Első szint

Tárgy: Hugi Pént. Nov. 14 2014, 23:28

Lotty & Evan

Oké. Azt gondoltam, hogy nem valami lebujba fognak költöztetni, hiszen mégiscsak az Államok toplistájának a második helyén áll az a csapat, amihez leszerződtem, deeee… keresnem kellett az államat, amikor a lift felhozott a legfelső szintre, és az ingatlanos csinibaba a kezembe nyomta a kulcsokat a lakásszerződéssel együtt.
Atya Isten, itt én fogok lakni egyedül? Amikor először körbejártam a lakást, hirtelenjében el is tévedtem. Ki hallott olyan kétszintes kégliről, ami valami lakóház legtetején van, ráadásul tartozékként egy medence is jár hozzá, na meg pazar kilátás? Nem kicsit tartom túlzásnak ezt a fényűzést, amibe hirtelen csöppentem, de hozzá jár az új szerződésemhez, szóval eszem ágában sincs tiltakozni ellene.
Amikor bekukkantottam a fürdőszobába… elfogott a röhögés. Vállammal az ajtófélfának dőlve támaszkodtam meg, úgy fogtam a hasam. Igazából akkora a fürdőm, hogy az összes cumómmal kényelmesen berendezkedhetnék, és nem is kellene a többi helyiséget használnom. Ha nagy házibulis partyarc lennék, lazán tarthatnék itt száz… kétszáz fős házibulit, de a fene akarna annyi vadidegent kerülgetni az otthonában.
Mivel nem érkeztem sok holmival, ezért a kicsomagolás se tarthat olyan sokáig –gondoltam én. Persze azzal nem számoltam, hogy hússzor körbe kell járnom a lakást, mire megtalálom minden cuccnak a megfelelő helyet. Természetesen a kedvenc baseball ütőm, amit a régi csapatom minden tagja dedikált, mielőtt eljöttem volna Frisco-ból méltó helyre került, a nappali egyik polcára, hogy mindig szem előtt legyen.
Néhány könyv is felkerült az üresen álló polcokra, főként sport és orvosi szakirodalom. Bár nem praktizálok orvosként, de próbálom tartani a lépést napi szinten a változásokkal és az újdonságokkal, hogyha egyszer mégis szükség lenne rá, hogy fehér köpenyt húzzak, képben legyek a legfrissebb dolgokkal. A régi csapatomban épp ezért „Doki” volt a becenevem, általában a sportkommentátorok is így emlegettek a meccsek alatt a McNamara helyett. Rám ragadt, mert mindenki tudja, hogy eredeti szakmám szerint orvos vagyok. Szoktak is poénkodni vele a többiek, hogyha valami gebasz történik a pályán, legalább van orvos a kéznél.
Farmerbe, és a haveroktól kapott pólóban támaszkodok a teraszom korlátjának, miközben Gin Tonicot kortyolgatok egy Whiskey-s pohárból, és Los Angeles esti fényeiben gyönyörködöm, meg a távolban lenyugvó nap fényében, amikor megszólal a lakáscsengő. Egy pillanatra összerezzenek, hiszen még nem szoktam hozzá.
A pohárral a kezemben, mezítláb indulok meg az ajtó felé, és keresem a kaputelefont, vagy mi a búbánatot… fogalmam sincs.
Ismét megszólal a csengő, én meg úgy bolyongok az ajtó előtt, mint egy tarkón csapott korcs. Végre megtalálom azt az izét, aztán a fülemhez emelem a kagylót, aminek mentségemre szólva tökre nincs telefonkagyló formája.
- Evan McNamara. – Szólok bele bizonytalanul, mire Lotty csicsereg a maga hiperaktív lendületével a vonal túlvégén.
- Ő szia! Mindjárt nyitom, ha rájövök, hogy melyikkel kell… várj egy picit… - Találomra nyomkodni kezdem a panelt, majd valami elektromos zajt hallok.
- Azt hiszem most nyílt ki. A legfelső lakás az enyém. Kint leszek az ajtóban! – Teszem vissza a kagylót a helyére, aztán kinyitom a bejárati ajtót, és tekintetem a liftre szegezve figyelem, ahogy a digitális kijelző mutatja a liftkabin közeledtét…

Tárgy: Re: Első szint Vas. Nov. 16 2014, 12:04

-to Evan, my sweetest and only brother-

Mikor megtudtam, hogy Evant átigazolják Los Angelesbe, tíz percen keresztül sikítozva ugráltam fel-alá a lakásomban. Nem tehetek róla, hogy ennyire örülök. Ha az ember két fúria közt nő fel -bocsánat, három az a kettő- és folyamatosan be akarják neki magyarázni, hogy semmi nem lesz belőle, mert az álmai után megy, megtanulja megbecsülni azt az embert, aki ugyanígy tett egykor. Bennem senki nem hitt, egyedül talán a húgom volt hajlandó kicsit pártolni, de ő is mindig megkapta érte a magáét, így aztán végül tényleg egyedül maradtam. Annak se örült senki, amikor apu cuccai között kotorásztam egy nevet keresve, mert a veszekedésük közepette elkaptam egy olyan mondatot, hogy "gyereket csináltál annak a szajhának". Így történt, hogy végül 14 évesen a fejembe vettem, hogy felkutatom a testvéremet, akiről eddig senki nem beszélt. Semmit nem tudtam róla, de amikor megláttam, hogy pasi az illető, olyan volt, mintha egy álom válna valóra. Mindig is szerettem volna egy fiú tesót, mert elegem volt a rinyáló nőszemélyekből, akik addig körbe vettek, szerencsémre pedig, Evan is szívesen látott. Nem azt mondom, hogy nem sikerült felzaklatnom két másodperc alatt, de alapjába véve, azt hiszem jól esett neki, hogy nekem volt pofám felkutatni, míg a többiek látni sem akarták.
Mindez már tíz éve volt, én pedig az emlékeket felidézve vigyorgok a taxiban, mint a tejbe tök, hiszen hónapok óta nem láttam, csak telefonon vagy a neten beszéltünk. Persze, rajta tartottam én a szemem, hogy milyen sikereket ér el és őrülten büszke voltam rá, na meg vagyok is.
Mikor kiszállok a taxiból, először szemügyre veszem a környéket és a lakóházat, ahol élni fog s csak ezek után sétálok a kapucsengőhöz. Az első csengetésre nem érkezik válasz, de a másodikra már megszólal a kaputelefon.
-Megérkeztem, bratyó.- szólok bele vigyorogva, majd várom a válaszát, amin próbálok már nem akkor elkezdeni nevetni, mikor még hallhatja, mit mondok.
-Rendben, várok.- kuncogok egy jót magamban és szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy szegény áll az ajtóban és próbál rájönni, hogy melyik gomb mire jó azon az irányító panelon. Végül az ajtó nyílik, én pedig követem az utasításokat. "Legfelső lakás". Ez már magában igen menő, mert az ilyen helyek általában már foglaltak, neki meg hipp hopp, kerítettek egyet.
A lifthez sétálok, megnyomom a legutolsó gombot és várok. Tekintetemmel figyelem, ahogy az emeleteket jelző számokon egyre feljebb tornássza magát a lift, végül ahogy nyílik az ajtó, egy széles vigyorral indulok el a bátyám felé. Egyrészt, az öröm miatt vigyorgok, másrészt meg azért, ahogy fogad. Egy pohár italt szürcsölget, mezítláb ácsorog és irtó lazának tűnik.
-Remélem, abból maradt még nekem is.- mutatok a poharára, miközben odalépkedek hozzá, végül szorosan magamhoz ölelem. Őrület, mennyire megszerettem, pedig nincsenek közös gyerekkori emlékeink arról, hogy ő mindig szekált vagy megvédett volna. Fura, de ennek ellenére sokkal inkább a testvéremnek érzem, mint azokat a lökött libákat.
-Későn jött a segítség vagy van még mit pakolni? Hogy utaztál? Mesélj Evan, mindenre kíváncsi vagyok.- csicsergek ezerrel szokásomhoz híven de, ha izgatott vagyok, akkor mindig ezt csinálom. Na meg amúgy is, hogy a fenébe ne érdekelne, hogy mi van vele?

Tárgy: Re: Első szint Hétf. Nov. 17 2014, 18:03

Lotty & Evan

Széles, őszintén boldog vigyorra húzódik a képem, amikor a kis csilingelést követően kirobban Lotty a liftből, akár egy kisebb tornádó… úgy rohamoz meg. Imádom ezt a fajta szertelenséget, amit képvisel mindig a jelenlétével, valószínűleg nincs is tisztában vele, hogy hány nehéz pillanatomon lendített túl hebrencs személyiségével, mert képes bármikor felvidítani.
- Szia kishúgi, hiányoztál! – Löktem el magam az ajtófélfától, és előre lépve egyet széttártam a karjaim, hogy jól megölelgethessem. Szerencsére a Gin Tonicból már csak a pohár alján lötyög egy kevéske, ezért az a veszély nem fenyeget, hogy akár véletlenül is nyakon öntsem a nagy örömmámor közepette. Az utóbbi hónapjaim zsúfoltak voltak, és ő se ért rá nagyon, ezért egy ideje személyesen már nem találkoztunk, s bár tartottuk telefonon is meg neten is a kapcsolatot – Chuck Norris vonja oltalma alá a Skype fejlesztőit – de az azért mégse ugyanaz, mintha valaki személyesen van jelen az életemben.
Egy kicsit meg is emelem a földről, hogy néhány másodpercig a levegőben tartsam sport edzette izmos karjaim közt, majd leeresztem, és ha már stabilan áll, akkor kicsit eltolom magamtól, hogy végigmérjem, majd újra megölelem és egy puszit nyomok a homlokára.
- Még szép, hogy van! Csak nemrég nyitottam meg az üveget… de ne itt strázsáljunk az ajtóba, gyere beljebb. – Engedem el, majd oldalvást fordulok, hogy be tudjon lépni a lakásba.
Belépek utána én is, majd behúzom magunk után az ajtót, és a kérdésáradatot hallva elnevetem magam. Nem is ő lenne, ha nem akarna mindent… rögtön és azonnal megtudni. Néha elgondolkodok azon, ha jobban belelendül, hogy vajon vesz is közben levegőt, vagy egy szuszra darálja le a mondanivalóját!?
- Csak néhány apróság van, aminek még nem találtam meg a helyét… de egyébként végeztem. Nem volt olyan sok holmim, helyem meg akadt bőven, szóval… - Megvonom a vállam, miközben figyelem az első reakcióit a lakásom kinézetével kapcsolatban.
- Nyugodtan ülj le… ahova szeretnél… - Pillantok körbe. Igazából van választék bőven a nappali rész… az ebédlő és a konyha is egy nagy légtérben van. Mivel már sötét van a hatalmas ablaktáblák nyújtotta panoráma se semmi. Olyan, mintha a lábaink előtt heverne az egész város.
- Jéggel kéred, vagy jég nélkül? – Sétálok be a pult mögé, és a bár alatti mini hűtőből kiemelem a Gin Tonicos üveget, majd leteszem a márványpultra egy másik whiskey-s pohár mellé.
Felhörpintem az italom maradékát, majd kiveszem a hűtőből a jégkockás zacsit, és öntök belőle a poharamba.. meg ha Lotty kért, akkor az övébe is, majd utána töltöm fel itallal mindkettőt. Kis ténykedésem közepette válaszolom meg a kérdését.
- Nem volt vészes, 7 óra alatt levezettem azt a 380 mérföldet. Hamarabb is ideérhettem volna, ha a költöztetős kocsi jobban beletapos a gázba, végig mögötte haladtam… és kivételesen most nem volt semmi baleset, ami miatt bedugult volna a sztráda. Ez a lakás meg… - Pillantok körbe, miközben zavartan megdörzsölöm a tarkómat, aztán felfogom mindkét poharat, és a tisztát átnyújtom a húgomnak.
- Azt gondoltam, hogy nem valami dohos vityillóba költöztetnek, de azért ezt egy kicsit túlzásnak érzem. Tudom, tudom… nem kell mondanod a varázsszót, Dodgers… - nevetek fel röviden, mert ismerem annyira, hogy most jönne az a rész, hogy kioktat arról, hogy egy sztárcsapat játékosának ez a legkevesebb, ami megjár - …de mit kezdjek én egy ekkora lakással? Van még egy szint… meg nézz ki a teraszra, és beájulsz! Ha legközelebb meglátogatsz, hozz magaddal bikinit és naptejet! – Vigyorgok, aztán egy kicsit elkomolyodok, ahogy koccintásra emelem a poharam.
- Igyunk arra, hogy mostantól drasztikusan csökken a telefonszámlánk, és nem kell majd’ 400 mérföldet utazni ahhoz, ha találkozni akarunk egymással! – A koccintást követően pár nagyobb korttyal kiiszom a poharam tartalmát, majd kézen fogom a tesókámat, és kiterelgetem a teraszra, hogy a medencénél levő kényelmes bőrkanapéra ültessem, majd én is lehuppanok mellé, és karommal átölelve a vállait magamhoz húzom, miközben tekintetem a kilátásban gyönyörködik.
- A jövő hét még teljesen az enyém, aztán a következő hónaptól már én is aktívan részt veszek az edzéseken. Furcsa lesz a fehér-narancs-fekete után megszokni a kék-fehér-pirosat… - Gondolok itt a mezre, meg a csapatok színeire. - Na, de ne csak én beszéljek. Veled mi újság?

Tárgy: Re: Első szint Hétf. Nov. 17 2014, 22:27

-to Evan, my sweetest and only brother-

Annyira jó egy ilyen nagy mamlasz arcán ilyen vigyort látni, amiből süt a szeretet és, hogy tényleg örül nekem. Ha pedig ez nem lenne elég érthető számomra, még alaposan meg is ölel és felkap, én pedig repesek a boldogságtól, hogy újra láthatom. Komolyan, sokkal inkább jelenti számomra Ő a családot, mint a többiek, akikről sokáig azt hittem, hogy csak ők vannak nekem. Aztán kiderült, hogy hazudtak, a nővérem egy tirpák, a húgom pedig alamuszi. Evan viszont remek nagytesó és jó példakép.
-Te is nagyon hiányoztál, te melák.- motyogom vigyorogva, miközben jó alaposan megölelgetem, aztán próbálom nem elbőgni magam örömömben, miközben az italra utalgatok. Valóban jól esne most egy pohárkával a nagy izgalomra, de egyébként is úgy terveztem, hogy szépen elbeszélgetünk ma. Nem mondom, hogy itt fogok ülni a nyakán hajnalig, mert nem akarom zavarni és gyanítom, hogy elég fáradt lehet, de azért ki akarom élvezni, hogy itt van végre élő egyenesben.
-Jövök, jövök.- csicsergem, ahogy beinvitál a lakásba, de aztán a lábam gyökeret is ver két méter után. Elkerekedett szemekkel lesek körbe, mint valami igazi idióta.
-Azt a rohadt... ezek tényleg nem aprózzák el.- vágom csípőre két kezem, ahogy alaposabban körbe nézek, majd széles vigyorral az arcomon hátra lesek Evanre. Ezt majd talán óvatosan kell neki beadagolnom, de szerintem nagyon passzol hozzá a lakás. Meglepne, ha napokon belül nem csüngnének rajta százával a nők, hogy felhozza őket ide. Bár tudom, hogy ő nem ilyen pasi. Ezért is nézek fel rá annyira, de igazából akkor imádnám, ha egy bunkó pofátlan disznó lenne, aki kihasználja a nőket. Akkor is az én bátyókám lenne.
-Jéggel, és ne fukarkodj a ginnel. Ezt a látványt józanul nehezen viselem.- vigyorodok el, miközben az ablakhoz sétálok és szemügyre veszem a várost is. Komolyan, most nagyon irigy vagyok. Persze, láttam én már igazán vagány lakásokat, de akkor is. Ez a hely valami eszméletlen!
-Nem is baj, hogy nem tudtál száguldozni. Így legalább épségben ideértél.- szökik aggódó mosoly az arcomra, mert hát ez a távolság azért mégse két méter. Így is eleget stresszeltem azon, hogy mikor fog ideérni. Milyen pocsék lett volna, ha azzal hív föl, hogy gáz van, de jól van. Vagy rosszabb...
-Örülök, hogy már meg se kell szólalnom és tudod, mit akarok mondani. De valóban. Üdv a nagyfiúk közt. Ez már nem kispályás karrier.- kacsintok rá, miközben elveszem tőle a poharat. Őrülten büszke vagyok rá, de ezt majd még neki is el kell mondanom az este folyamán. Mondjuk, a bugyuta vigyoromból, amit nem tudok levakarni magamról, mióta megláttam, szerintem sejtheti. Iszonyatosan dagad a mellem, hogy ő a bátyám, még akkor is, ha sokan nem is tudnak róla. Nem is azért vagyok rá büszke, hogy hasznot húzzak belőle. Nem is akarom, hogy úgy emlegessenek, hogy "az a szöszi, aki Mason Blackburryvel van együtt és Evan McNamara féltesója".
-Igyunk arra, hogy mostantól simán bulizhatunk együtt akár a lakásodban is, ami akkora, mint egy kisebb diszkó.- válaszolom röhögve, miközben koccintok vele és pár nagyobb kortyot be is nyelek a ginből, majd elgondolkodva körbe lesek. Igazából, sok mindent lehet itt csinálni.
-Kezdetnek elhozhatod majd ide az új csapattársaidat. Pókerezhettek vagy bánom is én mit csinálnak a pasik, de erről a lakásról ordít, hogy "érezd itt magad nagyon jól".- magyarázok átszellemülten, majd újabb kortyot veszek magamhoz és szemügyre veszem a medencét is, ha már szóba hozta. Nem felejtem el. Legközelebb kell bikini! Bolond lennék kihagyni ezt az élményt.
-Azt kell mondjam, ez egy igazi legénylakás, bratyó.- lesek körbe újfent elismerően, majd követem a teraszra és lehuppanok a bőrkanapéra, hogy aztán fejem a vállára dőltsem, ahogy átkarol. De hiányzott már ez. Evan és, hogy érzem, hogy van egy bizalmasom, aki megért és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Otthon ez sosem volt meg. Mindig azt éreztem, hogy kinéznek onnan.
-Biztosan remek lesz. Persze, eleinte szokatlan, de simán összehaverkodsz majd mindenkivel és seperc alatt te leszel az ász.- csivitelek és mondom és mondom szokásomhoz híven, így aztán egy újabb korttyal hallgattatom el magam. Sokszor észre veszem, hogy túl sokat jár a szám, de valahogy úgy tűnik, Evan talán még ezt is élvezi.
-Ó, hát. Úgy döntöttem, talán pályát váltok és... van egy barátom is, akivel talán elég komoly lesz a dolog. Minél előbb szeretnélek bemutatni majd neki.- mosolyodok el a hirtelen jött komolyság után, hogy ne legyen azért annyira kivégzéses hangulat. Hiszen, Mason és ő remekül kijöhetnének egymással. Vagy nem? Jézusom, igazából rettegek, mit fognak szólni egymáshoz. Leugranék innen, ha kiderülne, hogy képtelenek elviselni egymást.
-Apropó. Még mindig nincs senki, akit te is bemutathatnál nekem?- elszemtelenedik a mosolyom, ahogy a nő ügyeire térek, de nem tehetek róla. Amióta megismertem az az álmom, hogy ott legyek az esküvőjén és szétsírhassam a sminkem. Ugyanakkor az is biztos, hogy Isten óvja azt a nőt, akit Ő választ magának, mert én olyan alaposan le fogom tesztelni, hogy megérdemli-e Evant, mint valami hárpia. Akármilyen nőcske nem kerülhet a közelébe.