Rina Nakashima

Rina Nakashima

• I’m the girl you always hoped to be, so go ahead and hate me •

Név:

Rina Nakashima

Becenév:

Rina, Rina-chan

Szül. hely és idő:

JAPÁN | TOKIÓ | 1991 - AUGUSZTUS - 22

Kor:

22

Csoport:

media

Play by:

Keiko Kitagawa

Foglalkozás:

modell, színésznő

• we're a little different •

Szóval azt szeretnétek, hogy magamról meséljek? Ez érthető, végtére is igen nagy érdeklődés övez, bárhol is jelenjek meg. Mindenki ismerni akar, a barátom akar lenni, a reflektorfényben akar sütkérezni mellettem.
Na meg lássuk be, elég jól nézek ki. Ez már csak a kevert származásom miatt is így van. Apám japán, anyám pedig amerikai. Ez a párosítás kifejezetten egzotikussá tesz. A vonásaim ázsiaiakra emlékeztetnek, a hajam színe viszont természetes világosbarna, ami rettentő különleges, a japánok ugyanis mind, egytől egyig fekete hajúak. Na meg az arcom egyébként is kifejezetten szép. Bájos, de nem olyan tipikus japán babaarc. A szemem mandulavágású, az ajkam telt. A hajam hosszú, nagyjából a derekamig ér.  Az alakom is jó, a hasam lapos, a fenekem és a lábaim formásak, bár a mellem lehetne valamivel nagyobb, de így legalább arányos vagyok. Na meg a magam 160 centijével nem vagyok épp egy égimeszelő. Ezért is kell lemondanom arról, hogy például kifutón modellkedjek. A fotómodellkedés, az persze más tészta. Ha már ilyen jól nézek, úgyis érdemes megörökíteni, az hogy némi zsebpénzt is tudok keresni az ilyen munkákkal, már csak hab a tortán mondhatni. Na nem mintha rászorulnék, ellát engem apám pénzzel rendesen.
Mit mondasz? Hogy a belső értékeimről is ejtsek pár szót? Ám legyen, végtére is azok is akadnak szép számmal.
Mint említettem, igencsak népszerű vagyok, ami épülő hírnevemmel nem is meglepő. Sokan keresik a társaságomat. Egyébként is amolyan méhkirálynő típusnak mondanám magamat. De természetesen nem lógok együtt akárkivel. Csak olyan lányok jöhetnek szóba, akik megfelelő családi és anyagi háttérrel rendelkeznek, valamint nyilván nem bányarémek azért. Persze nálam szebbek úgysem lehetnek és fontos, hogy megadják nekem a kellő tiszteletet.  Aztán persze, ha nem úgy viselkednek, ahogy nekem tetszik, repülnek. És gondoskodom arról is, hogy igencsak nehéz legyen az életük azt követően. Hogy hogyan? Maradjunk annyiban, megvannak hozzá az eszközeim és a megfelelő kapcsolataim.
Természetesen pasikban sem szenvedek hiányt. Igazából ha valakit meg akarok szerezni, azt meg is szerzem magamnak. Így van ez mindennel. Na meg persze jó sokan csorgatják utánam a nyálukat, de bárkinek azért nem lehet nálam esélye. Nem vagyok éppen a hűség szobra, alapvetően hajlamos vagyok hamar megunni dolgokat, így van ez a pasikkal is. Olyankor az aktuális „barátnőim” megkaphatják a delikvenst, mert én ilyen nagylelkű vagyok ám!
Az egyetlen, amit nem tudok megunni már kicsi korom óta, az a színészet. Óvodás korom óta járok mindenféle szinjátszókörökbe és minden vágyam, hogy elismert színésznő legyek. Éppen ezért jöttem Los Angelesbe.
Tessék? Hogy kik a legjobb barátaim? Nézd, én a barátságot, szerelmet és efféléket eléggé divatjamúlt dolognak, üres frázisoknak tartom. Kölcsönösen előnyös kapcsolatok vannak, de ennyi. Meg persze a szexualitás igen fontos dolog, ezért kellenek a pasik. Meg hogy kinyissák a pénztárcájukat. Végül is nem élősködhetek apámon örökké. Így is mindig fenyegetőzik, hogy csökkenti az apanázsomat. Ezért is vállalok néha modellmunkákat. Na meg azért, hogy bekerüljek a megfelelő körökbe. Igyekszem megalapozni a karrierem, kapcsolatokat építeni, ilyesmik. Ez a szakma igencsak belterjes, mint azt mindenki tudja és most ezt látom bekerülés legkönnyebb útjának.
De ha már itt tartunk, ha nagyon meg kellene neveznem valakit, aki közelebb áll hozzám, akkor az unokatestvéremet, Koujit mondanám.  Vele elég hasonló a jellemünk és ő is itt lakik Lost Angelesben. Elég jól kijövünk egymással és gyakran versengünk azon, ki tud több pasit illetve csajt felszedni, vagy éppen jobban keresztbetenni azoknak, akik megérdemlik. Segíteni is szoktuk egymást a bosszúhadjáratainkban. Meg általában kisegítjük egymást, ha úgy alakul… Minden téren… Na igen, talán kicsit szorosabb is a kapcsolatunk, mint két unokatestvérnek illene…
Ezt az utolsó mondatot nem lehetne törölni? Elég nagy balhé lenne belőle, ha otthon kiderülne…  Hagyjuk is abba inkább ezt az egészet, jó? Úgysincs erre most több időm. Sok a dolgom, ideje mennem.  Bemutatkozásnak egyébként is elég ennyi, nem?

• we're all wonderful people •

Micsoda? Még a családomról is meséljek? Na jó, legyen.
Mint említettem, apám japán, az egyik nagynevű ottani vállalat vezetője. Legalábbis az egyik leányvállalatáé. Alapvetően az egész vállalat a családom kezében van, de inkább a nagynéném tartja a kezében az egészet.  Papíron ugyan az apám a fejes, de nagynéném ért hozzá, hogyan manipulálja az embereket. A férjét éppúgy, mint az öccsét. Nem semmi a nő, az tuti.
Anyámat nem nagyon ismertem igazából. Amerikai volt és egyetemre járt Japánban, ott ismerte meg az apámat. Úgy tudom, ő is tehetősebb családból származott. A nagyszüleim tiltakoztak a házasság ellen, csak azért egyeztek végül mégis bele, mert apám teherbe ejtette anyámat. Szóval lényegében én voltam a házasságuk oka, ami viszont a kulturális különbségek, na meg a nagyszüleim áskálódása miatt nem volt túl boldog. Gyakran veszekedtek ugyanis. Ötéves lehettem, amikor anyám öngyilkos lett, két évvel később pedig apám újra megnősült. Ezúttal egy olyan nőt vett el, akit a szülei szemeltek ki neki. Sok bajom nincs igazából a nevelőanyámmal, valójában úgy kezeltem mindig is, mint valami házicselédet. Ő egy tipikus japán nő, aki kiszolgálja a férjét és mindig egyetért vele. Valójában, ha belegondolok, soha nem is hallottam még, hogy akárcsak felemelte volna a hangját valami miatt. Pont az ellentétem ebben, mert ha én nem kapok meg valamit, akkor én bizony hisztizek, csapkodok, de keményen.  Talán az anyámtól örököltem, nem tudom. Ami a halála körülményeit illeti, egyébként a mai napig nem tiszta előttem az ügy. Igazából azon se lennék meglepődve, ha valójában a nagyszüleim keze lenne a dologban.  A lényeg viszont, hogy anyámnak hála, akcentus nélkül beszélem az angolt, aminek most nagy hasznát veszem itt, az Államokban. A karrieremre is jobbak a kilátásaim így, na meg nem vagyok közröhej tárgya sem.
Ami az itteni életemet illeti, egyedül jöttem ide, a szüleim Tokióban maradtak. Jobban mondva az unokatestvéremmel, Koujival, aki viszont régebb óta van itt, már a középiskolát is itt végezte Amerikában, New Yorkban. Kiskorunkban sokat játszottunk együtt, aztán az általános iskola után nem találkoztunk jó darabig, mivel ők elhagyták Japánt. Aztán már csak itt, miután felvettek az egyetemre.  De akkor aztán rögtön megtaláltuk a közös hangot és meg is ünnepeltük az egymásra találásunkat… khm… az ágyban… De semmi komoly, tényleg… Meg azért nyilván védekezünk meg minden, nem lehet baj… Miért kell ebből olyan nagy ügyet csinálni? Kouji jó pasi, de nyilván nem érzek iránta semmi t. Mármint szerelmet, vagy ilyesmi. Csak jól elvagyunk és jól megértjük egymást. Minden téren…
Egyébként hamar beilleszkedtem itt Lost Angelesben, megvan a saját kis társaságom, akikkel gyakran járunk mindenféle klubokba, diszkókba. Persze azért a karrieremet sem hanyagolom el. A célomat szem előtt tartom mindig. És a modellmunkákon nem lehetek nagyon gyűrött a másnaposságtól. Szerencsére jól bírom az alkoholt. Szóval bátran jöhetnek a partik! A pia, a pasik, a szex, végtére is egyszer vagyok fiatal és szép, nem?  Bár ez utóbbit egyébként a karrierépitésben is remekül lehet kamatoztatni. Meg persze néha rövidebb az út  egy-egy nagyobb melóhoz, ha  szétteszem a lábam néhány menedzsernek, fotósnak, producernek, modellnek vagy színésznek. Szerintem nincs ebben semmi erkölcstelen, egyszerűen csak egy eszköz a boldogulásra. És mint tudjuk, a cél szentesíti az eszközt. Nem mintha egyébként válogatnék eszközök terén, ha el akarok érni valamit.
Szerintem az élet egy nagy buli. Mint egy jó, izgalmas amerikai film. És természetesen én vagyok benne a főszereplő, aki tündököl a vásznon.