Előtér, nappali

Tárgy: Előtér, nappali Hétf. Aug. 18 2014, 14:30

Az antik bejárati ajtón belépve egy nagyobb előtér fogadhatja a látogatókat. A kőpadlón szépen megmunkált motívumok díszelegnek, illetve a sötét falak otthonosabb mélységet adnak az egész helyiségnek. A fal mellett itt-ott szobrok, növények, asztal is felfedezhető, melyek tökéletes kontrasztban vannak a falról lógaszkodó kisebb festményekkel.
Az előtérből jobbra nyílik a nappali, mely már fényesebb, viszont magába foglal egy barna kanapét, egy fotelt, egy dohányzóasztalt, szekrényeket, s egy csodálatos kandallót, melyben a hideg időkben lágyan szokott ropogni a tűz.

Demi & Zoathar

Zoathar nem lepődik meg túlságosan a hölgyemény szavain, hiszen mondhatni, hogy a modern világban az, hogy valakinek az arcát a vászonra öntsék úgy, hogy mindennemű technikát mellőznek, eléggé ritka, s az még inkább ritkább, hogy ezt egy fiatal művész csinálja. Már, ha a huszonhat év "fiatalnak" számít a mai világban...
- Nem lehet, hogy túl régimódinak gondolod ezt, s magadat pedig modernnek? - kérdi kissé ködösen. - Ha az embernek egy portréra kellene gondolnia, akkor minden bizonnyal egy régebbi korokban élő úri ház sejlene fel, ahol az öreg kandalló felett lógaszkodik a kép. Legalábbis, nekem ez jutna eszembe... Ám manapság tényleg jobban mutathatnak egy fiatal számára a teljesen élethű, digitális képek, hiszen egy ilyen posztert szívesebben tesznek ki a falra, mint... - szélesen elmosolyodik, miközben levágja a mondat végét. - Ám remélem sikerül eloszlatnom a kételyeid, ha kicsit szembeszegülök majd veled!
Kacsint, s erre majd odabent szeretne sort keríteni, hiszen pontosabb információt csak akkor tud szolgáltatni, ha tényleg alaposabban átfésüli a szőkeséget. Az arcát, persze, nem mást...
Sokan mondják, hogy nem követnék a médiát, ha ez így lenne, meg ha az úgy lenne... Ám hiába is akar erre törekedni valaki, a városok, s lassan a falvak is szinte az ember arcába lökik az úgynevezett "celebeket". Hiába nem akar odanézni, hiába nem akarja hallani, valahogy a mai világ el tudja intézni úgy, hogy egy felkapott sztár tényleg még a csapból is folyjon. Vendége persze nem tűnik egyáltalán ilyennek, hiszen ő képes volt házhoz jönni egy festményért, márpedig egy olyanért, mely nem éppen egy virágosrét csodás rejtelmeit mutatja be.
- Á, ezt örömmel hallom! Mindig jó hallani, ha egy te korodbeli nem ül egész nap a számítógép s egyéb kütyük előtt, hanem kicsit kreatívabb dolgokra szorít időt. Az, hogy mennyire lesz az én világom, majd kiderül... S ezennel köszönöm a meghívást, szívesen megjelennék! Egyre kíváncsibb vagyok! Mellesleg úgy hallatszik, mintha tényleg sok dolgod lenne. Tán iskola mellett űzöd ezt a hobbit? Vagy egyáltalán van időd bármi egyébre is?
Kérdi érdeklődve, miközben becsukja maguk mögött az ajtót. Nem tudni, hogy szokatlan-e a hölgyeménynek, hogy valaki anélkül érdeklődik iránta, hogy lenne előzetes ismerete, bár minden bizonnyal kapott már elegendőt a "jóból".
- Teljesen értem! Magam is leginkább a spontaneitás híve vagyok, s azt öntöm a vászonra, mely éppen felbukkan a belsőmben. Gondolom, te pedig ezeket a sorokat írod le s énekled ki... - mosolyodik el. - Szerintem ez sokkal bensőségesebb, hiszen még a magam számára is képes vagyok új rejtelmeket vinni az ecset végére, s olyan kapukat nyitni meg, melyek azt hittem, hogy eddig nem is léteznek. Vajon honnan jöhetnek ezek a képek, s dallamok?
Mereng el egy pillanatra, ám mielőtt átváltana az őrült, bolond művész szerepébe, hamar abbahagyja az ilyesfajta beszédet, s ha szükséges, akkor a kabátot, sapkát, sálat, s egyéb kiegészítőt szívesen felakaszt az ajtó mellett álló fogasra. Sokat nem is szeretne itt toporogni, hamar beinvitálja a szőkeséget a nappaliba. A kandallóban halkan ropog a tűz, kellemes félhomályt adva, s ezt a hangulatot tetőzik még az öreg polcok s könyvek, mintha csak valami középkori kis szobába csöppenne az ember.
A bájos archoz pedig hamarosan egy név is társul, mely sajnos olyannyira sem ismerős számára, mint a hölgyemény maga. Lassacskán tényleg pótolnia kellene erre irányuló hiányosságait, főleg mert szereti megismerni azoknak az ügyfeleknek egy oldalát, kik személyesen fordulnak hozzá egy kéréssel. Tehát, Demi... Amint ezt kimondja a másik, Zoathar azonnal megragadja kezét, s egy lágy csókot hint kézfejére, persze mindezt csak akkor, ha engedi.
- Örvendek, Demi. Igazán dallamos név, nem egy hamar fogom feledni!
Saját nevét jelenleg felesleges elmondania, hiszen tudja azt nagyon jól a másik, elvégre e nélkül nehezen talált volna a kúriába, melynek félhomályba burkolt nappalijába be is térnek.
- Foglalj csak helyet nyugodtan. - biccent a kanapé felé, majd Zoathar is letelepedik. - Valóban, gyönyörű, nem tagadom! Nyugodt, kellemes, erdő mellett van... Madárcsicsergésre ébredek s az első hajnali napsugarakkal kelek, nem pedig egy sokáig elnyúló party maradványaira, avagy a pöfékelő és hangos járművekre. Sokan irigylik, az már biztos! Hírességként nem tudom, mennyire lehet egyáltalán nyugodt körülmények közt élni, mikor csak és kizárólag önmagára gondolhat az ember. Se telefon, se televízió, se semmi egyéb, mely kapcsolatot létesíthetne a külvilággal. - mondja bölcsen. - Kérsz esetleg valami italt, esetleg cigarettát? - magának tölt egy pohár whiskeyt közben. - Tehát, mikorra is kellene az a festmény? - ekkor sejtelmesen Demi felé fordul, egy halovány kacsintással. - Vagy lepjelek meg a koncerten?

////// ZÁRÁS //////

Zoathar telefonja váratlanul megcsörren, s kissé ingerülten veszi fel azt. Lehet hallani, hogy valami fontos ügyben keresik, s mikor leteszi a telefont, rögtön el is mondja a hölgyeménynek. Valamit elrontott az egyik szállító, s egy teljesen más helyre lett kivíve pár festmény, így most lehet intézni a papírokat... Csodás. Heves bocsánatkéréssel végül megígéri a hölgyeménynek, hogy egy koncertjén ott lesz, majd kikíséri őt, s ha elhajtottak, ő is beül saját autójába, s már robog is a város felé.

» Nappali