Mikor Zoathar belecsöppent a hallucinogén s egyéb szerek világába, kezdetben enyhe bűntudatot érzett, hiszen úgy tartotta mindig is, hogy az ő elméje drogok nélkül is képes arra, hogy szárnyaljon. Ám mint minden embernél, nála is akadtak mély pontok, s ekkor mindig is olyan érzése van, mintha késztetést érezne arra, hogy rombolja szervezetét, elméjét. A szerek is egy ilyen pillanatban léptek be életébe, melyet egy idő után már egyáltalán nem bánt. Régen a sámánok, a mágusok is ezek hatására reppentek el más világokba, így lényegében nem művel olyat, mely az ő értékrendjében törvénybe ütközne. Főleg, mert ezek segítségével képest teljesen kitárni elméjét, s olyan magasságokba jutni, melyet egy átlag ember sosem érhet el. Ha egy őrült művészt kombinálunk a drogokkal, abból mindig maradandó születik... Bár jelen pillanatban nem az alkotáshoz kell, sokkal inkább egy kellemes szürkület mélyebb átéléséhez. Ahogy sötéten s sejtelmesen zúgnak a habok, ahogy olykor halk morajt hallat az ég... Számos képzet ötlik fejébe, melyek eléggé érthetetlenek: megőrült lovak, kik a hullámokba vetik magukat; szirének és sellők; lágyan ringó holttestek, melyeket elnyelnek a messzi vizek. Olykor egy lépést megtesz előre, mintha csak ő maga is szívesen belevetné magát a sötét vízbe, hogy együtt ússzon képzeletével... Persze a valós világ mindig visszaragadja magába, hiszen ha tudata nem is, de tudatalattija mindig éber, s figyel. Ám figyelme leginkább saját magára terjed ki, ezért sem tűnnek fel neki a halk léptek, sem az, hogy látóterébe egy alak lopakodik be. Mindaddig teljesen figyelmen kívül hagyja, míg az meg nem szólal. Fenyegetés lenne? Intelem? Képzelet vagy valóság? Egy ideig mintha mi sem történt volna, úgy bámulja csak tovább töretlenül a hullámokat, ám egy pillanatban lassan oldalra fordítja fejét. Nem látszik rajta ijedtség, félelem, meglepődés, vagy hasonlók, mintha természetes dolog lenne, hogy épp megfenyegették. Ez a viselkedés viszont nem a nemrég beszippantott anyagtól van, hanem mert eleve személyiségileg is ilyen. Nem aggódja túl a dolgokat, s megrögzötten hisz a Sorsban. Hiszi, hogy mindennek oka van, s a hosszú évek során arra "nevelte" magát, hogy felesleges a rinyálás, az aggódás, hiszen ezzel úgyse tudunk javítani a helyzeten, ha az egyszer már meg lett írva a nagykönyvben. Bármivel is találja szembe magát, igyekszik keresni benne az értelmet, bármilyen is értelmetlen s kusza... S épp jelenleg is ezt teszi. Keze lassan bőrkabátjának zsebe felé vándorol - nem tesz semmilyen hirtelen mozdulatot, szép lassan előhúz egy cigarettát, melyet meggyújt, s egy enyhe füstfelhőt egy tökéletes karikával kifúj sápadtas ajkai közül, melyet mély hangja is követ pillanatokon belül. - Talán ezt én is elmondhatnám... - löki bele a levegőbe, melyet szinte tovavisz egy szellő. - Ám te tévedtél erre, melynek bizonnyal oka volt. - körbenéz, majd ellöki magát az autótól. - Tán megzavartam valamit? - újra körbenéz, ám most amolyan színpadias éllel, s egyik kezét zsebébe dugja. - Súlyos szavak ezek. Súlyosak... Nem gondolod? Megtesz a hölgyemény felé pár lépést, majd enyhén megemelt állal megáll előtte nagyjából egy lépésnyire - már ha nem hátrál el a másik, vagy hasonlók. Ahogy Zoathar jelenléte egy ilyen kétes helyen eléggé kérdéses, úgy vendégéé is, aki nem mellesleg egy hölgy, s aki minden bizonnyal tud magára vigyázni - vagy éppenséggel valaki figyeli őt a távolból. - Tehát ez most amolyan figyelmeztető akar lenni, hogy haladjak odébb? -újra lép egyet, s ha semmi sem akadályozza meg, immáron a hölgyemény fölé magasodik. - ...vagy felhívás egy keringőre? Hangja a közömbös élből átvált sejtelmessé, s igazából nem is lehet tudni, pontosan mit ért keringő alatt. Talán ez volt a cél... S mint tudjuk, Zoathar elméje nem éppen a tisztaságáról híres, így nem lehet tudni, mi járhat egy ilyen esetben a fejében, főleg a szer hatása alatt, mely jobban felerősíti benne az érzelmeket, melyek ki tudja, milyen irányba viszik.
McKenzie Drake Bad Guy
ζ Posts Number : 6 ζ Join date : 2014. Aug. 30. ζ Age : 32 ζ You'll find me : anywhere in LA ζ Job : boss
Nightfall. The easiest period. But also the saddest, in some respects...the end of an other day, the return of the night. Nothing is more predictable than the darkness.
Már alkonyodott, mikor felébredtem. Felültem, még csak fényfoltokat érzékeltem, az sem ugrott be, hol vagyok. Aztán beszűrődött a vízcsobogás zaja. A zuhanyzó felől jöhetett, akkor már rémlett minden. Halkam, észrevétlenül öltöztem fel, bár valószínűleg felesleges óvatossággal, a víz a távolság és a falak elnyelték volna a hangom. Bőr szoknya, ujjatlan és 30 soros acélbetétessel. Kis finomságok, mint a fegyvereim, a drága pengéim és néhány különlegesség is a helyére került. Az időjárás miatt a térdig érő gótikus stílusú fekete kabát sem maradhatott el, de nem húztam még azzal is az időt. Le akartam lépni, és meg is tettem minden szó nélkül. Végre visszatérhettem a gondolataimhoz, azokhoz, amiket akkor hagytam magukra, mikor az üzlettársam megjelent nálam. Volt egy kis elintézendő ügyünk, és ez az éjszaka elég hosszúra nyúlt. Nem akartam mérlegelni, mit kaphatok és veszíthetek, csak jól éreztem magam. Most várt rám a munka. Még nincs vége a napnak, sőt számomra csupán akkor kezdődött el. Ezrának, a kis kedvencemnek pusztán szívességből tüntetek el valakit, már eldöntöttem. Ő egy szóval nem mondta, hogy szüksége lenne erre. De én tudom, mert érzem. Megtenné, ha képes lenne rá. Ezért nem szeretem túlságosan az érzelmeket. Irányíthatóvá tesznek, kihasználhatóvá. Akit szeretsz, az a gyenge pontod, ezért nem engedek magamhoz közel senkit. Ölni így egyszerűbb. Ő hibázott. Én helyrehozom. Mert.. valamit mégis jelent nekem. Úgy vélem a tudatlan csitriket a legkönnyebb kivégezni. A sötét, elsőre veszélyesnek látszó alakokban legalább látok potenciált, de ezek naivak, és oly' védtelenek, hogy már szinte élvezem. A raktárépületekhez hívtam, másnak adtam ki magam. Elgondolkodtató, hogy a kis csitri milyen könnyen belement a találkába egy kihalt helyen, csak mert azt hitte valami pasi vagyok. Szegény, drága, kiéhezett szukánk veszte is lett az az ellenállhatatlan késztetés, amit érzett egy férfi iránt.. Gyors, hirtelen halált halt, nem volt most kedvem szenvedtetni, inkább csak néztem, ahogy az eső elállta után maradt tócsákban piroslik a vére. Már indultam volna vissza a kocsimhoz, amivel innen nagyjából egy kilométerre parkoltam le, amikor a másik irányból, a többi raktárház irányából beinduló motor hangját hallottam, majd már a közeledő és elhajtó kocsiét. Kíváncsiság, igen, ezt éreztem akkor, és már mentem is arra, ahonnan először véltem felfedezni valaki más jelenlétét. Mindenre felkészülve, szinte lopakodva közelítettem. Tudom én, hogy résen kell lenni, most is éber voltam, de nem vittem túlzásba a dolgot. A holdfényben úszó sötét kocsit, az elejének dőlő alakkal nehéz lett volna nem kiszúrni, befordulva az egyik épületsor mellett. Valamivel nyugodtabban, de mint megszoktam, hang nélkül, észrevehetetlenül közeledtem. A sár sem jelentett akadályt, a tócsák sem, a beton legkevésbé. Csak pár méterre álltam meg tőle. Az idegen alig kivehető arcát fürkészem, a messzeségbe fordul, és én követem. - Ha valaki más téved erre, lehet már nem élnél... - szólalok meg én is a távoli vízre meredve, tekintetemet még csak nem is szegeztem rá. Nem is megyek közelebb. Belegondolva, igazából én is megölhetném. Most, hirtelen ötlettől vezérelve, de abból nekem mi hasznom? Nem hobbiból ölök, bár be kell vallani, sokszor cseszettül jó érzés.
Zoathar Martaroth
ζ Posts Number : 20 ζ Join date : 2014. Aug. 15. ζ Age : 36 ζ Job : Festő
Az esőcseppek halkan koppannak a régi s öreg raktárak felé tartó autó sötét ablaküvegén. Az ég most is borús, épp úgy, ahogy az elmúlt napok mindegyikén, mely igen sok embernél automatikusan rossz kedvet, letörtséget eredményez, ám a kormány mögött ülő leginkább ilyen időben tud kibontakozni magából tökéletesen, s új kapukat feltárni. Ehhez pedig szükség van egy-két dologra, melyeket éppen készül beszerezni... Már több percre halad, mikor végre megpillantja a megjelölt raktárépületet, mely szinte mind közül a leglepukkantabb! Mocskos, ocsmány, taszító, melyet mindenki leginkább elkerülne, ezért is tökéletes egy remek kis árucserére! A környék jelenleg tiszta, csupán a távolban parkol egy lepukkant autó, mely minden bizonnyal a szállítójáé lehet, ám mást nem vél felfedezni egyelőre Zoathar, még akkor sem, mikor kiszáll a járműből. Párszor jobbra, majd balra pillant, végül megindul az épület felé szép nyugodtan, ahogy azt illik. Nem az az idegeskedő, aggódó fajta eleve, ezért sem retteg attól, hogy lebukik, hiszen némi kenőpénz csodákra képes ebben a korrupt világban! Bokáig érő fekete bőrkabátját olykor megcibálja a szél, acélozott talpú bakancsa pedig apró tócsákat hagy maga után, mikor megbont egy nagyobbat alant a földön. Egyszínű, fekete öltözékével eléggé elvegyül a környezetében, egyedül sápadtas arca rikíthat a sötétség öleléséből. A bejáratnál megáll, s rágyújt egy cigarettára, csupán ezután lép be, becsukva maga után az ajtót, enyhe füstfelhőt hagyva maga után. Természetesen nincs senki bent látszólag, ahogy az meg lett beszélve. - Mocskos legyen a kéz, ha egyszer betér ide! - szólal fel mély hangján, mely átjárja az egész helyet. ~ Ilyen idióta belépőt... ~ Szitkozódik magában, mikor is mozgolódásra lesz figyelmes az egyik konténernél, ahonnan előlép egy "enyhén" drogos alak a szavaira, szeme alatt hatalmas karikákkal, tágra nyílt pupillákkal, s cikázó tekintettel. Száját nyaldosva lép oda Zoatharhoz, ki undorral teli pillantást vet az alakra. - Te? - néz rá megvetően. - Valami kevésbé szánalmas patkányt is küldhettek volna... Na, mindegy, hol az áru? A férfi mintha fel se fogná a negatív szavakat, mint egy robot, úgy kapja elő háta mögül a kis aktatáskának tűnő hordozót, mely tele van minden jóval. - Az, ott. - bök egy tasak felé. Zoathar ki is emeli azt, megszagolja, kisujjának hegyét megnyalja s belemártja, majd elismerően bólogatni kezd. Pontosan ez az, amit keresett, tiszta, tökéletes, erős anyag! Így hát ki is húzza belső zsebéből a borítékot, melyben vaskos pénz pihen, s átnyújtja a fura alaknak, ki anélkül, hogy megnézné, már bambán siet is kifelé az épületből szó nélkül, Zoathar pedig hamarosan hallja is, ahogy a tragacs, mellyel az érkezett, egyre csak távolodik, majd zaja teljesen elül a messzi városéval együtt. Egy ideig ám odabent marad. Figyelgeti a tasakot, s éppen azzal viaskodik magában, hogy kipróbálja-e most. Miért ne? Mi veszíteni valója lehet? Erre úgyse jár senki, teljesen kihalt az egész... Az idő pedig most pont kedvez egy kis reppenéshez, s végül is e mellett dönt. Egy enyhe csíkot leszór kezére, majd pillanatokon belül felszippantja azt, majd a tasakot elteszi bőrkabátjának egy rejtett zsebébe, s szép lassan kisétál az ajtón. Az eső elállt már, s beköszöntött a szürkület, a félhomály. Mintha csak neki találták volna ki eme napot... Kocsijával épp úgy parkolt, hogy az a messzi vizekre nézzen, így hát miután megtámasztotta magát a fekete motorháztetőn, sötét íriszeit szintén a hevesen hullámzó habokba meríti. A hatás pedig röpke pár percen belül már érződik is. Egyelőre nem tudni, mi játszódik le benne, csupán kívülről azt látni, hogy karba tett kezekkel bámul mereven maga elé, miközben szemei ide-oda cikáznak, s nagyokat sóhajt.
Kezdőlap
Tárgy: Re: McKenzie & Zoathar 
Hétf. Szept. 15 2014, 21:58
