz sem lehetne hasonlítani.   Hannah értékesebb volt mind közül, egy igazi gyöngyszem.
Épp, hogy beértem a helyszínre, már be is hívtak az öltözőszobába, hogy kisminkeljenek, majd rám adják a megfelelő kellékeket. A karakterem egy velejéig romlott férfi volt, aki legnagyobb örömét abban látta, ha naponta több nőt is megdönthet. Persze, mint a filmek többségébében, itt is került egy vadóc kislány, aki megdobbantotta a  rossz fiúnk nem létező szívét. Természetesen az ok, amiért elvállaltam ezt a szerepet az nem a romantikus történetszál miatt volt, hanem sokkal inkább az akciódús jelenetek miatt, illetve azért, mert előszeretettel bújtam olyan karakterek bőrébe, akiknek a személyisége messze nem hasonlított az enyémhez. 
Amint a kellékek felkerültek rám és a sminkem is elkészült, már kezdhettük is felvenni  a jeleneteket. A sminket mellesleg utáltam viselni, pedig fele annyi cucc sem került ránk, mint a színésznőkre. Soha nem értettem minek kell a férfi színészeket is kifesteni?! Abszurd az egész. Olyan öt órát vehetett fel az egész, majd indultam is megszabadulni a gönceimtől. Ekkor a telefonom váratlan pityegésére kaptam fel a fejem. Amint vetettem egy pillantást a címzettre, nem hittem a szemeimnek. Az öcsém írt, Alek. Vajon mibe keveredhetett már megint? Azóta, hogy elköltöztem hazulról elég gyakran kerül veszélyes környezetbe.  Néha felmerül bennem, hogy én vagyok a hibás.. nem kellett volna eljönnöm, dehát a szüleim házában sem maradhatok míg a világ. Talán csak rajta kellett volna tartanom a szemem, ahelyett, hogy folyton a munkám tekintettem volna elsőnek.
Amint átöltöztem és lemostam magamról az alapozót, már indultam is  az autómmal a bevásárlóközpont felé kideríteni, hogy mibe keveredhetett az öcskös.
Megérkezvén, leparkoltam az autómat egy üres parkolóhelyre, majd a bejárat fele indultam. Nem kellett sokat mennem, elég volt oldalra pilllantanom és már ki is szúrtam a padon ücsörgő Aleket. Elég volt egy pillantást vetnem az alakjára ahhoz, hogy rájöjjek már megint az izmaival  próbált kommunikálni a szája helyett.
- Mondd, ezuttal kinek köptél bele a levesébe? - Kérdeztem, miközben leültem mellé a padra. Szarul festett, az egyszer biztos, de tudni akartam a verzióját.  

Ethan & Alek

Végigfutott rajtam a hideg, ahogy hirtelen leült mellém. A szám elnyílt, valamit mondani akartam, de fogalmam sem volt, hogy mit. Minden esetleges esetlen szó a torkomra forrt, ahogy a tekintetem a tekintetébe siklott. Mintha több emeletet zuhantam volna úgy, hogy tudtam, nem kéne, hiszen ki sem ugrottam, akkor miért kell zuhannom?
Egy pillanatra  igazán, de úgy szívből jövően kényelmetlenül éreztem magam.
- Ezt úgy mondod, mintha ismernél... - motyogtam az orrom alatt, ami igazából igaz, de nem is tudom...régen voltunk együtt úgy mint testvérek. Emellett a téma mellett minden más eltörpül. Hiába is próbálnám tagadni, egészen biztos vagyok benne, hogy a pillanatnyi lefagyás az arcomra is kiül, de hát mit tehetnék? Érzéseim nekem is vannak. Basszus, fogalmam sincs mit csináljak.
- Apa elküldött. Egy kicsit nagy balhé volt köztünk. - egy sóhaj, mintha ezzel elmondtam volna mindent, de Bro-t ismerve, nem elégszik meg ennyivel. Az információ csere, oda vissza jól működik. Nem ront ajtóstól a házba, mégis érzékelteti, hogy vihar közeleg.
- Hozzád költözhetek? Amíg elül a vihar...- voltam én egyszer régen úriember is. Kevésbé modortalan, kevésbé ellenséges. Mondhatni normális. De akkor még kölyök voltam...
A marcangoló, izzó dühöt felváltja valami egészen más.. valami keserű érzés, valami igazán fájdalmas. Kínzó üresség, egész egyszerűen nem tudok mit mondani. Talán nem is kell. A testvérem nem utál, ebben tisztában vagyok, mindig is tisztában voltam. Csak az én hozzáállásommal, na ezzel van bökkenő.

Alek & Ethan

Ahogy rám nézett és a tekintetünk találkozott, mintha egy rövid percig a torkán akadt volna a szó. Zavartan pislogott rám, a szája elnyílt, én meg abban a pillanatban egy szigorú szülőnek éreztem magam, akinek az a dolga, hogy büntetést szabjon a neveletlen gyerekére. Viszont ez szerencsére nem igaz. Amíg vártam a válaszát, tekintetemet végig rajta tartottam. Próbáltam az érzéseimet nem kimutatni, nem dühösnek tűnni. Azzal per pillanat semmit nem értem volna el. - Aztán megszólalt, én meg akaratlanul is elmosolyodtam. A szavai szöges ellentétben álltak az előbbi viselkedésével.
- Pontosan! Azért mondom mert ismerlek! - Jelentettem ki határozottan, de nem túl szigorúan. - Figyelj, tudom, hogy az utóbbi időben nem voltam egy minta testvér, de ez még nem ok arra, hogy így viselkedj! - Igyekeztem a lehető legnyugodtabban beszélni, közben egyszer sem emelve meg a hangszínemet.
Ah, szóval összevesztek apával.. Állt össze a kép, amint kimondta. Bárcsak, ennyiről lenne szó! Általában, ha történt Alekkel valami, akkor ott minimum egy hurrikánhoz hasonló méretű dologra lehetett számítani. A baj valahogy mindig utolérte őt, de neki esze ágában sem volt tenni ellene. És tessék, itt vagyunk! Szépen összeveszett az apánkkal, akit annyira kikészített az egész szituáció, hogy dühében el is kergette őt a háztól. Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy hol jövök én a képbe. Apró mosoly kerül az arcomra, a kérése hallatán.
- Rendben. Hozzám költözhetsz.. két feltétellel! - Szögeztem le, hogy tudja, ha hozzám akar költözni, az én szabályaimnak kell megfelelnie. - Előszöris, mindent tudni akarok a történtekről! Nem a veszekedésről, hanem a másik dologról, aminek következtében így ellátták a bajodat. -  Itt elhallgattam, rövid hatásszünetet tartva, hogy megemészthesse a hallottakat. - Másodszor, megígéred, hogy lehiggadsz és visszaveszel a balhéból! - Legszívesebben azt kértem volna, hogy szüntessen meg mindenféle kapcsolatot a jelenlegi baráti körével, de úgy éreztem, nincs jogom ilyet kérni. Aztán picivel lazábban folytattam. - Figyelj, szeretném, ha ismét közel kerülnék egymáshoz és olyanok lennénk, mint régen, de ez csak akkor fog működni kettőnk között, ha nem öleted meg magad valakivel..

Ethan & Alek

A bátyám túl jól ismer és azt is jól tudja, milyen haveri körökben járok évek óta. Minta testvér? És még csak nem is túlzott ezzel...csak úgy egyik napról a másikra eltűnni...a város másik végébe költözni...szuper érzés mondhatom. Jó, tisztelem meg szeretem a bátyám, felnézek rá meg minden, de nem szeretem erről jártatni a szám. Apánknak is simán neki ugrottam volna, mivel nem tetszett az ordítása felém, de inkább leléptem...ahogy azt kérte. Erre Bro jön azzal, vegyek vissza...
- Ugye most csak szívatsz?! - jön ki belőlem önkéntelenül, mikor bejelenti a második feltételt, még fel is állok, amolyan fenyegetően. Hol a bátyám egyik tekintetén, hol a másikon kalandozik pillantásom. Ugye ez nem az, amire gondolok?! Egyszerűen nem is tudom, ez most durva volt! Pont tőle. Ugye nem komolyan gondolta ezt? Mert ha igen, akkor Ethan ezzel überel mindent, amit eddig a fatertól kaptam...Na jó...majdnem mindent. Pillanatnyilag arra várok hogy elröhögje magát és azt mondja, csak szívattalak. Jöhetsz és bulit is csaphatsz. Piálhatsz is...Bármennyire is reménykedek benne, ez a pillanat várat magára. Felettébb "kényes" a szituáció, legalábbis, a mai napon különösen annak mondható. Feszülten nyomok el egy ösztönös sóhajt, viszont komolyan nem értem, minek néz engem. Egy kibaszott jó tündérnek? Tényleg úgy nézek ki, mint a kedvesség mintapéldánya? Na csak hogy tisztázzuk: messze állok én a jótól. A bátyám hangja tisztán, élesen csendül fel a fejemben, mintha én magam volnék, de tudom, hogy ez más. Ez a kibaszott műsor része, amiből immáron nem szabadulhatok. Nincs kiskapu, nincs aduász, amivel kihátrálhatnék, hiába... A feszültség lassan elereszti merevvé vált testem, hajamba túrok és visszahuppanok mellé.
- Rendben. Nem ígérhetek semmit, de elmondhatok mindent... - pillantok ismét rá, majd a talajra előttem,
Azt szeretné ha ismét jó kapcsolatban lennénk, egy mosoly kúszik képemre, majd a fejem is megingatom, de rá nézek.
- Erre még kérned se kéne, ugyanezt akartam mondani... - öklözök bele a közelebb levő vállába, a mosolyom pedig levakarhatatlan. Bármennyire is tagadom, túlzott önbizalommal bírok, olyannal, mi az idegesítő határát súrolja. Holott valójában nem vagyok tökéletes, persze senki se az...

Alek & Ethan

Ha őszinte akarok lenni magamhoz, egyáltalán nem lepedt meg a reakciója, amit akkor produkált,  mikor kimondtam a második feltételemet. Tudtam, hogy nem fog egykönnyen belemenni a dologba. Sőt, egyenesen utálni fog érte. De meg kell értenie, hogy én csak és kizárólag akkor tudok segíteni rajta, ha bízhatok benne és nem  kell folyton attól tartanom, hogy mikor fog újból hülyeséget csinálni. Ő az én kisöcsém, akit szeretek és gondoskodni is szeretnék róla, de ha választás elé állítom és ő inkább marad a bandájával, akkor nincs miről beszélgetnünk. Már nem kisgyerek, egy év múlva betölti a 18-at, tudnia kell, hogy mi a legjobb a számára. Az, ha a bandájával marad és szórakozásból olyan dolgokat tesz, amire pár év múlva egyáltalán nem lesz büszke, sőt talán börtönbe is kerülhet miattuk.. Vagy az, ha a családját választja és visszatér a helyes útra. Mert még nem késő.    Egyáltalán nem hátrálok meg a fenyegetőzése miatt, hanem inkább veszek egy mély levegőt és újból beszélni kezdek. - Nem, komolyan beszélek. - Felelem mereven a költői kérdésére.  - Tudod, valamit valamiért.. - teszem még hozzá, afféle választás elé állítva.
- Nem mondom, hogy légy mintadiák, nyugodtan bulizz, szórakozz, amikor kedved tartja, csak ne ess át a ló túloldalára. - Szerintem ezzel én túl is teljesítettem önmagam. Én is voltam fiatal, tudom milyen, mikor az emberben tombol az adrenalin.. nehéz neki hátat fordítani, de néha muszáj nehéz döntéseket hoznunk. Különben mindenkiből alkoholista, drogfüggő vagy sokkal rosszabb válna.
Széles mosoly kúszott az arcomra, mikor visszaült mellém. Láttam rajta, hogy kezdi megfontolni az ajánlatomat, aminek szívből örültem. Tehát még van némi esélyem arra, hogy megváltozzon.
- Remek! Már alig várom, hogy hallhassam a véres részleteket - kacsintok rá, direkt szóba hozva a véres szócskát, afféle nem túl rejtett célzásnak szánva.
Amikor bevallotta, hogy ő is szeretné rendbehozni a kapcsolatunkat, majd a vállamba boxolt, a mosolyom megkétszereződött az arcomon és arra késztetett, hogy én is viszonozzam a kedvességét. Mondjuk, nekem tekintettel kellett lennem arra is, hogy valószínüleg majdnem minden porcikája sajog, így az erős ütést inkább meghagytam későbbre, most csak egy akkorát kapott, hogy érezhesse a testvéri szereretet erejét. Na jó, majdnem akkorát..
- Ugye tudod, mi a jó testvéri kapcsolat alapja? - kérdeztem rá a későbbiekben, de mielőtt még válaszolhatott volna, ismét megszólaltam. - A bizalom. És ha hozzám költözöl, tudnom kell, hogy megbízhatok-e benned. Nem fogsz titkos partikat rendezni a hátam mögött - ingatom meg a fejemet mosolyogva. - Ha olyasmit akarsz, inkább szólj előtte, illetve arra az esetre majd kijelölök egy termet, mert abba nem megyek bele, hogy az egész házat benépesítsd idegenekkel! Mit gondolsz, bízhatok benned? - Emelem meg egyik szemöldökömet, közben a válaszára várva.

Ethan & Alek

Nem vagyok szent, senki sem az, kit anya szült erre a világra. A levegővel szívjuk együtt magunkba a hibázásra való hajlamot.
Apró szünet, egy utolsó, vészterhes pillanat, amiből az egész világot kizárom: csak mi ketten vagyunk ebben a végtelennek tűnő szünetben. Mintha megállt volna az idő és annak fogaskereke... Félelem, és büszkeség keveredik bennem, s szakítja szét a bensőmet. Félek? Igen. Nyugodt vagyok? Igen. Felkészültem? Erre ki tud felkészülni? Nem gondolkodom, nem keresem a miérteket, a pillanat tört része alatt tudom, ő jót akar nekem. Hiszek neki és bíznom kell benne. A bátyámban. Hol a torkomban, hol pedig a helyén érzem dobogni a ketyegőm...azt hiszem a mai napot sokáig emlegetni fogom. Magamban. Veszek egy mély levegőt, alakul a hangulatom, alakul...csak nyugi...ne ess neki. Nem tenne jót. Bár hallani akarja a részleteket. ne már...most olyan mélyre menjek el? Hát...talán.
Próbálom megérteni a szempontjait, tényleg próbálom, mert tanulni akarok belőle, tanulni akarok tőle. Tanulni!  Egyetlen másodperc alatt jön a felismerés, a hangos vészjelző pedig bekapcsol a fejemben, ordít és villog, totál kikészít. Nem, nem fogok felállni és elhúzni valamelyik haverhoz, hogy majd ott eltöltök pár szebb napot. A bátyámban jobban megbízok. Még úgy is hogy visszakapom az öklösét. Jóval gyengébben adta vissza. Csak tudnám miért...egy újabb lila folt még nem a világ vége. Látná a testem, tele vagyok kék-lila-zöld-piros foltokkal. Meg azt hiszem egy késszúrással is, ami ugyan csak felszíni, de még nem látta orvos. Ha rajtam múlik, senki nem fogja nézegetni. De, hogy mi lesz a vesztem? Az a kibaszott, fene nagy pofám, na az fog egyszer kicsinálni, nem pedig a késes bűnözők tesznek a sírba, vagy a rendőrök, - bár, ha már itt tartunk, egyik opciónak se örülnék szívesen. Magamat kinyírni, vagy mással kinyíratni nem gyerebe gondolat, pláne nem most... Állom Ethan tekintetét. Tudatosan szorítok le magamban minden érzelmet, lelkem mélyére nyelem őket, mert nem akarok ilyesmiért kiborulni. És egyébként sem szerzem meg azt az örömet senkinek, hogy belelásson a lelkembe olyan alkalmakkor, amikor kicsit is labilissá válik minden odabent. Ugyanis van egy örök igazság velem kapcsolatban. Nem szabad hagyni, hogy unatkozzak, mert az unalom olyan ötleteket szül a fejembe, amiért általában seggberúgást kapok. Vagy rosszabbat.
Mi a jó testvéri viszony alapja? Ne kezd már el...a bizalom...ő is ezzel jön. Ezt nem hiszem el. Ismét elpillantok tekintetéből és a járókelőket figyelem, közben hallgatom a litániáját. Vannak helyzetek, amikor az ember csak akkor szembesül a hibáival, amikor már túl késő, és ehhez azokon kell átgázolnia, akiket a legtöbbre tart. Amikor elfelejtünk logikusan gondolkodni.
- Bízz bennem. - pillantok ismét íriszeibe és megtartom a szemkontaktust, nem hátrálok meg, de nem is ígérem, hogy be tudom tartani a kis szabályait. Milyen lennék Én? Mégis mit gondolsz? Kedves, figyelmes, gyengéd? Hm, pontosan így van... Minden igaz rám, ami ezeknek az ellentéte. Érdekes kettősség van bennem, néha még én sem tudok kiigazodni magamon, de nem számít, másoknak egyáltalán nem is kell. Kiismerhetetlen vagyok, ettől még érdekesebb. Néha gyermeki lelkesedéssel viszonyulok a dolgokhoz, máskor viszont erőszakosan szerzem meg, amit akarok.
Ez viszont egy egészen különleges pillanat. Már szinte sebezhető hangulatban vagyok, de úgysem látszik és... úgysem tud senki túljárni az eszemen. Legalábbis nem sokan és most nem is fenyeget ez a veszély.
- Nem csinálok felfordulást. - akkorát nem, hogy rendőrségi ügy legyen belőle, de ezt nem köthetem az orrára, nem igaz?

Alek & Ethan

Az, ami ezek után következett még az eddigieknél is jobban meglepett engem. Talán pontosan emiatt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy ki is ül mellettem. Alek nem az a típus, aki egyhamar engedne az akaratából. Nem fog egyik napról a másikra megváltozni, ebben biztos vagyok. Rajta kell tartanom a tekintetemet, úgy ahogyan régen is tettem. Mikor még közelebb álltunk egymáshoz.. Illetve azt hiszem rövidebb pórázon is kell őt tartanom, mert ha hagyom, hogy azt tegye, amit szeretne, abból semmi jó nem fog kisűlni. Szeretnék hinni neki, a kimondott szavaiban, de valami odabent azt súgta, hogy legyek elővigyázatos és kétszer is gondoljak meg egy dolog, még mielőtt azt kimondanám.  Előszöris.. itt vannak azok az ominózus véres részletek, amikről beszélnie kell.. Ha őszintén elmondd mindent, akkor kap egy esélyt, de ha kiderül, hogy füllentett.. még ha csak egy apró, lényegtelen dologról is.. onnan nincs visszaút.   Nem kerülte el a figyelmemet az, hogy nem ígért semmit. Ám, mindezek ellenére én mégis azt éreztem, hogy bízhatok benne. Lehet, hogy mindezt csak beképzeltem és azért hiszek neki, mert azt szeretném, ha igaz lenne, amit mondd. Pontosan emiatt is kell résen lennem, nyitott szemmel járnom, nem hagyhatom, hogy becsapjon. Akkor csalódnék benne a legnagyobbat, ha a hátam mögött kijátszodná a bizalmamat.
- Hiszek neked. - Mosolygok rá, közben tekintetemmel fogva tartva őt.
- Tudom, hogy nem fogsz felfordulást csinálni.. Ha megpróbálnád, a riasztó rendszerem azonnal életre kel és rögön tudomást szerzek a dologról.  - Mondtam őszintén, mert tényleg így volt. Egy akkora házban, mint ahol én is lakok, nem árt elővigyázatosnak lenni, legalábbis akkor, ha el szeretnénk kerülni a betörőket. Bár, kevés olyan törvénytszegő van, aki megmerné kockáztatni a Beverly Hills-i lakások feltörését.. pontosan a riasztó berendezések miatt. Ezért is jó egy ilyen környéken élni, ahol nem kell tartanod attól, hogy a szomszédod az éj leple alatt fogja kifeszíteni a kapud zárját.
- Majd megérted, miért van erre szükség, ha meglátod, hol lakok - teszem hozzá, még mielőtt azt hihetné, hogy füllentek vagy miatta akarok ilyesmit bevezetni.
- Amúgy, hogy érzed magad? Elég ramatyul nézel ki, talán az lenne a legjobb, ha a lakásom előtt tennénk egy kitérőt a korházba is. Nem szeretném, ha elfertőződne valamelyik sérülésed. - Mondom ellentmondást nem tűrő hangon, jelezve hogy nem fogadok el nemleges választ. Én nem vagy orvos, plusz előlem simán el tudná titkolni a komolyabb sebeit, a doktorokkal ellentétben, akik azonnal kiszúrják, ha elhalgat valamit.

Ethan & Alek

Ha nem is mutatom ki, vagy nem úgy, ahogy kéne, attól még mindegyikük fontos nekem a maga módján. Főleg a bátyám.
Világ életemben szerettem a kihívásokat. Olyan vagyok olykor, mint egy tomboló hurrikán...kedvem szerint döntöm le az embereket és irányítom őket, mint a marionett bábukat. Legalábbis szerény véleményem szerint Istent is felülmúlom párszor. Talán a hirtelen beletörődésem feszélyezi a bátyót is, hiszen túl jól ismer. És az meg engem feszélyez...
Hisz nekem, meg van riasztó is...állat. Basszus...akkor...
- Akkor hogy fogok kimenni éjszaka dohányozni?? - kérdezem leginkább csak magamnak, mint hogy neki tenném fel a kérdést. Kórház? A szavai úgy marnak a szívembe, mint a tűzben hevített penge, és belátom, nem tudok velük mit kezdeni. Az arcomat most talán a döbbenet, és a tehetetlen elképedés uralja. Miután befejezte az első hullámot, részemről rövid csend következik. Úgy tűnhet, hogy válaszra sem méltatom – és be is vallom, kissé tényleg olyan a helyzet, mintha valami nem is tudom kik kopogtattak volna az ajtómon – de valójában ez csak az arcomon nem tükröződő döbbenet. Egyszerre esik jól, hoz zavarba és bosszant, amit mond. Szívesen rávágnám, hogy köszönöm, vagy azt, hogy nem kell aggódnod értem, tök jól vagyok, de tényleg...jól vagyok.
- Nincs semmi bajom...tényleg. Tök fitt vagyok. Nincs szükségem kórházi beavatkozásra. - mondjuk voltak jobb napjaim is de ez van. Nem csípem, mikor ilyen aggódó.

Alek & Ethan

Bevallom, a riasztórendszer említésével leginkább a reakciójára voltam kíváncsi, hogy miként fogja őt érinteni a dolog. Ha nagyon ledöbben a hallottaktól, akkor abból ki tudom következteni azt, hogy az imént nem volt teljesen őszinte a ház felfordítását illetően. Persze, mint minden tinédzser ő sem tud megmaradni a fenekén egy percnél huzamosabb ideig, amit meg is értek. Mindig valami hülyeségen töri a fejét, ami talán az unalmához vezethető vissza. Talán ha lekötném a figyelmét valamivel.. elmélkedek, miközben a következő kérdésére keresem a választ. 
-Mintha ez lenne a legnagyobb problémád! - Nevetem el magam egy perccel később. Éjszakai cigizés.. egy újabb kamasz szokás, amire egyszerű rákapni, de annál nehezebb abbahagyni az űzését.
- Ne aggódj, amiatt! Van füstelszívó a konyhában - kacsintok rá jókedvűen, kitérve az eredeti kérdése alól.
- Látszik rajtad, hogy mennyire fitt vagy  - horkantok fel hirtelen, szemforgatva. Elhiszem, hogy nem akar menni, de attól még látnia kell a sebeit egy doktornak. Azt csak egy orvos tudná megmondani, hogy igazán jól van-e.
- Figyu, fölösleges vitatkoznod, mert ha az kell, hogy beletegyelek egy krumplis zsákba és úgy cipeljelek el a korházig, akkor megteszem! És tudod, hogy nem viccelek! - Ha volt valami, amiben teljesen biztos voltam, akkor az ez a dolog volt. Hiába tiltakozott az adott pillanatban, tudom, hogy később még hálás lesz a konokságomért, hiszen abból csak neki származna hátránya, ha elfertőződnének a vágások és ütések a testén..

Ethan & Alek

Ez lenne a legnagyobb problémám, ha te azt tudnád...
- Most is nehéz megállni, hogy ne gyújtsak rá. - bökök a fejemmel a dohányozni tilos táblára az egyik üvegen, majd megkönnyebbült sóhaj csúszik ki a számon, mikor bátyó közli a legnagyobb reményem. Van füstelszívó. Engem nem érdekel a riasztó, csak az, hogy legyen egy olyan pont a házában, ahol nyugodtan pöfékelhetek. Kegyetlen lenne, ha nem gyújthatnák rá 3 óránként. De a jelen kegyetlenebb mindennél, amit talán valaha is tettem. A fene egye meg a zsákutcákat. Szó szót követ, ő végre megáll a valóság talaján.
Szeretek a helyzetek ura lenni és átlátni azokat. Bár most a bátyám az, aki jobban átlátja a helyzetet.
- Utálom, mikor ilyen vagy!
Képtelen vagyok arra, hogy megnyíljak másoknak és a lelkembe láthassanak, de ezt a luxus gyengeséget nem is engedném meg magamnak. De a bátyámnak...ő más. Ő belém lát. A vesémig és még azon is túl. Ismer. Túl jól, még amíg távol voltunk, nem felejtett el.
- Jó. Ha ettől könnyebb a lelkednek. - vonom meg a vállam, mintha ez lenne a világ legkisebb problémája. Majd sunyin rápillantok.
- Vezethetek? - pattanok is fel és a táskámat is felkapom, majd elindulok, visszapillantok rá.
- Jössz? Vagy itt öregszel?? - igazából már nagyon rá akarok gyújtani, amolyan feszültség levezetés címen. Inkább elszívok pár szálat, minthogy nekiugorjak az egyik jött mentnek. Csak úgyból. A legpoénosabb az egészben? A bátyám 20 cm-el magasabb mint én...egy oszlop. Aztán csak 9 év van köztünk vagy mennyi.

Alek & Ethan

Válasza hallatán, akaratlanul is elvigyorodtam.
- Na igen, a cigi egyik mellékhatása, ami persze rögtön a rákkeltő hatás után következik - jegyzem meg, csak úgy mellékesen. Tudja jól, hogy mennyire utálom a dohányt. Régebben én is rágyújtottam egy-egy szálra, csak úgy heccből, de mint tudjuk, az olyannak sosem lesz jó vége. Ismerem az öcsköst a generációjával együtt, úgyhogy azzal is tökéletesen tisztában vagyok, hogy mire van szüksége. Bulira, cigire, piára és kajára, hiszen az utóbbi nélkül éhen hallnának. Amíg nem hajkurássza az élvezeteket, minden rendben lesz. Legalábbis többé-kevésbé az lesz.. A bátyja ugyanis nem verekedett random emberekkel, mert az ő célpontjai inkább a nők voltak.
- Tudom, de ilyennek kell lennem - vonok vállat, jelezve, hogy nem sok mindent tehet ez ellen. Nem lehetek a legjobb barátja, mikor neki egy bratyóra is szüksége van. Ha már oly sokáig nélkülöznie kellett a társaságomat, úgy érzem, az a minimum, ha befogadom feltéve persze, ha a szabályaim szerint fog viselkedni.
- Helyes - mondom, közben alig bírva visszatartani a nevetőrohamot. Méghogy könnyebb lesz a lelkednek..
Aztán  ahogy a vezetésre terelte a szót, rögtön el is komolyodtam.
- Bocsi, de arra még várnod kell egy darabig - utasítom vissza az ötletét határozottan.
- Még a végén összevéreznéd a kormánykereket - viccelődök, közben felpattanva a padról és elindulva utána.
- Hé, adok én neked öregedést! - boxolok a vállába, erősebben mint az első alkalommal. Hamarosan úgyis meg fogja vizsgálni egy orvos. Ahogy haladtunk egymás mellett a kijárat felé, kicsit olyan érzésem támadt mintha az apja lennék. Volt köztünk vagy 15-20 centi, az biztos.

Ethan & Alek

ÉÉÉÉSSS nem vezethetek. Na ne már. Ez nem fair. Tudok vezetni, csak jogsim nincs. De nem azzal megy. Ezt miért nem fogja fel senki? Ejh.
Végül egy vállvonással elintézem a dolgot. Ha nem hát nem, egyszer úgy is elkötöm a járgányát. Amikor mellém ér, hirtelen a vállamba bokszol, amire csak felnevetek, viszont a fájdalom ott ük képemen. Ha látná...pedig látni fogja, mert jön velem a kórházba. Ennélkül nem visz haza...pedig jó lenne már ledőlni és aludni. Amint kiértünk a plázából, előkapartam a cigi dobozom és rágyújtottam egy szál cigire. Már nagyon kellett. Követelte a szervezetem. Ez olyan, mint másnak a friss levegő. Addig meg a kocsiba se ülök be, míg el nem szívtam, csak utána pattanok be mellé az anyósülésre és kötöm be magam. Zsír kocsi, ha ilyen a járgány, milyen lehet a kecó?

/Köszönöm a játékot kedves Bro. Jöhet a következő felvonás? Valamerre? Kezdesz? Ahol tetszik *-* /