- Változó, az időponttól, a színpadon töltött időtől, és a vendégek számától is függ. De eleget ahhoz, hogy fenntartsam magam. A borravalókkal járnak igazán jól a táncosok, mármint azok, akik tényleg értik a dolgukat. – én is egyike vagyok ezeknek a dolgozóknak, de sose szerettem dicsekedni, vagy fényezni magam, így ezt nem mondom ki hangosan. Na meg még az se biztos, hogy elhinné nekem, hiszen már a munka említése is meglepte. Bár nem mondom, hogy nem értem meg. Bár alakom, és úgy egész kinézetem is beleillik a képbe, személyiségem már kevésbé. Tudom, milyennek tűnök, félénknek, bizonytalannak, bénának, mi tökéletesen igaz is. Egyetlen kivétel van csupán, a színpad. Ott senki nem mondaná meg, milyen vagyok a hétköznapi életben. S ez így van jól. - Ó, így értetted. Hát van néhány igazi barátom, de a többség inkább csak haver, akiket nem szívesen engedek a hátam mögé. – rántom meg vállam. Nem zavar, hozzászoktam, s mivel tényleg vannak páran, akikkel szinte mindent meg tudok beszélni, nem érzem magányosnak magam. Legalábbis többnyire nem. Vannak pillanatok nyilván, de kinek nincsenek? - És mi van veled? Biztos nagyon, hogy is mondjam, előkelő környezetben mozogsz. – érdekel, ő vajon kikkel veszi körbe magát. Azt kétlem, hogy olyasvalakikkel, akiket én ismerek, inkább komoly, öltönyös barátokat, ismerősöket tudnék elképzelni mellé. Meg egy fiatal feleséget, bár ez utóbbi kétséges, hisz nincs gyűrű az ujján. Persze ettől még nincs kizárva semmi, nem mindenki hordja, legalábbis úgy tudom. - Ma is dolgozol? – érdeklődök, miután aprót kortyoltam kávémból. Nagyjából ebédidő lehet, vagy valahol annak a környékén járhat az idő, így könnyedén elképzelhető, hogy csupán szünetre ugrott ki. Na, nem mintha ez olyan fontos infó lenne, de továbbra se akarok kellemetlen csendet, így inkább megkérdezem azt, mi éppen az eszembe jut.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Seby && Stefi Kedd Jún. 17 2014, 11:05
Seb && Me
Bocsánat a késedelmemért
Egy nightclubban? Nem is néztem volna ki. Bár nem azt mondom, hogy nem jóképű, de nem tudtam, hogy manapság még űzik ezt a munkát. Ott biztos sok lehet a fizu. Ahogyan azt sejtettem értetelen volt a kérdésem, de nem is baj, így most legalább magyarázhatok egy kicsit. -És mond csak, ott kb. mennyit fizetnek neked?- Kérdezek érdeklődve, végül is, ha már szóba került, akkor kiváncsivá tett. -Csak úgy értettem, hogy segítőkész, barátságosak a barátaid, avagy csak olyan haverok, de egyikre se bíznád rá az életedet?- Fejtem ki a kérdésemet egy rövidke mondatban. Nem tűnik egy túl erős srácnak, tehát nem biztos, hogy nagy gengszterekkel haverkodna, bár ki tudja, a sors még hozhat meglepetéseket.
- Ha valaki híres akar lenni, ezt az áldozatot is vállalnia kell, nem igaz? – nem irigylem őket, de nem is érzek sajnálatot irántuk. Miért kéne? Ezt akarták, erre vállalkoztak, az ismeretség pedig, sajnos, vagy nem sajnos, azzal jár, hogy rengetegen tudni akarják a hírességek minden lépését. Valószínűleg lettek volna páran, kik a férfi munkáját hallva nyálcsorgatva követelték volna, hogy mutassa be őket valamelyik sztárnak, nekem azonban ilyesmi eszembe se jut. Van épp elég bajom, dolgom, nem érdekelnek az ilyesmik. Csupán bólintok arra, hogy szereti a munkáját, ez jó dolog, sőt, szerintem igazán nagyszerű. - Én is jobban szeretem azokat, valahogy hangulatosabbak. - dünnyögöm elgondolkozva. Nem biztos, hogy ez a megfelelő megfogalmazás, de sajnos nem futja jobbra, így ezzel kell beérnie. De talán így is világos, mire gondoltam. Egy pillanatig csak bámulok kérdése után. Elmondjam neki, vagy inkább tegyek úgy, mintha meg se hallottam volna? De hát úgyse ismerem, csak a nevem tudja, semmi mást, nincs okom titkolózni, főleg, mert komolyan semmit nem akarok ettől a találkozástól. Beszélgetünk, ennyi, feleslegesen aggódnék amiatt, mit gondol rólam. - Táncolok, egy nightclubban. - válaszolok végül. Ebből feltehetően az is nyilvánvalóvá válik, pontosan milyen munkáról van szó. Igazából nem szégyellem, jó vagyok benne, nagyon jó, és ami azt illeti, élvezem is. Persze nem mindig, de általában igen. - Hogy értve? – kérdezek vissza kicsit értetlenül. Hirtelen nem tudom, mire gondolhatott, talán az anyagi helyzetükre, személyiségükre, munkájukra, vagy valami másra? Azt se tudom, hogy lehetséges lenne-e egyetlen szóval megfogalmazni milyenek. Hisz olyas sokfélék. Vannak rendesek, barátságosak, vannak olyanok, mint én, elveszettek, kissé bizalmatlanok, és vannak tipikus rosszfiúk is, kiket nem érdekel semmi más, csak a pénz, hatalom, ilyesmi.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Seby && Stefi Kedd Jún. 10 2014, 15:49
Seb && Me
...
Így első benyomásra egészen „nagy dumásnak” tartom Sebastian-t. Úgy veszem ő is szívesen társalog, s ez egyértelmű a sok kérdéséből. Ismét a munkámmal kapcsolatosan kérdez, ezúttal türelem téren. -Vannak napjaim amikor nehezebb, de egyébként könnyű a hírességekkel, azonban senkinek nem kívánom azt az életet, szinte semmi magán életük nincsen.- Fejeztem be a mondatomat, majd ismét neki kezdtem. -Szeretem a munkám , jó egy kicsi szigor, bár jól esik mindig egy kis pihenés is.- Még be se fejeztem a mondatomat, s máris érkezett egy újabb kérdés. „Ide”? Ebbe a kávézóba? Nem igazán .. -Ritkán járok ide, inkább kisebb kávézókat látogatok meg.- Megigazítom magam alatt a széket, majd a mocorgást abbahagyva ismét megszólalok egy kérdést feltéve. -Mond csak te mit dolgozol?- Természetesen ha nem kapok választ nem fogom megjegyezni magamnak. De legalább végre kiböktem azt ami érdekel. Itt nem is ért véget a beszédem, ugyan is ismét kérdeztem. -Milyen az ismerőseid köre?- Kicsit értetetlenül kérdeztem, így ha nem érti természetesen bővebben kifejtem mire is gondoltam.
Határozottan állíthatom, hogy a mostani egy igazán különös, bizarr helyzet. Percekig azt se tudom, mégis hova tehetném ezt az egészet, mégis miként kéne reagálnom rá. Nem mondom, hogy soha, senki nem szokott barátságos lenni velem, mert ez azért így nem igaz, csupán azt nem értem, ennek a férfinak mi oka van rá. Végül is találkozásunk első pillanata nem sikerült túlságosan felemelően. Persze mondhatnák, hogy paranoiás vagyok, vagy nem szép dolog rögtön a legrosszabbat feltételezni, de tapasztalatból tudom, ritka az, ha valaki csak úgy, mindenféle szándék nélkül társalogni akar. Ellenérzéseim, és csöppnyi aggodalmam ellenére azonban, mégiscsak leülök az asztalhoz, s belemegyek ebbe a kérdez-felelek játékba. Érdeklődve hallgatom végig, pontosan mit, vagyis inkább kiket menedzsel, miközben szolidan végigmérem. Kinézem belőle, hogy tényleg valami efféle szakmája van, mert ugyan még egyáltalán nem ismerem, olyasvalakinek tűnik, aki könnyedén, nyugodtan kezeli a sztárok hisztizését, és képes elhárítani a problémákat. - Pedig nem tűnik olyan egyszerűnek, nem igazán ismerek hírességeket, de néhányan biztos nagyon nehezen kezelhetőek. Szerintem nagy dolog, hogy képes vagy kezelni őket. - mosolygok rá őszintén. Nincs okom hízelegni, nem is teszem, azt mondom, amit gondolok. - És szereted is, vagy csak azért csinálod, mert nincs más? - utóbbi igazán kellemetlen helyzet, ezt nagyon is jól tudom. Ellenben, ha komolyan élvezi a munkáját, az biztos remek lehet. - Gyakran jársz ide? - kérdezek is egy újabbat. A férfi nem tűnik túl beszédesnek, legalábbis így hirtelen, annak ellenére se, hogy pont ő volt az, aki kezdeményezett. Persze lehet, hogy ennek oka van, de akárhogy is legyen, én azért érdeklődök, míg ő nem talál valamit, amit megkérdezne tőlem. Vagy míg nem végzünk a társalgással.
Kicsit meglepődök, hogy nincs családja, nem néztem ki belőle, bár ugyan nem is annak a gazdag ficsúrnak néztem. De ebből eredően már az is érthető, hogy régóta dolgozik, de mielőtt rákérdeznék a munkájára jön is felém egy kérdés. Már miért is ne mesélnék, nem titok, hogy kiket menedzselek, bár névre nem térnék ki bővebben, s ezt Gina érte el a múltkori után. -Javarészt sztárokat menedzselek, nincs ebben semmi ördöngösség- Nem hiszem, hogy más fontos lenne, nem hiszem, hogy érdemes lenne kitérni milyen is egy sztár élete valójában. Mert nem csak csillogás és móka ám, egy sztárnak, vegyük éppen most egy színészt, rengeteget kell magolnia, kevés a magánéletére jutó szerep, vagy ha van is ideje akkor a paparazzók környékezik meg. Nem éppen izgalmas sztárnak lenni.
Ha már így összefutottunk, mondhatni szó szerint, ő pedig nemcsak, hogy nem mérges, de még beszélgetést is kezdeményez, úgy döntök, kérdezek néhány egyszerű dolgot. Feltűnik természetesen, hogy nem beszél, így hamar el is hallgatok, s kicsit értetlenül pislogok rá. Már épp kezdem azt hinni, nem is fog válaszolni semmire, mikor mégis megszólal. Kíváncsian, érdeklődve hallgatom mesélését, anélkül, hogy közbedumálnék, pedig van néhány dolog, mi kicsit bővebben érdekelne. Egyelőre azonban hagyom, hogy ő is kérdezzen, ha esetleg kíváncsi valamire, szerény személyemmel kapcsolatban. - Kicsivel több, mint három éve. – felelek aprócska gondolkozás, és fejben számolás után. Valójában a szám inkább már a négyhez közelít, legalábbis úgy hiszem. A pontos dátumot nem jegyeztem meg, nem érdekelt. A lényeg csak az volt, hogy minél messzebb kerüljek korábbi otthonomtól. Se a hely, se más nem számított. - Dolgozok, már nagyon régóta. – halvány mosollyal is megajándékozom a férfit, bár a gesztus inkább az emlékeknek, nem pedig neki szól. Mióta csak elég idős vagyok hozzá, munkát vállalok, régen azért, hogy minél tovább legyek távol anyámtól, a kuncsaftjaitól, és minden egyébtől. Most pedig már a túlélésem záloga a munka, több szempontból is. Ezt viszont, különös tekintettel feladataim egyik részére, nem fogom a férfi orrára kötni. Még csak az kéne, hogy rájöjjön, dílerkedek. Barátságosság ide, vagy oda, egyáltalán nem bízok benne. Következő kérdése igencsak meglep, hisz mi köze hozzá, van-e családom? Kis híján neki is így válaszolok, de végül jobb belátásra bírom magam. Nem hinném, hogy akár csak egy apró rossz szándék is vezérelné. - Nincs. – rázom meg fejem végül. Beszélhetnék anyámról, a szidásairól, veréseiről, de nem fogok. Nevezhetném azt a nőt családnak, ki életet adott nekem, de azt hiszem, ő nem több egy rokonnál, kire nem szívesen emlékszünk vissza. A férfi pedig, ki ide hozott, szintén nem a családom, a főnököm, talán a megmentőm, de semmi több. Ami azt illeti, mostanában még csak nem is láttam. - Azt mondtad menedzser vagy. Mesélsz erről kicsit? – kérdezek most én is, kíváncsian. Sok mindent lehet menedzselni végül is, így még ha részletekről nem is akar beszélni, néhány apróságot csak elmondhat. Bár nyilván nem sértődök meg akkor se, ha mégse árul el semmit.
Miután mondandómat befejezem a mondatait hallgatom, majd mikor végzett egyben válaszolok. -Mikor még elkezdtem a középiskolát azelőtt költöztünk ebbe a városba, szóval lassan úgy 15 éve tippben mondva. Néhány éve fejeztem be az Egyetemet, s most jelenleg menedzseri pályafutásomat folytatom. Igazából nem igazán szoktam barátkozni, nem is erőlködök, mivel a munkám miatt nincs sok barátom, és időm sincs, ám lehet annak, hogy nincsenek barátaim nem biztos hogy a munkám az oka, sokkal inkább a jellemem.- Fejeztem be, majd egy kicsit elgondolkodva és összegyűjtve a kérdéseket a fejemben én is neki láttam kérdezgetni. -Te mióta élsz itt?- Talán már régebb óta mint én, s csak eddig nem láttam, vagy az is lehet nem rég költözött ide. -Ne haragudj, de én is megkérdem, hogy te még tanulsz-e, avagy már dolgozol?- Tértem a lényegre, majd az is eszembe jutott van-e családja, vagy félig árva mint én. Hiszen köztudott, hogy 24 éves koromig is csak édesapámmal éltem, mivel édesanyám 15 éves koromban elhagyta az élők sorát, de többet nem is tudok a családomról, egyéb rokonokról soha nem hallottam, talán nincsenek is. -É-és.. neked van családod?- Egyelőre csak ennyit kérdeztem, s majd ha kapom a választ attól függően megkérdezem, hogy ha van akkor velük él-e avagy már egyedül. Ha úgy vesszük én is egyedül élek .. nem is, hiszen April-el élek, a barátnőmmel. Most így belegondolva egész jóba vagyok vele, még egyszer sem veszekedtünk ami azért 2 év után kezd aggasztani, hiszen egy kapcsolat sem lehet hibátlan, vagy még is?!
Meglep mennyire nyugodtan, sőt barátságosan reagál a helyzetre, az pedig, hogy meghív, üljek az asztalához, egyenesen elképeszt. Nem igen tapasztaltam még ilyesmit, így nem is csoda, hogy először mindenféle megfordul a fejemben. Hiszen az emberek általában akkor csinálnak ilyen különös, szokatlan dolgokat, ha komoly okuk van rá. Márpedig én kifejezetten utálom, ha valaki zsarolás útján próbál elérni valamit. Végül úgy döntök, nem lehet baj belőle, ha egy kicsit maradok, s helyet is foglalok a felkínált széken. Nem fog le senki, verőlegény se áll hátam mögött, vagyis akkor lépek le, amikor nekem tetszik. Ugyanakkor a gondolatot, hogy valami oka volt arra, hogy így meginvitáljon, továbbra se tudom kiverni fejemből, így, a bemutatkozás megejtése után, rá is kérdezek, mit szeretne tőlem. Nem válaszol azonnal, én pedig már kezdem azt hinni, mégiscsak sikerült felidegesíteni, mikor mégis megszólal. Apró bólintások közepette hallgatom mondandóját, s igyekszem megjegyezni nevét is, mi épp elég különleges ahhoz, hogy valószínűleg ne felejtsem el egyhamar. - Ismerkedés. – ismétlem el, mit szeretne tőlem, miközben elgondolkozva, kissé tanácstalanul méregetem. Úgy tűnik egészen nyugodt, kedves típus, nem látok rajta semmi veszélyeset, pillanatnyilag legalábbis, így ismét arra a döntésre jutok, maradok, és beszélgetek vele kicsit. Jobb dolgom úgysincs, és ki tudja, talán még valami jó is kisül ebből az egészből. - Régóta élsz már itt? – érdeklődök végül, kis hallgatás után. Az ismerkedés úgyis kérdezgetésből áll, először legalábbis, így hát neki is kezdek a dolognak. Ha már itt vagyok, nem szeretném, ha szótlanul bámulnánk egymást. - Dolgozol már, vagy még tanulsz? – hirtelen nem tudom mennyi idős lehet, huszonöt fölöttinek saccolnám, de ez még véletlenül se jelenti azt, hogy munkája van. Élnek errefelé elkényeztetett, gazdag kölykök, kik aztán messziről elkerülnek mindent, mi csak egy kis fáradtsággal jár. S lelkesen élősködnek szüleik pénzén. Rühellem őket, bár azt be kell látnom, kis féltékenység is van azért ezen érzelem mögött. - Köszönöm.– mosolygok a pincérnőre, mikor megérkezik italainkkal, s miután elárultuk neki, kié melyik, le is rakja elénk a kérdéses csészét. Aztán, ha nem kell semmi más, távozik is. - Gyakran csinálsz ilyet? Mármint, hogy így meghívod magadhoz azt, aki az imént esett neked. - győzött a kíváncsiság, igen. Egy ideje meg akartam már kérdezni ezt, hátha nála ez a normális módja az ismerkedésnek. Sose lehet tudni, végül is.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Seby && Stefi Vas. Jún. 08 2014, 19:24
Seb && Me
Természetesen jó értelemben.
Lassú töprengése után leül és be is mutatkozik, majd azt is kérdőre vonja, hogy beszélgetni szeretnék. Na hogyan is fogalmazzam meg, hogy csak társaságra vágyom, s semmi hátsó illetve rossz szándékom nincsen?! Egy jó 1 percet töprengek, majd kezdem a legelején a mondandómat. -Igazán találó név, az én nevem Stefan, Stefan Fuwa, van még egy harmadik nevem is, de azt nem használom. A munkatársaim Stefannak az ismerőseim, barátaim pedig vagy Steffnek vagy Stefinek szoktak szólítani.- Hangomból kivehető, hogy nem az a 'leöntöttél kávéval? forró kávéval? KINYÍRLAK' típus vagyok. Egy ideig szemlélem a férfi arcát, majd ismét megszólalok. -Semmi különösről, csak gondoltam megismerhetnénk egymást kicsit jobban, ha már a sors így hozta.- Mondom egy kicsit éldöntve a fejemet. Remélem ezek után megnyugszik, hiszen én nem akarom megagyalni, szándékom sem volt verekedni .. na jó, azt a 'gorillát' jól megagyaltam volna. Lett is volna mivel, különben minek az a sok edzés, szokták mondani, minél nagyobb, annál nagyobb. Ez annyit jelent, hogy minél nagyobb az ember annál könnyebb padlóra taszítani.. Mosolyodok el a gondolataimon.
Olyan könnyedén sikerül pont annak a nőnek nekimennek, kinek nem kéne, mintha olvasnám, vagy tanították volna valahol. Most mondhatnám, hogy meglep a dolog. De hazudnék. Jól ismert, nem túl kedves ismerősként üdvözlöm a problémát, félelmet, és már előre sejtem, hogy megint mehetek jeget venni, mi szinte már automatikusan kerül fel bevásárló listámra. Hát nem szuper? Mint mindig, most is igyekszem jobb belátásra bírni az ősembert, aki persze az én nyelvemen nem ért, csupán a sajátján tud, az én öklöm azonban nem alkalmas olyasmikre, mint a verekedés. Vagyis hát nem csak az öklöm, hanem úgy egyáltalán semmim se. Súlyunk, agresszivitásunk, és tapasztalatunk, már ami harcot illeti, közti különbség azonnal meg is mutatkozik, ahogy másodszorra is megtaszít, minek hála úgy zuhanok hátra, ahogy azt kell. Meglepett nyögéssel, elsodorva mindent, és mindenkit, ki utamba áll. A végén pedig halk puffanással landolok szebbik felemen, mi azonnal, sajogva kezd tiltakozni a nem megfelelő használat ellen. S ha ez nem lenne már önmagában is elég katasztrófa, az is kiderül, hogy sikerült valakire ráöntenem a kávéját. Mily meglepő. Nem igaz? - Nem, nem igazán tetszik, de mégis csak az én hibám volt. – bökök a folt felé, mi szépen terebélyesedik ingje közepén. Hát divatbemutatóra már biztos nem mehet így. Ijedten nyikkanok, ahogy keze vállamra hullik, s arcomra is kis fintor költözik, a várt szorítás, ütés, esetleg taszítás azonban elmarad, így vonásaim is rögtön kisimulnak. Bár egyelőre csupán bólintani tudok szavaira. Nem haragszik? Tényleg? Pedig épp az imént borítottam rá a forró kávét. Nem szándékosan persze, de a többséget ez nem szokta izgatni. Milyen szokatlan, de kellemes meglepetés. - Beszélgetni.– ismétlem úgy, mintha valami rejtett jelentést sejtenék a szó mögött. Lassan az üres szék felé pillantok, majd vissza a férfira, végül pedig bólintok egy aprót és helyet is foglalok szépen. - Köszönöm. – motyogom, amint sikerül legyőzni hirtelen elképedésem, s rendelésem is leadom, barátságos mosollyal fordulva a pincérnő felé, de anélkül, hogy akár csak egyszer is végigmérném. - Egyébként Sebastian vagyok, Sebastian Kirlov, de szólíts nyugodtan Sebnek, mindenki így hív. - mutatkozok be, s csak azért nem nyújtok kezet, mert elég bután nézne ki, ha áthajolnék az asztalon csak emiatt. Habár más esetben valószínűleg megtenném, de mára már épp elég ostobaságot műveltem. - Miről szeretnél beszélgetni? - kérdezem aggódva kicsit, de nagyon kíváncsian. Még mindig nem igazán hiszem el, hogy csak úgy társalogni szeretne, ezek után meg pláne. Persze megeshet, hogy csupán a paranoia kelt ilyen gondolatokat, de ha mégse tévedek, jobb lenne túlesni a nehezén.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Seby && Stefi Vas. Jún. 08 2014, 17:44
Seb && Me
Ennek örülök, rendkívül viccesre sikeredett a reagod
Fejemet enyhén oldalra szegezem a kávét továbbra is tartva, mikor megpillantom, hogy egy 'túlméretezett gorilla’ vett célba egy fiatal urat. Már állnék fel, hogy a 'gorilla’ szemébe öntsem a forró kávémat amikor az úr neki esik a székemnek és a kávém rám borul. Természetesen egyből felkapom a vizet, de ezt leplezem. Nem a fickóra vagyok én dühös, aki magyarázkodva kér bocsánatot, hanem arra a kopaszra ni. mutatok a fejemmel irányába. Észre sem veszem a dühtől, hogy már fel is pattant. -Semmi gond.– legyezek a kezemmel. –Hagyd csak, nem hiszem, hogy neked ez a helyzet akármivel is jobb mint nekem, meg aztán ez csak egy ing és egy kávé, majd rendelek másikat.– Azzal felálltam a székről és a vállára tettem a kezemet. -Előfordul ám az ilyen, nem kell kétségbeesni.– Mosolygok majd az asztal túloldalára mutatok, ahol egy másik szék várja, hogy ráüljenek. -Nem ülsz le? Beszélgethetnénk egy kicsit, amíg rendelünk kávét.– Hangsúlyomat a beszélgetésre teszem. Ha már egyszer belebotlottam ebbe a férfiúba akkor már egyel több ismerősöm is legyen. Amúgy is, most jól jönne egy kis társaság, rég nem beszéltem normál hangnembe egy emberrel sem, azt hiszem kezdek depressziós lenni. A csinos nőcske az asztalunkhoz téved, s azzal én rendelek (újabb) kávét, de ezúttal már csak cappuchinot.
Hajnalra estem ma haza munkámból, mi az átlagostól eltérően simán, zökkenőmentesen ment. Néhány órányi alvás után pedig úgy döntök, sétálok kicsit, talán még vásárolni is elmegyek. Hűtőmben ugyanis megint csak némi morzsa, egy fél szalámi, és valami aszott paprikaszerű dolog lapul. S ezek egyike se tartozik kedvenc ételeim közé. Egyértelmű hát, hogy épp itt az ideje feltölteni készleteimet. Nyugodtan lépek ki lakásom ajtaján, vidáman integetek a szomszéd néninek, majd lerobogok a lépcsőn és elindulok egy találomra kiválasztott irányba. Térkép persze van nálam, világos farmerem zsebében lapul, hisz másképp soha az életben nem találnék haza. Ami meg elég nagy hátrány lenne. Félúton jövök rá, talán jólesne egy kávé, s mivel esti fizetésem szép nagy összegre rúg, hála néhány igen bőkezű nézőnek, nem válogatok a helyek között, bemegyek rögtön az elsőbe, mit meglátok. A pultig azonban már nem sikerül eljutnom. Véletlenül futok bele egy szőke, magas nőbe, ki természetesen nincs egyedül. A kopasz, nagydarab férfi pedig egyből kikéri magának figyelmetlenségem. Na nem barátságosan, vagy szóban, még véletlenül se, helyette akkorát lök rajtam, hogy kis híján hanyatt vágódok. - Nem akartam, véletlen volt. – szólalok meg rögtön, de nem hat. Ahogy visszanyerem egyensúlyom, és távolabb lépek tőle, jön utánam, s szinte látom, ahogy épp halálomat tervezgeti. Pedig már épp kezdtem azt hinni, nem is lesz ez olyan pocsék nap. - Ugyan már, beszéljük meg. – emelem fel kezeimet védekezően, és folyamatosan hátrálok tovább. Arcomon zavart, aggódó mosoly. Bízok benne, hogy a srác lehiggad végre, és nem mos be, mostanában már így is épp elegen töröltek képben. Talán a homlokomra van írva, hogy engem nyugodtan meg lehet verni? A fene tudja, de nem tetszik a rendszer. Nem nézek hátra, eszembe se jut, hogy ülhet valaki mögöttem, ki talán már fel is figyelt a hangzavarra, s úgy tűnik, nem én vagyok az egyetlen, aki nem koncentrál a körülötte lévőkre. Kellemetlenkedő felebarátom újabbat lök rajtam, még a korábbinál is nagyobb erővel, én pedig már nem tudom megtartani egyensúlyom, s lendületből nekizuhanok valakinek, majd széke mellett, fenekemen érek földet. Nyögve rázom meg fejem, így próbálva kiverni belőle a fájdalmat. Támadómnak szerencsére ennyi megtorlás éppen elég, és sarkon fordulva hagy magamra, én pedig végre körbenézhetek. Szemeim elkerekednek, ahogy rájövök, nem csak egy egyszerű berendezési tárgynak estem neki, hanem abban bizony helyet foglalt valaki. - Sajnálom, nem volt szándékos. Én... öhm, kifizetem a kávét, vagy nem tudom. - beszéd közben talpra pattanok, és hátrálok fél lépést. Fogalmam sincs mégis mivel kárpótolhatnám az egészért, főleg, hogy még csak nem is az én hibám. Na jó, félig-meddig az, de akkor is. Így csak tanácstalanul állok egyik lábamról a másikra, és reménykedek benne, hogy a férfi nem fog egyből nekem ugrani. Vagy feljelenteni. Vagy fene tudja, milyen szerencsétlenség érhet még így hirtelen.
Vendég Vendég
Tárgy: Seby && Stefi Vas. Jún. 08 2014, 16:23
Seb && Me
Remélem nem gond, hogy Seby-ként írtam be a neved a témához ^^
A lakosztályon történtek után ki kellett szellőztetnem a fejemet, de sajgott is a fejem, így a két programomat összevontam. Úgy gondoltam ma egész laza napom lesz, így egy inget vettem fel, aminek a felső 2 gombját kigombolva hagytam, mondván, így is elég meleg van. Hozzá felvettem egy vékony nadrágot és egy fekete cipőt, kicsit elegáns, de még se ünnepélyre illő öltözet. Felkerestem a város legjobb kávézóját, és mivel soká tartott míg megtaláltam, így kiszellőztettem a fejemet. Ezek után pedig a fájdalom elnyomása volt a cél, amire mi sem lehetne jobb, mint egy jó kis erős kávé. Leültem egy asztalhoz, ami közvetlen az ablaknál volt, majd megvártam míg kijön hozzám egy felszolgáló. Egy helyeske nőci volt, megjegyeztem magamnak. Nincs mit tenni, ha az ember nőcsábász, meg aztán a nőket bámulni még nem bűn, akkor sem ha az embernek van barátnője, hiszen ez férfi szokás. Rendeltem is, s akkor már a kávém mellé kértem egy kis rántottát is. Mikor kihozták elfogyasztottam, majd a kávémmal a kezembe hátradőltem.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Seby && Stefi 
Szer. Jún. 18 2014, 18:41