Holly Lea Hudson

Nobody's perfect

Külső… Mit is mondhatnék el a külsőmről? Lássuk csak… Hatalmas és igéző zöld szemeim vannak amelyek egy kicsit mandulavágásúak is. Mindig gyönyörű szépen csillognak és úgy tudok velük nézni, mintha az ember lelkébe is belelátnék. Szemöldökeim szépen íveltek és természetes formájúak, ami arcom bájos vonásait még jobban kiemeli. Ajkaim meglepően teltek és formásak. Nem mondanám magamat tipikusan modell alkatnak, hiszen nem vagyok se túl magas, se túl vékony, de ettől függetlenül mégis csinosnak vagyok mondható. Lábaim hosszúak, és formásak, amelyeket általában nem bújtatok nadrágokba. Hajam hosszú csillogó, természetes, vörös színben pompázik és az esetek többségében hullámos tincsekben keretezi az arcomat. Bőröm makulátlan és bársonyos tapintású a járásom pedig könnyed és kecses. Mivel közismerten vásárlásmániás vagyok, a ruhatáramban megtalálhatók a legújabb trendeknek megfelelő ruhadarabok és a nőisségemet kifejező ruhadarabok is. Amikor sminkkelem magam akkor általában nem szoktam túlzásba esni, de igaz ami igaz, imádom a vörös rúzsokat.
Ami pedig a belsőmet illeti… Mit is mondhatnék. Imádok vásárolni, bulizni és segíteni másoknak. Nagyon céltudatos és harcias típusvagyok, aki ha kell ártatlan, védtelen kislány; olykor komoly felnőtt; hol pedig igazi végzet asszonyává változik.... Hűséges vagyok mind a kapcsolataimban, mind pedig az ígéreteimben. De mind ezeket leszámítva, továbbra is megmaradt bennem az a lelkiismeretes és okos lány akinek mindenkihez van egy-egy kedves szava, vagy éppen mondata. Tudom kivel, mikor és hogyan kell bánni. Hatalmas önuralommal rendelkezem, és könnyen leperegnek rólam a dolgok. De ha valaki aljas módon rágalmaz, vagy bármi más gonoszságot mond rám, azt nem hagyom szó nélkül. Egész egyszerűen a pörgés és a segítőkészség az én alapelemeim.

This is my Life

Érezted már valaha úgy, hogy az életed maga a tökély? Okos vagy, szép, híres és ezek ellenére még kedves is? Ha a válaszod igen, akkor pontosan tudhatod, hogy ilyenkor szokott általában bekövetkezni a baj. Nem is akár mennyire. Oda a csodás hírneved, elszállingóznak mellőled a barátok, te pedig magadba zárkózol, és mind ez miért? Mert a mostoha bátyád egy igazi barom. D azt hiszem az lesz a legjobb, ha inkább mindent a legelején kezdek. Így legalább jobban megértitek majd az egész helyzetemet.
Szóval, mindenekelőtt hagy mutatkozzam be. A nevem Holly Lea Hudson. A California-i San Francisco-ban születtem meg 1996.augusztus 23.-án, Holly Lea Cross néven. A szüleim Amanda és James Cross. Hiába, hogy két évvel az érkezésem előtt házasodtak össze, akkorra már érezték, hogy hiba volt a kettejük kapcsolata és az én érkezésem is, de ettől függetlenül szerettek és becsülettel neveltek együtt. Egészen addig a pillanatig, amikor egy éjszaka az apám, egy vad kocsmatúra után, a nagy veszekedés hevében meg nem ütötte az anyámat. Még aznap éjjel anya összepakolta a holminkat és elhagyta az apámat. Onnantól számítva a válásukon kívül még egyetlen egyszer láttam az apámat. Pontosan azon a napom amikor elindultunk Európába, egész pontosan Biringham városában.
Bár ha nagyon őszinte szeretnék lenni, talán így volt a legjobb mindenkinek. Neki nem kellett egy olyan családdal élnie akiket nem szeret, nekünk pedig nem kellett tovább elszenvednünk azokat az időszakokat amelyeket az ő viselkedése okozott.
Miután elköltöztünk a nagyihoz, anya sokkal vidámabb és felszabadultabb lett. Egész egyszerűen kivirágzott. Nem is csodálkoztam rajta, hogy néhány hét múlva már találkozgatni is elkezdett valakivel. Méghozzá egy igazán jól szituált és kedves férfival. Joseph Hudson maga volt a megtestesült tökély az anyukám számára. Kedves, okos, vicces, gazdag és nem utolsó sorban szertett engem. Ugyan olyan gyermekének tekintett, mint a saját fiát, Max-et. Nem véletlen, hogy a válás után egy évvel a mamámat máris Mrs. Hudson-nak hívták.
Ahogy az évek teltek, mi egyre jobban összeszoktunk és már volt egy kisöcsém is. Thomas Hudson. Ő volt a világ legédesebb és legjópofább kistestvére. Bezzeg ez Max-ről nem volt elmondható. Folyamatosan bulizott, ivott és verekedett. A suliban nem volt valami nagy penge és akkor a modoráról már ne is beszéljünk. Apa teljesen tanácstalan a helyzetével szemben, már azt is latolgatta, hogy katonai iskolába fogja küldeni. De ekkor jött a baj.
Pontosan tudom, hogy mikor történt ez az egész, mivel én is ott voltam. 2012. november 01. Ez az a nap ami Amber, Max, Adam és az én emlékezetembe örökre bevésődött. A nagy Halloween-i buli mindenki számára sok izgalmat és meglepetést tartogatott. Azt nem mondanám, hogy ez volt életem legjobb partija, de az biztos, hogy a legfelejthetetlenebb. Egyáltalán fogalmam sem volt arról, hogy Max is hivatalos abba a buliba, de hát miért is ne lett volna az, hiszen  ő is abba a suliba járt amibe én, ráadásul a suli focicsapatában is benne volt, no meg persze végzős is volt. De amikor megláttam a kandalló párkányának támaszkodva, egyből tudtam, hogy ebből baj lesz.
Sok olyan alkalom volt már amikor én húztam ki a fenekét a csávából és számtalanszor segítettem is már neki, hogy ne büntessék meg. Így bárhol és bármikor felismerem, ha be van szívva vagy éppen részeg. De itt ennél összetettebb volt a dolog. Sokkal vadabb és zabolázatlanabb volt a tekintete, mint máskor.  Valaki, vagy valami feldühítette és ráadásul már nem is volt a legjózanabb.
Tudtam, hogy tennem kell valamit, de nem tudtam, hogy mit tehetnék, hiszen Max nem éppen az én súlycsoportom, de hiába az a sok segítség és jó pillanatok amik átsegítettek már minket a zűrjein még én sem bírok vele mindig. Pedig, Isten lássa lelkem, én nagyon igyekszem. Talán egy picikét jobban is, mint azt bárki elvárhatná tőlem. De úgy érzem így a helyes. Meg kell próbálnom, máskülönben hiábavaló volt minden eddigi próbálkozásom.
Vettem egy nagy levegőt, majd végig a „testvéremen” tartva a szemem, kifújtam és ezzel egyidejűleg indultam el felé. De azt hiszem ezt nem kellett volna, hiszen ekkor lépett oda hozzám Adam Blackburn és csak úgy se szó, se beszéd megcsókolt. De nem ám csak úgy light-os puszi féle csókkal, hanem egy igazi szenvedélyes és vad csókkal. Csupán annyi volt a szépséghibája az egésznek, hogy Adam a legjobb barátnőm pasija volt és Max legnagyobb riválisa, ha mondhatom így. Ezután nem teljesen tiszta, hogy mi is történt, de már csak a sikoltásra és a kiabálásra eszméltem fel.
Amber ott állt és csalódott tekintettel meredt rám, majd a bátyámra hátára ugrott és úgy próbálta leszedni a barátjáról. Egy pillanatnyi ledermedés után én is a verekedők közé vetettem magam és tudtam, hogy úgy sincs sok esélyünk a fiúkkal szemben, de hátha. És pont ez a hátha mentette meg a bátyámat attól, hogy halálra püfölje azt a seggfejet.
Viszont ettől függetlenül rendőrségi ügy lett belőle, és ezzel egyidejűleg vágta a kukába a jó hírünket, a barátságomat Amberrel és a népszerűségemet és mindent, amit sikerült felépítenem azóta, hogy bekerültem az iskolába.
Ezután az egész életem olyan sivár és értelmetlen lett. Se barátok, se népszerűség, se bulik, semmi. Csak a tanulás maradt és az, hogy továbbra is segíthettem kimászni a kakiból Max-nek. Na meg persze a remény, miszerint Joseph áthelyezési kérelmét elfogadják, és akkor végre elköltözhetünk.
2013. szeptember 13. Egy újabb ugyan olyan napnak ígérkezett, mint máskor, de valahogy mégis éreztem, hogy jól fog végződni. Mások gyűlölik, ha úgy alakul, hogy 13.-a pénteki napra esik, de én egészen kicsi korom óta rajongok ezekért a napokért, nem véletlenül. Egész nap nem történt semmi, de még mindig nem adtam fel. Próbáltam erős maradni és nem hiába tettem, hiszen abban a pillantban ahogy hazaértem a szüleim ott vártak a nappaliban és közölték velünk, hogy a karácsonyt már a napsütötte, Los Angeles városában fogjuk tölteni, ugyanis oda költözünk.
Azóta már eltelt lassan egy év és most már minden olyan, mint régen volt. Boldogok vagyunk itt. Nekem új barátaim vannak, újra eljárok szórakozni, népszerű vagyok a suliba és a jegyeim is nagyon jók. Ami pedig Max-el történt, nem kísért minket többé. Azóta már teljesen tiszta, dolgozik egy autószerelő műhelyben, és van egy komoly kapcsolta is. Úgyhogy ez az eset is bizonyíték arra, hogy történjen bármi is, nem szabad feladni, hiszen ha megérdemeljük, akkor úgy is rendbe jönnek a dolgok.