A kúria legtökéletesebb szobája, mely Zoathar szívéhez a legközelebb áll. Idejének nagy részét ebben a helyiségben tölti, hiszen festményeinek s rajzainak nagy része ebben a szobában születik. Itt teljesen más a légkör, mint a ház más helyiségében, hiszen eme helyen nagyon fontos a megfelelő hangulat - nem csak magának, hanem modelljeinek is, hiszen akkor igéző a pillantásuk, akkor tökéletes a testtartásuk, ha jól érzik magukat minden szempontból, s ezt Zoathar igyekszik megteremteni.
Leginkább a sötét színek dominálnak, melyek egy bizonyos mélységet adnak a hangulatnak. A tapéta szokatlan vöröses, barnás motívumokkal tarkított, melyet számtalan helyen takar fekete és vörös bársonylepel. A franciaágy, mely a szoba hátuljában helyezkedik el, szintén egy fekete selyemtakaróval van meghintve, mely vérvörös, csipkézett párnákkal pihen. Oldalt a szekrényeken, asztalon, polcokon több helyen gyertya pislákol, és füstölők égnek, melyek enyhe füstje lágy félhomályt kelt.
Az egyik régi szekrény egy kis fiókjában pedig ott lapul az a valami, mely leginkább fokozza a művész lelkét, a szenvedélyt, az élvezeteket... Csupán egy kis fehér por, illetve pár darab gomba, melyből remek teát lehet készíteni...