Young and Beautiful - Charlotte & Mason

Charlotte & Mason

- A szerelmes fruska és a sértett lotyó sem volt jobb, vagyis nem hangzott jobban. De mivel nem vagy sem sértett, sem szerelmes a részeg liba tűnt a legegyértelműbbnek. De javíts ki, ha tévedek... - Nem akarok még több szerelmes fruskát, se sértett lotyót az életemben. De Charloote elég nyilvánvalóan részeg és nemhogy a fehér csík kifogna rajta az út közepén, de még a magassarkúja is. Az viszont, hogy erre miért volt szükség nem tudhatom, senki sem, egyedül csak Ő. Viszont nem gondolom, hogy megfogja osztani velem. Így legfeljebb csak a személyes tapasztaltaimból tudok kiindulni. Mikor vagyok ilyen állapotban? Ha kegyetlenül pocsék napom volt, vagy épp rohadtul jó, de jelen esetben ezt most első körben ki is zárnám magától értetődő okok miatt... Szóval, ha valamit nagyon elszúrtam, megbántam, hogy megtettem, megbántam, hogy nem tettem meg, ha valamiről jól tudom, hogy másképp kellett volna csinálnom, de a büszkeségem nem engedi... Talán ma este egy kicsit messzire mentem azzal a csókkal. Kétlem, hogy valaki vagy valami más lenne a felelős azért, hogy berúgott, leszámítva a pultost, hogy nem volt képes kivenni a kezéből a poharat és benyögni, hogy nem tölt neki többet. Az önzőbbik énemet azonban elgondolkodtatja, hogy ha mindezért egyetlen csók a hibás, akkor ennyire rossz vagy ennyire jó volt? Miért érzem úgy, hogy erre a kérdésre soha a büdös életben nem fogok egyenes választ kapni?
- Hmm... Tudod mit? Nem. inkább vagyok csalódott, mint elégedett. Mert mi van, ha mindvégig azt akartam, hogy harapj és karmolj, erre egyetlen csókkal megszelídítettelek? - Öntelt vagyok? Meglehet. De a szemtelen flörtölések sem ütköztek falba, csak egy idő, amikor nem is tudom mi történt... Mintha egyik pillanatról a másikra szeretett volna eltaszítani magától, mint aki kissé berezelt. Tudom, hogy erre aztán végképp nem számított, de hé... Akkor már ketten vagyunk. Nem azzal a tudattal gomboltam be az ingemet, hogy ma este megkeresem Charlotte-ot és megfogom csókolni, ha a fene fenét eszik is.
Jóleső megnyugvással töltött el hallgatni Charlotte halk szuszogását, az én mellkasom valahogy mégis vadul lüktetett. Mindeddig maximum, akkor érintettük meg egymást, ha puszta véletlenségből a kezünk súrolta egymást, vagy a vállunk, de még sosem bújt hozzám, nem pihent a mellkasomon, nem préselte magát hozzám.
Akad elég vendégszoba, ahová vihettem volna, mégis egyenesen a hálószobába indultam meg vele és lassan letettem az ágyra. Fogtam pár cuccot a szekrényből és kimentem... Ebben mégsem fogok aludni, nem is tudnék. Mire visszaértem nagyot néztem, mert addigra a csini kis ruhája az ágyon hevert, Ő pedig betakarózott és aludt. Ebből hogy fogom kimagyarázni magam? Mindegy is... Azért bízom benne, hogy reggel, amikor felébred nem fog egyből lerugdosni az ágyról sikítozva,hogy mi mégis hogy a pokolba töltöttük együtt az éjszakát és mi a fenét keresek a saját ágyamban. Végül csak lefeküdtem mellé és próbáltam nem arra gondolni, hogy csak oldalra kellene fordulnom és Charlotte ott alszik mellettem.

You light me up inside like the 4th of July

Nem tudom, hogy csinálja és miért, de mindig zavarba tud hozni, így aztán, amikor azon kezd filozofálgatni, hogy miért nem lett volna jó a sértett lotyó vagy a szerelmes fruska figura, én inkább pár pillanatig nem is reagálok. Nem is lenne már agyam hozzá, hogy úgy válaszoljak, hogy Ő azt majd ne tekerje ki teljesen és adjon neki olyan jelentést, amire én nem is gondoltam. Nem érdemes vele szócsatát vívnom, erre már rájöttem, kivéve, ha nem épp vadul flörtölünk, mert azt még élvezem is.
-Tökéletesen megfelel nekem a részeg lotyó avagy liba szerepe is.- vonok végül vállat és ebből remélem, hogy semmi olyat nem fog kihozni, ami miatt éghet a fejem. Isten ments egyébként is, hogy ezt a témát tovább boncolgassam, de bánatomra elkezd egy másikat piszkálni. Azt, amelyikről nem akarok Vele beszélgetni, mert még elkottyintok valami hülyeséget.
De hé! Most akkor érezzem magam nevetségesnek, mert nem karmoltam ki a képét? Ugyan már! Láttam és éreztem, hogy nagyon is tetszett neki az, ahogy reagáltam. Talán, tényleg csak egy pofont akart kiprovokálni, de szerintem ő is tudja jól, hogy azt nem így érhette volna el. Ha mondjuk letaperol, biztos, hogy izomból adtam volna neki egy maflást de ez a csók... ez inkább sokkolt. Annyira, hogy most becsiccsentve, hozzábújva ücsörök végül egy kocsiban és még ahhoz sincs elég lélekjelenlétem, hogy közöljem, hogy vigyen haza. Csak aludni akarok és ezt is sikerül elérnem.

Kong a fejem, ahogy kezdek észhez térni és valamiért olyan érzésem van, mintha két perce hunytam volna le a szemem, de a beszűrődő fényből rá kell döbbennem, hogy bizony reggel van. Ez viszont fele annyira se sokkol, mint a felismerés, hogy nem otthon vagyok és nem egyedül. Tenyerem egy lassan emelkedő és süllyedő izmos mellkason pihen, fejem pedig egy ugyancsak izmos vállon. Nem merek fentebb pillantani. Nem akarom tudni, milyen hülyeséget csináltam tegnap. Nem lehet! Annak ellenére viszont, hogy nem nézek a tulajdonos arcára, az illatából meg tudom már állapítani, ki az. A következő viszont, amit teszek az az, hogy benézek a takaró alá, pucér vagyok-e vagy sem.
-Hála Istennek.- sóhajtom, szinte némán és bár rohadtul örülök, hogy aránylag fel vagyok öltözve, attól még ugyanúgy szét vet az ideg, amiért itt fekszek Mason ágyában -mert gyanítom az övé, ha nem az enyém- és, hogy miért fekszik Ő is itt mellettem? Mi a megoldás? Meneküljünk!
Miközben halkan, óvatosan kicsusszanok a takaró alól mellőle, a sírógörcs kerülget. Meddig fogom én ezt hallgatni, te jó ég! Szét fogja szívni a vérem azzal, hogy berúgtam és itt tértem magamhoz nála. Nem akarom rögtön ezzel indítani a reggelt, így aztán, miközben hangtalanul, fájdalmas képpel kántálom magam elé, hogy "nem, nem, nem, nem, nem", halkan a ruhámba bújok és az aprócska táskámat kezdem keresni, ami asszem a kezemben volt még, amikor beültem a kocsiba és nagy örömömre, most is itt hever a földön az ágy mellett. Gondolom én ejtettem oda.
A legszívszorítóbb, hogy mindenre emlékszek. Ahogy a kocsiban hozzábújtam és, ahogy gyengéden felcipelt ide... de miért nem próbálkozott be? Simán megpróbálhatott volna felébreszteni, hogy kierőszakoljon magának egy numerát, de nem tette. Esküszöm, nem igazodok ki ezen a pasin. Lehet, hogy meg se kívánt, csak egy csók erejéig? Príma. Nem is tudom, jobban tetszene-e a kis egomnak, ha lefeküdtem volna vele.
Abban reménykedve, hogy nem fog felébredni, elindulok a bejárati ajtó felkutatására és, bár olykor eltévedek, végül rátalálok a menekülési útvonalra. Üdvözült vigyorral a képemen tárom szélesre az ajtót, de nagy bánatomra azonnal kattan pár fényképező. Az egyetlen mázlim, hogy a kapun nem egyszerű bejutni, de előtte akkor is ott sorakozik egy csomó fotós, én pedig reflexből vágom be az ajtót. Bár, már úgyis mindegy. Készült rólam fél másodperc alatt legalább fél tucat kép, ahogy széles vigyorral az arcomon kitárom az ajtót. Kell ennél több bizonyíték arra, mi történt itt éjjel? Még akkor is, ha nem. Egy életre rám billogozzák, hogy szét tettem a lábam Masonnek részegen egy party után. Beállok én is a hosszú sorba, ahol azok a nők vannak, akik nevetségesek, mert egy kis hírnévért cserébe bemásznak Mr Blackburry ágyába.
Ezek után azt hiszem, nem kérdés, miért csúszok le háttal az ajtónak a földre könnyekkel a szememben és lesem a velem szemközt lévő falat. Végem van. Oda a becsületem, a tartásom, a jó hírem... mindezért cserébe pedig, még csak le se feküdtem álmaim pasijával.

Music: Remember to Forget You Embarassed

• Words: doesn't matter • Note: egy picit lehet, hogy hosszú lett... bocsánat érte Embarassed

Charlotte & Mason

Már meg sem tud lepni, hogy csak a hideg lepedőre találok, ahogy még behunyt szemekkel keresem őt, de már nincs mellettem. Várható volt... De azért reménykedtem benne, hogy nem fog kiosonni. De persze érthető, ha megszeretne kímélni mindkettőnket a kínos pillanatoktól, mégis inkább vállaltam volna, mert kivételesen én is szeretnék válaszokat kapni, méghozzá nem mástól, hanem tőle. Egyből gondoltam, hogy nem áll szándékában felkelteni, ha felébred. Szóval, kissé hullaábrázattal kimásztam az ágyból, hogy körülnézzek, mintha egy ajtó csapódott volna be... Márpedig biztos nem a huzattól. Talán mégis maradt, mégsem ment el egy szó nélkül, ahogy a... Nem részletezném. De szerintem mindketten tudjuk, hogy az világon semmi sem történt, akkor miért kell úgy menekülni, mintha valami nagy ostobaságon lennénk túl? Nem kimondottan erre számítottam...
- Bassza meg... - Túlságosan is sokatmondó volt az arca, így az első gondolatom volt résnyire elhúzni a függönyt , na pontosan erre számítottam. Így már minden világos és érthető. Charlotte nagyon is elakart tűnni mire észhez térek, csak épp azzal nem számolt, hogy várni fogják.
- Azt kell mondani, hogy egy buta picsához méltóan viselkedtél. - Szólok végül hozzá is. Ezzel pedig nem sértegetni akarom vagy megint bunkózni vele, de most tényleg ezen a véleményen vagyok. Gondolhatott volna arra, hogy Ő most a nyilvánosság szemében nagyon is egy friss húsinak számít a tegnap este után, hiszen velem jelent meg egy rendezvényen, méghozzá nem egy kerti grillpartin. Arról nem beszélve, hogy akadt egy-két félreérthető közeli pillanatunk, még a csókunk előtt, ahogy közelebb húztam magamhoz, még ha egy ártatlan vagy kevésbé ártatlan puszi volt is. Ezek bármit, bármit képesek felfújni. Na tessék... Most pedig mindenkit érdekel.
- Újságíró vagy, nemde? De még csak meg sem fordult a cuki kis buksidban, hogy esetleg tucatnyi firkász és fotós fog odakint várni? Bár azt hiszem megvan, amiért jöttek. Reggelit? - De most már annyira mindegy és lényegtelen, hogy kár is ezen tovább lovagolni. A képek gondolom megvannak róla a Blackburry házban, mindenható pedig nem vagyok. Egyszer volt megoldható, hogy valami ne kerüljön a lapokba. Én akkor hozzá fordultam. Ez az opció értelemszerűen kilőve. Nincs mit tenni... Én legalábbis nem tudok. Nem fogok kivonulni, hogy mindenkinek felajánljam, hogy az adósom, cserébe viszont öt másodpercen belül senkit sem akarok itt meglátni és a képekről is feledkezzenek meg. Flörtölni sincs most kedvem a sok firkász macával. Nekem ehhez még túl, túl reggel van. Jut eszembe... Kell egy kávé.
- Nekem kell egy kávé. Gondolom még maradnál.... Ne depizz... Nem dőlt össze a világ, még. - Végül is nem akkora tragédia, vagy csak engem nem tud már érdekelni, hogy ezek miről csámcsognak? Meglehet.

You light me up inside like the 4th of July

Arcom két tenyerem közé temetem, miközben gondolatban már az összes lehetséges káromkodási módon elmondtam magamnak, mennyire ostoba és szőke vagyok. Az sem érdekel, hogy közben Mason is megjelenik és egy rövid, ám de annál lényegre törőbb reakcióval intézi el a kint látható tömeg jellemzését. Ő elintézi egy sima "bassza meg"-gel, de nekem ez nem megy ilyen egyszerűen. Most mondjam azt, hogy utálom a saját fajtámat? Mondjuk, én ritkán ülök valakinek a háza előtt korán reggel csak, hogy írhassak valami jót róla.
-Buta picsa? Mondtam egy szóval is, hogy fuvarozz a lakásodra, a rohadt életbe is?!- fakadok ki, miközben feltápászkodok a földről és fel-alá kezdek járkálni. Haragszom most rá és jelen pillanatban még azt is megkockáztatnám, hogy gyűlölöm. Az a baj, hogy én tudom a legjobban, hogy ez nem igaz. De akkor is! A frászért kellett ide hoznia? Én nem voltam észnél, aláírom, de Ő tudhatta volna, hogy ez lesz.
-Lehet, hogy újságíró vagyok, de én nem vagyok az a sátorozós fajta. Különben is, én nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez! Jó étvágyat a reggelihez!- most mondjam azt, hogy ez a reggel olyan jól indult, hogy már étvágyam sincs? Nem beszélve arról, hogy most biztos nem ülnék le Vele egy asztalhoz falatozgatni, mikor szívem szerint a falhoz verdesném az első bútort, ami a kezem ügyébe kerül.
-A kávé az jöhet.- puffogom válaszul, miközben ledobom magam valami kanapé-félére és tök más irányba lesek, mint ahol Mason van. Nem akarok Vele egy légtérbe lenni és hosszú percekig kínosan pislogni. Ritkán kerülök ennyire gáz helyzetekbe és esküszöm, nem az újságírók zavarnak a legjobban. Miről fogok én Vele beszélgetni? Ha neki áll a múlt éjszakát boncolgatni, biztos, hogy kirontok a lakásból és még meg is verek pár firkászt. Nevetséges ez az egész helyzet.
-Meglep, hogy te ilyen lazán kezeled ezt az egészet. Épp most alkotják azokat az irományokat, miszerint én vagyok az új ágybetéted. Bár... téged ez miért is zavarna? Annál nagyobb csődör vagy a celebek világában, igaz? Csak én süllyedek le mindenki előtt Paris Hilton és Lindsay Lohan szintjére.- morgok magam elé és, bár nem emelem fel a hangom, annál dühösebb vagyok. Hogy a fenébe jutok innen haza, gőzöm sincs de, hogy ezek ott fognak kuksolni a kapuban estig, az is biztos. Én pedig... ücsöröghetek itt egy légtérben azzal a pasival, akivel a múlt éjjel együtt aludtam...hozzábújva... szerelmesen. Ha másból nem esett még le neki, hogy odáig vagyok érte, akkor ebből tuti rájött már. Vagy nem?

Music: Remember to Forget You Embarassed

• Words: doesn't matter • Note: egy picit lehet, hogy hosszú lett... bocsánat érte Embarassed

Charlotte & Mason

- A részeg liba már nem helytálló, mivel láthatóan kijózanodtál, szóval igen... És tényleg fogalmam sincs, hogy a francba jutott egyáltalán eszembe hazahozni, mikor alig támolyogtál, de még be is aludtál. De legalább amíg hozzám bújva aludtál csöndben voltál. - Először azt akartam mondani, hogy addig legalább aranyos volt, de gyorsan visszaszívtam még mielőtt kibukott volna belőlem. Egyébként meg, ahogy elnézem a ma reggelt a szokásosan indítottuk, a jól megszokott viselkedésünkkel. Talán inkább aludnunk kellett volna még egy kicsit vagy nekem nem kellett volna felkelnem, de most már olyan mindegy. Két perc alatt sikerült neki feldobnia a napomat. Komolyan, ettől már csak jobb lehet, vagy rosszabb?
- Erre gondoltál volna akkor, amikor arra kértél, hogy vigyelek be. - De így legalább már kvittek is vagyunk. Nem akarom megbánni, hogy tegnap hajlottam a kedvességre, vagyis, hogy kevésbé voltam bunkó a vártnál. Igazából mondhattam volna nemet is, mert miért is ne mondhattam volna? Szerződést nem kötöttünk arról, hogy miben állapodtunk meg. Az a sztori pedig utólag édes keveset ért volna már, de kivételesen tényleg nem akartam szemét lenni, vagyis vele szemétkedni. A csók pedig... Mindketten tudjuk, hogy az sem volt benne a megállapodásunkban, de így visszagondolva lövésem sincs mit éreztem már akkor, de az az érzés most nyilvánvalóan nincs meg, valahol elveszett. Talán még meglesz.
- Áruld már el mi bánt jobban, szépségem? Hogy most valószínűleg mindenki azt fogja feltételezni, hogy megvoltál vagy az, hogy valójában nem történt semmi? - Bosszantó lehet a gondolat, hogy mindenki azt fogja hinni, mert ha egyszer megírják, akkor el is fogják hinni, hogy megtörtént, aminek talán meg kellett, talán nem kellett volna történnie, hogy mindezek üres szavak, de akkor legalább lenne alapja, ahogyan az is elkeserítő egy csöppet, hogy reggel lett, én pedig visszakaptam a keserű újságírómat. Pedig az éjjel már kezdtem élvezni a társaságát. Szóval, akkor hogyan is kellene elkönyvelnünk a tegnap estét? Egy jól sikerült? Egy katasztrofális este? Azt hiszem ez csak nézőpont kérdése. De addig is, hogy legalább a kávémon túl legyek, mert a reggeli kávém nélkül még morcosabb vagyok, kivonultam a konyhába, hogy csináljak magunknak.
- Legalább beütött már a macskajaj vagy ez simán a másnapos Charlotte? - Vagy a sértett, megbántott, csalódott Charlotte? Melyik? Mert roppant érdekelne. - Hozzáteszem a ruhádat Te magad vetetted le, valahogy megoldottad. Fogalmam sincs hogy... Két perc alatt sikerült levetned, bebújni az ágyba és elaludni, amíg átöltöztem. - Amíg felforrt a víz, addig belepakoltam a két bögrébe a kávét és a cukrot, bár a múltkor a eszpresszóba nem volt túl sok, azért nekem még nem akadt dolgom olyan nővel, aki egy szem cukor nélkül lehúzta volna a kávéját. - Tessék... - Tettem le elé a kis asztalra a bögréjét, én pedig jobbnak találtam inkább vele szemben helyet foglalni, mint mellette. Valahogy elég csípősnek tűnik...

You light me up inside like the 4th of July

Még szép, hogy szavai hallatán elvörösödök, pedig felkészülhettem volna erre. Miért is ne emlegetné fel a tegnap estét, ahogy... annyira édesen átkarolt, én pedig hozzá bújtam. Miért is ne hozna kellemetlen helyzetbe ezzel az emlékkel? Hát nem is ő lenne Mason Blackburry, ha ezt nem tenné meg, ugye?
-Oké, be voltam csiccsentve ezt bevallom, de attól, hogy elaludtam, még nem kellett volna ide hoznod. Simán felkelthettél volna. Vagy annyira édes voltam, hogy nem akartál felébreszteni?- hogy is mondják? Vissza nyal a fagyi? Gyanítom, pusztán azért nem ordibált hangosan és rázott, hogy felébredjek, mert tetszett neki is, ahogy hozzábújtam. Gyanítom... de ez nem jelenti azt, hogy így is van. Esküszöm, eddig legalább tisztában voltam a dolgokkal és tudtam, hogy egy pöcs, aki csak szórakozásból flörtöl velem, de a tegnap este után fogalmam sincs, mit kellene gondoljak. Nem tudom hova tenni ezt az egészet.
-Teljesen más, hogy bekísérsz-e valahova vagy, hogy korán reggel tőled sétálok-e ki. A lakásodról! Érted a különbséget, Mason?- felemelem a hangom, mert kiborít. Még én vagyok a hibás végül? Én leszek az, aki miatt tele lesznek velünk az újságok? Szépen vagyunk. Miért is ne kenné rám. Végtére is, ő mindent tökéletesen csinált, nem? Tökéletes volt az is, ahogy megcsókolt. Na jó. Az tényleg az volt, de most nem ez a lényeg. Bele kevert olyasmibe, amibe nem akartam belekeveredni. Ha efféle figyelemre vágynék az újságoktól, már rég felajánlottam volna neki, hogy bújjunk ágyba, csak épp többre tartom magam annál. Ennyit ért az egész, mert most már sose vakarom le magamról, hogy gerincre vágott tegnap éjjel.
-Az bánt, hogy tegnap este egy röpke óráig azt hittem, hogy képes vagy normális emberi lényként viselkedni és talán nem feltétlenül kell rólad azt gondolnom, hogy egy seggfej vagy!- rivallok rá dühösen, és mindez, amit most a fejéhez vágtam, még a fele se annak, amit tudnék mondani. Mert szívesen elmondanám azt is, hogy pár röpke pillanatig azt hittem, hogy érdemes érte sóvárognom és, hogy talán lenne valaha esélyem arra, hogy ... nem is tudom. Lényegtelen most már. Teljesen mindegy, mert elvágta magát nálam. De mivel is? Nem is tudom, hogy tényleg rá haragszok-e vagy inkább magamra. Hiszen Ő édes volt és imádnivaló és... talán épp ezért utálom most annyira. Miért nem tudott a megszokott tirpák lenni? Ezzel mindent teljesen összezavart bennem.
-Ez a csalódott, másnapos, hisztis, összezavarodott és tanácstalan Charlotte, aki nem érti, hova lett a tegnap esti srác és azt sem érti, miért lett lesmárolva. Semmit nem értek már! Ahogy azt sem, miért kell ilyen nagy árat fizetnem majd a tegnapért.- libbentem kezem az ajtó irányába, hogy ebből is tudja, az újságírókra célzok, akik meg fogják keseríteni az életemet. Persze, azt is tudom, hogy Őt sem fogják kímélni, de most inkább magamat sajnálom.
-Most mondjam azt, hogy elég régóta egyedül szoktam öltözni és vetkőzni, így nincs szükségem segítségre ebben?- vágom csípőre a kezem kicsit játékosabb ábrázattal, mint az imént, de azért még mindig nyoma van a haragnak is. Még akkor is, ha édesen elém pakolja a kávét.
-Köszönöm.- morgom, miközben keverek rajta párat, majd belekortyolok. Ez a pasi még a kávét is istenien főzi. Meg fogok így őrülni. Vagy már megőrültem?
-Na jó. Segíts légyszi, hogy jussak ki innen úgy, hogy minél kevesebb kép kerüljön be rólam az újságokba. Biztos meg van a módszered.- pillantok rá egy nagy sóhaj után és próbálom magam lenyugtatni, hiszen csak úgy fog segíteni, ha nem bunkózok. Szomorú belegondolni, hogy most még vígan bújhatnék hozzá és talán még cirógathatnám is, ha nem pattogok. Gratulálok Charlotte. Ezt megint elintézted magadnak!

Music: Remember to Forget You Embarassed

• Words: doesn't matter • Note: egy picit lehet, hogy hosszú lett... bocsánat érte Embarassed

Charlotte & Mason

- Hogyne... Még a a Szöszire sem reagáltál. Édesen bemorogtál valamit és visszaaludtál, még édesen hozzám is bújtál vagy inkább furakodtál, hogy esélyem sem volt, de azt mindjárt gondoltam, hogy ezt sehogyan sem fogom tudni kimagyarázni. Édes mindegy... Egyszerűen nem kellene ennek az egésznek ekkora feneket keríteni. Mindent összevetve csak egy csók volt. Én csókoltalak meg, ha kell ezt is bevallom. Így már jobb? Sőt, akár azt is gondolhatnám, hogy szándékosan direkt csináltad. Tudod, sokan megtennék a helyedben, hogy az ágyamban ébredhessek szintén a mellkasomon pihenve. Tényleg... Szörnyű estéd lehetett velem. - A végén már meglehetősen gúnyos voltam, de gondolom ez éppen eléggé érezhető is volt. Sosem viseltem jól a hisztit, különösen, ha indokolatlanul kellett hallgatnom, mert szerintem nagyon is jól bántam vele. Egyetlen percig, pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy visszaéljek a helyzetével, pedig mindketten tudjuk, hogy jobb alkalom nem kellett volna rá. Sőt, azt is tudjuk, hogy a becsípett Charlotte-ot nem kellett volna túl sokáig győzködnöm, hogy akarjon velem huncutkodni.
- Hogyne... Mert ha előzőleg szétteszed a csini kis lábad, akkor legalább bevallhatnád magadnak, hogy megérte. Ne haragudj... Nem volt egészen tisztában azzal, hogy a disznó férfiak után sóvárogsz. - Tudtam volna még tovább is folytatni, ami azt illeti most bőven lett volna még mondanivalóm, de semmi veszekedni és egyáltalán... Mi értelme ennek az egésznek? Simán csak hozzá kellene szoknom, hogy egy nő mindig minden körülmények között ki tudja úgy játszani a lapjait, hogy egyedül Ő legyen az áldozat. Nevetséges...
- De, de hidd csak azt. Egy seggfej vagyok. Te mégis vonzódsz hozzám, hozzám! - Emeltem fel a hangom kissé ingerülten. Még egy kicsi és azt hiszem ki sem kell mennünk. Odakintről is tökéletesen és tisztán hallható fog lenni, hogy mi zajlik idebent közöttünk. Egy csinos kis veszekedés van kibontakozóban és egyre inkább úgy érzem, hogy nem kell sok hozzá.
- Mert nem volt semmi kedvem az egész estéhez és jól esett téged megcsókolni, ennyi... - Igazából fogalmam sincs mire számít, számított, de ha már így is csalódott, akkor már nincs is különösebb jelentősége. Én is csalódott vagyok, csak én valami egészen másban csalódtam. De én nem vágyom rá, hogy kiöntsem a lelkem valakinek, nem épp a legtisztább. Akad egy-két folt rajta.
- Hát tudod... Még jó. Mert nem is abból a célból szoktam nőket levetkőztetni, hogy kettő percen belül bevessék magukat az ágyamba és aludjanak. Jobb szeretem én ágynak dönteni őket. Szóval, jobb is így. Túl kínos lett volna. - Azt hiszem, ha másban nem is, de ebben az egyben egyet érthetünk. Komolyan... Én mindvégig azon lettem volna kiakadva, hogy ezt valahogy másképp képzeltem. Ő meg... Hát így is ki van borulva, hogy erre nem került sor. Nem hiányzik plusz még egy dolog, amit a fejemhez tud vágni igazán.
- Persze. A hátsókijárat. Nem csodálkozom rajta, hogy nem jutott eszedbe. A legtöbb újságírónak sem szokott. - Nem tagadom, hogy különös módon szeretem provokálni, de csak mert lehet és mert tudom hogyan kell. Most is ezt teszem és hozzá még elképesztően pofátlan mosolyra is húzódnak ajkaim, csak a szokásos.

You light me up inside like the 4th of July

Nevetséges ez az egész. Játszunk egymás idegeivel, kiforgatunk mindent, amit csak lehet és még azt is letagadjuk, ami nyilvánvaló volt tegnap este. Komolyan mondom, lassan olyan ez az egész, mintha egy brazil szappanoperában lennék. Viszont még, ha ilyennek is tűnik, nem tudom nem komolyan venni a vitánkat és felszívni magam. Szikrákat szórnak a szemeim, ezt érzem, főleg, amikor azzal gyanusít meg, hogy direkt harcoltam ki azt a csókot.
-Jó. Teljesen mindegy. Kend rám, hogy kiharcoltam azt a csókot és most te vagy a szenvedő alany, aki meg lett babonázva. Borzasztóan sajnállak. Biztos nagyon rémes volt, arról viszont nem tehetek, hogy ennyire vonzónak találtál táncikálás közben. De nem is érdekel. Felejtsük el az egészet.- legyintek egyet dühösen és teszek fejet csóválva pár lépést ott hagyva az asztalon a kávémat, először ide, aztán oda. Hogy ennek mi értelme? Segít abban, hogy ne robbanjak fel dühömben és ad némi esélyt a gondolkodásra is, mert jelen pillanatban úgy érzem, hogy mindent a fejéhez tudnék vágni gondolkodás nélkül, ami csak nyomja a lelkem miatta.
Következő megjegyzésére viszont robban a bomba. Hirtelen teszem meg azt a kb két méter távolságot, ami köztünk van és keverek le neki egyet, de amolyan igazi, hangos, csattanós pofont, ami után a kezem nyoma tutira ott fog maradni egy ideig.
-Ne gondold, hogy mindenki egyedül arra vágyik, hogy te gerincre vágd! Rohadtul nem vágyom ilyesmire és, ha eddig egy cseppet is vonzónak tartottalak, az mostanra teljesen eltűnt. Bunkó vagy, sértegetsz, megalázol és erre nekem hidd el, semmi szükségem. Elegem van belőled!- rivallok rá dühösen, miközben a táskámért indulok és, ha már témánál tartunk és még Ő is hajlandó megosztani velem, miért is csókolt meg, mielőtt kifelé venném az irányt, még megállok előtte.
-Örülök, hogy feldobtam az estédet azzal a csókkal. Borzasztóan szánalmas vagy, ha neked onnantól kezdve szórakoztató egy este, ha valakit lesmárolhatsz.- nézek végig rajta gúnyosan, hogy az a bizonyos "szánalmas" igazán hatásos legyen. De most komolyan. Röhej, hogy egy ilyen dumával akarja megmagyarázni, miért tapadt a számra. Még ezzel is képes sértegetni, mintha nem tette volna már meg éppen elégszer.
-Affelől sem kell aggódnod, hogy még egyszer aludni merészelnék az ágyadban és esetleg összebújva ébrednénk fel, mert engem többet nem látsz és, ezt most halál komolyan mondom! Nincs szükségem Rád ahhoz, hogy haladjak valamerre a karrieremmel. Nagyon jól meg leszek nélküled, elhiheted és neked sem kell többet elviselned ezt a keselyűt.- mutatok magamra, majd amint elhangzik a "hátsó ajtó" szó újabb kedves megjegyzések közepette, arra is veszem az irányt. Nem akarom folytatni ezt a felesleges beszélgetést és látni se akarom jó ideig. Csalódott vagyok és legszívesebben elbőgném most magam saját szánalmasságomon, amiért képes voltam ezután a majom után sóvárogni. Azt se érdemli meg, hogy szóba álljak vele.
-További szép napot! Seggfej!- vágom még oda, mielőtt a kilincsre tapasztanám a kezem azzal a szándékkal, hogy kilépek azon a bizonyos hátsó ajtón és eltűnök az életéből örökre.

Music: Remember to Forget You Embarassed

• Words: doesn't matter • Note: egy picit lehet, hogy hosszú lett... bocsánat érte Embarassed

Charlotte & Mason

- Egyszer majd mutass be a hercegednek, kérlek... Muszáj, borzasztóan érdekelne az a férfi, aki téged képes elviselni tovább, mint egy nap. Le a kalappal... - Gúnyolódok tovább, mert miért is ne? Én nem is én lennék, ha nem tenném. Egyébként is utál már annyira, hogy azt mondhassuk, hogy mit számít még ez is? Tudom már mi a probléma... Ma még csak egy kávénál tartok, józan ésszel pedig még nehezebben viselem, ha egy nő hisztizik. Én komolyan leszarom, ha nem körülöttem forog a világ, de... Most komolyan miért kell ezt csinálnia? Úgy tesz, mintha legalábbis kihasználtam volna, pedig mindketten tudjuk, hogy pontosan az ellenkezője volt, sőt a csókom sem volt épp viszonzatlan. Szóval, én sajnálom, ha nem tudtam megfelelni az elvárásainak és nem tűrtük fel a szoknyáját. De azt hiszem erre már nem is fog sor kerülni, mivel a korábbi feltételezéseim kezdenek beigazolódni, tényleg harap...
- Áúúú... Hé, ez fájt. - Szólaltam meg némi hatásszünetet követően, mivel dunsztom sincs erre most mégis mit kellene lépnem. Mármint biztosan megérdemeltem és bár nagyobb volt a füstje, mint a lángja, azért éreztem, hogy elcsattant az a pofon. De most nekem is ki kellene csapnom a hisztit, hogy megütött? Bőven elég, ha egyikünk úgy viselkedik, mint egy hisztis picsa. Sőt, vissza sem fogok kérdezni, hogy tényleg felképelt-e, mert határozottan úgy tűnik, bár közönség előtt biztos sokkal látványosabb lett volna.
- Hűtsd le magad... Még a végén félreértem a helyzetet. - Azt hiszem, sőt kétségtelenül túl jól sikerült a tegnap esténk, amiért most úgy tűnik tényleg meg kell fizetnünk, de már ez sem tud érdekelni, csak lassan kezdem rosszul tűrni ezt az egészet, ami azt illeti nekem sincs kimondottan szükségem erre.
- Ezt beszéld meg pár pohárral... Én nem fogok szánakozni rajtad. - Meglehet, hogy van abban valami, amit mond, de nekem legalább volt merszem ahhoz, hogy megtegyek egy bizonyos lépést felé és azt kell mondjam hajszálpontosan azt kaptam vissza, amire számítottam. Hiba volt.
- Biztos vagy abban, hogy ez az egész csak a karrieredről szólt? - Kit akarunk becsapni? ez annyira nem a flancos karrierjéről szólt, mint amennyire engem Mason Blackburry hívnak, már pedig ez a helyzet lassan huszonnyolc éve. De ki vagyok én, hogy szembeállítsam önmagával?
- Wáo... - Hát ez valami új. De ha már seggfej vagyok, akkor seggfej módon azt is megengedem, hogy szenvedje csak magát egyedül keresztül az újságírókon, ha megneszelik, mert kocsival se percig sem tart lelépni... A sok keresztkérdés pedig most biztos jót fog tenni a már így is megtépázott önbecslésének. Nem mintha azt gondolnám, hogy valaha is érteni fogok az ilyen női dolgokhoz.

» We are young no.2
» I need your help - Charlotte & Mason
» Charlotte&Kate
» Charlotte and Alex
» Charlotte Ellis Woodsen