Rach && Stefi

Stefan & Rachel

[You must be registered and logged in to see this image.]

Amint bemutatkoztam, s kiejtettem a vezetéknevemet a számon, egyből feltűnt Stefan különös arckifejezése. Mondhatni meglepődött, egy pillanat erejéig a levegő is benne szorult, s rámmeresztett szemekkel állt előttem. Érdekelt ez az egész dolog, hogy miért vagyok neki ennyire ismerős, hogy miért okoz benne ekkora felfordulást a nevem. Nagyon is érdekelt. Mielőtt értetlenkedni próbáltam volna, engedelmeskedett, s követett egészen a közeli padig, majd mellém ült. Nem, nem tudnék ilyen hamar túllépni ezen az érdekes reakción, ám időm sem volt kérdéseket feltenni, újra elővette azt az arcát, amellyel az előbbi percben is bámult. Semmit sem értettem, de a férfi felszólalt. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy információkat kezdett gyűjteni. Titokzatos volt és számomra hihetetlenül érdekes módon az apám felől érdeklődött. Kellemes téma, mondhatom... Miért érdekli őt az apám neve? Az egész szituáció azért vicces, mert magam sem tudok sok mindent róla. Az egyetlen amit ismerek, a keresztneve - épp ami őt is érdekli. Bevallom, volt egy időszak az életemben, amikor bármire képes lettem volna csak azért, hogy megtudjam ki az a személy, s hogy találkozhassak vele, de letettem róla, amit nem is bánok. Lehet, óriási csalódás ért volna, ha felkeresem, és megtörténik a nagy találkozás. Ám mára már szinte egyáltalán nem érdekel. Néha felvillan a fejemben, hogy mi lenne ha, de aztán mindig lebeszélem magam. Ha a hosszú ideig tartó faggatásom és könyörgésem nem hatotta meg édesanyámat, most se lesz hajlandó elárulni semmit az apámról. Éppen ezért már meg sem említem őt.
- Tessék? Ne haragudj, de nem értelek... - és igen, elérkezett az értetlenkedésem pillanata is, melyet oly rég fontolgatok már. Mi köze van neki az apámhoz? Hiába is árulnám el a nevét, mással nem szolgálhatnék.
- Talán minden egyszerűbb lenne, ha elmondanád mire jöttél rá, miért vagyok ismerős, és miért érdeklődsz az apám felől. - adtam választ, ám mégsem olyat, amilyet várt - Nem gondolod? Így talán segíthetek...

[You must be registered and logged in to see this link.] van rajtam.

Stefan & Rachel

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem tudom, de valahonnan nagyon ismerősnek tűnhettem neki. Amikor a kérdésére a válaszom a "Nem kizárt." volt, rögtön be is mutatkozott. Bár tudnám ki ő és miért van ilyen érzése velem kapcsolatban. Stefan Fuwa. Még így sem ismerős. Bár miért is lenne? Sokkal jobb a vizuális memóriám, ergó, hamarabb megjegyeztem volna az arca alapján. Kezet nyújtott és még mielőtt én is bemutatkozhattam volna - ahogyan illik - ,rákérdezett a nevemre. Igazán meglep az udvariassága is.
- Rachel Grant. - nyújtottam én is a kezem, miközben elárultam becses nevem. - Örvendek, azt hiszem. - mosolyodtam el újra.
Stefan bizonyára szomjas volt, s ezt még a társaságom sem tudta elnyomni. Elment a kútig, hogy igyon pár kortyot, majd visszatért. Nem időzött sokat, csak a szemeimmel követtem, megvártam ott, ahol eddig is álltam.
- Nem akarsz inkább leülni? Mármint... tényleg érdekel, hogy miért vagyok ennyire ismerős. - magyarázkodtam, a válaszát viszont nem vártam meg, a legközelebbi pad felé indultam - Egyébként nem lehet, hogy csak összekeversz valakivel? - kérdeztem, immár helyet foglalva. Ha már beszélgetünk, ne csak álljunk a kút mellett. Az olyan... semmilyen. Még az is lehet, hogy valami régi ismerős, vagy valamerre már összefutottunk. Részegen. Esetleg...

Stefan & Rachel

[You must be registered and logged in to see this image.]

Átlagosan telt a reggelem, felébredtem, s még az ágyban feküdve nyúltam az éjjeli szekrényen levő telefonomért. Megnéztem az értesítéseimet, azonban válaszolni senkinek sem volt kedvem. Annak ellenére sem, hogy az óra már egy – tizenötöt ütött. Neeeem, nem aludtam el, minden pontosan úgy történt, ahogyan elterveztem. Sokáig dolgoztam az éjszaka, nem vagyok robot, hogy éjjel – nappal talpon legyek. Kell a pihenés, ezért aludtam át a reggelt és a delet is.
Számomra a futás is egyfajta kikapcsolódás, bizonyos értelemben pihenés is. Ez következett, persze csak a gyümölcsös fehérjeturmixom után.  A külvárosba mentem, a Grand Parkba; tökéletes hely, nem csak futásra, hanem szinte bármire. Szeretem a természetet, éppen ezért is esik annyira jól néha kijönni ide. Minden zöld, körülvesz a természet. Bár azt nem állítanám, hogy teljesen elszigetel a belváros zajaitól. Egy laza mentaszínű felsőt, egy kényelmes, fekete futónadrágot és az egyik futócipőmet húztam magamra.
Hosszú futások után nem szokásom egyből hazaindulni, inkább leülök az egyik padra, kifújom magam, hallgatom a madarak csicsergését, a ronhangáló gyermekek zsivalyát. Mily’ művészi, nemde? Ez alkalommal sem tettem másképp. Mielőtt helyet foglaltam volna, a közeli kúthoz mentem inni. Milyen praktikus megoldás; nem kell magam után cipeljem a vizespalackot. Épp befejeztem, amikor  egy úriember nekemjött. Nem volt komoly, de azt sem mondanám, hogy csak elsuhant mellettem. Ami a legfontosabb, rögtön bocsánatot is kért, ez a minimum.
- Semmi gond. – mondtam azonperc – Mellesleg, tudom mit érez. – mosolyodam el, célozva arra, hogy én is épp futottam, s első dolgom az volt, hogy folyadékot vigyek be a szervezetembe.
Ami meglepett, hogy ez az ismeretlen férfi megkérdezte, találkoztunk-e már valahol. Nem egyszerű kérdés! Találkozhattunk akárhol, akármikor, akár a munkahelyemen is. Nekem mégsem tűnt ismerősnek az arca.
- Nem kizárt... – vontam vállat egyszerűen.