A küzdősport miatt jelleme határozottá vált, nem az a félős, tétovázós személy. Ha valamit a fejébe vesz, akkor azt általában meg is valósítja, kivéve, ha megunja a dolgot. Egy éppen kiszemelt csajért akár képes lenne az összes többi srácot leütni. Voltak már kisebb kalamajkái, de börtönben, vagy hosszas tárgyaláson még nem volt, nem is tervez belekavarodni ilyesmikbe. Nem érdeklik a gyilkolások, de az élvezetek annál inkább. Mióta Los Angelesben él rendszeresen jár bulikba, diszkókba, keresi a nagy lehetőségeket és a szórakorást. Emellett kicsit szétszórt, nem igazán ismeri a rend fogalmát. Ha valahová időpontra kell menni, akkor a szobájából előkotorja az éppen szükséges holmikat, majd rohanva igyekszik a helyre, jó esetben pont időben, de legtöbbször késve érkezik meg. Intelligens, ám a napok nagyobbik felében flegma. Ha olyan a kedve, akkor szemtelen, pimasz, ha pedig álmában cuki kis cicusok szerepeltek, akkor kedves. Stílusa laza, nem szokott idegeskedni. Talán az életben azért lett ilyen, mert a taekwondo határtalan fegyelmet és összpontosítást követel, apja előtt és az edzéseken, ezt be is tartja. Csak éppen utána nem.
This is me
Seattle-ben született egy fiatal pár gyermekeként, anyja, Kwang Tae Yeong dél-koreai származású, a SamSung cég egyik résztulajdonosa. Az ázsiai országban ismerkedett meg leendő fia apjával, David Hudzon-nal, az amerikai taekwondo edzővel, aki továbbképzésen volt kint. Miután kettőjük kapcsolata megkérdőjelezhetetlenné vált és Taeyeong megbízást kapott cégétől, hogy vezesse az egyik leányvállalatot az Amerikai Egyesült Államokban, Seattle-be költöztek. Pár évre rá a közepesen gazdag család háromtagúra bővült, megszületett Kris. Apja már kiskora óta nagy hatással volt rá, David rögtön beavatta a taekwondo művészetébe. Tinédzser korára Krisnek már megmutatkozott tehetsége, így apja hivatalosan is edzőjévé vált. Évek múlva több versenyt is megnyert és kikerült a világbajnokságra is, ahol magához szoríthatta a bronzérmet. Húszas éveire már nem csak a sportok érdekelték, vágyott a fényűzésre, így otthonát elhagyva Los Angeles hegyei közé vettette magát. Bár szülei is követték, elvégre apja továbbra is az edzője maradt, saját házat vett Beverly Hills-ben és önállósította magát. Munkát is vállalt, anyja jóvoltából állást kapott az egyik SamSung üzlet eladójaként, de elsődleges foglalkozása a sport, amivel még nagy tervei vannak.
Charlotte Woodsen Media
ζ Posts Number : 232 ζ Join date : 2014. Jun. 26. ζ Age : 33 ζ You'll find me : Los Angeles Times vagy a Belváros ζ Job : újságírás, riportok készítése, pezsgés és kíváncsiskodás ζ :
Üdv Kris! Előtörténeted korrektül tartalmazott mindent és szépen is fogalmazol. Nincs más hátra, mint további jó sportolást kívánni neked, avit foglalnod és betenni magadnak megfelelő méretű (200x320-as) avatar képet is Játszani viszont, már az első és az utolsó nélkül is tudsz Jó szórakozást neked