Taylor O'Brien

Nobody's perfect

Milyennek képzelsz egy sztriptíztáncosnőt? SZőkének, kék szemmel, nagy mellekkel és vékony alakkal? Rátrafáltál. Ilyen vagyok énis. Rengetegszer hallottam, milyen szép arcom van , milyen tiszta azúrkék a szemem és hogy milyen tökéletesek az arcvonásaim. Miért nem lettem színésznő? Miért nem lettem modell inkább? Mindig hazudok. Kitalálok valamit, nehogy be kelljen vallanom magamnak, hogy azért mert kudarcot vallottam.Kívülről a tökéletesség vagyok belülről azonban összetört  vagyok és csalódott. Megrontottak a bulik a piák és a drog.Ha valaha azt gondoltad jó lenne ha az élet egy végtelen buli lenne csalódni fogsz. Én vagyok az ellenpélda.Sohasem voltam szerelmes. Nem tudom szeretni a férfiakat. Legalábbis eddig még senki sem érte ezt el nálam. Túl sok lógónyelvű nyálcsorgató családapát és üzletembert láttam már nap mint nap.Már nem bízom az emberekben, de alapvetően nem látszik rajtam, hogy depressziós vagyok-e vagy sem. Én sem tudom, csak azt, hogy az élet szar.

Some extra info:
-A mai napig azzal a plüssmackóval alszom amit tíz évesen kaptam apától
-ha valaki idegesít elkezdem karmolászni a csuklómat
-15 évesen vesztettem el a szüzességem egy házibuliban. Nem emlékszem a srác nevére.
-143 db meztelen/ félmeztelen képem van magamról
-A kedvenc zenei stílusom a rap.
-A kedvenc kajám a spaghetti húsgombóccal
-A kedvenc piám a Whiskey-kóla
-Utálom a gombát és a sárgaborsó főzeléket.
-Csokiból a tej és a fehér csokit szeretem.
-Kedvenc virágom a rózsa főként ha vörös vagy kék.

//néhány extra info csak az előtörténet elolvasása után értelmezhető//

This is my Life

1993 nyarát írjuk mikor is elementáris erővel készül megváltozni az addig ismert társadalom, hiszen Dublinban megszületik Taylor O'Brien , aki akkor még nem is tudja milyen csodálatos hírnévre fog szert tenni. Fogalma sincs mennyi szeretetet kap majd az emberektől, felkarolják és megváltoztatja a világot.
Hahahaha...Just kidding.
Sosem történt ilyen, bár volt néhány elhanyagolható törekvésem , hogy sikeres legyek, szeressenek és megváltoztassam a világot. Minden gyerek ilyen vágyakkal indul neki a nagybetűs ÉLET-nek én azonban korán rájöttem , hogy ezek a rózsaszín leányálmok csak az amerikai filmek bugyuta interpretációja a létezésre. Nincsenek csodálatos love storyk, nincsenek kincsek amik az ölünkbe hullanak. AZ élet egy színes kavalkád ami leránt magával a mélybe és elsodor, mint egy örvény és sosem látsz ki belőle. Itt nincs folyómeder amiről visszatudnád magad rúgni a felszínre. De talán mégiscsak az elejéről kéne kezdenem.
Kisgyermekként álmodtam és azt hittem úgy lesz...Színésznő akartam lenni, anyukám nyomdokaiba lépni aki korán meghalt , talán csak 4-5 éves lehettem. Ebből következik, hogy apám nevelt fel. Én voltam a szeme fénye. Egész élete arról szólt a születésem óta, hogy nekem mindent meg tudjon adni. Így miután apám munkahelyét felszámoltál és új helyet kellett keresnie egyértelmű volt, hogy Los Angelesbe költözünk. 13 éves korom óta élek Los Angelesben. Az első néhány évben természetesen otthon laktam, iskolába jártam én voltam a színjátszókör legtehetségesebb tagja. Mindig is az volt a vágyam , hogy én játszhassam el Júlia szerepét a Rómeó és Júliában, de mikor végre meglehetett volna a lehetőségem egy lány elhappolta előlem a szerepet. Az úgynevezett legjobb barátnőm. Ekkor csalódtam először az emberekben. Nem bíztam többé, SENKIben. Még apámmal is megromlott a viszonyom miután feleségül vett 40-es létére egy 23 éves kis cafkát. Az tette be a kaput mikor bejelentették , hogy Camille terhes. Ezt az emléke elhomályosítja a sírás hangja hiszen erőből olyan pofont kapott, amilyet még nem hinném hogy azóta adtam valakinek. Nem bírtam elviselni a gondolatot.Az én apám gyermekét hordja a szíve alatt az a nő aki befurakodott az életünkbe és kitúrt engem belőle. Na azt már nem! 17 évesen az egyetlen amit tehettem a duzzogás és a hiszti. Már tervezgettem, hogy hogyan szabaduljak meg tőle. Próbáltam bemocskolni apám előtt. Képeket hamisítottam  arról, hogy Camille egy másik férfival csalja aput, de akkor még nem voltam elég óvatos. Lebuktam. Apám csalódott bennem én pedig  élvezhettem ennek következményeit. Apám cska még jobban szerettte Camillet engem pedig egyre kevésbé. Ahogy meglett a baba  az, hogy én mit csináltam az már lényegtelen volt. Próbáltam betörni a showbizniszbe először a színészettel de a tengernyi elutasítás után inkább a modellkedéssel. Az ártatlan modellkedésből hamar félmeztelen fotózások lettek és amikor erre apám rájött Camille nyomására kidobott otthonról. Pontosabban kb. egyhavi lakbérrel és az összes cuccommal kirakott. Ő aztmondta azért, hogy felelősséget tanuljak és tisztes munkát szerezzek. Hát kösz fater!
Persze próbáltam a könnyebb végén megfogni a dolgot. Folytattam a fotózást hátha sikerül vele kitörnöm de csalódnom kellett. Összetört az álmom. Soha többé nem hittem már benne hogy sikerülhet.
Egyik este mikor éppen ezen keseregve ittam egy helyi bárban odajött hozzám egy férfi, hogy nem akarok-e táncolni a bárjában, merthogy olyan csinos vagyok. Gondolkodás nélkül mondtam igent. Ez egy jó bevételi forrásnak tűnt és mivel önbecsülésem így se sok volt úgy gondoltam miért is ne? Azt hittem igazam lett. Szép lassan takarosabb albérletre tudtam váltani a lepukkant egérlyukat amit eddig alig tudtam fizetni. A párizsit felváltotta a garnéla és a lazac és egyéb finomságok. Viszont az ékszakai életstílus magával hozta a szokásos problémákat egy fiatal lány számára. Dogfüggőség és olyan alakokkal való ismerkedés akik ha rosszat szólsz gondolkodás nélkül pisztolyt rántanak. A mai napig is szívesen elszívok egy egy füvescigit bár már inkább díler vagyok. A bárban a gyanútlan bulizni vágyóknak könnyen el lehet passzolni mindenfélét. Hát ide jutottam huszonévesként. Büszke vagy apu?