Evan McNamara

Marha nehéz elfogultság nélkül jellemezni Önmagunkat, nem? Sokan alá… vagy túlbecsülik magukat, a tükörbe nézve ferde képet látnak viszont, nem a valóságot. Ha igazán szeretnéd tudni, hogy milyen vagyok, szerintem kérdezz meg olyat, aki mellettem van régóta.
Ha mindenképp az én véleményemre vagy kíváncsi, szerintem szívós vagyok, egy tank, ami megy előre, és nem retten meg az élet szolgáltatta akadályoktól sem. Nem volt könnyű gyerekkorom, de ahelyett, hogy összetörtek volna az atrocitások, inkább megacélozták a jellemem. Tudom mit akarok, és tudok küzdeni azért, ha valamit el akarok érni. Ennek ellenére már-már idegesítően szerény vagyok. Nem szálltam el magamtól a sikereim által sem, megmaradtam egy egyszerű srácnak, aki maga miatt teszi amit tesz, és nem azért, hogy egy stadion üvöltse a nevét – persze az is marha jó érzés tud lenni!
Haverom sok van, igazi barátom kevés. Az a néhány személy viszont bármiben számíthat rám. Nem szokásom senkinek hátat fordítani, ha bajba kerül, s szerencsére a barátaimra is ugyanígy számíthatok, ha bajba keverednék. A csajokkal udvarias vagyok, néha becsúszik egy-egy egy éjszakás kaland, de inkább a kapcsolatok híve vagyok. Nem szeretem az üresfejű buta libákat, bármennyire is legyen egy nő csinos, ha nem elég értelmes, nálam labdába se rúghat.

~ ° ~ ° ~ ° ~

Külső jegyekben a szemeimet leszámítva anyai nagyapámra hasonlítok legjobban. Kék szemeimet apámtól örököltem anyám szerint. 182 centiméter magas vagyok, mikor utoljára mérlegre álltam, 78 kilót mutatott. Sportos alkat vagyok, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen hivatásos sportolóként elég jól edzett testem van. A hajam világosbarna, az arcomat ritkán borotválom simára, szeretek hagyni egy kis borostát, néha körszakállat, hogy ne legyen kölyökfejem. Elég ciki lenne, ha maholnap 30 éves létemre elkérnék a személyimet a boltban italvásárláskor.
Öltözködésemet tekintve a kényelmet részesítem előnybe. Farmer, valami pólóval. Ez vagyok én. Persze vannak alkalmak, amikor muszáj kicsípnem magam, úgyhogy vannak elegánsabb ruháim is, öltöny meg nyakkendő. Edzéseken melegítőt viselek, versenyeken meg a csapatom egyen öltözetét.

San Francisco-ban születtem, ott éltem mindig is. Anyám leánykori nevét viselem, mert a vérszerinti apám nem volt hajlandó elismerni a sajátjaként. Egy kis kaland gyümölcse vagyok, aminek nem gondolta bárki is, hogy lesznek következményei. Lettek, hiszen itt vagyok… hús-vér ember.
Nem mondhatom azt, hogy bármiben is hiányt kellett volna szenvednem, mert anyám egy jól menő brókercéget vezet már évtizedek óta. Itt ismerte meg Darylt is, akivel akkor házasodtak össze, amikor én nagyjából három éves voltam. Soha nem szólítottam apának Darylt, valahogy nem jött a számra, s már kiskoromban is éreztem rajta, hogy ő se tekint a fiának… csak egy „tartozék” voltam, amit a házassága által el kellett viselnie. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rosszul bánt velem, mert nem. Soha egy ujjal se ért hozzám, szimplán csak figyelmen kívül hagyott.
Óvodás voltam, amikor útban volt az első kisöcsém… majd két éves később megérkezett a második is. Onnantól kezdve, hogy kibővült a család, még jobban kirekesztettnek éreztem magam nevelőapám által. A két öcsémmel játszott, nekik mindig zsúr lett tartva a születésnapjukon… anyám meg… nos ő túlságosan elfoglalt volt a munkájával ahhoz, hogy észrevegye, mennyire más az a bánásmód, amiben én részesülök. Egy ideig a testvéreimre haragudtam, feltört bennem a klasszikus irigység a kisebbekre, hiszen nekik több figyelem, szeretet és törődés jutott, mint nekem. Ők édestestvérek voltak, én meg csak egy féltestvér.
Ez egy idő után feszültséget szült otthon. Volt, hogy össze is verekedtünk, amit legtöbbször nem én kezdtem, mégis én lettem érte a sarokba állítva. Az otthoni feszültség miatt középiskolás koromra egyre többet tartózkodtam házon kívül. Mindenféle szakkörre, edzésre jelentkeztem, hogy minél kevesebbet kelljen otthon lennem. Így jött képbe a baseball. Kezdetben tényleg csak azért játszottam, hogy lefoglaljam magam, aztán egyre jobban megszerettem. Az edzőm biztatott, mert látta, hogy tehetséges vagyok, és van remény rá, hogy kitörjek. Jó tanuló voltam, és a pályán is megálltam a helyet, ezért egyre jobban előtérbe kerültem a suliba. Azon kaptam magam, hogy a csajok körberajongnak, órákon a tanárok elsőként szólítanak fel, és az iskolák közötti bajnokságokon is mindig a pályán lehettem, és játszhattam. Végzősként már én voltam a csapatunk kapitánya, és rettentő büszke voltam arra, hogy mindezt magamtól értem el. A meccsekre sose jött el a családom, és ha nyertünk, sokszor meg se mondtam otthon, gondolván úgyse érdekel senkit.
Anyám nyomására orvosi egyetemre mentem. Az egyetem baseball csapatában folytatódott tovább a karrierem. Elsőéves voltam, mikor egy tini lány kopogtatott az ajtónkon. Soha nem láttam még azelőtt, mégis ismerős volt a tekintete. Kiderült, hogy a vér szerinti apám egyik lánya a háromból, és nem sokkal korábban szerzett tudomást a létezésemről, azért keresett fel, hogy megismerhessen. Alaposan ledöbbentem, de eszem ágában se volt elzavarni őt. Egészen addig két olyan öcscsel éltem egy fedél alatt, aki átnézett rajtam, végre valaki emberszámba vett. Persze oltári patália tört ki, amikor anyám megtudta a dolgot, de én kíváncsi voltam Lotty-ra, ezért időnként a tudtán kívül találkoztam vele, beültünk valahova beszélgetni, sétáltunk, vagy csak beültünk egy filmre a moziba. Hálás voltam neki, amiért nyitott volt felém, kíváncsi rám, és végre közel érezhettem magamhoz valakit. Nagyon sokban hasonlítunk, és nagyon megszerettem az elmúlt tíz év alatt. Bármiben számíthat rám!
Ortopéd-Traumatológiai Sportsebészetre szakosodtam, és doktoráltam le két évvel ezelőtt. Így utólag egyáltalán nem bánom, hogy anyám erőltette az orvosit, mert ha kiöregszem a baseball-ból, legalább lesz másik kenyérkereső szakmám. Nem praktizálok orvosként, minden időmet a baseballnak szentelem.
Négy éve vagyok a San Francisco Giants igazolt játékosa, ami az Államok ranglistáján a hatodik legjobb csapat. A két öcsémmel négy éve rendeződött a kapcsolatom, azóta jól megértjük egymást. Ehhez valószínűleg anyánk hirtelen halála is nagymértékben hozzájárult. Előrehaladott nyirokrákot diagnosztizáltak nála, már nem lehetett rajta segíteni, három hónap alatt elvitte.
Egy hónappal ezelőtt megkeresett a Los Angeles Dodgers menedzsere és edzője egy ajánlattal. Szeretnék, ha a következő szezonban az ő színeikben állnék a pályára. Először a székhez szegezett az ajánlat, hiszen az Államok második legjobb… legprofibb csapata a Dodgers. Soha nem gondoltam rá korábban, hogy elköltözzek San Francisco-ból, pláne hogy a kapcsolatom már rendeződött a két öcsémmel is, de egy ilyen ajánlatot hülye lennék kihagyni, nem? Ráadásul Lotty-hoz is közelebb lehetek, több időt tölthetek vele.
Kértem egy kis gondolkodási időt, hogy átrághassam a dolgot, hiszen az eddigi megszokott életemet és városomat kell magam mögött hagynom, ha igent mondok. Végül döntöttem. Felhívtam őket, és rábólintottam. Egy költöztető kocsira felfért az egész eddigi életem, s Los Angeles felé vettem az irányt, hogy megkezdjem az új életem…