Charlotte & Mason - Let's speak about your last night...

-Arra céloztam, hogy én vagyok a legjobb kisokos könyv. Az egyetlen és utánozhatatlan.- varázsolok széles, büszke vigyort a képemre és próbálom menteni a helyzetet, hátha nem kell elásni magam szégyenemben még ma.
-Szóval, még nem voltál szerelmes. Értem.- bólintok csak, hogy hozzá fűzzek valamit a szavaihoz, de valójában el vagyok teljesen képedve. Nincs egy nagy csalódás tini korszakból, ami miatt ironizálgat? Nincs egy nagy első szerelem? Vagy, csak nem akar beszélni róla és inkább így próbál lekoptatni én pedig, mivel művelt és okos nő vagyok, tiszteletben tartom ezt és nem faggatom. Tudom hol a határ és a legelső szerelem az már igen csak túl van azon a határon.
-Ki tudja? Lehet, egy kis idő múlva már unni fogod a mostani szerepeket és kihívásnak fogod tekinteni, ha megkaparintasz egy bőrfotelban ücsörgős, nyakkendős karaktert.- vonok vállat, hiszen akár ez is előfordulhat. Az ember változik, így aztán könnyen megtörténhet, hogy Mason Blackburry egyszercsak megkomolyodik (???) és könnyedén eljátszik egy olyan szerepet, ahol vállalati igazgató, megfontolt döntéseket hoz és ... na jó, ezt nehéz elképzelni. Akkor már inkább az a verzió valószínűbb, hogy a főnök lenne, aki minden titkárnőt megdönget a tárgyalóasztalon és minden nőszemély odáig van érte. Ez sokkal testhez állóbb lenne neki.
A következő interjún felteszem majd a saját kérdéseimet is. Addig a te szemed ragyogjon a kíváncsiságtól.
Nem akarom üzenetben részletezni, mi mindent kérdeznék még tőle. Például, hogy milyenek a szülei, hogy nevelkedett és egyebek. Miket szeret nézni a tévében, mivel tölti a szabad idejét és, hogy a kamerák mögött is olyan-e, mint előttem? Tudnék mit kérdezni tőle, ez a lényeg.
Minden figyelmem neki szentelem, amikor a tökéletes nőről beszél és akaratlanul is zavarba jövök, ahogy a szőke hajról és a tengerkék szemről beszél. Épp ezért fixítrozom inkább a bögrémet, na meg azért is, mert kissé elszontyolodok a többi halatán. "Nem akar mindig mindenről tudni", mintha ezzel is szolidan jelezné, hogy "neked esélyed nincs kisanyám". Itt ücsörög előttem álmaim pasija, aki soha nem tekintene rám lehetséges barátnőként a munkám miatt, viszont a munkám nélkül meg se ismerhettem volna. Igazán ironikus. Már-már olyan, mint Mason rendezte volna az életem filmjét.
-Bizony, nem egy egyszerű kérdés, de te jól válaszoltál.- mosolyodok el, végül a telefont magam elé húzom és leállítom a hangfelvételt. Véget ért az öt kérdéses interjú és azt hiszem, ezzel a kis beszélgetésünk is. Nehéz elképzelnem, hogy továbbra is kíváncsi lenne rám, így aztán megiszom a kávém, vállamra kapom a táskám és feltápászkodok.
-Igazán hálás vagyok, hogy szántál rám egy kis időt. Ígérem, nem lesz pocsék cikk.- mosolyodok el, aztán pár pillanatig csak lesek rá és próbálom rávenni a lábaimat, hogy elinduljanak. Nehéz itt hagynom de, ha tovább maradok, akkor nagy valószínűséggel még többször oltana le és a végén az önbecsülésem eltűnne. Így még emelt fővel tudok távozni, olyasmin pedig meg se próbálok képzelegni, hogy esetleg szólna, hogy maradjak még vagy valami. Alig várja, hogy megszabaduljon tőlem és picit talán meg is tudom érteni.
-Kellemes másnapot, Mason.- mosolyodok el ismét, aztán erőt veszek magamon és elindulok kifelé. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha haza megyek, lekörmölöm a cikket és aztán közlöm a főnökkel, hogy lehetőleg ne akarjon több infót Masonről, mert én nem fogom tovább nyaggatni. Még a végén lecsukat.

Charlotte & Mason

Le lettem oltva... már megint. Lehet, hogy nem szó szerint azt mondta, hogy ne okoskodjak bele a dolgába, de a lényege ez volt. Viszont nem hat meg vele. Nem vagyok egy csendes kislány, aki ráharap a nyelvére és hallgat, ha valakinek nem fog tetszeni, amit mond. Kimondom a véleményem, maximum nem úgy van és kész, de azt ne várja tőlem, hogy csendben bólogassak.
-Az a baj, hogy ilyet, mint én, sehol nem találsz még egyet. Könyvtárban főleg nem.- mindez amint kimondom, már cseppet sem úgy hangzik, mint ahogy én elképzeltem. Sokkal inkább olyan, mint egy szakító jelenet, ahol a nő ezt a pasi képébe vágja vagy épp fordítva. Reményeim szerint, neki ez nem fog eszébe jutni és érti, hogy valójában a kisokos kölcsönzésről beszélek.
-Pompás. Ha már ez a válaszod, akkor jöhet is a következő kérdés.- vigyorodok el, majd tekintetem viszgálódón íriszeibe fúrom, pár pillanatig csak csendben lesem, hogy ezzel is fokozzam a nem létező izgalmat, végül megszólalok.
-Hogyan viszonyulsz a szerelemhez?- azaz, röhög-e az "örökkön örökké" és hasonló közhelyes dolgokon vagy épp titkon ő is vágyik valakire, aki mellett majd boldogan éldegélhet. És igen, kicsit ezzel a saját kíváncsiságomat is kielégítem, de örömet is fogok okozni jó pár rajongó hölgynek, akik fanatikusan imádják és ezzel reménykedni fognak abban, hogy talán fel tudják majd egyszer szedni ezt a pasit. Bár megjegyzem, kétlem, hogy egy átlag nő -akár én- fel tudná kelteni az Ő érdeklődését. Magasabb körökben mozgolódik tökéletes csinibabák között.
-Az én szakmámban tudni kell jól kérdezni.- vonok vállat, de fejben már azt mérlegelem, mennyire sikerült nekem ezt a Masont megismerni mindeddig. A nagyképűségéről már tudok, ahogy a makacsságáról és a bunkóságáról is. Volt szerencsém megtapasztalni, milyen az az irónia, de a ragaszkodás eddig kimaradt. Gyanítom, ki is fog maradni a szórásból.
-Egy ilyen szerep akkor igazi kihívás lenne neked.- jegyzem meg még interjún kívül, mert ugyebár az én véleményem nem fog ott megjelenni vagy legalábbis nem ilyen formában. A csipkelődős megjegyzések kimaradnak majd, hiszen nem kell tudnia az olvasónak, hogy mi így kommunikálunk egymással egy laza kávézás közben. Lerí róla, hogy nem bír elviselni, rólam pedig az, hogy ez sért.
A hülye gondolatokról azonban ismét elterelődik a figyelmem és amint elolvasom a kis cetli tartalmát, már vésem is rá a választ.
Ha jól emlékszek, csak öt kérdésre vagy hajlandó válaszolni és kommunikálni sem akarsz velem. Vagy tévedek?- halálosan komoly arcomra apró mosoly kúszik és úgy fürkészem ismét azt a sötét szempárt. Ha tudná, mi mindent tudnék még tőle kérdezni. Olyat is, amit egyébként nem illene és szerintem kiakadna, hogy mégis mi közöm nekem ehhez, de nem tehetek róla. Ilyen vagyok, ha felkelti valami vagy valaki az érdelődésem.
-Következzen hát az utolsó kérdés.- jelentem be, de még mielőtt elsietném a dolgot, kényelmesen kortyolok a kávémból és mosolyogva bámulok Mason arcába. Tudom, hogy majd megeszi a kíváncsiság, hogy vajon mit akarok még kérdezni. Hát most megtudja.
-Milyen számodra a tökéletes nő?- vigyorodok el és igen, ezzel most legfőképp magamnak akarok jót, de megint igaz az is, hogy a rajongó nőszemélyeknek is kedvezek vele bőven. Holnaptól csupa olyan nő fog az utcán mászkálni, akik megfelelőek Mason Blackburry ízléséhez.
De azok a szemek...

Charlotte & Mason

-Épp ez az, hogy semmit.- vágom rá élből és nem is óhajtok ezzel a témával többet foglalkozni. Nem kell a tudtomra hoznia még jobban, hogy már már undorodik tőlem, amiért az a foglalkozásom, ami. De, ha már itt tartunk, a színészet sem épp a legvisszafogottabb szakma, mikor kamerák előtt érzelmeket játszanak el az emberek, szexelnek meg miegymás. Meglehetősen kétszínű az a szakma is. Nem is értem, miért nem azt választottam az újságírás helyett.
-Oké. Bevallom, részben élvezem is, hogy az idegeidre megyek. Legalább ennyivel is rontok a csodálatos kis életeden. Tudod, csak, hogy ne mondhasd azt, hogy milyen tökéletes minden. Kell egy ilyen negatív karakter, mint amilyen én vagyok.- és valóban, mennyire élvezem, hogy sokszor már látom rajta, hogy legszívesebben a haját tépné tőlem. Vagy az enyémet. Minden esetre, ha mást nem is, legalább valami érzelmet kiváltok belőle és az már nagy szó, mikor a legtöbbször csendes, mogorva és semmivel sem lehet szóra bírni. Nekem valahogy mégis sikerül, ettől pedig büszkeség tölt el.
Miután elkezdődi a kis rögtönzött interjúnk, csendben hallgatom a válaszát az első kérdésemre, ami meglepően hosszú és kielégítő. Talán, még a végén komolyan vesz és nem fog félszavakkal válaszolni, viszont így azt is megtudtam, hogy nem egy hazug ember. Megígérte, hogy lehet öt kérdésem és tartja is magát ehez, ezt pedig díjazom. Ettől, csak még inkább szimpatikus, mert szeretem, ha valakinek vannak elvei és hű hozzájuk.
Válaszáról azonban kicsit eltereli a figyelmemet az, amit közben "jegyzetel" nekem. Épp a kávémból kortyolok, mikor elém csúsztatja a papírt, így kis híján félre is nyelek, de aztán összeszedem magam és elvigyorodok.
Sajnálattal közlöm, de semmilyen hatással nincs rám a hangod.
Már hogy ne lenne? Ekkorát kamuzni. Imádom hallgatni és, ha csak elképzelem, hogy vágytól fűtötten a fülembe suttog ezen az édes hangon, minden szőrszálam égnek áll. Őrületes ez a pasi, csak épp az a baj, hogy tisztában is van vele, nekem pedig épp ezért nem szabad még inkább adni alá a lovat. Higyje csak azt, hogy teljesen hidegen hagy én meg megpróbálom ezt elhitetni vele. Vagy sikerül, vagy nem.
-Második kérdés. Volt olyan időszak karriered során, amikor kissé alább hagyott a lelkesedés, mert épp valami nem sikerült és úgy érezted, talán abba kellene hagynod?- lehet, hogy béna kérdésnek tűnik, de a rajongóinak legalább azt sugallja majd a válasz -ha volt ilyen időszaka-, hogy mindent el lehet érni, csak akarni kell és nem szabad feladni akkor sem, ha esélytelennek tűnik a helyzet. Ez jobb esetben akár nekem is sugallhatna valamit, de én már akkor feladtam, hogy valaha utánam fog teperni, amikor először megpillantottam és belehabarodtam. Nem olyan nő vagyok, akire szüksége lenne valaha. Ezzel tisztában vagyok.
-Valamint a harmadik, azaz, ha Mason Blackburry egy készülő film karaktere lenne, hogyan jellemeznéd?- azaz meséljen kicsit magáról, csak épp nem ilyen konkrétan kérdeztem rá. Így talán még Ő is bele megy, hogy válaszoljon valami érdekeset, de leginkább mégis azt figyelem, firkál-e ismét valamit arra a kis cetlire. Mondjuk a telefonszámát vagy egy randi időpontját. ~Jézusom, Char, térj észhez...~

Charlotte & Mason

-Örülök, hogy ezt tisztáztuk. Felfogtam elsőre is, hogy nem vagyok az eseted. Nem kell részletezned, rendben?- nézek rá szúrósan, mert ezzel a megszólalással már igen csak sért. Nem azért, mert nem érdeklem, mint nő, mert erre fel voltam készülve hanem, mert még a képembe is vágja nyíltan. Megszoktam már, hogy van bőr a képén és oltári nagy bunkó, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen bárkinek a lelkébe gázol. Mi lenne, ha én egy gyengébb személyiségű nőszemély lennék, aki elhinné, amit hall tőle és ezek után mondjuk alkoholba fojtaná a bánatát, mert ronda? Nem számít. Én az újságokba fogom fojtani magam.
-Megnyugtatlak. Te sem fogsz hiányozni.- hazudtam, mert bár irtó bunkó jelenleg és kiborító, attól még képes lennék elviselni. Sőt, azt hiszem, ha olyan helyzetben lennék, tudnám, hogyan érjem el, hogy megnyugodjon, mert jól látható, hogy nyűgös, frusztrált és hisztis. Valószínűleg mindez a tegnap éjszaka következménye.
-Azt tudom, hogy lenézel engem, megvetsz és piócának tartasz, holott én is, csak teszem a dolgom. Vedd úgy, hogy játszom a szerepem, mert ez a munkám és a hivatásom. Lehet, hogy én választottam, de hidd el, nem feltétlenül volt az a vágyam, hogy hisztis sztárocskákat üldözzek korán reggel.- ez részben igaz is, részben viszont hazugság. Örülök, hogy ez a dolgom, mert más esetben soha a büdös életbe nem ismerhettem volna meg személyesen és nem ülhetnék most itt vele egy kávézóban, de ezen felül tényleg nem épp az a leghőbb vágyam, hogy sztárocskákat kérdezgessek arról, hogy kivel, mikor hol és mit csinált. Ez csak a fanatikus rajongókat érdekli, én viszont belőlük élek.
Kortyolok egyet a kávéból és legyintek a válaszára. Tudom én, hogy a legkevésbé érdekli Őt az, hogy velem mi történt már és mi nem. Nem is neki kell rólam írnia és amúgy is örül, ha végre megszabadul tőlem. Mellesleg, meg se érdemelné, hogy bármit mondjak neki magamról. Ha érdekelné bármi is velem kapcsolatban, akkor megkérdezne vagy kiderítené, viszont van egy olyan sanda gyanúm, hogy addig jó nekem, amíg nem kezd el kérdeződködni.
-Adok is egy cetlit. Oda kérem a mocskos megjegyzéseket.- csúsztatok elé egy papírt meg egy tollat, majd elő veszem a telefonom is, ha már okos és képes hangot felvenni. Első osztályú arra, hogy interjút készítsek.
Rituálé szerűen igazítom meg a hajam és fújom ki a levegőt, ami tényleg egy általános mozdulatsor ilyenkor. Így érem el, hogy igazán csend legyen odabent és a kérdésekre tudjak koncentrálni, majd amint úgy érzem, hogy össze szedtem a gondolataim, Masonre emelem a tekintetem és elindítom a felvételt.
-Akkor első kérdés. Mi késztetett rá anno régen, hogy ezen a pályán indulj el?- ez részben engem is érdekel, de azt hiszem, a rajongókat sokkal inkább fogja felizgatni, hogy is lett a kis kedvencük azzá, ami. De persze, én is figyelmesen várom a válaszát, mert már ez is sok mindent elárulhat Róla. Aztán ki tudja, ha így kicsit jobban megismerem és fény derül pár dologra, alig fogom talán várni a pillanatot, hogy leléphessek innen. Bár kétlem. A nő ügyei, a bunkósága és egyéb hülyeségei ellenére is őrülten vonzó számomra. Mi olyat tudna vajon mondani, amitől megváltozna mindez?

Charlotte & Mason

Az első pillantásom, hogy lesújtóan végig nézek rajta, de aztán belátom, hogy ha már én is a szexuális életéről kérdezgetem, ő is tehet megjegyzést az enyémre. Ez így korrekt, csak ne fajuljon tovább a dolog.
-Ne aggódj, ha ilyesmi igényem lenne, biztos nem hozzád fordulnék.- vigyorgok rá gúnyosan, de legbelül egy hang azt mormogja, hogy "dehogyisnem, az lenne életed legjobb éjszakája". Na ez az a hang, amit el kell nyomni a fenébe, mert csak hülyeségeket beszél. Azt hiszem, ő lehet bennem az igazi szőke nő, akinek elment a józan esze és, akit még véletlenül se engedhetek a felszínre törni.
-Semmi egyebet nem akarok, nekem elhiheted és most, hogy végre beadtad a derekad, jó ideig nem is fogsz látni. Megnyugodhatsz.- sóhajtok egyet a végén, mert ez teljes mértékig igaz. Ha nincs okom rá vagy nem csinál valami őrjítően érdekeset, akkor nincs értelme annak se, hogy felkeressem valahol. Ha teszem azt, hetekig tök nyugisan élne, akkor maximum azért keresném fel egy hónap után, hogy kiszedjem belőle, mire ez a nagy komolyodás?
-Arra még nem gondoltál, hogy a normális pasikkal én is normális vagyok? Ismersz te engem egyáltalán? Mert szerintem cseppet sem. Azt tudod, hogy a munkám terén maximalista vagyok, de ezen kívül semmi. Szóval, amíg nem tapasztalod meg, milyen vagyok, amikor nem vagyok épp nikotin tapasz, addig ne is véleményezd a viselkedésem a pasikkal kapcsolatban.- belül már fortyogok, de nincs az a pénz, hogy ezt Ő is láthassa rajtam. De nem ám. És miért? Mert a legutóbbi kapcsolatom épp egy hasonló szöveggel zárult. Megkaptam, hogy én mindig mindent tudni akarok és mindig mindent eltervezek előre, a szegény szenvedő alany pedig úgy érezte, hogy megfojtom. Lehet, hogy így volt, de nem tehetek róla, ha meg akarok felelni annak, akit szeretek. Más kérdés, hogy neki éreztetnie kellett volna velem, hogy akkor is szeret, ha nem vagyok épp kiöltözve. Na de kanyarodjunk vissza Mason Blackburryhez.
-Mesélhetnék hasonlót, de kétlem, hogy érdekelne bármi velem kapcsolatban.- vigyorodok el, ahogy eszembe jut az eddigi legnagyobb őrültség, amit egy cikk kedvéért elkövettem, viszont nem véletlenül választottam ezt a hivatást. Nem írhatnék úgy cikkeket, ha otthon ücsörögnék a csendes kis lakásomban. Menni kell és kutatni.
-Nem. Ez még csak a bemelegítés volt.- eresztek meg egy flegma vigyort, de aztán csak beszambázok előtte a kávézóba és leülök a legszimpatikusabb helyre. Mivel olyan tekintetek vesznek körül, hogy legszívesebben láthatatlanná válnék, próbálok úgy helyezkedni, hogy háttal legyek a csapatnyi némbernek a pultnál. Tartok tőle, hogy holnap ezzel lesz tele minden és talán ellőnek pár képet is, hogy vajon ki volt az a szöszi, akivel Mason kávézgatott. Anyám örülhet majd. Celeb leszek, de én remélem, hogy tévedek.
Mason persze nem ússza meg könnyen a kávérendelést és kicsit aljas módon el is nevetem magam a női had láttán, ami körül veszi, de a hírnév ezzel jár. Nem mehet sehova anélkül, hogy letámadnák de ennek inkább örülnie kéne. Felnéznek rá, akár egy Istenre és kitartanak mellette, aminek a hírnevét is köszönheti.
-Köszönöm.- húzom magam elé a bögrét, ahogy visszaér hozzám és, csak most döbbenek rá, hogy a kérdéseken nem is gondolkoztam, helyette csomó baromság járt az agyamban.
-Öhm. Mi lenne, ha ez egy rövid cikk lenne, mint egy interjú? Öt kérdés, öt válasz, ami lehetőleg érdekli az olvasókat. Azaz, a nőket. Vállalod?- kérdezem kíváncsi tekintettel, ahogy vázolom az elképzeléseim és így, már tudom is, mi lesz az az öt kérdés, ha rábólint. Aljas mód kicsit nekem is fognak kedvezni a válaszok, természetesen.
-És, ha megengeded, felvenném a válaszaid, mert kétlem, hogy olyan gyorsan tudok körmölni, mint ahogy elhadarnád a mondandód, már pedig szeretném, ha szóról szóra írhatnék meg mindent. Ragaszkodni szoktam a részletekhez és az igazsághoz, tehát nem fogok kiszínezni semmit.- biztosítom gyorsan arról, hogy korrekt ember vagyok attól függetlenül, hogy egy vérszívó banyának vagy épp nikotin tapasznak néz. Nem szokásom kamuzni, mert az már inkább mese írás és én ugyebár nem az egyik Grimm vagyok.

Charlotte & Mason

Kezdem kicsit nevetségesnek érezni, hogy itt pocsékolom Vele az időmet, mikor tudom jól, hogy szebb és jobb szavakat a büdös életbe nem fogok tudni kicsikarni belőle. Az meg végképp kizárt, hogy sikerülne alkut kötnöm vele. Annyira ragaszkodik a nem létező magánéletéhez, mintha érdemes lenne egyáltalán foglalkoznia vele, hogy most írnak-e róla valamit vagy sem. Ha annyira vagány csávó lenne, le se tojná mi van róla a lapokban, de ez a hallgatás mutatja a legjobban, hogy igenis érdekli és zavarja. Miért nem pszichológusnak mentem?
-Ne aggódj, nekem nincs a terveim közt, hogy megdöntselek. A szemem csillogása pedig biztos a te csillogásodnak köszönhető, hiszen olyan hatalmas és csodás sztár vagy. Még jó, hogy nem sült még ki a szemem a ragyogásodtól...- vágok vissza gúnyosan és nem, nem vagyok hajlandó csendben elviselni, hogy kóstolgat. Lehet, hogy ő egy celeb, de nekem akkor se kötelességem minden beszólása felett szemet hunynom és egyébként se szoktam hagyni magam. Egy ideje nem.
-Nem, a részletektől kímélj meg. Üres gyomorra nem vállalnám be. Épp elég lesz ez is.- firkantok le pár szót, bár szükség nincs rá, mert a memóriám nem olyan, mint egy 90 éves öreglányé, de biztos ami biztos, szeretek leírni pár fontos dolgot. Így aztán, amikor otthon ülök, szuggerálom a pár levésett szót, aztán elindulnak az ujjaim és lepötyögnek egy kész cikket. Hála az égnek, nem sűrűn van gondom egy-egy cikkel.
-Sajnálom, hogy csalódást kell neked okozzak de vigasztaljon a tudat, hogy miután én is megkapom amit akarok, általában le szoktam lépni. Gondolj bele milyen rossz lenne, ha továbbra is a nyakadon lógnék utána.- kúszik szemtelen mosoly az arcomra és egy pillanatra elképzelem, hogy egy napból tíz percet egy-egy cikkre áldoznánk, aztán valami sokkal kellemesebbel töltenénk az időt. És már megint itt járok. Ez képtelenség.
-Értem és nem vagyok szőke, csak közöltem, hogy mire kíváncsiak a főnökeim. Eljutott a tudatomig, hogy képtelen vagy normális kapcsolatot létesíteni akárkivel is, így muszáj vagy beérni ezzel.- magyarázom gúnyosan és szívem szerint hozzá tenném azt is, hogy nem kelle ezen csodálkozni, mert senki nem tudná őt elviselni hosszabb ideig, de egyrészt nem akarom sértegetni, másrészt pedig biztos vagyok benne, hogy lenne olyan, csak épp rossz körökben keresgél vagy épp nem is akar magának senki komolyat. Miért is akarna? Híresség. El van ő egyedül is a nőcskékkel.
-Tudod, Mason- lépek hozzá kicsit közelebb, mint valami nyomozós sorozatból a nagykutya, aki épp meg akarja szorongatni a bűnöző tökeit... képletesen értve -ha annyira zavarna a társaságom, egyszerűen hátat fordítanál és lelépnél. Nem lenne szükséged távolságtartási végzésre. Másrészt pedig, egy újságírónak ez a dolga és ezt a bíróság is tudja. Ritkán hallok olyanról, hogy egy firkász ellen ilyesmi pert indítanak. Ha a kerítéseden lógnék és bemásznék a házadba éjszaka, akkor még meg is érteném, de így...- majdnem végig suttogok, ami általában akkor jön elő, amikor már az agyamra megy valami és holt biztos vagyok az érveimben. Simán le tudna vakarni magáról, ha annyira akarna, de valami azt súgja, hogy nagyon is élvezi, amikor megjelenek és egy kicsit levezetheti rajtam a feszkót a bunkó beszólásaival. Nem, hogy inkább megköszönné, hogy mindezek ellenére nem rugdostam még meg ott, ahol a legjobban fájna neki. Kétlem, hogy sok ember eltűrné ezt tőle, amit velem csinál.
-Mi a fene? Vegyem úgy, hogy hajlandó vagy szánni rám egy kis időt? Mitől gondoltad meg magad?- pislogok rá homlokráncolva, a noteszem lapját pedig idő közben szép lassan kitépem majd kisebb fecniket kreálok belőle, végül arrébb lépek a kukához és ki is dobom.
-De rendben. Mehetünk.- bólintok végül, de gondolatban már azon töprengek, hogy mi legyen az az öt kérdés? Talán, össze tudnám hozni ezt a kérdezősdit úgy, hogy még nekem is kedvezzen pár információ.
-Oda indultál?- mutatok a kávézóra nem messze, ahogy megigazítom a táskám és becsúsztatom a helyére a noteszem is, de nem is ez érdekel a leginkább, hanem az, hogy valamiért őrülten zakatol a szívem. Kettesben kávézunk? Nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténik.

Charlotte & Mason

Leperegnek rólam szavai, amiket jól érezhetően bántónak szánt, legalábbis külsőleg mindenképp. "Legkevésbé veled". Mintha valami leprás aljadék lennék, akit el kéne tenni láb alól, mert nélküle jobb lenne a világ. Mintha én lennék a világon a legundorítóbb személy és még, ha ez nem is hatna meg túlzottan, az az undor annál inkább fáj, ami belőle árad irántam. Ha másért nem, legalább azért ne mondana ilyet, mert nő vagyok, mert én is ember vagyok. És még én vagyok a sz*r alak.
-Nem tanultad még meg, hogy előbb szabadulsz, ha beadod a derekad?- biccentem kissé oldalra a fejem és már, csak azért is megeresztek egy gúnyos mosolyt. Tény, ami tény, nem sokra ment még azzal, ha flegmán válaszolt nekem, megpróbált megalázni és elkerülni azt a kínos pillanatot, amikor be kell nekem számolnia arról, amire kíváncsi vagyok. Nem adom fel. Ezt Ő is tudja.
-Én nem vagyok olyan hülye, hogy valaha is együtt töltsek veled egy éjszakát, így aztán sosem fordulhatna elő, hogy a szennylapokból értesülnék erről. Ilyen egyszerű a válasz.- vágom rá csípőből, de ugyebár én tudom a legjobban, hogy talán mégis tudnék annyira hülye lenni, hogy hagynám elcsavarni a fejem. Erre viszont megint csak nem sok esély van tekintve, hogy majdnem, hogy undorodik tőlem. Milyen kellemes érzés is ez.
-Nem érdekel a kis hölgy bugyija. Az érdekli az újságot, mert ugyebár nem arról van szó, hogy engem mi érdekel, hogy mi lesz ezek után, komolynak indul-e a dolog vagy csak egy futó románc volt. Hidd el, engem a legkevésbé sem érdekel a szexuális életed vagy a párkapcsolatod. Ne hidd, hogy körülötted forog a világ.- szemrebbenés nélkül hazudok, mert valójában érdekel minden, ami vele történik. Miért? Mert ezek alapján lehet igazán megismerni valakit. Abból, hogy milyen helyzetekbe kerül és abból, hogyan viszonyul azokhoz a helyzetekhez. Semmi másból nem lehet többet megtudni valakiről.
-Nem tudtam, hogy ilyen kis gyenge vagy. Rád száll egy nő és megfájdul a fejed?- csipkelődök immár én is, mert kezdem unni, hogy ilyen lekezelő velem. Értem én, hogy nem vagyok a szíve csücske és nem fog kávéval megkínálni, ha összefutunk, de azért mindennek van határa. Szívem szerint pedig most kifakadnék és elküldeném melegebb éghajlatra, de akkor egyrészt soha többé nem látnám, max az újságokban, másrészt pedig örökre elvágnám magam nála, harmadrészt pedig lemondhatnék az ütős cikkről, amit követelnek tőlem. A legkevésbé akarnék Mason Blackburry szexuális életéről írni. Mi vagyok én? Mazochista?
-Micsoda? Féltékeny? Ne légy nevetséges. Nem érdekel, kivel kavarsz.- nem tudom, mikor számít gyanúsnak egy tagadás. Ha túl gyorsan érkezik vagy, ha túl vehemensen? Talán megütöttem a mércét, és most majd hallgathatom, ahogy rajtam szórakozik, mert féltékeny vagyok. Mert az vagyok, nem? Meglehetősen zavar, hogy mindenféle kis libákra fecséreli az idejét, amikor velem is foglalkozhatna. Ha csak egy kicsit megpróbálna megismerni, rájönne, hogy van különbség aközött a Charlotte között, aki újságíró, és aközött, aki a magánéletben vagyok. Kár, hogy nagyon jól tudom, hogy soha nem fogja magát megerőltetni és érdeklődni irántam. Az túl fárasztó lenne. Megfájdulna a feje.
-Szóval, a nő részeg volt!- vigyorodok el tágra nyílt szemekkel, mint aki most nyerte meg az ötöst, majd lefirkantom a kis jegyzetfüzetembe ezt az igen fontos információt. Ezzel fogom megőrjíteni. Az apró részletekből fogok összehozni valamit, amit idegességében elkottyant. Így is lehet játszani.
-Ne mond, hogy nem élvezed, ha egy firkász veled foglalkozik és nem valaki mással. Nem értem, mi lenne olyan nehéz abban, ha nyilatkoznál nekem röviden és aztán elköszönnénk. Kifejezetten élvezed, ha nyaggatlak?- bamm, vissza szerva, ha már arról volt szó, hogy féltékeny vagyok-e. Én is tudok olyat kérdezni, ami övön aluli lehet, hiszen akár az is lehet, hogy direkt élvezi, amikor így szívjuk egymás vérét és bunkózunk. Én legalább tudok a beszólásaira reagálni.

Charlotte & Mason

Nem vártam egy széles vigyorral megspékelt üdvözlést, mert általában látom rajta, hogy a háta közepére se kíván -ami megjegyzem, elég rosszul tud esni-, de azért ez a "ne fárassz" se volt épp nálam betervezve. Sebaj. Mint mindig, ezen is túl lépek és még mindig vigyorogva ácsorgok előtte. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy lássa rajtam, hogy egyáltalán képes akármivel is megbántani. Hiszen elvileg, én csak az újságíró vagyok, aki próbál belőle kiszedni dolgokat. Az már más kérdés, hogy bele kevertem érzelmeket is a dologba. Én idióta.
-Nem fárasztalak, ígérem, ha pár infót elkotyogsz. Ki volt az és miért, mi lesz ezután, egyebek?- fonom össze karjaim mellkasom előtt és várakozón pillantok rá... azokba az őrjítően sötét szemekbe, amikben olyan szívesen vesznék el egyszer és adnám át magam a bambulásuknak. De heló, kislány! Infó kell, mert a főnök morcos és az nem jó.
-Ezt az ajánlatot hülye lennék elutasítani. Akár szexvideót is küldhetsz, biztos megdícsérne a főnök.- bólogatok helyeslően, de mélyen legbelül fortyogok, amiért ilyen lekezelő velem és amiért ezek hallatán is csak az jut eszembe, hogy több tucat olcsó nőszemély kerül be az ágyába nap, mint nap. És én képes vagyok érezni akármit is egy ilyen alak iránt. Nem is tudom, mi az amit érzek. Szerelmes lennék? Mason Blackburrybe, aki köztudottan bunkó, modortalan, lekezelő és egoista? A nagyanyám büszke lenne rám.
-Nézd Mason. A főnököm fortyog, mert minden lap lehozott már valamit a tegnap estéről, csak mi nem. Legalábbis, semmi olyat nem írtunk meg, amit ne tudna már mindenki. Segíts rajtam. Mondj valamit a tegnap estéről és esküszöm, nem kínozlak tovább a jelenlétemmel, amit jól láthatóan nehezen viselsz. Kölcsönösen segítünk egymásnak és mehetsz nőket megfektetni vagy tudom is én mit csinálsz.- legyintek egyet a lehadart kis rövid monológom/alkum/érvem után, végül csak reménykedve rápislogok és elképzelem, ahogy azt mondja "Rendben. Mesélek. Igyunk meg valamit, mert amúgy nem is gyűlöllek annyira, mint ahogy te gondolod.", de ez ugyebár túl sok lenne. Beérném annyival is, hogy két percben mond valami használhatót, aztán ágyő. Amúgy sem biztonságos a közelében lennem, mert ilyen baromságokat képzelgek. Valaki pofozzon már fel!
-Tudod, hogy semmi olyat nem írok meg, amire azt mondod, hogy túlzás lenne. Más részről viszont, csak a hírnevedet csiszolgatja, ha érdekes dolgok kerülnek be rólad az újságba. Ne mond, hogy neked nem jó, ha kétszer annyi rajongód van, mint most. A sok kis tizenéves csitri... biztos nagyon kellemes lehet a társaságuk.- mosolyodok el némi gúnnyal az arcomon, mert ez a másik, ami végképp ki tud akasztani. Az, ahogy elképzelem, hogy sok kis tini liba körül zsongja, ő meg még élvezi is. Nevetséges.

Charlotte & Mason

Fújtatva sétálok a Rodeo Drive-on és várom, hogy befusson az, akire számítok, hogy arra fog jönni. Nem azért, mert lenyomoznám a telefonját és tudnám merre jár vagy ilyesmi, csak elég ideje "figyelem" már ahhoz, hogy tudjam, mikor merre lehet elcsípni. Aztán maximum, ha nem sikerül, elmegyek egy másik helyre.
Az egyik üzlet előtt megállok, de nem a gyönyörű ékszereket vagy órákat nézem, hanem az utcát szemlélem és ajkamat harapdosva, idegesen járkálok fel-alá. Féltékeny vagyok. Iszonyatosan zavar, hogy az előző esti partyról mindenféle cikkek, képek és pletykák terjengnek, hogy ez a majom, akarom mondani Mason kivel kavart. Dühít, hogy ilyen olcsó kis színésznőcskék keltik fel a figyelmét, ugyanakkor meg is tudom érteni, hogy nem értem epekedik. Engem egy nyamvadt kis újságírónak tart, aki pusztán azért akaszkodott rá, hogy minél érdekesebb infókat szedjen ki belőle. Ez is kellene legyen a célom. Kár, hogy már rég nem így állok az egészhez.
A legdühítőbb ugyanakkor nem az, hogy az a riherongy vele töltötte állítólag az éjszakát, hanem az, ahogy én erre reagálok. Úgy érzem magam, mintha megcsaltak volna. Mintha átvertek volna. Legszívesebben zokogva elbújnék egy sarokba, de én ugye ilyesmit nem teszek. Elhatároztam hát, hogy megkeresem Masont és kifaggatom. Úr Isten, mintha bármi közöm lenne hozzá. Mintha tartozna nekem magyarázattal, mintha együtt lennénk. Le kell állítsam magam, mert talán úgy fogok neki esni, mint egy megcsalt feleség. Irtó gáz lenne, ha megkérdezné aztán, hogy mire fel vagyok így kiakadva.
Lehunyom a szemem, ahogy a hülye meditációs videón láttam, elképzelek egy gyönyörű virágos mezőt és mélyen beszívom a levegőt, elképzelve a vadvirágok csodás illatát, aztán kifújom. Mindezt elismétlem vagy háromszor és gyanítom, közben megnéznek párszor a járó-kelők, de nem érdekel. Le kell nyugodnom és talán sikerül is.
De nem a vadvirágokkal, hanem azzal, hogy nyugtatgatom magam. "Nem is történt köztük semmi, csak pletyka." "Nem csókolta azokat az őrjítő ajkakat az a rühes liba." "Mason nem olyan, mint az összes többi celeb pasi." és hasonlók, amikről tudom, hogy hazugságok, mégis jól esik ezeket kántálni.
Kinyitom a szemem és körbe pislogok azt várva, hogy valaki röhögve videóz vagy valami, de a sznob népség észre sem vette talán, hogy én itt ácsorgok. Annyira csüngnek a telefonokon és a kirakatokon, hogy senki észre sem vesz. Én viszont azonnal kiszúrom, amikor Mason megjelenik. Hogy a fenébe ne szúrnám ki? Most is szívdöglesztően fest, napszemüvegben, lazán... imádom. Egyre többször képzelem el, ahogy együtt vagyunk és turbékolunk valahol vagy akármi és ilyenkor rend szerint elhessegetem magamtól, de nem vagyok elég erős ahhoz, hogy a nap 24 órájában kontrolláljam a gondolataim. Őrülten bejön a pasi és fogalmam sincs, hogy fogok ebből kigyógyulni, hiszen erre csak az lehet a megoldás. Képtelen lenne csak rám koncentrálni vagy ne adj' Isten megbízni bennem és elhinni, hogy nem a szaftos pletykákért akarnék vele lenni. Nem hinne nekem, tudom.
-Szép reggelt Mr Tökéletes. Hosszú volt a tegnap este?- szólalok meg, ahogy mellém ér és gőzöm sincs, észre vett-e előbb vagy, csak akkor, mikor elé vágtam, de nem is érdekel. Itt senki se lát, csak megy a feje után. Ő miért tenne másképp?
-Nincs kedved mesélni róla? Meg a színésznőcskéről, akivel állítólag romantikus perceket éltetek át?- varázsolok sunyi mosolyt az arcomra, amivel a bennem tomboló dühöt próbálom palástolni és a beszédemmel se óhajtom elárulni, hogy a féltékenység hajt. Inkább olyan hangnemben kérdezek, mint aki... aki újságíró és követel valami hasznos infót. Jó nekem ez a szerep, nem kell rám ragasztani az "őrült rajongót" mellé.