ϡ Natalie Wilson -

Nobody's perfect

Gesztenye barna, félhosszú zuhatag ereszkedik lapockáimra, és azt mondják hatalmas szempárjaim árulkodóak jellememről. Alkatomat tekintve pici vagyok. Se nem vagyok magas, se nem vagyok telt, éppen átlagos vagyok. Napbarnított bőrszínem természetességet ad, és valami oknál fogva még télen is ugyanolyan kreol marad.
Nem vagyok különleges, semmi kiváló nincs bennem.
Morcos, hisztis, irigy, önző. Minden rossz. Hamar felkapom a vizet. Nem tudok jól reagálni semmilyen körülmények között. Arrogáns vagyok és egy kicsit mindig makacs. Vakon követem a főnökeim utasításait, fontos a munkám. Egyedül élek, de szeretném minél feljebb törni magam a ranglétrán.
De ugyanakkor segítőkész vagyok, kedves, és bármikor számíthatnak rám a barátaim. Okos vagyok, és sajnos túl őszinte.
Hazudni tudok, és ezt a munkám megköveteli. Hamis fotókat készítek színészekről, hírességekről, hogy aztán eladhassuk. Ebből élek. És ez néha azzal jár, hogy hazudnom kell az újabb áldozatnak, akit a nyakamba sóznak, hogy minél közelebb kerüljek hozzá, és minél jobb képet készíthessek.
Azonban rendelkezem szépérzékkel, meglátom azokban a sötét, semmitmondó képeken is a szépet, amit más talán sosem fedezne fel. Ezért lettem fotós.
Gyakran bőgök ok nélkül, vagy kezdek táncolni, esetleg énekelni. Nem vagyok tehetséges ez utóbbi kettőben, de az általános közönségem ez kifejezetten élvezi, gondolok itt a zuhanyrózsára.

This is my Life

Születésemtől kezdve szerető szüleim voltak. Támogattak, és segítettek minden döntésemben. Igazi apuci kicsi lánya voltam, amíg fel nem nőttem. De mindezek ellenére nem kellett félteni, hiszen két bátyám volt, Adam és Richard. Mindketten szemfüles, óvó testvérek voltak, és két ellenkező nemű mellett, nem lettem egy puhány hercegnő. Gyakorlatilag a harmadik fiú voltam a családban, azt leszámítva, hogy hosszú hajam és nemileg máshogy alakult a testem.
Rendkívül élveztem, hogy a testvéreimmel ennyire konkrét, és bizalmas kapcsolatom van. Ők ketten voltak a legjobb barátaim. Így életem egészen kamaszkoromig, amikor ismerkedni kezdtem más fiúkkal, és lányokkal. Barátnőket szereztem, nem sokat, de akit megszereztem az mellettem ragadt. Nem sok fiúm volt fiatalabb koromban, mert nem bírtam megmaradni egyetlen mellett sem, egy hétnél tovább.
Később főiskolára jelentkeztem, ahol rádöbbentem, hogy a fotózás az egyetlen, amihez értek. Így minden pillanatot megörökítettem és feldobtam az internetre a képeket. Mit ad isten? Rám akadt egy hírügynökség, és felkértek fotósuknak. Aláírtam egy négy éves szerződést, és most tartok éppen a negyedik évemben.
A feladatom lesifotók készítése celebekről, sztárokról. Legalábbis ez volt.
Több éven keresztül kellett hazudnom, és a nevem adnom ilyen kamuképek alá, amíg meg nem ismertem közelebbről az egyiket. Az egyik hírességet.
Általában a munkám nem merült ki abban, hogy a sarkon megbújva kattintgattam, meg kellett ismerkednem velük, hogy megtudjam hol buliznak, kivel lesznek és stb. Ennyi kellett volna, ennyit kellett volna tennem.
Mire rábukkantam a törzshelyére, eltelt több hónap kutatással. Szóba elegyedtem vele, és itt kezdődött.

Óvatosan közelítem meg a pultot, és helyre rázom magam a ruhámba. Göndör zuhatagom lágyan dobom vállamra, majd elfoglalom helyem pár székkel arrébb.
- Egy vodka-narancsot! - szólok a pultosnak, és semmitmondó arccal bámulok magam elé arra várva, hogy észre vegyen. És észre vesz. Pár percig próbál észrevétlenül fürkészni, mire tekintetünk összeakad, és kérdőn rápillantok.
- Elnézést. - mondja, és mint aki karót nyelt torkát köszörülve pillant koktéljába.
A főnököm ki rúg, ha nem jó hírekkel érkezem az ügynökséghez, és ez olyan erős motívációs erő bennem, ami szóra nyitja ajkaim.
- Ugyan, előfordul. - bököm felé egy barátságos mosollyal, majd az italomra pillantok, amit éppen elém tolnak.
Hirtelen forgolódni kezd, de nem túl feltűnően, majd rám villant egy kedves, elragadó mosolyt, amivel hirtelen nem tudok mit kezdeni.
- Bocsásson meg, ha tolakodó lennék, de egyedül van? - felvont szemöldökkel mozdul kissé közelebb székéből, mire én bólintok.
Nem tudom mi az, amit érzek, de még sosem fordult elő. Kissé megfagytam, és a szívem is kalapálni kezd. És egészen olyan érzésem van, mintha zihálnék.
- Szabad? - hangja szakít ki a részegségemből, s már mellém is ül.
Egy apró mosolyt küldök felé, kissé gyanakvóan, majd italom után nyúlok.

Itt kezdődött. Természetesen a munkámról kamuztam. Egész este beszélgettünk és nem láttam a megalázni való celebet benne, sőt, igazából még csak nem is volt olyan mulatságos, vagy szánalmat kiváltó, mint az eddigiek. Így másnak a főnökeim elé álltam, és közöltem, hogy nem kívánok róla hazug képeket csinálni. Mire kiderült, hogy a fickó az egyik főnököm nőjével hált egy nagyobb parti után, és ez volt az indíték, amiért az alázni való listájukra került. Nemet intettem, de azt mondták kirúgnak. Nem volt mit tennem. Az előző este kapott névjegyért nyúltam, és felhívtam. Találkozni akartam vele aznap éjjel. Így eljött hozzám, és így volt ez hónapokig. Találkoztunk, beszélgettünk és ő elutazott forgatni.  Majd újra indult a kör. De nem találtam semmit.

- Holnap elutazom. - hangja rekedtes, és megmernék esküdni rá, hogy megköszörülte torkát, miután ezt kimondta, de a mosogatástól nem mondanám biztosra.
- Igen, tudom. - bólogatok lelkesen és a kezemben ficánkoló edényre koncentrálok.
- Talán egy félév is lesz. - hallom, hogy a szék nyikorog a padlón és ebből lekövetkeztetem, hogy felállt.
- Az hosszú idő. - hangom remeg, és minden porcikámmal tiltakozom.
- Gyere velem. - súgja a nyakamba, s forró lehelete miatt kiejtem a kezemből a tálkát. Lehunyom a szemem, és alig észrevehetően megrázom a fejem.
- Nem lehet. - válaszolom, és arrébb mozdulnék, de kezei derekamra tévednek és úgy szorít magához.
- Miért? Ott is fotózhatsz. - gyengéden mozdít irányomon és szembe találom magam vele, éppen hogy levegővételnyi távolságra.
- Én.. - kezdenék bele, de ajkait enyémekre tapasztja, és nyelvével utat tör.

Akkor először érintettük meg egymást, és egész este mellettem volt. Az előtt abban a közel egy évben sosem nyíltunk meg egymásnak. Sok időt töltöttünk együtt. De soha nem érintett meg, ugyan volt, hogy szikrázott közöttünk a feszültség, mégsem mozdult rám, és én sem erőltettem. Hiszen csak egy munka volt, eleinte... Aztán mégis kimondatlan szavak lettek úrrá a kapcsolatunkon, és felemésztették azt. Felejthetetlen kalandban volt részünk, de másnap reggel kénytelen voltam bevallani neki, hogy ki vagyok, és mi vagyok. Természetesen faképnél hagyott, és elutazott a forgatásra, én pedig felmondtam a munkahelyemen. Újat kerestem. Már a várost kell fotóznom, látványképeket csinálok. Semmi hazugság. Így élem az életem lassan egy éve. Egy éve nem láttam. De nem volt olyan nap, hogy ne jutott volna eszembe. És borzasztóan bánom, hogy nem tartottam vissza, hogy képes voltam elengedni. De Ő elérhetetlen, ha azt akarja hogy ne érd útól, nem fogod megtalálni, hisz egy celeb.