Darius & Erin

Azért szerettem Darius-szal együtt dolgozni, mert azon kevés nyomozók közé tartozik, akik nem csak a munkájuknak tekintik ezt az egészet, hanem a hivatásuknak is. Ritkán találkozni olyan személlyel, akiben meg van a kellő alázat és tisztelet azon irányába, amit mindennap tesz és számra az egyenruha vagy épp a jelvény nem a kötelező viseletet jelenti, hanem valami olyan dolgot, amit igenis büszkeséggel ölthet magára, ebben pedig azt hiszem mi ketten nagyon is hasonlítunk. Talán ez is volt az oka annak, hogy bár előtte soha nem találkoztunk még, mégis kiválóan tudtunk együtt dolgozni, remekül megértettük egymást, csak úgy mintha már vagy ezer éve társak lennénk. Bárcsak ilyen könnyen működne a dolog Jay mellett is, de vele mindig csak a probléma van, már amikor egyáltalán tudom, hogy hol tartózkodik, pedig én szeretnék segíteni neki, mivel most már azt fogja elérni ezzel a viselkedéssel, hogy eljátssza az állását, annak ellenére, hogy kiváló nyomozó és ezt senki sem tudja megkérdőjelezni. Sóhajtok egyet, az utóbbi időben ugyanis ez számomra is rengeteg fejtörést okozott, arról nem is beszélve, hogy mivel, minden amit együtt kellene vele csinálnom, az az én nyakamba szakadt, így tehát én még a túlórám után is csak túlórázok. A legtöbb ilyen esetben valamikor a hajnali órákban esem haza, természetesen ezzel nem áll meg az idő, korán reggel ugyanúgy kelnem kell, mint másoknak, fel kell öltöznöm és be kell mennem az egységhez, naprakésznek kell lennem és elűznöm a fáradtságot, mert a munka csak így mehet gördülékenyen. Persze ez az utóbbi időben már egyre nehezebben megy, de talán még senki nem vette észre rajtam, hogy mennyire fáradt vagyok és sok esetben ideges is, mert abból csak baj származna, főleg ha a nevelőapám fülébe jutna, aki szinte biztosra veszem, hogy túlaggódná a dolgot, pedig ez csak egy kis kimerültség, semmi több, mással is megesett már. Ahogy figyelem Darius-t, ő sem mostanában pihenhette ki magát és amikor azt mondja, hogy minden rendben van, az elég kétesen hangzik fel, még annak ellenére, hogy egy mosolyt is küld felém biztatásul. Nem igazán van jogom bárki életében vájkálni, de ő jó ember és nagyon sok mindenkinek segített már, ezért megérdemli, hogy ő sem kapjon kevesebbet az emberekről, bár mindig is tartózkodó személy hírében állt, amit azért valahol meg is értek. A mai világban nagyon meg kell gondolni, ki az akinek az irányába nyitunk, mert sajnos elég egy óvatlan pillanat és mikor elfordítjuk a fejünket, máris hátba szúrtak minket és mi a földre kerültünk. Első szabály: soha ne bízz meg senkiben. Ugyan ezt nem az akadémián tanították meg nekem, de amint kikerültem a való világba, rögtön tudtam mire kell érteni és leginkább akkor tapasztaltam meg,a mikor még " csak " nevelőapám informátora voltam.
- Szóval arról lenne szó, hogy kaptam egy friss ügyet, az akta tele van minden lényeges információval, de ezek nem elegek ahhoz, hogy előrelépés történjen. Tudod az illető arról híres, hogy a nevét tisztára mossa, hogy a tolvajlásból beszerezett pénzéről már ne is beszéljek. Biztos vagyok benne, hogy valahol kell lennie, olyan információnak is, amivel megfoghatjuk és adott esetben megszorongassuk, mert ezt valami oknál fogva nem tudta eltüntetni, elvégre mindenki hibázhat. - kezdek bele a mondandómba, ami miatt tulajdonképpen ide hívtam őt, természetesen mindenki tudta nélkül, mert a különleges ügyosztálynál nem igazán szeretik, hogyha valaki úgynevezett külsőssel dolgozik együtt, holott azt gondolom Darius megbízható nyomozónak számít, enne ellenére jobbnak láttam, ha ez egyenlőre titokban marad.
- Sok helyre elér a kezem, de vannak olyan ajtók, amiket még előttem is becsuknak, jó részt szerintem te is tudod, a nevelőapám miatt. - egy picit megremegnek az ajkaim, ahogy ezt kimondom, hiszen nagyon szeretem őt, de Victor Reed az a fajta kemény ember, akivel ellenkezni felesleges is volna, főleg miután eléggé rideg természettel rendelkezik, kivéve ha rólam van szó, mert engem talán már megrögzötten is védeni akar, pedig nem vagyok vér szerinti gyereke. Még a mai napig sem értem, hogy mit látott bennem akkor, amikor először találkoztunk, mi volt az a pillanat, amely arra késztette, hogy magához vegyen, annak ellenére, hogy évek óta egyedül élt, a feleségétől már elvált, gyerekei pedig sosem születtek. Talán ez is bizonyítja azt, hogy a legkeményebb szív is képes a szeretetre és minden magányos léleknek szüksége van valakire.
- Nem kérem tőled, hogy kerüld meg a szabályokat, de talán te több mindenhez hozzáférsz, esetleg talán vannak olyan információid, amelyek segíthetnek nekem. - emelem rá a tekintetem, ahogy egy mosolyt is megengedek magamnak, hiszen remélem, hogy tud nekem segíteni, másra nem igazán számíthatok, miután papíron megnevezett társam, gyakorlatban nem igazán a társam, a nevelőapám nem szeretné, ha komoly bajba keverednék, még akkor sem ha ez a munkámmal együtt jár és bent sem kérhetek senki mástól ilyesmit, mert az első ilyen alakalom után rohannának apámhoz. Nos tehát így jutottam el odáig, hogy a velem szemben álló személytől kérjek segítséget.

Los Angeles tipikusan az a város, ahol nem árt néha a hátad mögé pillantani, hogy mindig tisztában legyél azzal, hogy nem követnek-e vagy nem próbálnak-e meg leütni és kirabolni, a durvább dolgokba pedig nem igazán szeretnék belemenni. Hangosan csapódik mögöttem a szolgálati autóm ajtaja, mikor egy határozott mozdulattal szállok ki belőle, leállítva azt a régi raktárépületek előtt, melyek már egy köhintéstől is képesek volnának összedőlni, olyan rossz állapotban vannak. Nagyon sok maffiózótanyának adott ez már otthont, ezek a falak olyan sok mindent tudnának elmesélni, hogy több száz krimiregényt lehetne megtölteni azokkal a történetekkel, melyeket itt írtak meg a valóság kegyetlen szereplői. Lágy szellő lengedezik mellettem, mely belekap néhányszor a hajamba és szerteszét fújja azt, ahogy határozott léptekkel haladok befelé, miközben különféle emlékek hasítanak élesen az elmémbe, olyan emlékek, melyeket ezen a helyen éltem meg egy - egy bevetés alkalmával és amelyeket valószínűleg míg csak a szívem az utolsó nem veri, addig a pillanatig nem is fogok tudni elfelejteni. Sokszor érzem magam úgy egy - egy ügy kapcsán, mint aki egy mérges viperafészekbe tenyerelt és ez most sincsen másképp, valamint az sem igazán könnyíti meg a dolgom, hogy a társamnak jól látható problémái elvonják a figyelmét a munkáról, így jelen helyzetben én kettőnk helyett is dolgozom, bár ha jobban belegondolok, akkor ez mindig is így volt, szóval panaszkodnom igazán felesleges. Egészen kihalt a terep, a nyitott épületekben a szél hangos visszhangként tűnik el, amíg a 14-es raktárépület mellett le nem fordulok és befelé kezdek sietős léptekkel haladni. Fontos találkozóra igyekszem egy olyan személyhez, akivel már néhány korábbi ügy kapcsán is sikeresen tudtam együtt dolgozni, így azt gondolom, hogy talán most is kölcsönösen egymás segítségére lehetünk, illetve sikerre vihetjük az ügyet. Kifordulok a romos épületek közül és bal kezem felőli irányba lépkedek, ahol már kirajzolódni vélem az autójának körvonalait, majd őt magát is, így egy gyors pillantást a hátam mögé vetve, sietek feléje. Mivel a háta mögül érkezem így feltételezem, hogy a másik irányból jött, ami miatt észrevétlen maradhat a kíváncsi szemek elől a találkozónk és ez ránk nézve így teljesen rendben is van, nem kell mindenkinek tudnia róla, magam részéről például egyenlőre senkinek nem említettem még meg, hogy vele fogok találkozni.
- Darius! - szólítom meg végül, hiszen mégis csak a semmiből kerültem elő, bár valószínűleg hallhatta, hogy érkezem, mert nem állt szándékomban lopakodva megközelíteni.
- Örülök tudtunk találkozni, rég volt már, hogy láttalak. - mosolyodom el, régen találkoztunk valóban, jó színben fest, ahogy a mostohaapám megjegyezné most neki, ha itt lenne ő is. - Remélem minden rendben van veled. - jegyzem meg, mintha régi jó barátok lennék, bár ő igazán tartózkodó ember és én sem vagyok az a folyton bizalmaskodó, de azt tudom, hogy ő remek nyomozó, így nincs mitől tartanom a találkozónkat tekintve.
- Szeretnék tőled egy kis szívességet kérni és nagyon remélem, hogy tudsz nekem segíteni. - pillantok rá, ahogy elé sétálok és végül határozottan megállok előtte.