Alison Shepard

Nobody's perfect

Alapvetően pozitív személyiség, aki a sok viszontagság ellenére megpróbál erős maradni. Carpe diem módon él, azaz nem vet meg semmit, amit élvezni lehet és próbál is minden napot úgy leélni, hogy azt mondhassa éjfél előtt, hogy "na ez is egy jó nap volt". Persze van, hogy beüt a krach és olyankor fúriaként tombol. Képes önmagában is kárt tenni, mert a tragikus dolgokat nem viseli már túl jól és előfordul, hogy nem tudja kezelni a dühét. Emellett igazi művész lélek. Ha rajzol, fest, tetovál vagy csak firkál, azt olyan koncentrálással csinálja, hogy a külvilág teljesen megszűnik számára. Ilyenkor nyugszik le igazán és már rájött egy ideje, hogy a rajzolás számára a relaxálás.
Mottójához híven imád bulizni, inni és olykor a füvet sem veti meg, de amit igazán szeret az az, amikor az adrenalin felpörgeti és őrült gyorsasággal száguldozhat az utcán. Amellett, hogy imádja a motorokat, a kocsik az igazi szenvedélye, így aztán elég sűrűn meg lehet találni egy-egy illegális versenyen éjszaka. Ezzel próbál némi plusz pénzre szert tenni és olykor tesz egy-két szívességet az ismerőseinek némi drog szállítással is, de nem nagyon akar mindezekbe belebonyolódni.
Nem egy buta fruska, sőt. A maga módján meglehetősen óvatos, bizalmatlan és kemény is. A legtöbb pasinak esélye nem volt még a közelébe kerülni, csak messziről csorgatják rá a nyálukat mert, ha valamit, hát az érzelmeket komolyan veszi. Nem szokott egyéjszakásokba bonyolódni és nem szívesen állna be azon nők közé, akik tűsarkú csizmákban vonaglanak egy-egy verseny alkalmával a kocsik között és, csak úgy hívják őket, hogy a ribik. Büszke teremtés. Elvárja, hogy tiszteljék azért, amit egyedül vitt véghez és értékeli, ha valaki őszinte vele. A képmutatást nem tűri, a hazugságot pedig még annyira sem. Ha rájön, hogy át akarják verni, nos... érzékenyen érinti a dolog.

This is my Life

A füst mindent beterített. Képtelenség volt látni vagy szimplán csak lélegezni és amellett, hogy fuldokoltam, kétségbeesetten kerestem az utat a szoba ajtaja felé. Életemben nem gondolkodtam még el azon, milyen lehet vaknak lenni, de akkor este megtapasztaltam, mert a falat tapogatva próbáltam eljutni A-ból B-be, miközben a füst mélyéről már a narancssárga, gyilkos lángok is elő törtek. Itt hagytak! Ezek a rohadékok képesek voltak magamra hagyni, miután megcsinálták ezt az egész szart. Nem hiszem el, hogy így át lettem ejtve. Azt mondták jó móka lesz, hogy majd kicsit beszaratjuk azt az öreget, aki mindig beszólogat nekünk, ha este az utcán szórakozunk. Ez aztán tényleg vicces. Mindenki röhöghet, csak én nem, mert rohadtul fuldoklok és köhögök.
Amint megérzem a kilincset, feltépem az ajtót és újult erővel török magamnak utat kifelé a házból. Persze. Vegyünk maszkot és verjünk szét pár bútort baseball ütővel. Épp csak arra nem gondolt ez a marha, hogy a gyertyát talán nem jó ötlet leverni a kandalló tetejéről. Nem hiszem el, hogy pont engem hagytak itt, aki konkrétan részt se akart venni az egészben. Pusztán azért mentem bele, mert másképp ezzel cikiztek volna évekig.
Pulcsim ujját a szám elé szorítom, miközben a folyosón csatangolok. Fogalmam sincs ki merre jár, mert semmit sem látok és nem is hallok mást, csak a tűz ropogását és ahogy megrendül a ház szerkezete. Rám fog omlani ez a szar és vége! 15 évesen meg kell döglenem más idióták hülyesége miatt.
-Van odabent valaki?- hallatszik egy markáns férfi hang valamerről, mire szóra nyitom a számat és minden erőmmel azon vagyok, hogy megszólaljak vagy legalább sikoltsak, de csak a köhögést tudom produkálni. Nem tudom, hogy a könnyeim a füsttől folynak vagy azért, mert piszkosul félek, csak azt tudom, hogy a következő időtartam kimaradt és már csak ott veszem fel újra a fonalat, hogy ülök a mentő hátuljában, pár pasas ellátja a sebeimet, közlik, hogy örülhetek, hogy ennyivel megúsztam, majd megjelennek a zsaruk. Éljen. Apám örülni fog ennek. Megint lesz pár lila folt a hátamon. Mit beszélek? Halálra fog gyepálni.

Három hónapja ülök itthon házi őrizetben és semmi mással nem tudok foglalkozni, mint a rajzaimmal. A zsaruk némi pénz fejében kiengedtek és pusztán azért nem kerültem a fiatalkorúak börtönébe, mert apámnak vannak bizonyos kapcsolatai és letette értem az óvadékot. Ennek ellenére nem lehettem neki túl hálás, mert miután hazaértünk azt kívántam, bár a sitten rohadnék inkább. Iszonyatosan megvert. Ütött, rúgott, szaggatott és közben olyan szavak hagyták el az ajkait, amiktől a mai napig könnybe lábad a szemem. A saját apám.
De sebaj. Annak a napnak is vége lett egyszer, én pedig sajgó testtel, zokogva feküdtem az ágyamba aludni, gondolatban pedig legalább öt féleképpen megöltem magam. Elegem volt ebből az életből és abból, hogy mióta anya lelépett valami menő pasassal, apu csak vedelt és ütlegelt, ha épp valamin felhúzta magát. Kiutat persze nem nagyon láttam 50 kilós lány létemre. Mit tehettem volna? Elmenekültem a valóság elől és rajzoltam. Reggeltől estig, nem törődve semmivel csak koptattam a ceruzákat vagy épp az ecsetet.

16 évesen életemben először szerelmes lettem. A srác 20 volt de engem igazán nem zavart, apa pedig nem tudott róla. Komoly volt a dolog. Annyira, hogy végül megszöktem Jeremyvel és Los Angelesbe jöttünk, amikor 18 lettem. Eleinte minden jól is ment. Jól kijöttünk, dolgoztunk, éldegéltünk egy albérletben és minden tök jó volt. Aztán dobott mert, hogy már nem szeret és amúgy is ő többre vágyik, így aztán ki kellett találnom, hogy álljak meg a lábamon. Egy ideig az utcán rajzolgattam, aztán munka mellett sikerült jelentkeznem a fősulira, ahol rajzot tanultam. Amikor tudtam, egy kávézóban robotoltam, amúgy pedig az iskola padját koptattam és ez egy ideig elég is volt, de abból a fizetésből nem volt egyszerű létezni. Az egyik évfolyamtársam ajánlott végül melót, ami nem épp az elveimnek megfelelő volt, de mégis több pénzt szereztem belőle, mint a kávé főzésből. Különböző dorogkat juttattam el egyik kézből a másikba, de nem volt lelkiismeret furdalásom. Egyedül az érdekelt, hogy megálljak a saját lábamon és, hogy elérjem, amit akarok: egy saját tetováló szalont.
Idő közben egyre furcsább körökben mozgolódtam. Esténként illegális versenyeken voltam a "bandával", akikkel eladtunk a fiataloknak némi drogot, és itt találkoztam a tetováló pasassal is, akinél később dolgozhattam. Akkor még persze papír és végzettség nélkül, de mit számított ez? Alkottam és kiélhettem a művészet iránti szenvedélyem és ez nekem bőven elég volt.
Feltűnt azonban egy újabb szenvedély. Egy pasi és egy autó formájában. Daniel igazán... laza volt és elragadó, nem beszélve a Camaroról, amit vezetett. Így folytam bele az illegális versenyekbe még jobban. Annyira, hogy idővel már én magam is részt vettem egy-egy ilyen eseményen és rájöttem, hogy még több pénhez juthatok, ha ügyesen csinálom, amit csinálok.
Anyagilag rendbe jöttem, sőt. Némi spórolás és egy kisebb "kölcsönnek" köszönhetően meg tudtam venni egy épületet a belvárosban, ami a tetováló szalonom és a lakásom is lett egyben. Beindítani nem volt könnyű, de ekkortájt már voltak ismerőseim, akik segítettek ebben. Egy tetkó ide, egy tetkó oda, némi beszélgetés részükről a haverokkal, hogy ki csinálta és hol, végül egyre több vendég jött, hogy készítsek nekik valami szépet.

Sok minden változott az évek alatt. Én is változtam. A gyenge kislányból, akit az apja rettegésben tartott és, akit pár hülye tinédzser belerángathatott bármibe komoly felnőtt nő lett, aki magabiztos, eléri, amit akar és nem fél bepiszkolni a kezét sem. Olyan nő lettem, aki képes akárhova beolvadni, képes megoldani egyedül a gondjait és, aki nem bízik meg akárkiben. Na és persze olyan, aki mindent megtesz azért, hogy élvezze az életet. Ezért is fontolom meg kétszer, mire mondjak nemet és mire nem. Most például a haverom vetette fel nekem az ötletet, hogy látogassak el a műhelybe ahol dolgozik és segítsek nekik kocsikat tuningolni, azaz festeni. Nem mondom, jól hangzik ez az egész és erősen hajlok az igen felé, mert szeretek új dolgokat megtanulni, megismerni és csinálni. És persze, az élet csak akkor zajlik, ha nem egy helyben ücsörögsz és várod, hogy történjen valami.
Ja igen, és az apám. Egyszer beszéltem vele. Azután, hogy megszöktem otthonról felhívtam és közöltem vele, hogy ne keressen, mert nem akarom látni. Nem volt barátságos hangnem, amiben elváltunk egymástól, de azóta nem láttam és nem is hallottam róla nekem pedig jó ez így.