Mon Cheri - Lotty & Mason

Charlotte & Mason

- Négy... Imádlak. - Tetszik ez a hozzáállás, sőt  egyenesen imádom. Nem véletlenül az a nap teles mértékben csakis az övé, csakis az övé vagyok és azt sem titkolom, hogy képes lennék egész délután fel se kelni, csak vele lenni az ágyban. Az meglehet, hogy döglenek utánam a nők, hogy híres vagyok csábító bankszámlával, de ez még egyáltalán nem azt jelenti, hogy akkor van szabad napom, amikor ahhoz van kedvem vagyis ahhoz, hogy ne csináljak semmit. Mert engem is kötnek bizonyos szerződések, határidők, amikhez tartanom kell magam. De jelen pillanatban nincs semmi, ami felülmúlhatná, amit érzek. Sehol nem lennék, senkivel sem és semmit sem csinálnék most szívesebben. Pont itt akarok lenni, pont most és csak vele. Akkor sem tudnám most elengedni, ha ezen múlna minden, mert most úgy érzem, mintha minden létező vágyam valóra vált volna egyetlen csókban és másra nincs is szükségem. Önző lennék, ha azt akarnám, hogy soha ne múljon el? Ha minden egyes nap ugyan így szeretnék érezni. Ha az a férfi akarok lenni mindig, aki vele vagyok. Talán ezt szeretem benne a legjobban, amilyenné engem tesz. Nem azt, ahogy érzem magam tőle, hanem amilyenné tesz. Ez pedig többet elárul rólunk mindennél...
- Varázslatosan gyönyörű vagy. - Ha nem tudnám, azt gondolnám, hogy mindez nem is a valóság, pedig az. Nagyon is valóságos. Valóságos az a bizsergető érzés, ahogy körmeivel hátamat cirógatja, ahogy előbb csak érzéki csókokkal hintek nyakára, majd egyre szenvedélyesebben tapadok ajkaira, miközben erőteljesebb, intenzívebb tempóban kezdek el mozogni benne. Vágytól égő sóhajai pedig csak még inkább felperzselnek. Tudom, hogy erre nekem kellene tudnom a választ, de fogalmam sincs, hogy eddig mégis hogyan bírtam ki nélküle. De egy biztos, ezek után pokolian fog hiányozni minden percben, amit nem velem fog eltölteni, mert ebben az egy dologban nagyon is, szörnyen önző fogok lenni, még pedig, hogy olykor akaratom ellenére is úgy tűnhet majd, hogy úgy kezelem, mint a tulajdonomat, amire tulajdonképp nincs ellenszer, legfeljebb egy hangos ajtócsapkodós veszekedés, ami egy rövid időre megoldja a problémát, de semmi olyasfélére nem tudok gondolni vele kapcsolatban, ami annyira kicsapná a biztosítékot, hogy haragudni is tudjak rá.

Mason & Lotty

gy pillanatig se bántam meg, hogy megbocsájtottam neki és beengedtem, hogy kapjon esélyt a szépítésre, amit megjegyezném, igen jól csinált. Lehetetlen lett volna ellenállni neki és igazság szerint, nem is akartam. Már csak az a kérdés, hogy fog-e működni mindez kettőnk között. De miért ne működne? Egyikőnk se kretén, hogy ne tudnánk megoldani mindent. A féltékenység... hát igen, azzal még lesznek bajok, de szerintem az is átvészelhető. Egy biztos: Őt a magaménak akarom tudni és meg akarom tapasztalni, milyen vele, minden téren.
A lepedőakrobatikáról majd tudok már véleményt alkotni és azt hiszem, nem lesz egy rossz szavam sem. Remekül egymásra hangolódunk már az első pillanattól kezdve és olyan érzéki az együttlétünk, de mégis szenvedélyes, hogy ennél tökéletesebb, már nem is lehetne. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a forró csókok és sóhajok.
-Maradj ma velem.- sóhajtom, miközben hozzábújok, amennyire lehetséges és oldalán végig simítva nyakába csókolok párszor. Nem akarom, hogy ez a nap véget érjen. Azt se akarom, hogy ma kisétáljon azon az ajtón. Tudom, hogy bőven van dolga és nekem is lesz bőven munkám. Ki tudja, tudunk-e majd úgy találkozni, hogy előtte vagy utána nem kell valamelyikőnknek rohanni valahova? Szóval, ez a nap, az első, legyen teljesen a miénk, én csak ennyit akarok. Hogy ez egy tökéletes nap legyen, amikor összebújunk, szeretgetjük egymást és kicsit úgy teszünk, mintha odakint nem az lenne, ami. Firkászok, pletykás népségek és egyebek. Ma, csak mi vagyunk itt, együtt. Nem is akárhogy, mert hamarosan elégedetten, szinte dorombolva bújok csak karjaiba és vállára hintek apró csókokat. Nem akarom elengedni még jó ideig, annyira jó így most és annyira hihetetlen még mindig. Mint valami hollywood-i film, amikor a kis szerencsétlen nő megkapja élete férfiját.
-Egyébként mondtam már, hogy emlékszek arra, ahogy felcipeltél a múltkor és a kocsiban is ébren voltam, csak jobb volt csukott szemmel?- motyogom, miközben hátát simogatom és újabb puszikat adogatok bőrére. Szerintem most már akár erről is beszélhetek, nem? Hogy milyen volt hallani, hogy mennyire édes és érezni, milyen gyengéd.
-Akkor jöttem rá igazán, hogy te nem az a bunkó, flegma pasas vagy, amilyennek előadod magad. Legalábbis, velem akkor nem olyan voltál.- sutyorgom mosolyogva és azt hiszem, azt az estét soha nem fogom elfelejteni. Meg azt se, ahogy felébredtünk reggel még, ha utána vita is lett az egészből. Hiszen előtte édesen összebújva aludtunk, mintha az is teljesen természetes lett volna. Rég aludtam már olyan jól, mint akkor.

Charlotte & Mason

- Veled maradok. Ez a nap csak a tiéd, a miénk. Ma csak a tiéd vagyok. - Azt hiszem mindvégig azon is voltunk, hogy ezt alaposan kihasználjuk. Holnap pedig... Fogalmam sincs mi lesz holnap. Gondolom mindketten dolgozni fogunk és minden egyes órának minden percében egymásra fogunk gondolni. Külön tudok most örülni annak, hogy a napokban nem forgatunk, de még így is bőven van amit kidolgozni a részleteken, annak már kevésbé örülök, hogy néhány nap múlva viszont el kell utaznom éppen a forgatás miatt, amiről lövésem sincs mennyit fogunk csúszni, de az sosincs meg egy meghatározott időn belül. Egy forgatáson nincs olyan, hogy ne jöjjön közbe valami, amivel arányban csúszunk a napokkal is. Mi pedig annyi nappal később fogunk újra együtt lenni. Neki is említettem már, ha jól emlékszem az estélyen, de nincs egyedül azzal az érzéssel, hogy most minden túlságosan jó és szép ahhoz, hogy ezen tépelődjön.
- Én is voltam már részeg. Következő nap pedig minden erőddel azon voltál, hogy kikészíts másnaposan. Meg is akartad írni a kis... Hibámat. Szóval, tudom, hogy olyankor húz a fejed és még a szemeidet is nehéz nyitva tartani. Szóval tudom, hogy ébren voltál, de lakcím hiányában mégis hová kellett volna vigyelek? Szerintem Te tudtad, hogy hol fogsz felébredni, csak nem akartad elárulni magad. - Hajoltam hozzá közelebb, hogy egy röpke csókot nyomjak az ajkaira.
- Lásd be, hogy ezt a tagadás dolog még nem nagyon megy. Nincs közöttünk semmilyen szikra, akkor ez mégis mi volt? - Imádom provokálni, cukkolni és zavarba hozni és azt is imádom, amikor elpirul. Én pedig nem állítottam közénk benzines kannát és lobbantottam lángra egy öngyújtóval, szóval az a bizonyos szikra tőlünk lobbant lángra és mindvégig ott is lappangott bennünk. nekem pedig szörnyen rossz az ellenálló képességem.
- De. Én pontosan az a bunkó nagyképű flegma pasas vagyok, aki eddig is voltam. Te vagy rám ilyen hatással. - De ez jó. Tetszik amilyenné tesz. De mindenki mással szemben nem mondok le a bunkó nagyképű flegma pasasról. Mert ez nagyjából eddig is bevált. Neki viszont sikerült valahogy átlátnia rajtam. Szóval, mi az, amit ennyire rosszul csinálok? Szarul leplezem a vonzalmat? Az lehetséges, de nem érdekel.
- Mit gondolsz? Érdemes lenne felkelni most azért a csoki öntetért? - Tény, hogy hihetetlenül nehezen venném rá magam arra, hogy felkeljek mellőle, de az édességre is gondolni kell és máris könnyebben megy. Bár a csokiöntet nélkül is ugyanolyan édesnek érzem, szóval szépen a hátára is döntöttem, hogy mohón csókokkal árasszam el, ahol csak érem. Az édesről van szó mégis ki tudna mértéket tartani? Most én is pontosan ugyanazt érzem, mint egy kis kölyök, aki kap egy tábla csokoládét. Az egészet akarom.

Mason & Lotty

álaszul, csak ragyogó mosoly kúszik az arcomra és még jobban bújok hozzá. Fogalmam sincs, mi lesz ebből az egészből vagy, hogy fogjuk bírni, csak azt tudom, hogy most nagyon jó. A többi már, csak azon fog múlni, hogy viseljük a hétköznapokat és a problémákat, amik közbe jönnek. A féltékenységet, a távolságot, ami olykor majd közénk áll és hasonlók. Ha azokat átvészeljük, baj nem lehet.
-Ez igazán jól hangzik. Csak az enyém?- duruzsolom vigyorogva, miközben hintek pár apró csókot mellkasára és szép lassan fölé mászok. Lehetetlen betelni vele, mikor ilyen édes és nem is gondoltam volna, hogy én ezt hozom ki belőle. Ezek szerint, eddig úgy ahogy sikerült ellenállnia. Valami a bálon változott meg és, csak remélni tudom, hogy jó ideig így marad. Nem azt mondom, hogy amúgy nem imádtam, de sokkal jobban tetszik így, hogy előttem mer önmaga lenni, szépeket mond és csókolgat, nem pedig játssza az eszét. Ez igen sokat számít. Az, hogy mások előtt vagy kamerák előtt mit csinál, az már nem a kapcsolatunkra fog tartozni. Arra kell majd mindig gondolnunk, ami a négy fal közt köztünk történik, mert odakint színjátszás lesz az egész.
-Féltékeny voltam és azt akartam, hogy szembesülj a... Hibáddal! És jó volt ez így. Jobb volt nálad ébredni, csak bepánikoltam. De itthon, tök egyedül azután az este után pocsékabb lett volna a reggel.- motyogom mellkasába, majd nyakába csókolok és haját cirógatva terülök el rajta. Nem akarom többé elengedni és a legmeglepőbb az egészben, hogy ezt az oldalamat eddig alig ismertem. A magaménak akarom tudni és birtokolni és elérni azt, hogy én legyek az egyetlen nő a Földön, aki érdekli. Önző dolog lenne? Meglehet, de így akkor két önző lesz egy kapcsolatban, mert ő se másabb egy fokkal sem.
-A büszkeségem nem hagyta volna, hogy bevalljam neked akkor és ott. De ez nem is szikra volt... inkább láng.- sutyorgom ajkaiba, majd gyengéden meg is csókolom és visszafúrom végül arcom nyakába. Már akkor tudhattam volna, hogy az a szikrás felvetés komoly dolog de én idióta azt hittem, hogy a szép dumájával csak az ágyába akar csalni. Nem, mintha most nem sikerült volna neki de valamiért eszembe se jut, hogy ez átverés lenne. Ennyire még ő sem jó színész és, amiket ma mondott... mindent elhiszek neki. Ahogy rám néz látom, hogy minden igaz. Valamiért érdekelni kezdtem és valamiért fontos lettem neki és bár fogalmam sincs, hogy csináltam, büszke vagyok magamra.
-Én mindkét pasast imádom és amíg mások előtt nem alázol majd meg a bunkó pasas álcád miatt, addig nem is lesz baj de, ha csak egyszer csinálsz ilyesmit, nagyon csúnyán fogod visszakapni, erről már most biztosíthatlak. Szóval, ésszel legyél bunkó, cica.- vigyorodok el a kis fenyegetésemen, aztán hüvelykujjammal végig simítok párszor ajkán és felpillantok rá. Mióta megismertem abban reménykedtem, hogy lakozik benne egy ilyen pasi is, aki nem fél elmondani, hogy mit érez most pedig, hogy kiderült, valóban így van, alig hiszem el. Talán, tényleg nagyon jók a megérzéseim.
-Szeretnéd, ha behoznám azt a csokiöntetet?- vigyorodok el, majd kuncogva hagyom, hogy maga alá gyűrjön és ajkamba harapva figyelem, ahogy végig csókolgat. Meg nem tudnám mondani, mióta szomjazott erre a testem, hogy ő becézgesse, simogassa és csókolgassa, de az biztos, hogy ennek örömére van most, hogy minden érintésétől megborzongok és libabőrös leszek. Hazudnék, ha azt mondanám, nem képzeltem már el hasonló jelenetet legalább százszor, de azok nyomába sem érhettek annak, ahogy most Mason viselkedik. Mintha álmai nője lennék, úgy viselkedik velem és ez tetszik. Megérte várni. De még mennyire.
-Várj egy picit.- sutyorgom végül ajkaiba, majd apró csókot hintek rá és kicsusszanok alóla, hogy aztán úgy, ahogy vagyok kisétáljak a szobából. Az ajtóból még egy huncut pillantással visszalesek rá, majd a konyhába vonulok azért a csokiöntetért és azzal együtt térek vissza hozzá.
-Parancsolj.- térdelek fel az ágy végébe és felé nyújtom a kis finomságot, amivel van ötletem, mi a terve csak épp elképzelni nem tudom, milyen érzés lesz majd. Szerintem pillanatok alatt végem lesz.

Charlotte & Mason

- Bizony... Csak a tiéd. Ezt ki kellene használnod, nem gondolod? - Kivételes esetek egyike, amikor fogalmam sincs merre lehet a mobilom, de most nem is tud kifejezetten érdekelni, mert még ha hívnának sem venném fel, mert sehová sem fogok menni ma innen, legalábbis amíg el nm engednek, de dolgozni nem fogok, sőt velem ma semmit sem fognak megbeszélni, ma tanuljon meg mindenki üzenetet hagyni, elvégre arra van a hangposta, nemde?
Azt mondtam neki, hogy ez a nap csakis a minék, nem csak azt mondtam, úgy is gondoltam, mert mindketten megérdemlünk egy kis kikapcsolódást, számomra pedig ennél jobb ajánlattal senki sem, egyetlen nő sem hozakodhat elő, mert egyik sem érdekel, a menedzserem meg bassza meg... Erősen kétlem, hogy lenne tippje vagy tudná hol keressen, mivel egy szóval sem utalgattam arra, hogy elment a józan eszem és felkeresem és bocsánatot kérek attól a nőtől, akivel lenni akarok és addig nem adom fel, amíg nem mond valamit, akármit. Lebeszélt volna erről? Az meglehet. Sikerült volna? Az kétséges. Ahhoz túlságosan önfejű vagyok.
- Te kis huncut. Velem akarsz aludni, odabújni, de mire felébredek, addigra meg szépen eltűnnél. Ez így nem túl korrekt... - A fotósokra lehetett számítani, ha kiszúrtak minket előző este, akkor tudhatták, hogy nem haza fogom vinni, az nem rám vallana, legalábbis ki adna ennek hitelt a múltkori kis botlásom után. De ha haza akart volna menni és lett volna abban az állapotban, akkor nem erőltetem, hogy tartson velem, de így nem igen volt más választásom.
- A férfiúi büszkeségem most sem engedte volna meg, hogy bocsánatot kérjek, szóval még valahol fel kell szednem hazafelé, mert útközben elhagytam. - A büszkeségem... Még neki sem engedhetem meg, hogy az utamba álljon, ha arról van szó, amit akarok. És még mindig akarom, vagyis úgy tűnik kénytelen leszek kompromisszumot kötni a büszkeségemmel.
- Héé, az egy éjszakás kalandomat is megvédtem, pedig nem volt fontos, de szorult belém némi tisztelet a nők iránt. Te pedig fontos vagy. Biztosan nem bántanálak szándékosan. - Finoman kezdtem el arcát cirógatni. Azt nem tudom megígérni, hogy pillanatnyi dühömben nem fogok néha olyan dolgokat mondani neki, amit később, sőt még abban a percben meg is bánok, de akarva nem aláznám meg, soha. Ő nem ezt érdemli egy férfitól sem. Tőlem sem. Tőlem pedig végképp nem.
- Hmm, nem okoznék vele csalódást. - Szerintem még nem járunk négy óránál, azaz bőven van még időnk az ágyat birtokolni és egymást ostromolni.
- Véged van, cica. Van merszed harcba szállni velem vagy megadod magad? - Közben már kezdtem is felrázni a kis édességünket és mindent megfogok tenni azért, hogy a legtöbb Charlotte-on végezze. Számomra annál édesebb lesz a győzelem. Számára pedig annál izgatóbb.

Mason & Lotty

lképesztő, hogy egy délelőtt alatt mennyit változtak köztünk a dolgok. Olyan természetesen flörtölünk egymással és dobáljuk a csókokat, mintha ősidők óta ezt csinálnánk. Nem beszélve arról, hogy Mason stílusa is változott most, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz. Eddig elképzelni nem tudtam volna, hogy ő ilyen édes tud lenni valakivel de ezek szerint, ha fontos számára az a valaki, akkor igen is megerőlteti magát.
-Ki mondta, hogy nem fogom kihasználni? Innen majd, csak holnap reggel teheted ki a lábad, az biztos. Ne is akarj előbb lelépni.- bújok hozzá vigyorogva és hintek pár apró csókot mellkasára, fejben pedig már azt tervezgetem, milyen jó lesz itt heverészni egész nap. Persze, majd nagy nehezen rá veszem magam, hogy összedobjak valami vacsit, meg zuhanyozni is elmászunk majd, de egyébként ki nem teszem majd a szobából a lábamat.
-Nem tehetek róla, hogy reggel már nem tűnt olyan jó ötletnek a dolog, de az biztos, hogy rég aludtam olyan jól, mint akkor, Veled.- mosolyodok el és újra felelevenedik előttem az a reggel, aminek a záró akkordja egy pofon volt és az ígéretem, hogy "nem fog látni többé". Hatásos volt, annyi szent, hiszen másképp nem lenne ma itt Mason, de az a pofon akkor is bánt. Tudom, jogosan adtam, de mégis én érzem szarul magam miatta, és akármikor tehetem, adok is puszit a helyére, mint utólagos fájdalomcsillapító.
-Én nem bánom, ha ott felejted, ahol elhagytad.- nevetem el magam de tény, ha most nem sikerült volna leküzdenie a büszkeségét, nem itt kötöttünk volna ki. Legalábbis kétlem, hogy ilyen szép szavakat vágott volna hozzám, ha azt tartja legfőképp szem előtt, mit akar a büszkesége. Így most kicsit átment romantikus főhősbe, ami amúgy nem történt volna meg és azt nagyon bánnám, mert tetszik ez a főhős. Nagyon tetszik.
-Én pedig egyszer bántottalak és azóta is lelkiismeret furdalásom van.- sóhajtom halkan, miközben arcomat cirógatja és felpillantok szemeibe. Komolyan nem akartam akkor és ott felpofozni, de annyira felhúzott, hogy nem tudtam volna mást reagálni. Azt viszont nagyon remélem, hogy nem sűrűn lesz hasonló helyzet vagy, ha lesz, akkor a végén itt kötünk majd ki az ágyban. Nincs baj egy-egy veszekedéssel, ha édes utána a békülés, köztünk pedig biztos lesz pár ilyen.
Miután átadom a csoki öntetet, huncut vigyorral a képemen csúszok oda hozzá egy csókért, aztán önként vágódok el az ágyon.
-Megadom magam.- harapok ajkamba mosolyogva, közben Őt lesem és egyre türelmetlenebbül várom, mit fog ügyködni velem. Már a puszta gondolat is izgató, hogy mire készül, de még izgatóbb az, hogy mindezt utána vissza fogja kapni. De még mennyire, hogy vissza.

Charlotte & Mason

- A menedzserem ki lesz akadva, ha nem veszem fel, amikor hív. Olyankor hisztisebb, mint egy nő. Van ötleted hová dobhattam le? - Egyáltalán nem gondoltam komolyan, hogy meg is akarom találni, az sem zavarna, de még kevésbé érdekelne, ha otthon felejtettem volna, épp csak annyira szerettem cukkolni egy kicsit - nagyon -, hogy egyetlen kínálkozó alkalmat sem vagyok képes elszalasztani. Egyébként meg, még sosem voltam olyan fontos az a hívás, hogy megrengette volna alapjaiban a világomat. Szóval, számomra most nincs olyan fontos dolog, dolgom, ami ne várhatna holnapig, gondolom holnap is ugyanolyan fontos lesz.
- A fenébe vele... Meg se akarom találni. - Döntöttem hanyatt, hogy fölé kerekedve a nyakába fúrva fejem belecsókoljak újra és újra meg újra és még egyszer. - Édes vagy. - Zseniális megállapításaim tudnak lenni. Ami pedig az utálatos mobilomat illeti azt hiszem kikapcsoltam, de ha nem, akkor ki kellene. De a lényeg, hogy senkinek sem fogom felvenni. Egy, mert tiszteletlenség egy ilyen elbűvölő hölggyel szemben. Kettő, mert hidegen hagy mindegy mi van. Három, hármas pont az nincs.
- Az nem megy. Szükségem van még rá... Vigyáznom kell a jó híremre. - vele nem fogok többször olyan bunkón viselkedni, akarva biztosan nem, de azért még másokkal szemben nem fogom visszafogni magam. A büszkeségemre pedig szükségem van a nagyképűségemhez, mert azt még Ő sem tagadhatja, hogy nekem igen is mocskosul jól áll.
- Megérdemelten elviseltem. Vagyis nem tőlem kell bocsánatot kérned, hanem a férfiúi büszkeségemtől, ha már meglesz, mert őt sértette egy nagyon kicsikét. - Arról nem beszélve, hogy nem nőnek engedem meg, hogy felképeljen nem számít, hogy indokoltan vagy indokolatlanul. Nem tagadom, hogy kissé, na jó nem is kissé provokálta, vagyis lehetett rá számítani, de jogos volt, így kiálltam.
- Meglepő fordulat... Édes lesz a bosszú is, cicamica? - Tudom, hogy nem ennyi. Tudom, hogy készül valamire, de a bosszú mindig akkor a legédesebb, amikor nem számítasz rá. Nekem pedig nem fog a nehezemre esni megfeledkezni róla.
- Csak hunyd be a szemed... - Komolyan mondom már csak a tejszínhab hiányzik, vagyis amikor azt gondolnánk, hogy már nem tudnék mohóbb lenni. Erre erősen rá kell cáfolnom. Néhány másodperc múlva Charlotte-on több csoki volt, mint egy csokitortán és ami a legszebb az egészben, hogy csakis az enyém. Izgatóan mégis szinte már kínzó lassúsággal kezdtem el róla lenyalni a fincsi csokit... A whiskyvel valahogy közelebbi kapcsolatban állok, mint a csokoládéval, de ennek most nem tudok ellenállni, képtelen volnék.

Mason & Lotty

irekt szórakozik velem és tesz úgy, mint akit tényleg a telefonja holléte érdekel a leginkább. Ismerem már, mint a rossz pénzt. Sunyi kis szemét, de én így szeretem, mert mindig megmosolyogtat. Az pedig végképp mosolyt csal az arcomra, ahogy végül fölém kerekedik és közli, hogy nem érdekli a telefonja. És még én vagyok édes? Akkor Ő mégis micsoda?
-Szóval, már nem is a telefonod érdekel a legjobban? Hogy történhetett ez?- duruzsolom vigyorogva, miközben élvezem a nyakamra hintett csókjait és végig simítok hátán. Esküszöm, egész nap el tudnám ezt viselni. Dehát mit beszélek? Egész nap el fogom viselni, mert itt marad velem, ezért pedig örökké hálás leszek neki. Ha az elkövetkezendő napok zűrösek is lesznek esetleg, majd erre a napra fogok gondolni, amikor egész nap csak turbékoltunk és szeretgettük egymást. A legrosszabb napjaim is be lesznek így aranyozva főleg, ha olykor-olykor meg is tudjuk majd esetleg ismételni.
-Én édes? Akkor te mi vagy?- simítom tenyerem arcára, majd egy forró csókkal hálálom meg bókját és vigyorogva hallgatom, hogy neki bizony még szüksége van a büszkeségére. Tény, hogy nem lenne jó, ha a továbbiakban mindenkivel így viselkedne, mint most velem. Nagyon nem tetszene, szóval maradjon csak a stílusa olyan, amilyen. Úgy habarodtam bele és nem is várom el, hogy megváltozzon. Az már nem Ő lenne. Valamiért így is buktam rá, szóval nekem tökéletes az egojával, a büszkeségével és a bunkóságaival együtt.
-Szerintem majd kiheveri. Nem fogok bocsánatot kérni, mert az a pofon józanított ki, mint már mondtam. Annak pedig, hogy végre itt vagy velem, csak örülni tudok. Szóval nem. Semmiért se kérek bocsánatot és neked sem kell. Ez így volt jó.- sutyorgom mosolyogva, olykor-olykor újabb puszit nyomva ajkaira, hátát pedig gyengéden cirógatom körmeim hegyével.
-Bosszú? Ugyan már. Úgy ismersz te engem?- vigyorodok el sunyin és persze teszem az ártatlant, holott fejben már tényleg azon a visszavágón jár az eszem, amikor majd én nyalogatom végig a bőrét és tüntetem el róla szép lassan azt a csokiöntetet, közben pedig elégedetten fogom figyelni az arcát, ahogy szenved. Mert teszek majd róla, hogy szenvedjen.
Nem kell még egyszer kérnie, mert szinte azonnal lehunyom szemeimet és várom az érzelemkavalkádot. Elsőként érkezik a hűs csoki, majd a libabőr, végül a forró ajkai és nyelve, melyek bejárják ugyanazt az útvonalat, amit a csokival rajzolt végig rajtam. Mindez annyira izgató, romantikus és szexi, hogy annak érdekében, hogy ne az Ő hátát marjam végig, inkább a lepedőbe markolok magam mellett. Meg fogok így őrülni, de esküszöm, még azt is élvezném, ha így történne.

Charlotte & Mason

- Mert most semmi sem lehet olyan fontos, hogy érdekeljen. Most Te vagy a legfontosabb, aki egyes egyedül érdekel. De ha ragaszkodsz hozzá előkotrom, lehet már rajta vagy féltucat üzenet, nem fogadott hívás... - Hiányzik a fenének. Semmi sem lehet olyan halaszthatatlanul fontos, ami ne várhatna holnapig, mert most semmivel és senkivel sem akarok foglalkozni, csakis vele. Itt akarok lenni. Megérdemelten fogok kiélvezni minden pillanatot, mert Charlotte egyáltalán nem olyan, mint a legtöbb nő volt eddig, akik az egyik nap betoppantak vagy felszedtem őket játszi könnyedséggel, a következő nap pedig már mentek is, mert elmúlt az újdonság varázsa. Tény, hogy megtehetem, hogy váltogatom a nőket kedvem szerint... De egy idő után már senki lesz elég jó. Szóval ez a bizonyos út csak egy irányba vezet, méghozzá lefelé. Én pedig szeretnék valaki olyasvalakit találni, akinek mindig kellek, akinek akkor is kellenék, ha tíz dollár lenne a zsebemben, önmagamért.
- Fogalmam sincs. Mi vagyok? - Eddig leginkább öntelt, szemét, modortalan, bunkó voltam. Ezek szerint azóta megváltozott volna valami? mert akkor bizony nagyon is érdekelne, hogy mi minden lett más, most mi vagyok számára, mert eddig leginkább csak az életem minden mocskos kis apró részleteire kellett összpontosítania. Mégis amikor kértem tőle egy szívességet lehetett volna velem szemét, visszavághatott volna, megvolt hozzá, ami kellett, de nem tette...
- Minden bizonnyal. - Nem tagadom, hogy valamilyen szinten ki is akartam belőle provokálni, amiről nyilvánvaló, hogy nem sok férfi tenne meg, legalábbis nem sokan engednék meg. Én viszont tudom azt, hogy más nőnek nem is fogom többé megengedni, hogy felpofozzon, csak ennek az egynek, mert pillanatnyilag nem is akarok más nőre gondolni.
- Aki élvezné, ha egy kicsit szenvedtethetne? Had gondolkozzak egy kicsit... Igen. - Vágtam rá végül határozottan egy pimasz mosollyal. Igen, ismerem már annyira, hogy tudjam semmit sem hagyna csak úgy annyiban. De a fenébe is, nem tehetünk róla. Én sem tehetek róla, hogy totálisan beleestem testének minden apró kis szegletébe. Imádom... Sőt, az az igazság, hogy fel nem foghatom, hogy lehet valami számomra ennyire édes és hibátlan.
Nem, nem a csoki az, ami ennyire édes, sokkal inkább a puha bőre, az illata... Beletudnék veszni minden egyes pillanatba. Sőt, ebbe egyenesen belefogok őrülni, ha nem tanulok meg valamiképp ellenállni, de most még nem is akarok, ha ez jelenti egyszer a vesztem, akkor sem, mert egyértelműen egyszer egy nő fogja jelenteni a vesztem. De legyen... Az elmém helyébe szép lassan az ösztöneim lépnek. Én pedig egyre biztosabban érzem, hogy a rabja lettem. De ha már most tisztában vagyok vele, hogy szenvedni fogom, akkor előbb had juttassam fel a csillagokhoz. Nyelvemmel pajkosan haladtam végig a hasán a lefelé, de nem álltam meg, tovább haladtam, hogy felfedezzem testének még ismeretlen tájait az ajkaimmal is.

Mason & Lotty

rászt se érdekel most se az én telefonom, se az övé. Rólam és róla se mondható el, hogy lazsálnánk bármikor is. Ismerem őt -a munkám volt-, és tudom róla jól, hogy a munkamániás jelző talán rá is igaz annyira, mint rám. Más kérdés, hogy Ő a szórakozás részét is bőven kiveszi. Ennek ellenére ő is és én is megérdemeljük, hogy ezt a napot csakis azzal töltsük, hogy összemelegszünk és reményeim szerint lesz még pár ilyen alkalom. Ha pedig nem értettem félre -ebben is reménykedek-, akkor ezt a kis romantikázást nem csak egy naposra tervezte, én pedig készen állok ezt bármikor megismételni. Munkamánia ide vagy oda, ezt most komolyan meg akarom próbálni. Hiszen erre vágytam már mióta? Tehát, Mason lesz az, akire akkor is fogok időt szakítani, ha a veszett nagy karrierem rovására megy.
-Érdekli a fenét a telefonod. Az enyém sem érdekel most. Csak Rád akarok figyelni.- duruzsolom vigyorogva, miközben újra és újra végig simítok arcán, vállán vagy hátán. Nem tudom, miféle női voltak eddig, akikkel komolyabban összemelegedett volna, de én akarok közülök a legjobb lenni, aki megmutatja neki, hogy őt is lehet szeretni, bármilyen bunkó is tud lenni.
-Édes, imádnivaló, szexi és ellenállhatatlan.- sorolom fel ezeket gondolkodás nélkül, apróbb szüneteket hagyva köztük, csupán a hangulat fokozása végett. Körmöm hegyével közben mellkasára rajzolok apró mintákat és tekintetem, csak akkor fúrom íriszeibe, mikor az utolsó szó végére érek. Ha eddig nem vágta le, hogy én már nem is tudom mióta fülig szerelmes vagyok belé, akkor sosem fogja. Bár, mindezt már a múltkori partyn is bizonyítottam azzal a csókkal és a reakciómmal. Kimondani viszont még nem fogom. Nem akarom én a frászt hozni rá már most. Kell annak idő, mire az a kilenc betűs szócska megérik.
-Látom, a nőket már elég alaposan ismered. Viszont, az én bosszúm édes lesz. Talán túlságosan is.- sutyorgom vigyorogva, miközben figyelem, merre kalandozik a csokival, majd nyelvével. Minden idegszálam Rá van kiélezve és testemen hullámokban vonul végig a libabőr, ahogy az a kellemes bizsergés is. Hiába, hogy nem rég lett vége az első menetnek, mert máris érzem a kényszert a következőre. A lángocskából, amit nem rég vettünk takarékra egy kis pihenéssel, pillanatok alatt újra tábortüzet csihol, én pedig minél lentebb halad testemen ajkaival, annál tempósabban veszem a levegőt. Vágyakozva figyelem minden mozdulatát, mikor pedig a legérzékenyebb területekre evickél, halkan felnyögök és a lepedőbe markolok úgy, hogy szinte már fáj. Még jó, hogy nem panelban lakok, mert gyanítom, hamarosan olyan hangokat is kicsikar majd belőlem, amit a fél szomszédság hallana. Agyamban viszont már most az zakatol, hogy én ugyanilyen élvezetet akarok majd Neki is okozni vagy még ilyenebbet.

Charlotte & Mason

- Még a végén elpirulok. - Nevettem fel halkan. Szóval, imádnivaló vagyok. Bevallom ezt nem szoktam olyan sűrűn hallani. Általában nem ezen szavakkal vesznek le a lábamról. De nem panaszkodok, már egészen hozzászoktam, a: Mason, olyan bunkó, szemét, tahó vagy elismerő szavakhoz, hogy lassan már zavarba is hoznak velük. Mi tagadás, ez így sorban mind jellemez egytől-egyig, de azért nem vagyok ennyire kiszámítható. Most itt vagyok... Bocsánatot kérek. De vagyok olyan nagyképű, hogy nem akarom, nem is fogom beérni csak ennyivel. Az utóbbi időben hiányzik valami az életemből, vagy inkább valaki, akit a barátnőmnek hívhatok és azt hiszem meg is van a számomra erre legmegfelelőbb nő. Nem könnyű velem lenni, de neki egészen jól megy. Sőt, annyira, hogy amíg csak azon volt, hogy elviseljen valami csoda folytán meg is szeretett. Nem azt mondom, hogy nem vagyok szerethető vagy nem tudnék az lenni, mert a szerethető Mason is én vagyok bármilyen meglepő és hihetetlen, de még csak meg se erőltettem magam vele szemben. Ellenkezőleg, egy modortalan, ignoráns tahó voltam vele. És még ennek ellenére is ellenállhatatlan vagyok? Akkor valamit tényleg piszkosul jól csinálhatok és szeretném, ha ez még jó ideig így is maradna... Nem csak kell nekem ez a nő, azt akarom, hogy az enyém legyen.
Ehhez a fajta felszolgáláshoz szemtelenül hozzátudnék szokni. Nyelvemmel addig ficánkoltam, amíg azok a halk nyögdécselések erőteljesebbé, kéjesebbé, szinte már követelőzővé nem váltak. Ekkor pedig egy pofátlan diadalmas mosollyal a képemen kezdtem el apró csókokkal behintve végigperzselni vágytól lázban izzó testét.
- Így tényleg sokkal finomabb és édesebb volt. Sőt, mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy ezentúl csak így vagyok hajlandó csokit enni? Csak Rólad... - Az utolsó szócskát már a bőrébe suttogtam, ahogy nyakához bújva kezdtem el ostromolni. Őrülten hangzik, de képes leszek, csak azért felhívni, mert valami édesre, édességre vágyom, viszont csakis róla vagyok hajlandó fogyasztani. Nem sokan tudják rólam, hogy mennyire elszánt is tudok lenni, de neki szívesen megmutatom. bár az, hogy most itt vagyunk, együtt vagyunk már így is kellőképpen tanúskodik arról, hogy mindig elérem, amit akarok. Ő pedig nem csak megkapni akartam. Még mindig akarom... A hatalmába kerített egy érzés, amiről jól tudom, hogy nem fog elmúlni. Ő nem egy kihívás. Nem egy kihívás a számomra. Való igaz, hogy bizonyítani akarok... Az is igaz, hogy magamnak kell. De nem azt, hogy mindent megkaphatok, hanem hogy megérdemlem.

Mason & Lotty

okszor elgondolkozok azon, hogy vajon tényleg csak elvakult vagyok-e és normális ember nem állna szóba Masonnel. Ugyanakkor az is eszembe jut ilyenkor, hogy nem sok ember mondhatja el magáról szerintem, hogy ilyen édes velük. Oké, volt tuskó is, de valahogy így utólag már csak azokra a pillanatokra emlékszek, amikor édes volt és figyelmes vagy épp úgy pillantott rám, hogy borsózott a hátam. Biztosan lesznek még nehéz idők és nagy viták, de szerintem azokat is el tudja majd tüntetni egy-egy szívmelengető pillanattal.
-Na mert te olyan pirulós fajta vagy, nem?- vigyorodok el én is, de aztán félre teszem a beszédet és csakis arra koncentrálok, ahogy minden porcikámat aprólékosan és figyelmesen kényezteti rövidebb avagy hosszabb ideig. Annyira feszültté teszi a légkört ez az ingerlés és annyira nehéz megálljt parancsolni magamnak, mikor szívem szerint leállítanám, hogy újra a magáévá tegyen egész addig, míg végkimerültségben ki nem fulladunk. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem élvezem. Hogy a fenébe ne élvezném? Épp ez az, hogy szinte kínoz már az egésszel és ezt a tudtára is adom minden egyes sóhajjal vagy mozdulattal. Őrület, mit művel velem de vigasztal a tudat, hogy vissza fogja kapni. Naná, hogy vissza.
-Akkor azt válaszolnám, hogy állok rendelkezésedre bármikor.- suttogom vissza két sóhaj között, miközben végig simítok hátán és vállára hintek apró puszikat. Nem tudom eldönteni, hogy bolond voltam-e a múltkor, amiért ittas állapotban nem támadtam le, vagy épp így volt jó döntés ez az egész. Fogalmam sincs, de örülök, hogy végül itt kötöttünk ki.
-Most viszont én jövök, cica.- kúszik sunyi vigyor az arcomra, ahogy fordítok a felálláson és magamhoz veszem azt a csoki öntetet. Cseppet sem óvatoskodok vele és az sem érdekel, ha az ágynemű is csokiban fog úszni. Majd kimosom. Ez a nap viszont most mindent megér, ahogy a látvány is, ahogy Mason finoman kidolgozott testén végig folyatom az öntetet egészen le a köldöke alá. Miközben a folyamatot figyelemmel kísérem, a végén ajkamba harapva sandítok fel rá. Látni akarom, hogy izgatottan várja-e mi fog következni vagy épp nem is érdekli. Mondjuk azt kétlem. A teste nem erről árulkodik.
-Azt hiszem utána nem árt majd venni egy finom fürdőt, mert már most ragadok.- kuncogok a nyakába, miközben finoman elkezdem lenyalogatni róla a csokit. Nem kapkodok. Aprólékosan követem az öntet útját és minden porcikáján elidőzök kicsit. Legfőképp a mellbimbóján és a mellkasán, ahonnan aztán tovább haladok a kockákig egészen le férfiasságáig és, még mielőtt én is neki állnék húzni az idegeit, és az őrületbe kergetni a kényeztetéssel, fel lesek rá. Szégyenlősködnöm kellene egy pillanatig is? Nem tudom, csak az a biztos, hogy egy percig se szégyellem, hogy boldoggá akarom tenni és úgy lenni vele együtt, ahogy még senki. Csak, hogy érezze, hogy én voltam a legjobb választás.

Charlotte & Mason

- Kikérem magamnak. Igen is hajlamos vagyok elvörösödni úgy egy üveg whisky után előfordul olykor... - De anélkül se lehetetlen, de mégse árulhatom el a férfi nemet azzal, hogy elmondom minket is zavarba lehet hozni, csak tudni kell... Egy férfi esetében szóba jöhet a büszkesége, az egoizmusa, valamint a egy nő már-már túlságosan jól ismeri. Mindenki tudja, hogy arra a lehető legkönnyebb hatni, aki közel áll hozzánk. Tudatában vagyunk az általa féltett dolgoknak, mert egy férfinak is lehet fontos valaki attól, hogy nem mutatja ki... Köztudottan sokan vannak úgy az érzelmeikkel, hogy csak sebezhetővé teszik őket, így inkább tudomást sem vesznek azokról, mert könnyebb. Én vállalom a kockázatot. Aztán pedig, ha pofára esek hát majd felállok, de nem akarok egész életemben egy érzéketlen tuskót játszani, akinek nem kell senki azért, mert nem akar szembenézni a valósággal, szüksége volna valakire, de akkora egy szemétláda, hogy önmagával sem tudja elfogadtatni azt, ami vált belőle. Egy nulla...
- Ezt jó hallani, mert képes lennék hajnalok hajnalán is felhívni, mert arra ébredtem fel vagy épp azért nem tudok elaludni, mert valami édesre vágyom és ehhez bizony őrületesen nagy szükségem lenne Rád is, most azonnal. - Cukorbeteg fogok lenni. Ez nem csak egy feltételezés. Ez már tény, kérem szépen. Mert ha így folytatjuk a duplájára fog növekedni a csoki fogyasztásom, különösen, ha mindig így fogom kapni. Hozzátudnék szokni és azt hiszem ezzel nem is vagyok annyira egyedül. Afelől pedig semmi kétség, hogy eddig egy barom voltam, hogy kibírtam nélküle, mert jómagam is féltettem a férfiúi büszkeségemet. De most már tudom, biztosan érzem, hogy Charlotte egy olyan nő, akitől elviselem, ha belém rúg, mert csak akkor teszi, ha megérdemlem. Ezért peig utólag is csak köszönettel tartozom, mert neki eddig valahogy mindig sikerült észhez térítenie. Sokáig nem értettem hogyan vagy miért van rám ilyen hatással, de most már inkább csak hálás vagyok érte...
- Grrr... - Ha már cica lettem, akkor dorombolok is egy kicsit, hogy lássa nagyon is tetszik, amit művel és egyáltalán nem akarom, hogy abba hagyja. Most különösen nem, mert az egy rendkívül aljas bosszú lenne a részéről és tudom, legalábbis nagyon remélem, hogy nem tenné meg velem.
- Te kis sunyi... De várjunk csak, ezzel most arra akarsz célozni, hogy félmunkát végeztem? Talán még lassabban kellett volna? Legközelebb az is megoldható... - Neki csupán csak el kell viselnie, nekem pedig csak ki kellene bírnom. Khm, ezután még nehezebb lesz kizárólag arra figyelni, amit mond ahelyett, hogy mindvégig csakis ajkaira tapadnék tekintetemmel, azokra a csábító és finom ajkakra. Teljesen átadva magam Charlotte kényeztetésének vetettem fejem hátra a párnák közé és azt hiszem rövidesen a lepedő is könyörögni fog ujjaim szorítása alatt.

Mason & Lotty

em bírok nem elvigyorodni a whiskys megjegyzésén, de egyebet még nem fűzök hozzá, mert előtte még alaposan végig csókolgatom. Csak ezek után szánok arra időt, hogy a csípős kis megjegyzésemet, ami pár perce érlelődik a fejemben, megosszam vele.
-Remélem tudod, hogy mostantól nincs több alkohol.- pillantok fel rá ártatlan szemekkel, de természetesen ez csak egy szimpla teszt lesz. Nem is tudom, mi a megfelelő reakció rá, de a lényeg, hogy csak viccelek. Mondjuk, ha minden este segg részeg akarna lenni, azt szóvá tenném, de egyébként semmiben nem akarom megváltoztatni. Kivéve egy dolgot: a csajozást, bár szerintem magától is gyanítja, hogy az mostantól nem pálya. A sajátomnak akarom kizárólag, bár remélem nem kell levédetnem, mert arra mondjuk kétlem, hogy elég lenne a spórolt pénzem.
-Aha. Szóval, ha bármikor hiányoznék majd, akkor csörgetsz és megpróbálok ott teremni. Persze, lesz olyan, amikor nem fog menni, de majd kitalálunk arra is valamit.- duruzsolom bőrébe egy apró mosollyal, de mostanra már talán meg se tudnám mondani pontosan, hogy miről van szó és mire reagáltam. Fél percig tárol a memóriám újabban, mióta azzal szórakozom, hogy Mason testéről nyalogatom a csoki öntetet. Valahogy ez annyira betölti az elmém, hogy nem is érdekel más. Vagyis érdekel, csak nem tud megmaradni a fejemben.
-Nem végeztél félmunkát. Nagyon is csodás volt. Ezért adom vissza, amit kaptam.- eltekintve attól, hogy én az őrületbe akarom kergetni vagy legalábbis ki akarom tapasztalni, hol vannak azok a bizonyos határok. A végéig mondjuk nem szeretném elsodorni, csak épp felingerelni annyira, hogy már ne bírjon magával. Nagyrészt arcát figyelem, kezeimmel pedig olykor kockáira simítok és, ha mondjuk egy-egy sóhajt sikerül kipréselnem belőle, nem tudok nem elmosolyodni. Szeretem tudni, hogy némi hatalmam nekem is van, de végül aztán megkegyelmezek és inkább a csokiöntetért nyúlok, hogy a visszavezető ösvényt is megrajzoljam magamnak.
-Bírod még, édes?- duruzsolom, miközben haladok szépen fölfelé, egészen Mason nyakáig, amit aztán gyengéden csókolgatok és óvatosan bőrébe is harapok csak, hogy ne lankadjon a figyelme. Na meg persze, egy kis játékosság még belefér, azt hiszem. Annál inkább elveszti talán a fejét én pedig meglehetősen elégedett leszek magammal.

Charlotte & Mason

- Hmm... Még akkor se, ha Rólad akarom lenyalni? - Szerintem megtudunk egyezni, sőt biztos vagyok, mivel se róla, se a whiskyről nem akarok lemondni. Nekem pedig az egyik főbb tulajdonságom, hogy eszméletlenül makacs tudok lenni, szóval a feketére azt mondom, hogy az piros, akkor számomra az piros is marad attól a perctől fogva... A lényeg mégis annyi lenne, hogy mindig, mindig, de mindig találok magamnak egy járhatót utat, ami előbb vagy utóbb a célomhoz vezet. Elérem, amit akarok, mert akarom és nem azért, mert vagyok olyan nagyképű  önző disznó, hogy minden az enyém, amire szemet vetek, hanem mert vagyok olyan akaratos és hajthatatlan, hogy végül akkor is az enyém lesz, a különbség csak annyi, hogy rosszabbul tűröm a túl könnyen megszerzett dolgokat, mint az, ha veszítek. De egyébként vagyok olyan nagyképű, hogy azt gondoljam mindent megtudok kapni, ha igazán akarom... Már pedig az nálam nagy szó és abban az esetben kétség sem fér hozzá, hogy számomra nagyon is fontos dologról van szó és nem fogok letenni róla, mert ha megveszem érte... Charlotte pontosan ilyen.
- De arról is tudnod kell, hogy szarul bírom, ha visszautasítanak. - Ez így van. Eleget vagyok, akkor türelmes, amikor kell, mert nem igen van más választásom... Amúgy, ha valamit azonnal akarok, akkor azonnal akarom, csakhogy nem toporzékolok, mint egy elviselhetetlen kis kölyök. Nem. Nem, attól sokkal rosszabb vagyok, mivel nem vagyok már kölyök, így kitartóbb is vagyok és sokkal, de sokkal elviselhetetlenebb is tudok lenni. Nem könnyű velem... De azt gondolom megéri.
- Élvezed, hogy kínozhatsz, igaz? Nagyon élvezed... - Állapítottam meg sóhajtva... Kegyetlen bosszúban lesz része... Csak előbb térjek annyira magamhoz, mert most csakis arra tudok gondolni, hogy feltudnám, felakarom falni, csakis a magaménak akarom testestől, lelkestől, mindenestől. Szóval, ha eddig még nem volt benne száz százalékig biztos, hogy milyen önző tudok lenni, akkor majd lesz...
- Kegyetlenül fogsz még Te is szenvedni, ugye tudod? - Csak a megfelelő pillanatban, nem amikor számítana is rá.
- Most viszont már olyan önzővé tettél, hogy nem akarok a csokiöntettel sem osztozni, azt akarom, hogy csak Te legyél, csak Téged akarlak. - Fogtam is szépen az eddigi játékszerünket és valahová félredobtam nem érdekel hová, mert csakis Rá akarok figyelni. Különben is azt hiszem kellőképpen ragadunk már mindketten mindenfelé. Én pedig cukorbeteg leszek a végén. De most még az sem tudna érdekelni. Semmi sem akadályozhat meg abban, hogy az utolsó cseppig az összes csokit eltávolítsam róla a számmal és nyelvemmel. Valamit szeretnék is visszaadni abból a gonoszkodásból, amiben engem is részesített.

Mason & Lotty

zemtelen mosoly jelenik meg az arcomon az ötlet hallatán, hogy rólam nyalná le esetleg az alkoholt is. Nem mondom, szokatlan dolog lenne de, ha ő ezt szeretné, komolyan bevállalnám. Érdekel is engem, ha boldoggá tehetem vele? Felőlem, akár spagettit is ehetne rólam. Na jó, azért remélem, hogy ilyesmi vágyai nincsenek.
-Oké, az kivételes eset lenne, szóval bele mennék.- vigyorodok el, de aztán csak figyelem, ahogy közli velem azt az általam már ismert tényt, hogy nem viseli jól, ha visszautasítják. Szerintem épp ezzel hívtam fel magamra a figyelmet. Vagy nem tudom, talán tévedek, de elejétől fogva úgy viselkedtem vele, mintha teljesen hidegen hagyna. Talán, épp emiatt figyelt fel rám, mert ez bökte a csőrét.
-Hidd el, édes, ezzel már tisztában vagyok. Nem is akarlak sűrűn elutasítani.- mormogom, miközben egyre lentebb haladok a testén, aztán végül csak arra koncentrálok, hogy megőrjítsem és végképp elvegyem az eszét. Elég volt a kis szelíd játszadozásból. Ideje komolyabb irányba terelgetni ezt a csokiöntetes dolgot, mert már lassan nem bírok magammal. Nem tudom, hogy bírja ki, hogy hosszú ideig csak játszadozzon, de kikészít vele. Még most is én indulok be még jobban, hogy épp őt próbálom felizgatni teljesen.
-De még mennyire.- vágom oda szemtelenül, de aztán elindulok szépen felfelé a testén és a nyakáig meg sem állok, hogy aztán csókjaimmal próbáljak meg minél több libabőrt kierőszakolni belőle, viszont a fenyegetésétől, csak még inkább vágyni kezdek rá. Nem fogom én ezt bírni és hagyni se fogom, hogy tovább húzza az idegeimet. Majd a következő körben adok rá esélyt, de most nem.
-Tudom, cica. Rettegek is... borzalmasan rettegek.- sutyorgom fülébe, miközben testemmel újra és újra hozzásimulok, végül ajkaira lehelek egy hosszú forró csókot, miközben szép lassan az ölére ülök. A csók vége ezáltal egy kéjes sóhajtás és nyögés keveréke lesz, ami után aztán felegyenesedek, tenyereimmel megtámaszkodok a hasán és lassú, lágy ütemben ringatni kezdem csípőmet. Esküszöm nem tudom mi ütött belém, de képtelen vagyok nem átvenni az irányítást és elérni azt, amire vágyom. Úgy tűnik, hogy neki sikerült előcsalogatni belőlem a perverzebb énemet.
-Kell a francnak már az a csoki.- sutyorgom ajkaiba, ahogy lehajolok hozzá egy pillanatra, de aztán csak folytatom, amit elkezdtem, miközben kezeit szép lassan végig vezetem a testemen -ami egyébként nem kicsit ragad már az öntettől-, végül felhúzom magamhoz, hogy átkarolhassam a nyakát és hozzábújhassak halk sóhajaim közepette. Megőrjít ez a pasi. Vagyis, már megőrjített.

Charlotte & Mason

- Óvatosan az ilyen pillanatnyi bevállalós kijelentésekkel, mert még a végén szavadon foglak fogni. Nőkkel meg whiskyvel nem viccelek. - Nem is hangzik olyan rosszul, ellenkezőleg. Melyik férfi állna ellen vagy egyáltalán akarna ellenállni egy ilyen csábító ajánlatnak. Én semmi esetre sem. Bár... Fogalmam sincs milyen alkalomból, helyzetből adódóan kívánnék róla lenyalni egy üveggel. Bármilyenből. Akár most azonnal is. Mégis a legvalószínűbb, hogy akkor, ha valamit ünnepelnénk együtt. De az a legszebb az egészben, hogy pia nélkül is képes megrészegíteni, az alkohol már csak egyféle ráadás a dolgokra. Valami, amit érdemes lenne kipróbálni. Nem akarok azzal jönni mennyi nő vágyna arra, hogy vele szórakozzak. Mert édes mindegy, ha nekem csak ez az egy kell, senki más. De ha már ilyen könnyedén kijelentette, hogy bármikor megoldható lenne a csokival is meg a whiskyvel nem fogom elfelejteni... Ha most a lennék, aki a nagy világnak vagyok, akkor azt kellene mondanom, hogy semmi sem lehet léggé meglepő, ha akarok valamit. De ha az akarok lenni, ami neki vagyok, vagyis szeretnék, akkor már koránt sem hangozna annyira önzőn. Én kettőnk helyett is az leszek, de csak miatta. Ragaszkodó típus vagyok, olykor már bosszantóan is.
- Nem is fogsz tudni. Édes is tudok lenni, ha akarok. Kamerákon kívül is. csak eddig még nem sokaknak mutattam meg... - Én mindenkit képes vagyok az őrületbe kergetni vagy így vagy úgy vagy azért, mert makacs vagyok, hajthatatlan és néha elviselhetetlen is vagy azért, mert ha valamit akarok, akkor nagyon is csőlátásúvá válok, vagyis csak egy utat vagyok hajlandó szem előtt tartani, azt amikor is nem adom fel és végül mindig sikerül elérnem a célomat. Én már csak ilyen vagyok és attól tartok, hogy már nem is fogok megváltozni.
- Miau... - Ha már megint cica vagyok, akkor legyek szófogadó, legalább az ágyban, ha már fel vagyok engedve. Jól viselkedek. De még egyetlen egy másodperc és a kéjesen nyávogó cica azon kapta volna magát, hogy alattam van, mert úgy tepertem volna le, akárcsak egy éhes vadállat a prédáját.
Szóval ilyen az, amikor Charlotte Woodsen józan esze felmond és a helyébe a vágyai lépnek. Tetszik. Egy keveset viszonozva a gyengéd édes erőszaknak kezdtem el kóstolgatni a nyakát, sőt pár apróbb lila foltot is biztosítottam neki. Végtelenül örülök annak, hogy nem tudok vele betelni. Egy az, hogy nem is akarok. Kettő, hogy így az enyém ma, az enyém lesz holnap... Meg sem tudom mondani - na jó, talán ha nagyon megerőltetném magam - mikor ébresztett bennem valaki mélyebb érzelmeket, de nem akarom, hogy abba hagyja. Amikor felhúzott magához élve az alkalommal döntöttem lassan hátra annyira, hogy könnyedén és kényelmesen hozzáférjek formás kerek melleihez és mivel mindkét kezem foglalt, így csakis a számmal és a nyelvemmel tudom megbolondítani. Még sok ilyen kéjes sóhajt és halk nyögdécselést akarok hallani.

Mason & Lotty

em hiszem, hogy túlzottan bánnám, ha valaha is előfordulna ilyen "idd rólam a whiskyt, édes" este. Sőt. Valószínűleg igen görbe este lenne, de élvezném, hogy önfeledten szórakozunk egymással, ahogy most is. Talán, ha lesz a közeljövőben valami ünnep, így fogom itthon várni. Egy üveg whiskyvel ruha nélkül. Gyanítom, hogy tetszene neki és nem kellene sokáig noszogatni, hogy essen neki mindkettőnek. Ehhez persze az kell, hogy működjön ez köztünk. De miért ne működne? Egyszerűen csak meg kell tanulnom külön kategóriába sorolni az igazi Masont és a színészt, aki a közönségnek adja magát. Ha ez sikerülni fog, kétlem, hogy bármi probléma lehetne. Bár tény, hogy valószínűleg égnek fog állni a hajam, ha egy forgatáson majd valami cicababával hempereg, de olyankor meg majd én boldogítom magam a whiskyvel. Valahogy le kell majd ezt küzdenem magamban.
-Nem szokásom dobálózni csak úgy az ilyen kijelentésekkel.- vigyorodok el, miközben immár visszafelé araszolgatok a testén, végül megcsókolom, de a következő kijelentése megmosolyogtat. Velem eddig édes volt és, bár nem a legelejétől, de azért nem panaszkodhatok és most felmerült bennem a kérdés, hogy mivel értem ezt el? Vagy tudtán kívül volt velem ilyen? Ha a múltkori partyra gondolok se rossz jut eszembe, csak az, ahogy besétált velem és, hogy milyen édes volt egész este. Nem panaszkodhatok az akkori viselkedésére és, ha már ott felvállalt a nyilvánosság előtt és büszkén ácsorgott mellettem egész este, a későbbiekben sem lesz gond szerintem. Arra mondjuk fel vagyok készülve, hogy a rajongók első számú közellensége leszek, ha megtudják, hogy Mason barátnőjévé léptem elő.
-Nekem már megmutattad és imádtam.- sóhajtom, miközben a helyemre fészkelem magam és felegyenesedek. Nem tudom, mi mindent fog kihozni még belőlem ez a kapcsolat, de már most se tudok magamon uralkodni. Most először jut eszembe, hogy talán csalódni fog majd bennem, mert nem ezt várta, de valahogy a tekintete nem ezt sugallja. Inkább, mintha elégedett lenne és mintha picit talán csodálna (?), hogy ilyesmire is képes vagyok. Na igen. Én a kis szende, prűd szöszi.
Újabb csókot lopok tőle, miközben lehajolok hozzá, végül visszaegyenesedek Őt is magammal húzva. Tarkóján hajába túrok, míg folytatom azt a hosszú és forró csókot, végül engedve neki, enyhén hátra dőlök és tovább szórakozva a hajával élvezem, ahogy ajkai és nyelve melleimet járják körül. Csípőmmel közben folyamatosan lassú, kellemes, mégis kínzó ritmust diktálok, elmém pedig már rég valahol az élvezetekhez közel evickélget. Minél közelebb kerülök, annál inkább fokozom a tempót csípőmmel, míg nem remegve, lihegve magamhoz szorítom és vállaira adok csókokat vagy épp nyakát borítom be puszikkal és apró lila foltokkal. Ha már ő is ezzel szórakozik, én se maradok ki a játékból.
-Nem tudom mit műveltél velem, de nem bírok magammal.- duruzsolom fülébe, ahogy ajkaimmal tovább ízlelgetem bőrét, közben már jóval kevésbé intenzíven ringatom a csípőm. Csoda, hogy még megmozdulni is képes vagyok, hiszen még mindig mindenem remeg, mintha fáznék, holott belül a forróság öntött el már teljesen. Nem tudom lesz-e valaha boldogabb napom a mainál, de kétlem. Mason az enyém lett. Ide jött bocsánatot kérni, most pedig a saját ágyamban hancúrozunk egy új kezdet küszöbén ácsorogva. Már, csak azt kellene tudnom, hogy rendezzem ezután az életemet. A munkámat, a családomat és a többit. Az anyám kiugrik a bőréből, ha ezt megtudja.

Charlotte & Mason

- Azt nekem sem. Szóval, nagyon remélem, hogy a közeljövőben lesznek álmatlan éjszakáim, amikor felhívhatlak az éjszaka kellős közepén és addig nyafoghatok, amíg Te fogsz átjönni. Mert azt is tudok. Reménytelen eset vagyok, ha akarok valamit. - Azt hiszem, hogy ezzel annyira meglepő dolgot nem is mondtam. Súlyos tévedésben élnek azok a nő, akik azt gondolják, hogy egy férfi nem tud nyafogni. Sőt, az az érzésem, hogy neki kimondottan imádni fogok nyafogni, mert Ő egyáltalán nem az az undok nőszemély, aki ne adná meg nekem, amit akarok, igaz? Mert kitartó is vagyok. Mindemellett még bosszantó, nagyon bosszantó, e ez szinte már az alaptermészetem elengedhetetlen kelléke az elbűvölő modorom, ha már a bosszantónál tartunk, akkor bosszantóan makacs is vagyok, azaz nem lennék a helyében, sőt a falra másznék magamtól csak nőben. Mégis, ha róla van szó vállalom a kihívást.
- Ez még nem minden, amit megakarok mutatni. Ez még csak egy nap... De ott van még nekünk a holnap, a holnapután... - De ha ez így szavakban kimondva nem hangozna elég ígéretesen minden egyes napunkat szimbolizálva nyomtam csókokat finom puha bőrére. - És bizony még nagyon sok minden van, amit nem tudsz. - Az a Mason, akit nagyon kevesen ismernek, mert csak az igazán kivételes személyeknek mutatom meg, Charlotte pedig egy igazán különleges nővé vált az életemben az utóbbi időben. Magam sem tudom mindez mikor történt. A szívem elfelejtett egyeztetni az velem, hogy: hé Te tuskó, embereld meg magad, mert jönni fog ez a nő, aki játszi könnyedséggel fogja elcsavarni a fejed... És pontosan ez is történt. Azt hiszem kölcsönösen bolondítjuk meg egymást. Sosem volt még ennyire... Heves. Heves és szenvedélyes és követelőző. De tetszik ez a Charlotte. nagyon is. Úgy hiszem el tudnám viselni, ha ezentúl most már mindig ilyen lenne, sőt akarom is. Vele mindenben más... A legtöbb nő öt perc alatt feltud bosszantani. Charlotte-nak ez kettő perc alatt is megy, de vele még élvezem is, néha jobb is, mint kellene.
Az imént arról beszéltem, hogy tengernyi időnk van még, amit kihasználhatunk, amit kihasználhatok arra, hogy kiderítsem mitől ennyire jó vele, most mégis ellentmondva magamnak úgy olyan mohón csókoltam és erősen tartottam a karomban, mintha csak a most számítana, csak ez a pillanat lenne... A pillanat, amikor egész testünket átjárja az a bizsergető érzés, amikor minden egyes porcikánkban beleremegünk a gyönyörbe. Minden sokkal intenzívebb. Talán mert ez nem csak szex.
- Nekem nagyon is tetszik ez a nő. - Vallottam be, miközben cirógatva végigsimítottam az arcán és a hátára döntöttem. Mellé heveredve hintettem még pár apró csókot a vállára, majd jó férfihez méltóan lassan el is aludtam.