Ava Montgomery || it's a hard life

Nobody's perfect

Nem mindig voltam az a magabiztos, erős jellem, mint amilyen most vagyok. Nem mindig voltam tisztában azzal, milyen és mekkora erővel hatok az emberekre. Különösen a férfiakra. Nem mindig tudtam, mit kezdjek ezzel az ajándékkal. Hol jóra használtam, de fordítottam rosszra is akár. Most már tudom, hogyan kell egy férfit másodpercek alatt az ujjam köré csavarni. Megtanultam, hogyan kezeljem a bókokat és hogyan érjem el, hogy minden tekintet rám szegeződjön.
Olyan voltam, akár a rút kiskacsa. Fogszabályozós, magas és vékony kislány voltam, aki inkább meghúzódott a háttérben, mintsem előlépjen a tömegből. Jobb szerettem elvegyülni, habár magasságom miatt mindenhonnan kilógtam. Hosszú, egyenes hajamat utáltam, vastag, telt ajkaim az őrületbe kergettek. Nem tudtam, hogyan is lehetnék olyan, mint a többi lány. Vágyakozva néztem a gimi legmenőbb lányait és arra vágytam, bár én is közéjük tartozhatnék. Aztán egy esős őszi napon fordult a szerencse és az életem fenekestül felfordult. Felfedezett egy márka, egy addig ismeretlen farmer márka és egy csapásra a rút kiskacsából, gyönyörűséges hattyúvá váltam. A szépségem egyszerre lett kelendő árucikk és be kell valljam, vissza is éltem vele. Megválogattam a barátimat és azokat, akik körülöttem forogtak. Persze ezek a hirtelen jött barátok hamar elkoptak mellőlem.
A régi, színtelen ruháimat lecseréltem, a nagy, elnyűtt kardigánokat feszes darabokra váltottam. Tűsarkú cipő nélkül ma már élni sem tudnék. Imádom a testhez simuló, szűk ruhákat, amik sokat sejtetnek. Ébenfekete, egyenes hajam ma már nem átok, hanem áldás. Telt ajkaim pillanatok alatt csábítanak el és a testem… a képzeletedre bízom.

This is my Life

George mindig tisztelettudó volt velem. Sosem erőltettet rám semmit sem, kereste a kegyeimet, bármit megtettet volna értem. Ha akarnám, még a csillagokat is lehozná az égből, de ennyire telhetetlen nem vagyok. Megelégszem azzal a vaskos pénztárcával és azzal a néhány százezer dollárral, ami minden hónap elején a bankszámlámra vándorol. Szeretem a fényűzést, szeretek a középpontban lenni, szeretem, amikor árgus tekintetek lesik minden lépésem. Amikor összesúgnak a hátam mögött. Olyankor George is elégedett és ez nekem épp elég. Hogy boldog vagyok e? Jelen pillanatban igen… de jön egy hirtelen tett megjegyzés, egy sértő gesztus és minden megváltozik. Ahogy történt most is….
Amelia kedves, mosolygós arca fogad a hallban, ahogy besétálok George hatalmas villájának kovácsoltvas bejárati ajtaján. A ház ura jelen pillanatban az irodában ücsörög, intézi az este további programját. Mr West befolyásos amerikai üzletember, a Forbes magazin éves listáján az előkelő harmadik helyet foglalja el és cseppet sem szerény. Nem fitogtatja hatalmát, csupán szereti viszontlátni magát a hírekben, az újságok vaskos címlapján. Jószívű ember, ehhez nem fér kétség, de a mérhetetlen pénz teljesen megrészegítette. A maga ötvenöt évével és fiatalos külsejével teljesen megzavar. Kifinomult ízlése van a borok terén, ugyanakkor tisztában van vele, mi az, ami engem boldoggá tesz. Próbálkozott ő máshogyan is boldoggá tenni engem, de mindig visszautasítottam. Egy idő után belefáradt és inkább mással igyekszik engem minél elégedettebbé tenni. Hálás vagyok neki, de csupán ennyi. Más érzelmet nem táplálok iránta és ezzel ő is tisztában van.
Nem akarom zavarni, ezért be sem köszönök az irodába, inkább a szobámba megyek. A tágas helyiségből árad a melegség. Falai napsárgára mázolva, bútorai a valamikori klasszicista időket idézik. Olyan, akár egy hercegnő szobája. Levetem magam a fésülködő asztalhoz és csupán Amelia társaságát vagyok képes most eltűrni. Az idősödő asszony inkább illik Geroge-hoz, mint én. Alacsony, törékeny testalkatú, gesztenye barna hajába már belekapott az idő vasfoga. Csinos, magabiztos, de tudja, mikor kell a háttérbe vonulni. Mosolyogva pillantok rá és felé tolom fésűt szorongató kezemet. A keze csodákra képes a hajjal. Pusztán néhány mozdulatból olyan kreációt varázsol, amiért egyesek vaskos pénzköteggel fizetnének. Alig fél óra alatt olyat tesz a hajammal, amire nem számítok. Pajkos loknik hullnak a vállamra, hajamat átfésülte bal vállam felett és letűzte a Geroge-tól kapott hajdísszel. A bordó ékkövekkel díszített apróság pontosan illik burgundi vörös estélyi ruhámhoz. A további szépítkezés már rám vár, de szerencsére nem kell túl sokat foglalkoznom magammal. Ajkaim egymásnak préselődnek, amikor Mr West óvatosan belép szobám ajtaján. Arcán szomorú mosoly csücsül. Kedvem lenne megölelni, mégis megálljt parancsolok indulatomnak. Sosem öleltem még meg…
-Mi a baj George? – Érdeklődöm bátortalanul, mire kitör belőle – azt hiszem az egész nap – sérelme. Ideges, izgatott és bánatos, amiért az étel nem fog időben odaérni, a pincérek fele lebetegedett és édesanyja, az imádott Clarissa van Eisenberg nem ér ide a megnyitóra, csupán néhány órás késéssel. Lágyan elmosolyodom és megnyugtatom, semmi kétségem afelől, hogy az este rosszul sikeredne és kihessegetem a szobából mondván, még nem vagyok kész.
Fél óra múlva, immár a burgundi vörös, testhez simuló estélyi ruhámban lépdelek mellette a kavicsos feljárón egészen a koromfekete Audi A8-ig. Újabb fél óra múlva már az utat szeljük a jótékonysági est felé. Az egyre közeledő épület látványától ideges leszek. Ugyan fél éve vagyok Geroge mellett, a média engem is kikezdett már és minden nap az éhes cápák elé vagyok vetve.
Felszegett fejjel tipegek George mellett a bál helyszínéül szolgáló épület felé. Mindenhol idegenek, hallom a nevemet, arra kérnek mosolyogjak, de elengedem a fülem mellett. Ma nem nekem kell villognom, ma nem én akarok terítéken lenni.
George magamra hagy, pezsgőt nyom kezembe és arra kér, viselkedjem természetesen, beszélgessek emberekkel, de alig telik el húsz perc és magányosan álldogálok az italok mellett. A második gyöngyöző pohár van a kezemben, a tömeget nézem és magamban kuncogok, ahogy néhány vénlány mekkora erőfeszítéseket tesz azért, hogy George észrevegye őket. Mozdulnék és tönkretenném a pillanatukat, de a tekintetem leragad egy ponton. Pontosabban egy magas, fekete öltönyös fickó hátán. Látszik tartásán, hogy nem akárkicsoda lehet ő. Magabiztos, kemény és talán kicsit ijesztő kisugárzása vonzza a tekintetem. Mit kereshet itt, ezen a „szent helyen”, ahol gyerekek életéről döntenek? Minden kétséget kizáróan a pénze hajtotta ide. Közelebb képek, próbálok észrevétlen maradni, de combom találkozása váratlanul fájdalmasan összerándul, ahogy megérzem parfümjének férfias illatát. Elkapom róla pillantásom, ahogy hirtelen megfordul és metszően kék szemeit rám szegezi. Szempilláim takarásából, csábosan nézek fel rá és beharapom alsó ajkam. Izzik a levegő és ezt George is észreveszi, de útját állják az információra éhes riporterek.
Mi pedig ketten maradunk, egymás pillantását megragadva…